Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Moldova elnöke: mi lenne, ha az erdélyi szeparatistákat támogatnánk?

BelföldMegy a kapkodás! Ez a fránya Trianon meg ezek a mocskos zsidók! A Moldovai Köztársaság elnöke, Igor Dodon december 12-én arról beszélt, hogy Bukarestnek Moldovával kapcsolatosan abba kellene hagynia az unionista politikát. Dodon ezzel a kijelentésével csak folytatta azt a Nagy-Románia-ellenes kijelentéscunamit, amivel kezdi az õrületbe kergetni a Nagy-Romániáról álmodozókat Bukarestben.

Dodon azt a kérdést tette fel: vajon miként reagálna Románia, ha Moldova a Magyarországgal való egyesülést követelõ erdélyi szeparatistákat támogatná?

Elnöki minõségemben kötelességem harcolni azok ellen, akik meg akarják semmisíteni Moldova államiságát. Nemrég Dacian Cioloº nyilatkozta azt, hogy nem szabad halogatni a Moldova és Románia egyesülésére vonatkozó terveket. Érdekes, mi lesz majd Románia kormányának reakciója, ha mi az erdélyi szeparatistákat fogjuk támogatni, akik Magyarországgal akarják egyesíteni ezt a román területet? Vagy olyan politikusokat fogunk finanszírozni, akik a középkori Moldva egyesítéséért szállnak síkra, azt követelve, adják vissza nekünk a kelet-romániai területeket? Az ilyenfajta követelések miatt a román hatóságok börtönbe zárnak, miközben velünk kapcsolatosan ilyesmikkel játszadoznak. Ez a fajta álláspont nem járul hozzá az államaink közötti konstruktív párbeszédhez”

– nyilatkozta Igor Dodon a TASS-nak adott interjújában.

„Román testvérek, szomszédokként szeretlek benneteket, de független államokként tartsuk egymást tiszteletben!” Ezt nyilatkozta a szocialista Igor Dodon azt követõen, hogy megválasztották a Moldovai Köztársaság elnökének.

Dodon egy másik interjújában pedig arról beszélt, hogy Moldova már a XIV. század óta létezik, miközben Romániát csak a XIX. században hozták létre.

Oroszország ott hibázott, hogy az 1812-es bukaresti szerzõdésben sietett a Prutra helyezni a határt. Akkor osztották meg Moldvát. Az egyik részét megkapta az Orosz Birodalom, a másikat ott hagyták. Ez volt Oroszország nagy hibája. Jobb lett volna néhány hónapig még tárgyalni és a határt a történelmi Moldva határa mentén meghatározni, mert akkor Moldva talán most is egyben lenne”

– így kommentálta két héttel ezelõtt Dodon a térség történelmét.

Dodon ugyanebben az interjúban azt kérte a bukaresti politikusoktól, hogy felejtsék el a nagyobb testvérekre jellemzõ viselkedést és írják alá végre a határmegállapodást:

Ha államokként tiszteljük egymást, akkor írjuk alá a határmegállapodást, melyet 25 éve senki sem akar aláírni. Románia azzal dicsekszik, hogy elsõként ismerte el Moldova Köztársaság függetlenségét. Köszönjük, de miért nem írjátok alá a határmegállapodást? Ha független államokként kölcsönösen tiszteljük egymást és nincsenek Moldova Köztársaság államiságának felszámolására vonatkozó rejtett gondolataink.”

Románia egyébként ennek a megállapodásnak az aláírásával elismerné a Németország és Szovjetunió közötti 1939-es Molotov-Ribbentrop-paktumot, melyben arról állapodtak meg, hogy az utóbbi állam annektálja az akkor még a Román Királysághoz tartozó Besszarábiát. Románia ezek után nehezen tudna követelésekkel elõállni a Pruton túli szomszédokkal való egyesülésre vonatkozóan, melyre most az ad történelmi érvet, hogy az elszakadás a szovjetek fegyveres fenyegetésére történt meg.

A román fél által alkalmazott kettõs mérce tipikus példájaként Bukarest továbbra is elhallgatja, hogy a Románia és Moldova Köztársaság közötti jelenlegi határt az 1947-es, Erdélyt és a többi volt magyarországi régiót is Romániához csatoló békeszerzõdés jelölte ki.
A bukaresti politikai pártok határozottan elutasítják az Igor Dodon által felvetett diplomáciai és politikai javaslatokat.

(Fõtér, Adevarul, Itthon ma)
Link

Hozzaszolasok

4 #1 Posta Imre
- 2016. December 16. 15:45:54
www.maszol.ro/uploads/files/userfiles/images/szines/2014/m%C3%A1jus/26/oroszszekely.jpg

pbs.twimg.com/media/BoudTSkIgAA45sW.jpg
329 #2 gutai zub
- 2016. December 16. 16:45:56
Dodon azt kérdezte?
Milenne ha Dodon tovább kérdezne?

Ha megkérdezné: szerbiát, szlovákiát, horháthországot, szlovéniát, ausztriát, lengyelek valahány 90 ezern négyzet kilométeren nem maradt magyar?

Mi a faxt akarsz?

A választ rád bízom..........................
4 #3 Posta Imre
- 2016. December 16. 16:54:15
Várjámá, ki még a moldáv a khonmányban? Avigdor lieberman? d.ibtimes.co.uk/en/full/430380/avigdor-lieberman-israel-iran.jpg Izrael védelmi minisztere?

[color=#990000]Elvették Basescu állampolgárságát[/color]

Az egykori román elnök és felesége moldovai állampolgárságát visszavonta az ország újonnan megválasztott elnöke, Igor Dodon.

A Moszkva-barát szocialista politikus november 13-án nyerte meg a moldovai elnökválasztást, beiktatása december 23-án lesz. Traian Basescu volt román elnök és felesége a választási kampányban, november 3-án tette le Kisinyovban a moldovai állampolgársági esküt — írja az MTI.
http://888.hu/article-elvettek-basesc...e=hirstart
396 #4 Kujak
- 2016. December 17. 07:48:26
Már itt lenne is késõ lenne....
:o
4 #5 Posta Imre
- 2016. December 17. 08:07:53
Függetlenség? Minek? A józan észtõl független maradt a csürhe mindig is!

Ja, most jut eszömbe, hát itt mi már függetlenek vagyunk, mert zorbán harcol a fülkében és nincs se conbölcsei, se liszaboni se welseni szerzõdés se semmilyen egyéb paktum, punk-tum, a xart, amit meg látom, tapasztalunk, azt meg a megszokás teszi, mert ha mér megszoktuk, minek rajt változtatni?
[movie=youtube]https://www.youtube.com/watch?v=hZ7Ws_WkZe4[/movie]
267 #6 Perle
- 2016. December 17. 20:45:00
Dodon sem az, mint akinek a választási idõszakban mutatta magát: Oroszbarátnak tûnt,t, aztán mégsem lett az:
https://www.novorosinform.org/news/63..._term=1011

Így járunk majd Tramplival is, attól tartok.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
312,703 egyedi latogato