"A tegnapi hírekhez:

Tényleg ennyire hülyék ezek? - egybõl ez jutott eszembe:"

[movie=youtube]https://www.youtube.com/watch?v=__dY_EWm-j4[/movie]

Imre !

És Bástya elvtárséknak a eszüknél már csak a szerénységük volt nagyobb. És ezt szerették leginkább önmagukban is. Pont mint ma is !

Mert ez pont ma van! Ma is!

Nem hülyék. Csak ez a világ a látszatról és a megfelelésrõl szól. Úgyhogy igen, sikerült megcsináltuk, minden nácit elhárítottunk.

19! Hungarista, nem 18 és nem húsz

2001 szeptember 11 én 19 mûanyag papírvágó késekkel állig felfegyverzett tenorista megtámadta az Egyesült Államokat.
Az ok: irigyelték az amerikai demokráciát és szabadságot.

2016 hasonló évszak, Magyarország.
19 állig felfegyverzett Hungarista (az egész világhungaristának ismeri a magyarokat, de itt szitokszó lett)
Önvédelembõl, robbanó anyagokkal a hátuk megett, lelövettek egy rendõrt a többiekkel.

Hallatlan tenorizmus: Hungariában Hungaristák!

Kiváncsi leszek, hogy majd az ügyükben is így dönt-e majd a bíróság. http://index.hu/belfold/2016/12/09/az...oldozonek/

Elsõ fokon tuti jogerõs motoros fûrész általi felnyársalásra ítélik õket. Aztán majd valamikor, amikor már senki sem figyel, hirtelen felmentõdnek.

Kis ellentmondás, hogy éppen a fegyveres harcot éltetve "szedálják" a fegyveres harcra is készeket...legalábbis retorikában. Valójában nem, de ezt nem kell mindenkinek érteni.


Mecseki „láthatatlanok”
Na, õk voltak az igazi magyar partizánok!
Filmbe illõ történet a forradalom bukása után is harcoló mecsekieké

Filmbe illõ a történetük, mégis kevesen tudnak róluk. Pedig a „mecseki láthatatlanok” olyasmire vállalkoztak, amire csak nagyon kevesen kaphatók. Történetük ott kezdõdik, ahol a forradalomé véget ér: 1956. november 4-én.

A szovjet katonai parancsnok, bizonyos Kornyusin õrnagy elégedetten szemlélte a fegyvereiket átadó fiatalokat. Joggal gondolhatta, hogy feladatának javát ezzel elvégezte. Nem sejtette, hogy a helyismeret hiánya fájdalmas veszteségeket okoz még hadseregének, s e hiányosság következményeként rövid pécsi karrierje – s egyúttal az élete – néhány nap múlva véget ér. De ne ugorjunk elõre.

Pécsre a hatvan évvel ezelõtti november negyedikére virradó hajnalon gördültek be a szovjet tankok. Reggel öt órára körülzárták az orvosi egyetem kollégiumát. A két egyetemi zászlóalj egyike, mely itt állomásozott, arra ébredt, hogy köpcös orosz katonák dübörögnek végig a folyosókon. Az orvostanhallgatók reggel kilenc órakor letették a fegyvert a megszállók elõtt.

A 48-as tér, ahol a gyászos esemény végbement, Pécs stratégiai fontosságú központja volt: az egyetem épülete és a kollégium mellett itt volt az ÁVH székhelye is. Ezen a napon még Kornyusin õrnagy diktálja a tempót. Õ jegyzi ugyanis a város lakóit megfélemlítõ falragaszokat, amelyek kíméletlen keménységgel utasítanak: „Megparancsolom! A lakosság november 5-én 19 óráig a fegyvert adja le a katonai parancsnokságnak (ÁVH-épület). Ha szovjet katonára s általában az állam polgáraira lõnek, a tüzet a szovjet fegyveres erõk valamennyi fegyvernemmel viszonozzák.”

