Legutóbb tavaly nyáron válaszoltam a leveleidre. Elégedetten nyugtázom, hogy voltaképpen helyénvalóan jártál el, mikor a parainézis-válaszomat megjelentetted, mert neked címeztem ugyan, de minden zsidó zsidónak és kazár zsidónak szólt. Ráadásul sikerült olyan mindinkább olvasott helyen közzétenned, mint a Kapu tavalynyári dupla száma. Annak is kényelmesen, díványon fekve olvasható mellékleteként. Mit-mit, de a Kaput, „az értelmiség magyar folyóiratát", mi is olvassuk. Néha írjuk is, mint ahogy levelem közzétételével tulajdonképpen te magad is írtad. Az általad jelzettek mellett magam is jó visszhangokat kaptam a parainézisemre. Mármint a mieinktõl. Ám a gojok részérõl sokkal több szitkot, átkot alig leplezõ ledorongolás jutott el hozzám. Ez még örvendetesebb, mert mutatja, hogy jó az irányvonalunk. Az õ bosszankodásuk, vagy tetszésük biztos iránytû számunkra; néha talán biztosabb, mint a saját vélekedésünk. Ezért e levelemet is igyekszem úgy fogalmazni, mint parainézist, azaz intelmet. Ha kijön a lépés, jelentesd meg ezt is. Miért ne tennénk? Mindenhol ott kell lennünk, s nemcsak tájékozódnunk, hanem tájékoztatnunk, tájolnunk és lelkesítenünk kell a mieinket, még jobban megértetni velük, hogy a gátlásosság és a rugalmatlanság, vagy az elvi politika nem a mi sajátunk. Mi több, pozícióink megerõsödtek, így az óvatosság is egyre kevésbé sajátunk. Ilyesmikkel vesztegessék az idõt a gojok, de a mieink ne terheljék vele az agyukat, hogy mindig a rafinériára, a fineszre koncentrálhassanak.

Éppen ezért örömömre szolgál, hogy az eseményekkel lépést tartó meglátásaiddal kapcsolatban már alig kell bírálóan fogalmaznom. Kezdesz öntudatos zsidóvá válni. A történelmünk, s egyben az egyéni sorsod fintora, hogy teszed ezt most, amikor kazárrá is kell lenned. Kívülrõl legalábbis, ha befelé nem is. Ugyanis könnyen lehet, hogy ez a jövõ szava. De ne értetlenkedj és ijedezz, máris részletesebben kitérek rá.

Az elsõ levelem a „Zsidó parainézis” alcímet viselte. A világesemények, ezen belül fõleg az ukrajnai fejlemények, most a „Kazár parainézis” alcímet követelték ki. Azt legszívesebben csak neked mondanám, nem kötném mások orrára, nekünk, kazároknak származásilag alig van közünk a héber faji szemitizmushoz. Ne mereszd a szemed, elárulom, hogy te is kazár vagy! Légy benne biztos, mert alaposan megvizsgáltam családfánkat. Az õseink annak idején Galíciából, a hajdani kazár birodalom területérõl települtek be. A kazárokat vérségileg nem tartják zsidóknak, de felvették a zsidó vallást, ezért tulajdonképpen zsidók is. Voltaképpen a közös vallás, de még inkább a csillapíthatatlan nyomulási, uralkodási vágy kapcsol össze bennünket. S magad is tudod, ez is mindkettõ széttéphetetlen és örök kötelék, akárcsak a vérségi; így is kell kezelnünk õket. Ám megnyugtatlak, mindez nem jelenti, hogy nem vagy zsidó, legalábbis a vallásod és a jellemed szerint. Ezért ne is csinálj ebbõl problémát, egyszerûen vedd tudomásul, s lépj túl rajta, csak ne felejtsd el, s tekintsd megbízható szövetségeseknek a kazár zsidókat, ha ilyenként felfedik elõtted magukat. Tartsd azonban magad nyugodtan zsidónak, fõleg kifelé, hiszen Magyarországon nincs ennél jövedelmezõbb, no, hogy is mondjam, … foglalkozás.

A kazár tudat most újraformálódik, s azért is van jövõje, mert a kazárság fogalmának beemelésével a politikába még inkább összezavarjuk a goj magyarokat. Valójában nem igazán tudják megkülönböztetni a zsidókat és a kazárokat, ezért inkább hallgatnak, mint más kérdésekben is. Elértük, hogy lassan már a saját származásukat sem tudják bizonyítani, pedig tényleg az egyik legõsibb nép. Ezért veszélyesek számunkra. Az MTA (a múltkor Magyarellenes Tudománytalan Alakulatnak neveztem, mivel találóan annak tartja az a kevés magyar értelmiségi is, aki még mer önállóan gondolkodni) képtelen rá, hogy világosságot teremtsen, ami a kezünkre játszik. Persze, képes lenne, ha hagynánk, de szerencsénkre a kulcspozíciók ott is a mi kezünkben vannak. Sõt az MTA a szellemi nyomulásunk nélkülözhetetlen eszköze. Feltétlenül a befolyásunk alatt kell tartanunk továbbra is. S amíg ezt biztosítani tudjuk, addig nincs keleti õsmagyar történet, turul, kurultáj, meg ilyesmi, csak finnugor-magyar rokonság. És nincs Petõfi-kultusz sem. Széchenyi meg csak hadd forogjon a sírjában.

