Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Mit ért el Ukrajna a véres forradalmával?

BelföldUkrajna lényegében megszûnt. A zsidók szabadrabolnak, míg a maradék értelmes, vagy ipeg zömében segghülye megvezetett még veri a nyálát. A "majdan" színtiszta szolgálati operésön volt, média-rárépítésse, viszont ez kellett a terület újrafelosztásához, így a hülyék jó szolgálatot tettek, tesznek és tenni fognak! November 21-én ünnepelték az ukránok a majdani forradalom harmadik évfordulóját. De a lakosság a demokráciáért vívott harc után rádöbbent, hogy a szólásszabadságért és az uniós barátságért vívott harc befejeztével szinte semmi sem változott. A legújabb felmérés szerint az emberek 80 százaléka úgy gondolja, hogy a majdani forradalom nem váltotta be a hozzá fûzött reményeket, de sokan leginkább azért nem tesznek semmit, mert rettegnek attól, hogy újból elkövetik a véres forradalom végzetes hibáit.

Egy szebb jövõért tüntettek három évvel ezelõtt az utcákra özönlõ ukránok, akik a kijevi Majdan téren gyûltek össze. A demonstráló tömeg Viktor Janukovics elnök leváltása miatt hetekig táborozott a fõváros fõterén, mivel az Európai Unióval kötendõ szabadkereskedelmi egyezség felmondását demokrácia-ellenesnek találták. Az éjjel-nappal a fõtéren fagyoskodó tömeg Moszkva helyett Brüsszel felé szeretett volna közeledni, mivel az uniós kötelékektõl magasabb életszínvonalat és pénzügyi támogatást is reméltek.

De a majdani forradalom végül mégsem váltotta be a hozzá fûzött reményeket: a korrupció nem csökkent, a Krím-félszigetet Oroszországhoz csatolták, az elhúzódó háború miatt pedig több mint 1,7 millió ember kényszerült elmenekülni otthonából. Az átmeneti miniszterelnök, Arszenyij Jacenyuk megválasztása csak idõtöltés volt, és a várva-várt Petro Porosenko kormányzásában is csalódniuk kellett.
A kormányellenes tüntetõk és rohamrendõrök összecsapásának egyik helyszíne, a Függetlenség tere Kijevben 2014. február 18-án éjjel. (MTI/EPA/Szerhíj Dolzsenko)

A kormányellenes tüntetõk és rohamrendõrök összecsapásának egyik helyszíne, a Függetlenség tere Kijevben (MTI/EPA/Szerhíj Dolzsenko)

Tízbõl nyolc ember elégedetlen: Brüsszel nem váltotta be az ígéreteit

Egy friss közvélemény-kutatás szerint az ukránok 80 százaléka elégedetlen a majdani forradalom eredményeivel, úgy gondolják, hogy életük sokkal nehezebbé vált a tüntetések után, ráadásul a korrupt vezetõket sem sikerült szembesíteniük bûneikkel.

“Az emberek azért dühösek, mert az államot látványosan nem érdeklik a mindennapi problémáik. Nem tesznek semmit az egészségügy, az oktatás és a közrend javításáért, a donbasszi háború megállításáért, az alacsony bérekért és a munkanélküliség csökkentéséért sem” – közölte Andrej Jermolajev stratégiai kutatóintézeti igazgató.

Jermolajev szerint Ukrajnában már a következõ forradalom szelei fújdogálnak. De a tömegek most már nem a szabadságjogokért és a politikai változásért küzdenek, hanem a társadalmi igazságért harcolnak. A megkérdezett emberek 60 százaléka azt válaszolta, hogy részt venne egy tiltakozó megmozduláson, ha az árak emelkedése ellen tüntethetnének.
Kormányellenes tüntetõk csúzlival lõnek rohamrendõrökre Kijevben 2014. február 19-én. (MTI/EPA/Igor Kovalenko)

(MTI/EPA/Igor Kovalenko)

Félnek a múltbeli hibáiktól

Az igazgató szerint az ukrán társadalom elvesztette a csatát. A tiltakozási vágy még megvan bennük, de rettegnek attól, hogy megismételjék a megbukott majdani forradalom hibáit. Nem akarnak újból csalódni, attól tartanak, hogy egy újabb politikai spekulánst segítenek hatalomra, ha az utcára vonulnak.

