Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Több pénzt kapnak, akik nem magyarok

BelföldA zsidó-cigány eddig is vitt mindent, a ruténeket telepumpálják Kárpátalján és megy a fel-Tõkésítés máshol is. A cikk címe beszédes. A "svábok" meg lojálisak a zsidó rendxarral és van miért. Balog Zoltán szerint 2017-ben is nõ a nemzetiségek támogatása.

Jövõre is nõ a magyarországi nemzetiségeknek juttatott támogatások összege, ez 2017-ben már 8,7 milliárd forint lesz – közölte az emberi erõforrások minisztere az Országgyûlés magyarországi nemzetiségek bizottsága csütörtöki ülésén.

Éves meghallgatásán Balog Zoltán elmondta: a nemzetiségek támogatására vonatkozó költségvetési forrás 2017-ben a 2015. évihez képest 44,5 százalékkal emelkedik.

A miniszter kijelentette azt is, hogy a nemzetiségi szószólók intézményének létrejöttével, azaz a nemzetiségek parlamenti képviseletének 2014-es megvalósulásával minõségi ugrás következett be a magyarországi nemzetiségek helyzetében.
Link

Hozzaszolasok

238 #1 bivaly
- 2016. November 25. 07:34:21
Ez eddig is így volt, csak nem hirdették. Gyûjtik a híveket a jövõre is gondolva. Balog Zoli meg a kereszténység, meg Orbán atyuska.
Valaki tegye már fel a kezét, aki a magyarokat képviseli Magyarországon !
329 #2 gutai zub
- 2016. November 25. 08:00:08
?emberi erõforrás? költségvetési forrás?

orwelli duplabeszéd baromság parasztvakítás

Azt az érzést keltve, mintha a mai, minden idõk legocsmányabb politikai vezetése, valami legális forrásokból, kemény munka után gejzírként feltörõ legitim pénzeket költene.

Magyarországon egyetlen pénzforrás van: büdös, poshadt, rothadt szagú uzsora
beteggé, életképtelenné teszi még a jövõt is.........
154 #3 kakas
- 2016. November 25. 10:15:24
67.media.tumblr.com/d645340a973fe2c6835b9ecb863500ee/tumblr_nrlef2ZMG11slcyu4o4_540.jpg
329 #4 gutai zub
- 2016. November 25. 10:57:07
Kakas,
Köszönöm

Te mindig ott vagy: mint a Miatyánk után az Ámen........
4 #5 Posta Imre
- 2016. November 25. 12:30:07
Észre se vették, hogy csak cigányok járnak az osztályba

Fel sem tûnt nekik, hogy vannak az iskolában színtiszta osztályok, nemhogy tudatosan, rasszista szándékból osztották volna be így a gyerekeket. Ezt mondta annak a gyöngyöspatai általános iskolának a volt tanára és igazgatója, akik egy kártérítési per szerint alacsonyabb színvonalú oktatást nyújtottak a cigány gyerekeknek, ezzel pedig tönkretették a jövõjüket. Szerintük semmi nem igaz abból, amit a gyerekek és szüleik állítanak, az iskola elleni lejáratókampány pedig nagyon megviseli õket.

Kémiaórán interneteztek, nyolcadikban a negyedikes magyar tankönyvbõl tanították õket, van, aki 14 éves korában még se írni, se olvasni nem tud. Õk azok a gyöngyöspatai cigány gyerekek, akiket jogellenes szegregált a helyi általános iskola, és akik ezért kártérítési pert indítottak. A szegregáció állításuk szerint nemcsak hosszútávú lelki sérüléseket okozott, de az óriási tudáshiányuk miatt szinte egyikük sem tudta elvégezni a középiskolát, szakma és érettségi nélkül pedig nulla esélyekkel néznek a jövõbe – írja az Abcúg.
Fotó: Abcúg / Hajdú D.András
Észre se vették, hogy csak cigányok járnak az osztályba

A tavaly óta húzódó ügyben eddig az iskola volt és jelenlegi diákjai, valamint az õ szüleik meséltek arról, szerintük az iskola és a tanárok hogyan bántak a gyerekükkel, milyen módszerekkel érték el azt, hogy a cigány diákok kirekesztettnek érezzék magukat. Ezek a bíróság elõtt tett beszámolók durva dolgokról szóltak. Mint például, hogy nekik nem tartottak informatikaórát, hetedikben tanították nekik a szorzótáblát, nem vitték õket osztálykirándulásra, nem mehettek be az uszodába, a farsangi bálról is kitiltották õket, leckét sosem kaptak, nem használhatták a nem cigány gyerekek termei közelében lévõ WC-t.

Szerdán az iskola egy volt pedagógusa, egy takarítónõ és az igazgató is tanúként szólalt meg az ügyben. Minden egyes állítást visszautasítottak, szerintük a gyerekeket a lehetõ legjobb szándékkal tanították, az esélye mindenkinek meg volt rá, hogy kibontakoztassa a képességeit, a teljesen cigány osztályok pedig a véletlennek köszönhetõen alakultak ki.