Felvetésedre válaszolva közlöm, hogy éppen hasonló meggondolásokból csináltunk/csináltattunk kérdést a bevásárlóközpontok vasárnapi nyitva tartásából. A Fidesz-KDNP erõfeszítései ellenére elértük, hogy vasárnaponként a gojok ne templomba járjanak, hanem vásárolni, mert a vallás, akárhogy is nézzük, fõleg ha a saját helyzetünkbõl indulunk ki, valamiféle tartást ad az embernek. Nekünk pedig olyan gojok kellenek, akiknek nincs tartásuk. Ezért ellenség számunkra a kereszténység és minden más vallás a sajátunkon kívül. Öngyilkos eljárásnak tartjuk ugyan, de örömmel látjuk, hogy több nyugat-európai országban tucatjával, Franciaországban pedig százával rombolják le a keresztény templomokat, amirõl a saját médiájuk hallgat, akárcsak a magyar média. Magyarországi eredményeink egyébként szintén kiemelkedõek. Túl azon, hogy egyes oktatási intézményekben már kötelezõ tantárgy a holokauszt, a Mazsihisz, az Emberi Erõforrások Minisztériumának (Rövidítve EMMI. – Jaj, de borzasztó ez az elnevezés, s még a rövidítése is! De a lényeg, hogy finanszírozza a nyomulásunkat!) 7,5 millió forintos támogatásával az új tanévre minden általános iskolába eljuttatandó zsidó hittankönyvet adott ki az iskolák elsõ osztályai számára. Erre mondják a demagóg gojok a magyaroknak, hogy a ti adóforintjaitokból. S igazuk is van. Igen, el tudjuk érni, hogy így legyen. Még azt is, hogy az EMMI illetékese kijelentse, a tankönyv megmutatja az Ószövetség embert, nemzeteket, és világot formáló tanítását, amelyre alapszik az egész világunk. Minden elérhetõ fórumon terjesztjük eszméinket, az Újszövetséget meg olvassa otthon, aki akarja.

A szellemi nyomulásunkról jut még valami az eszembe. Emlékszel, az elõzõ levelemben kifiguráztam, hogy a 2015-ös milánói világkiállítás magyar pavilonjára kiírt pályázatot a Malom jeligéjû magyaros jellegû pályamû nyerte ugyan, ám a kormánybiztos úgy döntött (amihez volt némi közünk), hogy mégis a másodikként rangsorolt, zsidó elemekre emlékeztetõ Életkert terv valósul meg, amit õ – nem tudom, hogy megtévesztésül, vagy védekezésül – sámándobos pavilonnak nevezett el. Tiltakozott minden érdekelt szövetség és személy, de eredménytelenül. Mint olvashattad, most azt tervezzük, hogy a hazaszállítandó pavilont Karcagra telepítjük. Semmi értelme, de szerintünk Karcagon még kevés a zsidó emlékhely. S ha már a helyi ipart nemrég még jellemzõ malmokat felszámolták, legyen ismét legalább egy jelképes malmuk, akkor is, ha a menóránkra hasonlít. De valahogy a nagykunok nem lelkesednek érte. Ezek az elmagyarosodott nagykunok, no meg a jászok is, magyarabbak a magyaroknál. Tartok tõle, nekünk, zsidóknak-kazároknak, sok bajunk lesz még velük.

Mindemellett nemcsak a tudomány és a mûvészetek vonalán nyomulunk, hanem társadalmi tevékenység más területein is. Fõleg a politikában. A befolyásunk titka sem annyira a zsenialitásunk, vagy az egyébként nem létezõ elveink helyessége, hanem a leplezett faji együttmûködés. Mihelyst a zsidó, vagy a kazár hatalmi pozícióba kerül, mindent megtesz azért, hogy fajtársait is befolyásos szintre helyezze. Ez így van nemcsak a pénzvilágban, hanem a politikában, a mûvészetekben, mindenhol. Ott vidéken nektek is így kell eljárnotok. Számunkra egyetlen kulcspozíció sem jelentéktelen, mindenhol ott kell lennünk. Nem zavar bennünket az sem, ha a befolyásos helyekre került zsidók segítségével az ízléstelen, beteg fércmunkáink kapnak díjakat a mûvészetek világában. És ez nemcsak Magyarországon van és lesz így, hanem a világban is. A közelmúltbeli fejlemények is láttatják. Amikor Izrael kilépett az UNESCO-ból, mert Palesztina felvétele miatt antiszemitának tartotta, az USA habozás nélkül követte. Izrael ellenezte az általa antiszemitának tartott bolgár UNESCO-fõtitkár ENSZ-fõtitkárrá választását is, s az USA ismét habozás nélkül követte. Ezért lett az ENSZ fõtitkára egy nekünk jobban megfelelõ portugál politikus.