Még az a jogász is csalódott, aki Facebook-posztjával elindította a majdani tüntetéseket. Mustafa Nayyem a tüntetések hároméves évfordulójára azt írta, hogy olyan érzés kerülgeti, mintha visszatérnének a Majdan elõtti állapotok.

“A mostani ellenforradalmi hangulat a három évvel ezelõtti állapotokat tükrözi. Hiszen nem csak az a probléma, hogy Janukovics körét nem érte utol az igazságszolgáltatás keze. Valószínûleg az õ emberei fogják majd kivizsgálni a majdani gyilkosságokat is” – írta aggódva a Facebookon.

A Majdanon meggyilkolt 91 ember ügyébõl összesen 9 áldozat gyilkosságról adtak ki részletes információkat a hatóságok, pedig már három éve vizsgálják az eseteket – tudósított a független Hromadske televíziós csatorna az elhúzódó büntetésekrõl. A vádlottak közül egy embert börtönbe küldtek, a többi nyolc pedig felfüggesztett büntetést kapott. Egy magas rangú tisztviselõ sem szerepelt a “bûnösök” listáján.

Nayyem most azt tanácsolja az embereknek, hogy továbbra is folytassák a hatóságok elleni harcukat, mivel a három évvel ezelõtti állapotokhoz való visszatérés a következõ generáció tragédiája lehet.
A kormányellenes tüntetõk és rohamrendõrök összecsapásának egyik helyszíne, a Függetlenség tere Kijevben 2014. február 18-án éjjel. (MTI/EPA/Szerhíj Dolzsenko)

A kormányellenes tüntetõk és rohamrendõrök összecsapásának egyik helyszíne, a Függetlenség tere Kijevben (MTI/EPA/Szerhíj Dolzsenko)

A forradalom nem ért véget, csak átalakult

Tasasz Brezovecs politikai szakértõ szerint a “Méltóság Forradalma” még nem ért véget. A majdani forradalom csak a kezdet volt, kiindulópont a jövõ igazi kihívásaira:

“Az EuroMajdan nem oldotta meg az ország problémáit. Egy fordulópont volt, mikor az emberek úgy döntöttek, szembeszállnak a posztszovjet országokat sújtó korrupcióval és neopotizmussal.” – írta. Felszólította a társadalmat, hogy szálljanak szembe a populizmus retorikájával, és térjenek vissza “majdani értékrendjükhöz”, mivel nem sokára újabb politikai változások várhatók az országban.

Az egyelõre kérdéses, hogy az emberek megfogadják-e a tanácsát, de a szófiai közvélemény-kutatásra válaszolók többsége elégedetlen az ország irányával és elõre hozott választásokat sürgetne.
Link

Hozzaszolasok

4 #1 Posta Imre
- 2016. November 26. 14:37:35
Háromszáz kárpátaljai gazdát támogat a kormány

Több mint 300 kárpátaljai magyar gazdálkodó és mezõgazdasági vállalkozó írt alá csaknem 600 millió forint összértékben pályázati szerzõdést szombaton Beregszászon, az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Program keretében.