Míg Kornyusin és emberei a fegyverletételhez asszisztáltak a 48-as téren, a város nyugati felén a másik, pedagógus-joghallgató egyetemi zászlóalj felmarkolta a fegyvereit, és minden lõszerével a Mecseknek vette az irányt. Velük egy idõben polgárok, pécsi, komlói munkások, a mecseki falvak nemzetõrei, fiatal nõk és férfiak százai vágtak neki a hegyre vezetõ erdei utaknak, együtt a bányászzászlóaljak tagjaival és a nagyatádi ezred forradalomhoz hû katonáival.
900 puska száz harckocsival szemben

Hogy hányan vettek részt a mecseki harcokban, arról a mai napig ellentmondásosak az információk. Vannak, akik ezer és kétezer fõ közé teszik a számukat, mindenesetre az elsõ napokban a legóvatosabb becslések szerint is legalább ezer ember nyüzsgött fönt a hegyen.

– A csapat teljesen önszervezõdõ volt – mondja Bank Barbara történész, aki maga is pécsi származású, ezért pontosan tisztában van vele, miféle helyzeti elõnyt jelentett a helyiek terepismerete a nehezen mozgó orosz harckocsikkal, páncélos jármûvekkel szemben.

A spontán gyülekezést végül egy profi katona szedte ráncba. Kubicza János lakásán november 5-én késõ este kopogtatott két idegen, s arra kérték a volt ludovikás hadnagyot, jöjjön utánuk a hegyre. „Némi gondolkodás után elhatároztam, hogy felmegyek, és tapasztalva az egyenlõtlen erõviszonyokat, igyekezni fogok katonai tanulmányaimat segítségükre hasznosítani. Ezek után felvettem »harci« ruházatomat, hátizsákomba a legszükségesebb holmikat, egy kis élelmet, valamint az elrejtett, Pécs környékét ábrázoló katonai térképeimet és megtakarított vagyonomat – 350-400 Ft – raktam. A forradalom kitöréséig elrejtett pisztollyal a kezemben és zseblámpával elindultam a Mecsekre a Bárány úton” – olvasható Kubicza maga rajzolta képekkel illusztrált visszaemlékezésében.

A többség nem volt ilyen alapos. A hegyen tanyázók közül sokan minden felkészültség nélkül érkeztek, lenge õszi ruházatot viseltek, ami a késõbbiekben igencsak megbosszulta magát. Kubicza János – akit a többiekhez hasonlóan megérkezése percétõl fedõnéven, Bélának szólítottak – szaktudásával valóban sokat tett hozzá a gerillacsapatok kezdeti sikereihez.

Rozs András történész kutatásai szerint a forradalmi védelmi erõk összes fegyverzete 800-1000 puskát és körülbelül 100 sorozatlövõ fegyvert tett ki, egyes adatok szerint 900 puska, négy géppuska és egy páncéltörõ ágyú állt a forradalmárok rendelkezésére. Ezzel a néhány kézifegyverrel vették fel a harcot a szovjet egységek száz harckocsijával.

Ezekben a napokban, amelyeken a pécsi házak homlokzatára kikerültek a fekete színû lobogók, és az üzemekben maradó munkások makacsul kitartottak a sztrájk mellett, futótûzként terjedt a hír, hogy a forradalmároknak sikerült likvidálniuk magát a szovjet katonai parancsnokot. Hogy mi történt valójában Kornyusinnal, annak titka feltehetõen az orosz levéltári anyagok közt pihen, tény azonban, hogy a városparancsnokságot november 8-án Bojcov gárdaezredes vette át, aki egy aznapi falragaszon már szelídebb húrokat pengetett a továbbra is ellenállást folytató lakossággal szemben. Javaslom – áll a hirdetményen, amelyen az újdonsült katonai parancsnok a fekete zászlók levételére, a sztrájk beszüntetésére szólít fel, és ismét megpróbálkozik a fegyverletételre irányuló nyomásgyakorlással. Ehhez hasonló kiáltványok még jó néhány helyen tûnnek fel a pécsi utcákon, de a munkások ellenállnak, a lakosság pedig igyekszik munícióval támogatni a Mecsekben harcolókat, akik közül néhányan éjjelente le-leszivárognak a városba.