Figyelj is minderre, hiszen örvendetes, hogy az Izrael USA sorrend egyre inkább megfelel a realitásoknak; az USA fegyverét mi csörtetjük! Remélhetõleg ezt Trump sem lesz képes megzavarni. Nekünk ugyan sokkal jobb lenne, ha Hilary Clinton lett volna az elnök, de az amerikai médiánk hiába sulykolta a közvéleménybe, hogy behozhatatlanul õ vezet. 57 befolyásos médiaeszköz támogatta 2-vel szemben, s kis túlzással, az egész világ el is hitte, hogy Hilarynk gyõz. A Newsweeket már ki is nyomtatták és utcára küldték címlapján Hilary gyõzelmével. A finisben mégis lemaradt. Ezrek, ha nem milliók betegedtek bele a vereségébe. Sajnos, az nevet utoljára, aki a szinte teljes ellenszél ellenére is a Fehér Házban nevet. Eléggé meg is rázott bennünket, hogy annak az Amerikának, amelynek sikerült gyõzelmes színes forradalmakat szítani a Balkánon, az arab térségben, Ukrajnában, most a saját fehér forradalmával kell szembenéznie. Azoknak lett igazuk, mint Putyin és Orbán, akik nyíltan Trumpnak drukkoltak. Sõt ez az Orbán az idei Bálványosi Szabadegyetemen tartott beszédében a világon elsõként állt ki Trump mellett, amit egyetlen hivatalban lévõ kormány- vagy államfõ sem tett meg. Még elemezzük, mit tudhattak ezek ketten, hogy sikerült a befutóra tenniük.

Hilarynk veresége nem jó elõjel, de biztos vagyok benne, hogy a FED segítségével elõbb-utóbb Trumppal is kijövünk. Ne félj, nem lesz itt olyan kennedys mindenre kiterjedõ változás, csak egy kis hangulatváltozás, hiszen a kennedys vég õt is fenyegetheti. Esetleg némi értékrend változás, de szigorúan a jelenlegi keretek között. Könnyen lehet, csak annyi a különbség közöttük, hogy Hilaryval „szót értünk”, Trumppal meg „majd csak szót fogunk érteni”. Egy dolog, ami a választási kampány során elhangzik, és más a gyakorlatban megvalósítható politika. De azért, az ördög vigye el, él bennem a kétely, hogy tévedek, és ez a Trump bele fog vágni egy nemzetközi rendszerváltásba. Ugyanis zavar nagyon – és szerintem ennek a begyûrûzése szüli EU pánikoló trumpokalipszisét is – hogy Trump az egész kampány alatt nem méltatta a demokrácia exportját és az emberi jogokat, amelyekre épült az USA politikája, s amelyekre hivatkozva a NATO-val beavatkozhatott tucatnyi országban és likvidálhatta millió és millió potenciális ellenségünket. De nem emelte a magasba a politikai korrektséget sem. Az USA keleti és nyugati partjain megszervezett szándékosan polgárháborús színezetû tiltakozásokkal erre a kötelezettségére figyelmeztetjük. Mellesleg az is forog a fejemben, hogy talán még könnyebb is lesz Trumppal, mint bajlódnunk az egyébként bekalkulált nõi szeszéllyel. Hiszen, látod, Thereza May angol belügyminiszterként az EU-népszavazás elõtt még aggodalmát fejezte ki a Goldman Sachs vezetõinek (Biztosan tudod, hogy a világ egyik legismertebb befektetetési bankja) országa esetleges kilépése miatt, most meg, hogy õ lett a brit kormányfõ, nemcsak Brexittel, hanem egyenesen „kemény Brexittel” fenyeget.

Folytatva a felvetéseid megválaszolását, a fentiekkel rímel, ezért nem kell csodálkoznod rajta, hogy egyes politikusok, a pártjaik tévelygéseit takargatva, az 56-os évforduló ünnepségein csak Kádárt kárhoztatták, õt és csak õt nevezték gyilkosnak, de meg sem említették az 56-ot okozó Rosenfeld (Rákosi) Matyinkat, vagy az élcsapatunkat, a félelmetes ÁVH-t vezetõ Eisenberger Benjáminunkat (Péter Gáborunkat) és más hõseinket. Ezt én is észrevettem. Fõleg a vidéki szónokok között akadtak ilyenek, de nem is akárkik. Neveket nem mondok, hiszen nyílván ugyanazokra gondolunk. Nekünk õk kellenek, mert az ilyen hozzá nem értõ történelemhamisítók segítségével érjük el, hogy a magyarok egymás között vitatkozzanak, vergõdjenek azon, hogy miért és mi is történt 1956-ban, de ne tudjanak egységes álláspontra jutni.

Mi viszont jól tudjuk, a rákosista ötösfogatunk elfogult és bosszúvágyó politikája mellett az egésznek az a magyarázata, hogy az akkori kétpólusú világpolitikai helyzet egyszerûen nem tette lehetõvé egy kis ország akaratának érvényesülését a nagyhatalmi érdekekkel szemben, akár forradalom, ellenforradalom, szabadságharc vagy bármely más formában is akarták megvalósítani. (Még az sem volt megengedhetõ, hogy 1954-ben egy kis szocialista ország nyerje meg a labdarúgó világbajnokságot). Kádárral meg még jól is jártak a magyarok, ugyanis sokkal rosszabb sorsuk lett volna, ha Rákosi, vagy Gerõ tér vissza. Ennek a lehetõsége fenn is állt, mert a szovjet vezetésben voltak, akik ezt tartották jó megoldásnak. Tetszik nekünk, vagy nem, el kell ismerni, a szovjet vezetés e kérdésben túllépett önmagán, képesnek bizonyult az adott körülmények közötti realistább döntésre, belátta, hogy nem lehetett ismét zsidót ültetni a magyarok nyakába.

