Térfélválasztás

A politikában szinte bármi megtörténhet. Emlékeinkben él még, amikor a harcos antikommunistaként indult SZDSZ 1994-ben összebútorozott az utódpárttal azok után, hogy Magyar Bálint a választások másnapján kijelentette: szó sem lehet koalícióról az MSZP-vel, különösen akkor nem, ha Horn Gyula lesz a miniszterelnök. Egy esetleges 2018-as MSZP–DK–Jobbik „nagykoalíció” ugyanolyan abszurditásnak tûnhet most, mint a 90-es évek elején a vörös–kék paktum. Az utóbbi hónapok eseményei kísértetiesen emlékeztetnek az akkori folyamatra, amelynek végkifejlete a koalíció lett.

De kezdjük a legfrissebbel: tegnap a Népszava publicistája játszott el a nagykoalíció gondolatával. „Tudom, hogy ma szinte elképzelhetetlen az álláspontok közelítése a baloldal és a Jobbik között, nehéz lenne összeegyeztetni a pártok elképzeléseit, de talán nem lehetetlen. A baloldal ideológiája nehezen felismerhetõ, és a Jobbik is sokat engedett a radikalizmusából, nem is beszélve a régen még hangoztatott – valójában divatjamúlt – antikommunizmusából”. Odze György szerint tehát alakul a dolog, a nemrég még rasszistának, olykor nácinak titulált Jobbik immár kompatibilis a „demokratikus ellenzékkel”.

Vélhetõen saját egykori radikális antikommunista pártjának metamorfózisa jutott Kõszeg Ferenc eszébe, a régi SZDSZ-s megmondóember októberben az Élet és Irodalomnak azt vetette fel, hogy „Orbán ellenében még Vona Gáborra is lehet szavazni. Mert e pillanatban semmi sem elõbbre való, mint Orbánt kirobbantani a székébõl”. Haraszti Miklós egykori SZDSZ-alapító néhány hónappal korábban az ATV-ben azt fejtegette, hogy a baloldalnak össze kellene fognia a Jobbikkal, hogy közösen rászorítsák a kormánypártokat egy arányosabb választási rendszer kialakítására.

A fenti idézetekbõl teljesen világos, hogy a balliberális elit – saját erõ híján – kísérletet tesz az eredetileg radikális nemzeti pártként indult Jobbikot áthúzni a másik térfélre. Döntõ kérdés ugyanakkor, hogy mindehhez mit szólnak a pártok táborai és az átlagszavazók.

A közvélemény-kutatások jó ideje azt mutatják, hogy eddig nem jött be Vona Gáborék néppártosodási kísérlete, legutóbb a Medián mért érzékelhetõ népszerûségvesztést a Jobbiknál. Komoly figyelmeztetés a pártvezetés számára az értelmiségi holdudvar kritikája is, amelyet azután fogalmaztak meg, hogy a parlamenti frakció nem szavazta meg a kötelezõ betelepítést tiltó alaptörvény-módosítást. Vélhetõen már Vona és tanácsadói is ráeszméltek, hogy politikai párt esetében nem olyan egyszerû végrehajtani a 180 fokos fordulatot, mint egy médiaportfóliónál.

Ennek a felismerésnek a jele, hogy az utóbbi napokban három olyan javaslattal is elõállt a Jobbik, amelyek az elpártolt vagy elbizonytalanodott radikális tábor visszacsalogatását célozzák. Ilyen a 2006–2010 közötti politikai tüntetõkre vonatkozó amnesztiaindítvány, valamint a beilleszkedési problémákkal küzdõ gyerekek számára bentlakásos iskolák létrehozása, amit egyébként évekkel ezelõtt már felvetettek. Szintén a radikális szimpatizánsoknak üzentek azzal a Btk.-módosító javaslattal, hogy teremtsék meg a kémiai kasztráció lehetõségét a gyermekek elleni szexuális bûncselekmények elkövetõi esetében.

A cukiságot és a radikalizmust nehéz összeegyeztetni, de ennél is nagyobb probléma, hogy a Jobbik táborának döntõ többsége nem ellenségként tekint Orbán Viktorra. Õk nem azt várják Vona Gáboréktól, hogy úton-útfélen csapdákat állítsanak a miniszterelnöknek és minden fronton össztüzet zúdítsanak a kormányra.

Nyilvánvaló, hogy nagy nyomás nehezedik a pártelnökre. Az Orbán-kormány megbuktatását különbözõ okokból életcélnak tekintõ új és újabb támogatóival gátlástalan hatalmi játszmába kezdett, miközben a régi hívei számonkérik rajta a párt eredeti értékrendjén alapuló felelõs nemzetpolitikát. A következõ hónapokban végleg eldõl, melyik térfelet választja. Az viszont biztos, hogy a jobbikos gárdát a Toroczkai–Gyurcsány-tengely gondolatától is a hideg rázza.http://magyaridok.hu/ahelyzet/terfelv...s-1203697/