A programmal a magyar kormány nyújt támogatást Kárpátaljának gazdaságfejlesztésre.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fõiskola aulájában az ünnepélyes aláírási ceremónián Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelõs kormánybiztosa kiemelte, hogy ezek az elsõ szerzõdések, amelyek részesülnek a kárpátaljai magyarságnak nyújtott 32 milliárd forintnyi gazdaságfejlesztési program forrásaiból.http://www.hirado.hu/2016/11/26/harom...-a-komany/
7 #2 virag
- 2016. November 26. 19:36:59
"Ukrajna lángokban"-az új Oliver Stone film feltárja, hogyan hozta létre az USA az ukrán forradalmat és vérengzést
http://alternativhirek.blogspot.hu/20...stone.html
99 #3 MORMOTA1968
- 2016. November 27. 05:45:23
Mi sem dicsekedhetünk a sok eszünkkel! 1918-19 után megkergették azt a néhány fõkolompost az országban, aztán ment minden tovább a maga útján. Eszükbe sem jutott, hogy a zsidók egyenjogúsítása mekkora ostobaság volt és hogy késõbb újra bepróbálkoznak. És 1945 után be is próbálkoztak és azóta is itt ülnek a nyakunkon, szívják a vérünket és nem tehetünk ellenük semmit sem. Csak a pofánkat járathatjuk, míg rá nem ülnek arra is. Mi is megkapjuk a "majdant" hamarosan! Vona megválasztásával 2018-ban, ha eljutunk odáig lesz okuk beavatkozni a hadseregükkel is, de persze 56-ban ba@tak bejönni! Talán jobb is így! 56 után jött az újabb 1919-es megtorlás a "népség" ellen, aztán lazítottak némileg a gyeplõn, mi lettünk a "legvidámabb barak" ugye? Csak azt a trianoni fegyverletételt tudnám feledni, mikor a hõs katonáink, akik addig más nemzetek érdekeit védték idegenben, zsold emelés fejében kiejtették a kezükbõl fegyvereiket. Mikor a saját hazájukat, határon belül kellett volna megvédeniük! Soha nem fogom megérteni ezt a hozzá állást! Mikor kurvult el ennyire ez a nép? Miért nem ünnepeltetik velünk a "Pozsonyi csatát" mert akkor még tudta a magyar mi a kötelessége és oda ba@ott a nyugatnak? Ukrajna-Magyarország és Magyarország-Ukrajna! Mindenhol ugyan az a mocskos fajzat keveri a trutyit! A zsidó valójában kazár (török) 92%-ban, a szefárdok eredete se tisztázott, de nagyban hasonlítanak kinézetre a cigányokra, akik meg ugye nem cigányok, hanem óhéber leszármazottak. Nagy bajok vannak itt a történelem körül, de már mióta is?
267 #4 Perle
- 2016. November 30. 12:55:32
Eggyel kevesebb..Az is eredmény.
Jacenyuk és családja kitántorgott Amerikába. Ukrajnában mindent eladott. Idõnként még hazalátogat, senki sem tudja, miért.
https://news.rambler.ru/cis/35419885-...ha/?smi2=1
2 #5 gerry
- 2016. November 30. 14:29:48
Jajegytyúk:
img.rl0.ru/pgc/563x1000/583d8386-fdf6-79bd-fdf6-79b267720a12.photo.0.jpg
...emmég fiatal, akár zUSA elnök is lehetne beöle...

Istenem de randa egy nyomoronc... Szerintem megijednék, hogy rémálmom van ha az utcán szembe jönne velem.
267 #6 Perle
- 2016. December 01. 22:23:21
Szervdonorrá még válhatnak az ukránok.. Puhítják õket erre unszoló propagandával, videóval. Az USA-ban és Európában jól járnak a szerveikkel::o:o:o
http://antifashist.com/item/rynok-rab...-ssha.html
118 #7 keepfargo
- 2016. December 02. 04:11:10
jacenyukikuki, a nagy ukran hazafi? nem ment eleg jol a biznisz, he?
nem baj, majd kezded, mint nagy fajtestvered, soros, kopogtato taskaeladokent, aztan borze, majd valutaspekulacio. tiz even belul megveheted ukrajnat; (vagy ami maradt belole) - kepzeld azt az elegtetelt!
83 #8 Sbert
- 2016. December 02. 08:34:10
Perle! Az Istenem tudja már, hol olvastam, annyifele járok már, de:
Az ukrán "fronton" elesett elesett, nem DNR illetve LNR Erõk katonáit nagyon profi orvoscsapatok fosztogatják ki, rendszeresen.
Vezetõje-kordinátora a az a Julia Timis-Pankó, aki, nem akar ott sem a földön járni. Két hatalmas piaca van a vesének , májnak, és amire még optimális piac van: Németország, és Usrahel.
Szerinted? Viccbõl lépett be az Eurotransplantba Ukrajna?
Mert mi is azok vagyunk ám, biza! És, ha hiszed, ha nem, mondok egy példát. Ha nem B. Õrnagy, aki maga civilben az SBO-n sebészként szolgál, ha nem Õ mondja, el sem hiszem.
A szegedi SBO-n egy külön operative személyzet áll készenlétben, ha megfelelõ "alkatrészt tudnak leszállítani", a megrendelõ kérésére. Az a nagy humbuk duma ott, hogy "Mi értünk vagyunk!" És: Nem Itthonra!
Tovább megyek: a Szentesen állomásozó Eurocopter EC 135 T2 Kiemelt feladata, ismétlem, KIEMELT!!!! Feladata, a sürgõsségi Donorszállitás Judapestre. Nem tudom, érted-e?
Két Khon-krét példát is hozott élbõl az Õrnagy úr, mikor a T2 nem is szált fel a helipadról, mert ment is az "adománnyal", tovább.
Én így látom ezt a kérdést, Perle Barátom.
Ha tetszik, ha nem.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
312,692 egyedi latogato