Ezzel kapcsolatosan kérdezted azt is, van-e annak alapja, hogy Horn Gyula unokahúga, Havas Szófia az orosz televízióban zsidóellenes pogromként állította be 1956-ot, a pesti srácokat lefasisztázta, s azt is állította, hogy a Szovjetunió elleni fegyveres harc az USA érdeke volt. Hát, hallod, nem irigylem a magyar politikusok és történészek helyzetét, mert 1956-ot egyetlen fogalommal magam sem tudnám meghatározni. Látod, maguk a magyarok sem képesek rá, s mi azon vagyunk, hogy e kérdésben soha ne is legyen nemzeti egység. Ennek hiánya sokféle értelemben jelent biztosítékot számunkra. Ezért e kérdésed nagyon is jogos. A tõlünk idegen nézõpontokból megfogalmazható választ keresve, vitathatatlanul szólnak érvek a szabadságharc, s a forradalom mellett, de – fõleg azt követõen, hogy ösztönzésünknek engedve Nyugat egyre inkább beavatkozott – az ellenforradalom mellett is.

(Ha megjelenteted e levelem, ezt az ellenforradalomra vonatkozó részt lehet, hogy célszerû kihúzni. Ugyanis megsúgom, a kisiklatott rendszerváltással nem az eredeti magyar nemzeti óhajok, hanem pontosan az ellenforradalmi célok valósultak meg – nem utolsó sorban éppen Hornnak köszönhetõen – és ez zavarólag hathatna még a mieinkre is. Ugyanis az MSZP-SZDSZ koalíció alatt a rendszerváltás elõnyeit egyre kevesebben élvezték, hátrányait egyre többen szenvedték. Csak mostanában tapasztalható némi egyensúlyra törekvés. Ezért bõvebb magyarázat nélkül mindebbõl egyesek még azt a következtetést vonhatnák le, hogy a jobboldal szociálisan érzékenyebb, mint a baloldal).

Azt azonban jól látod, hogy a Rákosi által vezetett zsidó ötösfogat nekünk kedvezõ, de nem átgondolt politikája 1956 egyik fõ oka volt, amit a befolyásunknak köszönhetõen történészek, politikusok egyaránt elhallgatnak. Pedig a zsidó túlhatalom miatt még Moszkva is megrótta õket; személyesen Berija figyelmeztette Rákosit, hogy ne váljon Magyarország zsidó királyává. Így, ezekkel a szavakkal. A jövõre nézve megnyugtató számunkra, hogy sem az akkori, sem a mai zsidó túlhatalomról senki nem mer beszélni, holott még az MSZMP nevezetes négypontos oknyomozó határozata is az elsõ helyen említi. Ezért nekem tulajdonképpen tetszik Havas Szófia gátlástalansága, ahogy nagyon tetszett Horn Gyuláé is. Te jól tudod, hogy mi évtizedekig dolgoztunk egymás mellett, ezért igazán jól ismertem õt. Nála gátlástalanabb politikust (de mondhatnék személyt is) nem is csodálhattam eddig. Emlékszem, Szófiában beosztott diplomataként, feljelentette a nagykövetét, hogy nem viselkedik kommunistaként és 1956-ban pufajkásként fegyverrel védte a szocializmust. Ámde amikor az erõviszonyok változtak, habozás nélkül tõkéspárti politikussá vált, elõkészítette Magyarország NATO-tagságát, s az általa jóváhagyott nemzetközi szerzõdések párját ritkító kedvezményeket biztosítottak a nyugati országok multinacionális cégeinek. Nem is véletlen, hogy az EU brüsszeli központjában éppen róla és nem más magyar politikusról nevezték el az egyik termet.

Ez az ellentmondásosság, következetlenség és köpönyegforgatás az, ami beszédesen tükrözõdik az október 23-i ünnepségeken elhangzottak összevisszaságában. Az MSZP elhatárolódott, de megértõen viszonyult Havas Szófia kijelentéseihez. E pártban egyébként az a vicces kérdés járja, hogy mondd, ki nem volt még a párt elnöke? A legújabb viccük éppen ez az elhatárolódó megértés, vagy megértõ elhatárolódás. Molnár Gyula, aki pillanatnyilag a párt elnöke, összevissza beszélt a betelepítési kvóta elleni alkotmánymódosítás kérdésében. Október 23-án ünnepi megemlékezés helyett pedig olyan értelmetlenséget állított, hogy az oroszok beleszólnak a magyar politikába. Ez még Kádár alatt sem sikerült olyan mértékig, mint szerették volna, ma meg az EU és NATO-tag, azaz a sokat emlegetett szabadkõmûves-zsidó irányítás alatt lévõ Magyarország politikájába csak szeretnének beleszólni. Ezt majd csak akkor tehetik meg, ha a Putyin helyén is a mi emberünk ül. Ezt elérendõ, az ellenzéket pártoló Political Capital, Helsinki Bizottság, TASZ, Krétakör és néhány más szervezet nem véletlenül ugyanazt állítja, aminek elhitetésén mi is fáradozunk: minden néppárti politikus Putyin barátja, a Kreml ügynöke, stb. Putyint és Oroszországot vádoljuk mindennel, ami a világban kellemetlen Washington és Tel-Aviv, akarom mondani Tel-Aviv és Washington számára. Akárcsak ahogy Magyarországon is Orbánt és a Fidesz-KDNP-t hibáztatjuk mindazért, amit elkövettünk és elkövetünk.

