Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

A magyar kormány 'jó keresztényt' akar nevelni a diákokból

KultúraMonnya a tetvedék zsidaja! "aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér" lézer 2011. Lázár János azt mondta, mindent ennek rendelnek alá, és az egyházi iskolák az oktatás legfontosabb szereplõi.

A mai magyar állam meggyõzõdése, hogy az oktatás legfontosabb szereplõi az egyházi fenntartású intézmények – jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezetõ miniszter pénteken Mezõtúron, amikor átadta a református kollégium felújított könyvtárát.

Lázár azt mondta:

a kormány meggyõzõdése szerint a legtöbb, amit egy diáknak adni lehet, hogy jó keresztényt, illetve keresztyént és jó magyart nevelnek belõle.

Ami ezen túl van, az vitatható, megkérdõjelezhetõ, és nem tudni, kiállja-e a következõ évszázadok próbáját – tette hozzá a miniszter. A kormány ehhez a nevelési elvhez remél szövetségest a történelmi egyházakban, ennek rendeli alá az új nemzeti alaptantervet és a magyar oktatáspolitika megszervezését – szögezte le Lázár. (MTI)
Link

Hozzaszolasok

329 #1 gutai zub
- 2016. November 26. 14:44:34
Kormányunk és a jó keresztyének

Ismerve lázár igazi jó õs keresztyénségét még tovább fog menni.

Új modern alapokra helyezi a Tízparancsolatot, a mai magyar idõknek megfelelõ " ló lábjegyzetekkel"

Például:

Ne Lopj
kormányod bünteti a konkurenciát

Ne Ölj
Amíg a kormányod nem ad egy egyenruhát

Ne Paráználkodjál
Kormányodban annyi buzi, transzvesztita, beteges honapa, honanya, stb. van, hogy ezt a parancsolatot titkosítottuk 100 évre

stb.
4 #2 Posta Imre
- 2016. November 26. 15:38:26
Ilyen egy "jó keresztyény". Disznót ölet! Varga misi jelzi, hogy se nem zsidó, se nem muszlim, de hogy akkor mi a qva anyja, tán még maga sem tudja! Ja éppen az, aminek a divatja van!

Olyan videót posztolt Varga Mihály, amit senki sem várt tõle

A nemzetgazdasági miniszter egy disznópörzsölésrõl szóló felvételt tett közzé a Facebook-oldalán.


"A tél közeledtének legbiztosabb jele. Ma reggel már áldozatok is voltak... :)"

- ezzel a szöveggel tett közzé egy disznópörzsölésrõl szóló videót Varga Mihály miniszter, aki sajnos nem tûnik fel a felvételen.http://www.atv.hu/belfold/20161126-ol...-vart-tole
243 #3 Magus
- 2016. November 26. 21:16:56
"Ne legyen(ek) neked más istene(i)d énelõttem."
-nekem ez a kedvencem, bár ez inkább tiltás, és nem is kifejezetten monoteizmus, kis zsenik......:P
99 #4 MORMOTA1968
- 2016. November 27. 06:09:41
A "kurmány" jó "birkát" úram bocsá az elszólásért, "keresztényt" (áldozati barikákat) akar nevelni a jövõ generációiból is. Vagyis jó "Jahve" szolgálókat, akik életük végéig sem veszik észre, hogy fordítva vetik a keresztet,
mert a pápától is így látták. A hit nem vallás kérdése, de a vallás-(ok) nagyon is hit, méghozzá (vak) hit kérdése, mintha szent könyvek, sok ezer éves lopott történetei nélkül nem lehetne szabadon hinni, mindenkinek amiben éppen akar. Még hogy az állatok ösztönlények! Akkor a többség micsoda? Én még állatot nem láttam imádkozni valami felsõ hatalomhoz, csak eliszkolni, ha tudott még a ragadozók elõl, vagy küzdeni az életéért és az utódai életéért. A jó birka (keresztény) meg azt tanulja, "ha megdobnak kõvel, dobd vissza kenyérrel". Meg "fordítsd oda a másik orcád is". Meg "Isten az embert a saját képmására, meg arra teremtette, hogy uralkodjon minden más élõlény és a természet felett". Micsoda bújtatott talmudi tanítások! Rosszul vagyok ettõl a birka nyájtól! Beidomított "barmok" (gójok) hada! Ami meg az ál-zsidókat illeti, akkor váltanak nevet, vallást, nemzetiséget, nyelvet, bõrt, amikor csak kedvük tartja. A nyáj úgy sem vesz belõle észre semmit sem, ugye?
2 #5 gerry
- 2016. November 27. 09:43:39
Mégegyszer 2011-bõl áthozva (talán Pitkin kreálthatta egykor?)

Rövid politikatörténet Magyarországról

1945-1990: FASZOK.
1990-1994: Az elõzõek mégsem akkora faszok.
1994-1998: De.
1998-2002: Új faszok.
2002-2006: Két fasz közül maradjon aki már itt van.
2006-2010: Ezeket a faszokat most már tényleg nem lehet überelni!
2010-: De.
4 #6 Posta Imre
- 2016. November 27. 09:53:27
Gerry, ez igen sértõ a faszra nézve! Ma már minõsíthetetlen és jelzõs szerkezettel nem modellezhetõ a "politika".
4 #7 Posta Imre
- 2016. November 27. 11:23:34
[color=#990000]Cecil Roth azt írta a „Jews Must Live” címû könyvében, hogy: „ Amerika televan olyan üzletemberekkel, akik keresztény nevet viselnek, de valójában zsidók” Van egy mondás, ha „ Egy nemzsidó belép az üzlet világába, akkor két zsidó vár rá hogy kifossza.”[/color]
267 #8 Perle
- 2016. November 27. 11:39:26
Az iskola az utóbbi idõben nem nevel senkit. Gyakran utazom együtt iskolába menõ , vagy onnan távozó diákokkal. Megdöbbentõ, hogy mennyire nem tudnak viselkedni. Összhasonlítva a mi nemzedékünk diákjaival, mi még udvariasak voltunk, nem beszéltünk lány létünkre mocskosan, mint a mostaniak, a festettek, mûkörmösek, akit trágár beszédben a fiúkon is túltesznek. Tisztelet a kevés kivételnek, akiket otthon neveltek erkölcsösre, jó módorra, tisztességes viselkedre.
Jó keresztényeket csak abban az esetben lehetne nevelni Magyarországon, ha beszüntetnék néhágy szenny Tv csatorna mûködést, a másság reklámozását, elismertetését, megtiltanák a drog és szesz fogyasztását , az éjszakai kijárást a diákoknak, stb
4 #9 Posta Imre
- 2016. November 27. 11:51:01
Perle, szerinted a szülõk a debilek, inbecilek és a lelki gyötrõdõk sorában hol teng-lengenek? Nem is szeretek szülõire járni. Nincs mirõl beszélni és nincs is kivel.
329 #10 gutai zub
- 2016. November 27. 14:40:27
Imre,

Egész életemben felnéztem, büszke voltam Apámra, próbáltam megközelíteni Emberségében, halott poraiban is áldom.

Aztán nem értem mi történt a testvéremmel?

Olyan világban él: "nincs mirõl beszélni és nincs kivel"

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.06 masodperc
339,739 egyedi latogato