Ahogy közel volt 2009-2010-ben, de akkor meg pár eszement barom tett be a sok "értelmiseggnek", de ez még állattitok, úgyhogy még kuss van róla. Érdekes, analóg képet fest a szöveg. Egy ösztönösen cselekvõ amerikai tábornok és egy átállt KGB-ügynök járult hozzá a nukleáris tragédia elkerüléséhez

A napokban felszabadítottak egy szigorúan titkos amerikai kormányzati dokumentumot, amely alátámasztja, hogy 1983 novemberében a szovjet vezetés biztosra vette: az Egyesült Államok meglepetésszerû támadásra készül.

Az amerikai kutatók körében „1983 War Scare”, azaz 1983-as háborús rémület néven ismert témában már eddig is sok publikáció látott napvilágot. Mindazonáltal szilárdan tartja magát az a nézet, hogy a történtek nem merítik ki a válsághelyzet fogalmát, és egyszerûen arról van szó, hogy a szovjet vezetés propagandájának a része volt a háborútól való félelem hangoztatása, amellyel a NATO egységének megbontását, a számára ellenséges Ronald Reagan amerikai elnök újraválasztási kampányának elbizonytalanítását kívánta elérni.

Az amerikai titkos anyagok feloldását és kiadását végzõ nemzetbiztonsági archívum a napokban azonban ezt a közkeletû vélekedést cáfoló dokumentumot hozott nyilvánosságra. Ebbõl az derül ki, hogy a washingtoni döntéshozatal nem kellõen vette komolyan a szovjet vezetés háborús félelmét, valamint az erre adott reakcióit, és ezzel túlzottan nagy kockázatot vállalt. A jelentést 1990-re készítette el akkor már az idõsebb George Bush elnök legfõbb külsõ hírszerzési tanácsadó testülete (PFIAB).
A KGB történetének egyik legnagyobb szabású mûveletébe kezdett

A válsághelyzet kialakulásához mindenképpen számba kell venni annak az idõszaknak a történéseit. A legfontosabb katonapolitikai változás akkoriban a közepes hatótávolságú nukleáris csapásmérõ rendszerek európai telepítése volt. Mivel az amerikai Pershing II-es rakéták Nyugat-Európából jóval rövidebb idõ alatt elérték volna a moszkvai vezetési központokat, mint az amerikai területrõl indított interkontinentális rakéták, így a szovjet vezetés (mindenekelõtt Jurij Andropov) attól tartott, hogy az amerikaiak „lefejezõ csapást” mérhetnek rájuk. Ez azt jelenti, hogy figyelmeztetési idõ hiányában már nem rendelhetõ el az ellencsapás, azaz felborul az elrettentés több évtizeden át kitartó rendszere. A félelem, hogy ezt az elõnyt az amerikaiak egy valós háború kezdeményezésével kiaknázzák, egyre csak erõsödött Moszkvában. Szükség volt tehát az amerikaiak szándékának kifürkészésére, amiért – bizonyítottan – a KGB történetének egyik legnagyobb szabású mûveletébe kezdett. Fokozták a Varsói Szerzõdés tagállamainak területére elõrevont és reagálni képes nukleáris erõk mennyiségét és minõségét. Ebben az idõszakban kerültek például nagy hatótávolságú Szu–24-es csapásmérõ repülõgépek Kunmadarasra is, ahol a Magyarországon „ideiglenesen” állomásozó szovjet erõk egyik atombombaraktára volt.
A szovjetek felkészültek a „támadásra”

A fokozódó félelem idõszakában a csúcspont a NATO 1983 novemberi Able Archer hadgyakorlata volt, amelyen azt szimulálták, hogy az európai helyzet általános romlása közepette háború kezdõdik a kontinensen. Ez elõször vegyi hadviselésbe csap át, majd miután a NATO képtelen megállítani az Atlanti-óceán felé tartó szovjet tankokat, nukleáris csapást mér rájuk. A szovjetek azonban pont azt gyanították, hogy egy ilyen, valósághû hadgyakorlatból indulna ki a valós elsõ csapás ellenük, így a gyakorlat idején valós készültségi intézkedéseket tettek. A repülõalakulatoknál leállították a kiképzési célú repüléseket (tartalékolták az üzemidõt a háborúra), csak felderítõ repülésekre kerülhetett sor. Ezt az információt szúrópróbaképpen lapunk is ellenõrizni tudta: kiderült, hogy Magyar Néphadsereg (MN) több MiG-pilótájának repülési naplójában sincs nyoma annak, hogy a kérdéses 1983 novemberi héten (4-e és 10-e között) repültek volna.
Két személyen múlt, hogy nem másképp végzõdött

Hogy a történtek nem vettek tragikus fordulatot, abban két személynek tulajdonítanak kiemelkedõ jelentõséget: a NATO vezetési ponton szolgálatot teljesítõ Leonard H. Perroots tábornok kritikus pillanatban, a jelek szerint ösztönösen úgy döntött, hogy a szovjet ellenlépésekre nem adnak újabb válaszokat, és ezzel nem járulnak hozzá a további eszkalációhoz. A másik személy Oleg Gorgyijevszkij volt, aki a londoni KGB-rezidentúra vezetõ beosztásából állt át, és figyelmeztette a briteket, illetve az amerikaiakat, hogy Moszkvában komoly ellenlépéseket foganatosítottak.

Az átállt szovjet ügynököt jóval késõbb, elnöksége végén Ronald Reagan elnök is fogadta a Fehér Házban, teljes titoktartás közepette. Ugyanakkor a dokumentumból az is kiderül, hogy az amerikaiak óvakodtak attól, hogy az Able Archer idején Európára leselkedõ veszélyrõl tájékoztassák szövetségeseiket. Minden jel arra utal, hogy jobbnak látták, ha a történtek a feledés homályába vesznek.
Adalék 1962-höz
A kubai rakétaválságról, amely az atomháború kitörésével fenyegetõ krízisek listáját vezeti, továbbra sem tudunk mindent. A válsággal kapcsolatos, nukleáris fegyverekre vonatkozó intézkedések azonban nemcsak a karibi szigetországra és környékére voltak érvényesek, hanem kiterjedtek az egész világra. Ezzel függ öszsze az egyik legújabb kutatási eredmény, melyet a Bulletin of the Atomic Scientists közölt a válság 53. évfordulójához igazítva. Eszerint az amerikaiak által megszállt japán szigeten, Okinaván telepített Mace nukleáris csapásmérõ robotrepülõgépek személyzete 1962. október 28-án megerõsített parancsot kapott az indításra, amelyet azért nem hajtottak végre, mert az egyik részlegparancsnok hiányolta, hogy elõzõleg nem emelték a legmagasabb fokozatra, az úgynevezett Defcon 1-re a készültségi szintet. További megerõsítésért felhívta elöljáróit, akik aztán a hibát észlelve lefújták az akciót. A kódmegerõsítés nyomán azonban így is eljutottak a célpontok adatait és az indítási kulcsokat tartalmazó mappa felnyitásáig (érdekes módon több célpont nem a Szovjetunióban volt). A „forró helyzet” bekövetkeztét egy titoktartási kötelezettsége alól csak nemrégiben feloldott veterán fedte fel. Mint azt a cikket író Aaron Tovish kommentárjában közölte, John Bordne ma tartja elsõ nyilvános elõadását tapasztalatairól az ENSZ-központban. (Z. G.)

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben is megjelent. A megjelenés idõpontja: 2015. 10. 28.
Link