Ezek primitív, átlátszó, megtévesztõ, és jórészt haszontalan vádaskodások, hiszen minden józanul gondolkodó, a politikában valamelyest jártas ember tudja, hogy hazugok. A vak is látja, hogy még Orbán gyõzelmeit is vereségnek állítják be. Miért tesszük, s tettetjük velük, kérdezed. Azért, mert nekünk most így hasznos. De ha egyszer az érdekeink azt kívánnák, hogy fordítva tegyék, dicsérjék azokat, akiket jelenleg bírálnak, habozás nélkül rávehetnénk õket. Ahogy elértük azt is, hogy a sajtó, akarom mondani a média, ma már nem tájékoztat, hanem politikai harcot folytat, érdekeket képvisel, rádumál, vagy ledumál. Remélem, átlátod, s érted a csíziót. Ennek olyan elõnye is van – amin magamban jókat kuncogok – hogy nemcsak a baloldali, hanem a jobboldali politikusok nagy része is, miközben mindenért Putyint hibáztatja és okolja, észre sem veszi, hogy az amerikai és az izraeli nagykövet naponta beavatkozik a magyar belügyekbe, gyakorlatilag helytartók, és az általunk irányított média minden fellépésüket népszerûsíti, a kormányzati szervek pedig kussolnak. Mivel mostanában a politikusokat is azért tartják, hogy korruptak és hazugok legyenek, ne pedig a valósággal kínlódjanak, nagyon vigyázunk rá, hogy ezekben a politikusokban és újságírókban ne bízzunk, mert szélkakasként viselkednek. Ahogy érzékeltettem, tulajdonképpen az volt maga Horn Gyula is.

No de hadd cibálják csak egymás haját, nekünk ez kedvezõ feltételeket teremt. Az a legfontosabb, hogy a szellemi-politikai nyomulásunk okán – amit egyes meg-megszólaló gojok szellemi-politikai terrorizmusnak neveznek, talán nem is teljesen alaptalanul – arra kényszerülnek, hogy egyre inkább hozzánk és ne a saját érdekeikhez viszonyítva ítéljenek meg mindent. Magunk között elismerhetjük, hogy megköveteljük ezt a fajta politikai korrektséget, de jól tudjuk, hogy valójában tényleg szellemi-politikai terrorizmus, azaz zsidó-kazár cenzúra a goj eszmék ellen. Amikor pedig mi magunk ítélünk az elsõ és egyben az utolsó, tehát az egyetlen kérdés, amit felteszünk az, hogy jó-e ez nekünk, zsidóknak (és kazároknak)? Nektek is mindig ebbõl kell kiindulnotok.

E téren elért sikereinket és befolyásunkat láthatod abban is, hogy ma már a Zsidó Világszövetség után a Cionista Világszövetség is Budapesten tartja az ülését. Ez olyan szerzett jog már, amirõl soha nem mondunk le, s ha pedig valamely kormány nem engedélyezné, világméretû kampányt kezdenénk ellene. A szeptemberi kongresszusunkon Heisler András, a Mazsihisz elnöke, éppen ennek szellemében tette helyre az egyébként mellettünk felszólaló, de a migráció veszélyérõl is beszélõ Mikola István államtitkárt. Idézem neked, mert iránymutató. „Nem tartjuk egészségesnek – mondta – hogy a népszavazást néhány héttel megelõzõen egy cionista konferencián vezetõ kormányzati politikus az antiszemitizmussal összefüggésben a menekültekkel és az európai migrációval foglalkozzon.” Talán emlékszel rá, hogy egy évvel elõtte, a Zsidó Kulturális Fesztivál megnyitóján, a zsinagógában lehurrogtuk és kitapsoltuk Latorcai Csaba helyettes államtitkárt is, aki egyébként ugyancsak eléggé hajbókoló beszédében ki merte jelenteni, hogy akkor is fel kell szólalni, ha valakit alaptalanul vádolnak antiszemitizmussal. Orbán Viktort is kifütyültük az MTK új stadionjának avatásán. Mivel az általa szorgalmazott alkotmánymódosítás számunkra ellenjavallt módon erõsítené az ország szuverenitását még akkor is, ha „európai” kiskaput hagy azzal, hogy az Országgyûlés jóváhagyásához köti a kötelezõ betelepítést. Õk tudják, mit tesznek, de szerintem az igazi megoldás az lenne, ha az alkotmány eleve minden betelepítést és betelepülést megtiltana, amit mi úgyis ki tudnánk játszani. A javaslat megtorpedózása tehát csak arra hivatott, hogy megértesse vele, és mindenkivel: a gojoknak meg kell tanulniuk, velünk kell elõzetesen egyeztetniük, a mi ügyeink, legyenek azok akár pillanatnyi érdekeink, mindenek felett állnak, senkiével nem hozhatók párhuzamba, mert az maga az antiszemitizmus.