P. Erzsébet idén novemberben ment nyugdíjba. 39 évig tanított a gyöngyöspatai Nekcsei Demeter Általános Iskolában. Azt mondta, amikor 1977-ben az iskolába került, akkor még a cigány és a nem cigány gyerekek egy osztályba jártak, idõvel azonban egyre több diáknak lett papírja a tanulási nehézségrõl, így a vegyes osztályok kezdtek felbomlani.

„Nekem nagyon jó kapcsolatom volt a szülõkkel, tudták, hogy mindent megteszek a gyerekeikért. És soha egy szülõ sem panaszkodott nekem azért, mert a gyereke nem vegyes osztályba járt. Ha jó képességû volt a diák, akkor átkerülhetett, az átjárás lehetõsége adott volt” – mondta az alsósokat tanító pedagógus. „Azok a cigány gyerekek, akik az én osztályomba jártak, jóval több oktatást kaptak, mint akik az integrált osztályban a leghátsó sorban ültek” – tette hozzá. Az egész pert személyes sértésként éli meg, és nem érti, hogyan állíthatják azt, hogy az õ osztályába járó cigány gyerekek alacsonyabb szintû képzést kaptak, mint a nem cigányok. Úgy érzi, megbélyegezték mint pedagógust.
Fotó: Abcúg / Hajdú D.András
Észre se vették, hogy csak cigányok járnak az osztályba

A kártérítési igénnyel élõ gyerekek és szüleik vallomásainak egyik visszatérõ eleme volt, hogy a cigány gyerekeket sosem vitték osztálykirándulásra. A tanárnõ szerint ennek csak egy oka volt, hogy nem volt a szülõknek pénze rá. Ráadásul a nyugdíjazása elõtti 11 évben nem volt egyetlen olyan szülõi értekezlet sem, amelyen megjelentek volna a szülõk – mondta. Erre a hallgatóságban ülõ szülõk így szisszentek fel: „hazudik”.

A tanárnõ szerint azok a gyerekek, akiket õ tanított, eleve hátrányos helyzetbõl kezdték meg az iskolát, de sikerült felzárkóztatni õket. Amögött pedig, hogy valaki a vegyes A osztályba vagy a tisztán cigány B osztályba került-e, nem állt semmilyen rasszista indíték, sokkal inkább a jó szándék, hogy mindenki személyre szabott oktatást kaphasson. Azon is nagyon meglepõdött, hogy a gyerekek azt állították: nem voltak meghívva a különbözõ iskolai rendezvényekre, például a farsangra. „Saját magam varrtam nekik a jelmezt. Valóban volt egy-két gyerek, akik nem jöhettek el, de õk a magatartásuk miatt, és nem azért, mert cigányok voltak” – emlékezett vissza. Azt is elmondta, hogy nagyon megviseli az iskola ellen folyó per, taposóaknán járáshoz hasonlította az azóta kialakult helyzetet.
“

A múltkor aláhúztam az egyik diákom dolgozatában a hibákat. Erre megkaptam, hogy irigylem tõle az ötmillió forintot”

– mondta.

Molnár Károly 2006-tól igazgatója az iskolának, de tanárként és igazgatóhelyettesként már jóval régebb óta tanít Gyöngyöspatán. Azt mondta: nem annak alapján osztották be a gyerekeket az A vagy a B osztályba, hogy cigányok voltak, vagy nem cigányok, ezt az döntötte el, hogy ki mikor íratta be a gyerekét. Akik korábban, õk az A, tehát a vegyes osztályba kerültek, akik késõbb, azoknak a cigány osztályban, a B-ben maradt hely. Megjegyezte, hogy a most perelõ gyerekek nagy részét szüleik annak idején csak jegyzõi nyomásra voltak hajlandóak beíratni.

Az igazgató azt állította, hogy nekik semmi információjuk nem volt a gyerekek etnikai hovatartozásáról, nem tudták, hogy ki a cigány, és ki nem. „Véletlenszerûen alakultak ki a tisztán cigány osztályok” – mondta. Nem is tûnt fel neki, hogy vannak az iskolában szegregált osztályok.

Az alacsonyabb szintû oktatásról szóló állításokról azt mondta, hogy a tananyag ugyanaz volt, mint a nem cigány gyerekeknek, csak a módszerek voltak eltérõek, amelyekkel ezt megtanították nekik. „Az iskola azonos esélyeket kínált minden tanulónak. Mindenkinek megvolt rá a lehetõsége, hogy képességeit kibontakoztassa.” Az egyik felperes diák egy korábbi tárgyaláson azt mondta, hogy nyolcadikban a negyedikes magyarkönyvbõl tanította õket a tanár. Ezt az igazgató szerint a szülõk értelmezték félre, hiszen az nem egy negyedikes tankönyv volt, hanem egy tankönyvsorozat negyedik része.
Fotó: Abcúg / Hajdú D.András
Észre se vették, hogy csak cigányok járnak az osztályba

Molnár a tárgyalásra egy vaskos irathalmazzal érkezett. Nála volt többek között egy korábbi osztálynapló, illetve fényképek volt diákoktól. Elõbbivel annak a diáknak az állításait akarta cáfolni, aki szerint a két év alatt, amikor kémiát tanultak, összesen három vagy négy kémiaórát tartott meg nekik az igazgató. A naplót kinyitva Molnár azt mutatta, hogy a felperes fiú valójában több mint száz óra kémiaoktatást kapott.