A szabadságharcosok, akikre már jóval a forradalmi események után ragasztották rá a „mecseki láthatatlanok” elnevezést, magukat Mecseki Szabadságharcos Csoportnak nevezték. Túlélési technikájuk záloga volt, hogy fõhadiszállásukat folyamatosan változtatva a hegység olyan zugaiban húzódjanak meg, ahová a gépesített szovjet erõk nem tudnak behatolni, ellenük támadást indítani.
Láthatóvá váltak

A „mecseki láthatatlanok” közül sokan estek el a harcokban. A sebesülteket nagy titokban, lefüggönyözött ablakok mögött, gyertyafénynél mûtötték a pécsi orvosok. Bár a szabadságharcosok az elsõ napokban közös esküvel fogadták meg, hogy a végsõkig összetartanak, az egyre reménytelenebbé váló harc, a betegségek és a hidegre forduló idõjárás sokakat eltántorított a további ellenállástól. A városba visszatérõ, láthatóvá váló „láthatatlanok” pedig egyre növekvõ kockázatot jelentettek hegyen maradó társaikra nézve.

Egyes feltételezések szerint árulás vezetett a harc feladásához, mások úgy vélik, megérett a helyzet a küzdelem beszüntetésére. Tény, hogy november 16-ra nyilvánvalóvá vált: nem jön az addig remélt nyugati segítség.


– Több „láthatatlant” a szovjet katonák tartóztattak le és adtak át a magyar hatóságoknak. A többi mecseki felkutatását és letartóztatását pedig a magyar rendõrség nyomozói hajtották végre 1956 végén és 1957 elején – tudjuk meg Bank Barbarától, aki részletesen ismeri az 1957 januárjában, februárjában megkezdõdött eljárások anyagát. – Nagy József és társai pere 1957. február 6-án zajlott, Petrus Józsefet pedig a Márciusban Újra Kezdjük! mozgalom pécsi szervezõjeként fogták el, legalábbis ez volt az egyik vádpont ellene. Példát kívántak statuálni vele, amikor tizennegyedmagával perbe fogták. Petrust 1957. június 25-én halálra ítélték, és 1958. március 5-én ki is végezték.
Méltóbb helyet!

A „mecseki láthatatlanok” története a „kemény mag” története. Azoké a férfiaké és nõké, akik önmagukat nem kímélve vállalták véd- és dacszövetségben az életveszélyes ellenállást. Azoké, akik hittek abban, hogy a Nyugat nem hagyja cserben Magyarországot, és azoké – legyenek bányászok, orvosok, munkások, egyetemisták vagy mûvészek –, akiket egységbe olvasztott a szovjet erõvel való szembenállás. Ha akcióikkal nem is értek el döntõ sikereket, legalább meg merték kísérelni. Közülük került ki Papp Endre, aki Svájcban is folytatta a harcot, és 1958-ban másodmagával túszul ejtette a berni nagykövetet, hogy kikényszerítse belõle az ÁVH által beszervezett emigránsok névsorát. Errõl az akcióról rendezett játékfilmet két éve A berni követ címmel Szász Attila. A „mecseki láthatatlanokról” az idei évforduló alkalmából képregény készült Sarlós Endre és Pozsgai Zsolt közremûködésével, ám a hegyen folytatott gerillaharc részleteit többnyire ma is csak Baranyában ismerik. Pedig ez a történet is filmbe illõ, legalábbis méltóbb helyet követel a nemzeti emlékezetben.http://mno.hu/hetvegimagazin/na-ok-vo...ok-1375792

Na, így kell ezt csinálni, már ha igaz, de ki volt az a 6 személy?

Megrázó videók az isztambuli robbantásokról

A Besiktas stadionjánál robbantottak szombat éjjel Isztambulban, a legfrissebb jelentések már 38 halottról és 155 sérültrõl szólnak.

Suleyman Soylu belügyminiszter tájékoztatása szerint

a 38 halálos áldozat közül [color=#990000]30 rendõr[/color], kettõ pedig polgári személy.http://24.hu/kulfold/2016/12/11/megra...ntasokrol/