Apropó, kérdezed, hogyan lehet egyértelmûen megállapítani, hogy valaki antiszemita-e, vagy nem, mert te nemigen találkozol antiszemitákkal. Nézd, azokon, akik szívbõl utálnak bennünket és ezt kifejezésre is juttatják, csak kuncogok, mert bõven van ugyan miért utálni bennünket, de az utálat önmagában ártalmatlan. Ennek ellenére nevezd csak õket antiszemitának. Ám azok veszélyesebbek, akik a szabadkõmûves-zsidó vagy izraeli-amerikai összeesküvésrõl beszélnek, fõleg õket kell antiszemitának tartani és nevezni is. E vonatkozásban figyeld és tekintsd követendõnek a Tett és Védelem szervezetünk mindenre kiterjedõ tevékenységét. Legutóbb az MVSZ '56-os kiállítását támadta a Mindszenty József bíboros fényképe alatti felirat miatt, miszerint „Õ mentette a zsidókat, és mentette volna a magyarokat is, ha a zsidók hagyják.” Még ilyesmit sem lehet szó nélkül hagyni. A TEV, a Mazsihisz és az EMIH mellett, a mi pajzsunk és kardunk. Látod, nincs is rá szükség, hogy titkolja a faji alapú mûködését. Magam is alig hiszem, de a kekeckedõ gojok elleni feljelentései a magyar bíróságok részére végrehajtandó utasítások. Szükség van erre akkor is, ha Magyarországon annyira nincs komoly antiszemitizmus, hogy a hiánya nekünk néha még problémákat is okoz. Esetenként szélsõjobbos látszattal kell mesterséges ürügyeket fabrikálnunk. Ennél már csak a sokszor túl nyilvánvaló, látványos és közutálatot kiváltó kormányzati filoszemitizmus jelent számunkra nagyobb gondokat. De antiszemitizmus nélkül is szüntelenül antiszemitáznunk kell, mert csak ezzel biztosítható a kormányszervek hátrálása, az újabb kártérítési-kárpótlási és egyéb igényeink kielégítése, amibõl – ne feledd – te is részesülsz, bár szerencsénkre sem te, sem a szüleid nem szenvedtek miatta. Zsidó-kazár sorsközösségünk mindig és mindent felülír, s ehhez mindegyikünknek tartania kell magát. Nagyon fontos kérdést vetsz fel, tehát. Ezért jól jegyezd meg: nem az antiszemita, aki utálja a zsidókat, vagy a kazárokat, hanem az, akit mi zsidók és kazárok utálunk, teljesen függetlenül attól, hogy az illetõ antiszemita-e valóban, vagy nem. Ezen mostanában annyi változás van, hogy most már – legalábbis átmenetileg – nemcsak az rasszista, aki antiszemita, hanem az is, aki muszlimellenes, s ezzel még inkább felmentjük magunkat az érdemi vita alól.

Az antiszemitizmus témájához szerencsénkre egyre kevésbé, de mégis kapcsolódnak a Jobbikra vonatkozó kérdéseid is. Írod, nem világos számodra, mi történik Jobbikban, mi a Vona Gábor által meghirdetett „új lelkületük” politikai tartalma. E pártban végbemenõ valóban talányos irányzatú változásokat látva, szorítkozhatnék olyan lakonikus megjegyzésre, hogy magyarellenes tevékenység folyhat a nemzeti trikolor magasba emelése mellett is, sõt talán így a leghatékonyabb. Ez azonban jelenleg még inkább látszat, felsejlõ tendencia, ezért egyet, s mást hozzá kell fûznöm. Kezdem azzal, hogy a Jobbik is próbálkozott a Tett és Védelem szervezetünkhöz valamelyest hasonló saját szervezet, a Magyar Gárda létrehozásával, de a kormányszervek e kérdésben is a mi pártunkra álltak. Keményen értésre adták: zsidó gárda lehet, esetleg cigány is, de magyar semmiképpen. Ezért a magyar gárda egyre inkább nyûg lett a nyakukon. Most meg hogy Vona szerint „új lelkületük” van, azok, akikbe ezt sikerült belelehelnie, láthatólag le is mondtak róla. Úgy határoznám meg a Jobbik visszafejlõdésének irányát, hogy ellenzékisége ellenére „fideszesedik”. E közeledést mutatja, hogy hivatalosan ugyancsak „néppárttá” vált és „Valódi nemzeti konzultációt” kezdeményezett. Azzal is próbálkozott, hogy benyújtotta a Fidesz szószerinti alkotmánymódosítási javaslatát, csak kiegészítve a letelepedési kötvényt tiltó mondattal. Csakhogy eredetileg a Fidesz a néppárt, s a nemzeti konzultáció az õ módszere. Az alkotmánymódosító javaslatának kisajátítása és beterjesztése a Jobbik nevében pedig, a sorsától függetlenül, nem múlta felül a politikai ügyeskedést. A Jobbiknak, ha már lelkületet váltott, valami újjal és eredetivel kellene fellépnie, nem pedig a Fideszt utánozni. Erõlködéseibõl kiérzõdik, hogy kiürült, vagy nem is volt magyar szellemi holdudvara, amivel egyébként – s ezt örömmel állapítjuk meg – egyetlen másik párt, maga a Fidesz-KDNP sem dicsekedhet. Ezzel együtt ez a visszafejlõdés számunkra egy árnyalattal mégis elfogadhatóbb, mint amit a Jobbik akkor képviselt, amikor még nem volt néppárt, s volt még rá némi esélye, hogy 2018-ban váltópárt legyen. Az alkotmánymódosítással kapcsolatos hol támogató, hol ellenzõ kijelentéseik, majd a bojkottjuk miatt már elvesztette ezt az esélyt. Röviddel a szavazás elõtt Vona hazaárulónak nevezte azt, aki majd nem szavazza meg a Brüsszel által erõltetett kötelezõ betelepítési kvótát akadályozó fideszes alkotmánymódosítást, azaz elõre minõsítette önmagát. E lépésével ráadásul még egységesítette is az ellenzéket, azaz, kis túlzással, elérte azt, amit az MSZP és Gyurcsány évek óta sikertelenül igyekszik elérni. Mivel pedig azt is ígérte, hogy lemond, ha nem nyerik meg a 2018-as választást, kezdek hallani olyan véleményeket, hogy nem kellene addig várnia, meg hogy az „új lelkülettel” gyakorlatilag már le is mondott. Azt azonban még ki kell derítenünk, miért fontosabb számukra a letelepedési kötvény, mint az általuk oly sokat emlegetett magyar haza védelme. Ezért egy kicsit várjunk ki a végleges értékelésünkkel. Az világos, hogy az eredeti Jobbik megszûnõben van, a párt hitelességi válságban van és alkalmazkodása folyik valamihez, vagy valakikhez. Én kitartok a „fideszedése” mellett, s azt feltételezem, hogy csak puhítani próbálja a magának kiszemelt 2018-as koalíciós partnerét.