Az igazgató ellen a szülõk és a gyerekek szájából elég kemény állítások hangzottak el, õ azonban a szerdai tárgyaláson mindegyiket tagadta. Az egyik szülõ például azt mondta, hogy a fiát az igazgató egyszer a nyakánál fogva felnyomta a falra úgy, hogy a gyereknek otthon látszottak a nyakán az ujjnyomok. Az anya kihívta a rendõrséget, látleletet vettek, feljelentést is tett. A nyomozást azonban pár nap múlva bizonyíték hiányában megszüntették. „Amikor én jártam az iskolába gyerekként, õ már akkor is rugdosta a lányokat. Igaz, akkor még csak tanár volt” – tette hozzá. Az igazgató ezekre azt mondta, hogy õ életében nem cigányozott le senkit, és soha egyetlen diákját sem bántotta. Szerinte õt szerették a gyerekek, jó kapcsolata volt velük. Ennek nyomatékosítására elõ is vett két ballagási fotót, aminek a hátoldalára az igazgatónak szánt szeretetteljes szavakat írtak azok a diákok, akik egyébként most perelik az iskolát.

„Én a volt diákjaim szemébe merek nézni, és emelt fõvel megyek végig Gyöngyöspatán” – fejezte be vallomását.

Azt a Kúria már tavaly márciusban kimondta, hogy a gyöngyöspatai általános iskola roma diákjait jogellenesen különítették el nem roma társaiktól, a szegregáció miatt alacsonyabb minõségû oktatás kaptak. A mostani pert azért indította az Esélyt a Hátrányos Helyzetû Gyerekeknek, hogy az érintett gyerekek kapjanak kártérítést az iskolától, az önkormányzattól és a Kliktõl. Tanulónként minden szegregált osztályban töltött tanév után 500 ezer forintot kérnek. A gyerekeket képviselõ ügyvédek egyik fontos feladata annak bebizonyítása, hogy a roma diákokat a B osztályba, külön tették, míg a nem roma gyerekek az A osztályba jártak. A volt diákok közül nem volt olyan, aki legalább egy évet ne töltött volna el a teljesen szegregált osztályban, de akik integrált osztályba jártak, õk is arról számoltak be, hogy osztályon belül is elkülönítették õket.
http://vs.hu/kozelet/osszes/eszre-se-...=main#!s21
238 #6 bivaly
- 2016. November 25. 14:36:20
Na, akkor feleim érthetõen ! Ott bassza szájba a büdös kurva anyját az a sok patkány zsidó, aki az SZDSZ, és LMP, meg DK, meg mindenhol, aki azt mondja, hogy az MNA gyûlöletre uszított ! Ti a mocskos, büdös kurva, fasszopó édesanyátokat, törvényre emeltétek, jogi szintre a gyûlöletet, aminek legkézzelfoghatóbb példája, a "szegregáció elleni küzdelem ".
154 #7 kakas
- 2016. November 25. 14:40:11
[movie=youtube]https://www.youtube.com/watch?v=aCEFN5bRyFI[/movie]66.media.tumblr.com/3adaa1de2ebecb33a0bc39c744e3505f/tumblr_ofswu2zeYz1tey1xfo1_500.jpg
329 #8 gutai zub
- 2016. November 25. 14:43:22
A fajok és az Integráció?

Sokan hülyén és szeretetrezgõen hisznek az alacsonyabb képességû, kisebb IQ értékkel rendelkezõ fajok integrációjában, ha a környezetük változik és összekeverednek értelmesebb fajokkal.
Könnyû lenne az ellenkezõjét bebizonyítani:

Elküldenénk tíz kínait New York ba éljenek meg segélyek nélkül
Elküldenénk tíz négert New York ból Pekingbe, éljenek meg segélyek nélkül.
Mi lenne az eredmény?

A Természet törvényeit nem kretén politikusok szavazgatták meg, betartatni sem kell erõszakkal.

Leépülés, elsatnyulás, elhülyülés, elcigányosodás, elzsidósodás viszont van...............
243 #9 Magus
- 2016. November 26. 17:11:14
természetes szelekció....
az õslakosok fitten tartására, a kissebségek fellazitására és ellustitására, nemzetiek vagyunk ezerrel!!!:PB)
-ezennel gyüjtést szervezek egy 66,6 méter magas aranyozott Jézus szoborra(természetesen Orbán arcával) jeruzsálemnek tájolva a citadellán, az lessz ám csak a napfelkete amint a mesterünk arany homlokáról visszaverõdõ napsugarak szarany szinnel boritják bé az ébredezõ Pestet. s_proszt

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
311,446 egyedi latogato