A leveleidben feltett más kérdéseken töprengve, de fõleg az eseményeket látva, sokmindenrõl kellene még írnom, de csak a fontosabbakra térek ki. Az eltelt közel kétéves idõszak mozgalmas volt a világban, de Magyarországon is. „Muszlim idõszak” – írod egy helyen. De nem árt mélyebben nézned a dolgok mögé. Valóban csak az-e? Nem a miénk is? Ha a parainézis szellemében gondolkodva válaszolnom kell rá, azt mondom, hogy is-is, akarom mondani ISIS. Hiszen láthatod, még azok a gojok is, akik alaposabban beleásták magukat napjaink fõ kérdésébe, rátapintottak, hogy céltudatos népvándoroltatásról van szó, amit Izrael és az USA az ISIS kalifátus segítségével céltudatosan idézett elõ, és szervezett meg, hogy Európát engedelmesebbé tegye. Vésd a kobakodba, hogy most Európa (Európa és már nem Brüsszel) gyengítése a fõ irányelvünk.

Jól is haladunk. A magyar kormány már félmilliárd eurót költött a migránsok elleni védekezésre, amit a magyar lakosság fizet meg. (Az akció sikere miatt átmenetileg még azt is elnézzük, hogy a holokauszt-iparunk kissé háttérbe szoruljon). A migránsok mégsem hálásak a magyaroknak. De még az általuk védelmezett EU sem hálás nekik, amelytõl pedig még pénzügyi hozzájárulást sem kérnek a migráns probléma kezeléséhez. Ellenkezõleg, azért állnak ki, hogy az EU a balkáni országoknak nyújtson anyagi segítséget a migránsok ellen. Képzeld, ez a fontos nekik. Nemrég volt egy Martonyi nevû külügyminiszterük, aki meg nem gyõzte hangsúlyozni, hogy más országok EU-, vagy NATO-tagsága magyar nemzeti érdek, s minden feltétel nélkül meg is szavazta. A mai világban ilyen egyoldalú szamár, akarom mondani szamaritánus magatartást mások nem tanúsítanak. Te is tudod, a magyarok, hagyományos bárgyú lovagiasságból és öncélú büszkeségbõl, a történelem folyamán mindig is védték Európát, ahogy most is teszik, mégis õket tekintik a legkevésbé európainak. A közvélemény-kutatások ennek ellenére is Magyarországon mérik a legnagyobb EU támogatást. Néha még én sem értem, mi folyik itt.

Emlékszel, annak idején Gyurcsány, az EU-t megelõzve, egymillió ázsiait akart Magyarországra betelepíteni. Bár az ázsiaiak alatt õ remélhetõleg minket, azaz a zsidókat és a kazárokat értette. Magamban kérdezem: normálisak ezek? Jehova, ments meg minket, zsidókat, meg kazárokat, hogy ilyesmire vetemedjünk. Mi több, az úgy nevezett baloldali ellenzéki pártok nyíltan a migránsok mellett foglaltak állást; a kormánnyal és a magyar lakossággal szemben be akarták õket fogadni. Tették ezt abban a hitben, hogy az amerikai elnökválasztásokon az õ jelöltjük, azaz a mi jelöltünk, Hilary Clinton gyõz. Jó pontokat akartak szerezni elõtte, Brüsszel elõtt, meg elõttünk. Az ilyen politikusokra vonatkozóan már nem is azt kérdezem, hogy normálisak-e, hanem állítom, hogy nem normálisak, de még azt is, hogy nem is magyarok. Néha felsejlik bennem, csak nem kriptozsidók ezek, vagy legalábbis kriptokazárok? Mint ahogy azt sem értem, az MSZP vezetõi hogyan képviselhetnek nyilvánvaló hazugságot, azt állítva, hogy az EU nem is akar kötelezõ betelepítési kvótát, azt csak Orbán találta ki, mikor az EU vezetõi naponta szólítanak fel a kvóta teljesítésére. De nem tetszik nekem azok érvelése sem, akik párhuzamot vonnak az 56-os magyar menekültek és a mostani migránsok között, elmarasztalva a kormányt, hogy nem akarja fogadni a migránsokat, miközben a magyar menekülteket más országokban fogadták. Csakhogy azt is el kell ismernünk, a magyar menekültek általában európai kulturális és szakmai szinten voltak, szerényen és békésen viselkedtek, nehézségek nélkül képesek voltak alkalmazkodni a befogadó ország körülményeihez, míg a migránsok mindezeknek híján vannak. Következményként az ellenzéki pártok egyre komolyabb bírálatoknak vannak kitéve, mert a közvélemény látja, hogy akadályozzák a kormány munkáját, rontják az általános helyzetet és közérzetet. Mindezt az ellenzéki és az úgynevezett baloldali politikusoknak nem lenne szabad figyelmen kívül hagyniuk, s a körültekintõ politikusoknak nem lenne szabad elkövetniük. A közvélemény érzékeny a nyilvánvaló hazudozásokra és csúsztatásokra. Ez azért érzékeny kérdés számunkra, mert mégis csak az esetleges szövetségeseinkrõl van szó.

Mindeközben mi viszont mi ügyesen belefolytunk a letelepedési kötvények rendszerébe, amin keresztül azt hozunk be – akár Schwartz (Soros) György barátunkkal együttmûködésben is – akit akarunk. E négy éve folyó akciónak semmi köze a migránsokhoz, sem az EU erõszakolta kvótához. Legfeljebb annyi, hogy az eddig közel húszezer betelepülõ suttyomban bevásárolta magát az EU-ba is. Igaz, a magyaroknak nemzetbiztonsági kockázattal jár, s a magyar állam politikailag, pénzügyileg egyaránt ráfizethet, de egyes goj vezetõknek és nekünk elõnyös. A párhuzamosan csendben folyó zsidó betelepülésre nézve is jótékony, mert elvonja róla a figyelmet, ami a mindenkori magyar kormánynak is jól jön. Nem véletlen, hogy kormánytényezõk errõl sohasem nyilatkoznak. Hogy miért? Mert ennek intézése nem az õ kezükben van és soha nem is lesz. Errõl titkos államközi szerzõdésekkel gondoskodtunk már régebben, s úgy, hogy kötelezõek legyenek minden magyar kormány számára. Igazad van tehát, amikor írod, hogy a zsidók betelepülése kötvény nélkül is akadálytalan, sõt elõsegített. Csakhogy azon nekünk nincs közvetlen pénzügyi hasznunk; a letelepedési kötvény viszont busásasan fizetett. A fiúk talán kissé túl is léptek a magyarok által eltûrt határon, ugyanis, ha a közvélemény nem is tud róla, a rendszernek Moszkvában és Isztambulban már önálló külképviselete van, de Kijevben és máshol is akad ügyintézõje és gyakorlatilag mindenhol árusítják. Ha kiderül, hogy szinte párhuzamos külképviseleti hálózat kiépítése folyik, ebbõl még újabb botrány is lehet azon kívül, amit a Jobbik felszított. Egyébként kötvénnyel, vagy kötvény nélkül, azokat és olyan számban telepítünk be Magyarországra, akiket és ahányat csak akarunk. Ha akadályoznák, azonnal világraszólóan rasszizmust (antiszemitizmust) kiáltanánk, ami mindig hatékony fegyvernek bizonyul.

Azt nyilván tudod, hogy a kerítés felhúzása, Európa védelmének jelszava alatt, élvezte a támogatásunkat. No, nem a gojokat féltjük az muszlimoktól, hanem önmagunkat; Magyarországon nem akarunk iszlám konkurenseket. Mi ezt a földet második Izraelnek tekintjük. Elég végigsétálnod, valamelyik fõbb utcán, parkon, vagy a Duna parton, és láthatod, hogy már majdhogynem az is. Itt már az emlékhelyek többsége zsidó vonatkozású, magyar egyre kevésbé akad. Errõl el is mondok neked egy közelmúltbeli tanulságos esetet. Néhány ismerõsöm kezdeményezte az óbudai Tégla utca átnevezését a holokauszt áldozat Gelléri Andor Endre nevére. Olyan ellenérveket állítottak velük szembe, hogy a Tégla utcának sohasem volt más neve, a lakosok ehhez szoktak. A posta, a rendõrség így ismeri, s mivel itt van a Margit kórház, a mentõsöknek is a Tégla utca ismert. A Tégla utcát könnyû megjegyezni, egyszerûbb beírni a nyomtatványokba, címzésekbe. Egy utca átnevezése óriási költségekkel és adminisztratív bonyodalmakkal jár. A XVI. kerületben Gellérirõl már neveztek el utcát. Kérlek szépen, az ellenzõknek mindenben igazuk volt, mégis az ismerõseim gyõzedelmeskedtek, egyszerûen azért, mert elkezdték pedzegetni az ellenzõk antiszemitizmusát. Jelentéktelen ügynek tûnik, de hidd el, hihetetlen jelentõsége van. Elõször is újabb szerzett jog, amit már nem vehetnek el tõlünk; ha kísérleteznének vele, elkezdenénk antiszemitázni. Másodsorban felmérhetetlenül fontos, hogy a zsidó jelenlétet mindenhol jelezzük, akkor is, ha egyáltalán nem jellemzõ az adott környékre. Ha ilyen könnyen megtehetjük, miért ne tennénk. A gyáva gojok magukra vessenek. Ezt folytatjuk évtizedek óta. Ennek köszönhetõen Budapest, ha a földrajzi környezete, az építészeti stílusai, no meg a Duna nem különböztetnék meg, ma már elmenne izraeli városnak. Sõt, lehet, hogy nincs is olyan izraeli város, amelyben a holokausztnak és általában a zsidóságnak annyi emlékmûve és emlékhelye lenne, mint itt. E hetekben már a nagyobb vidéki városokat is elárasztjuk botlatókövekkel. És még mennyi tervünk van! Például még a budai várat kell elfoglalnunk. De ott is „felfedezünk” majd egy õsi zsinagógát, vagy kultikus zsidó fürdõt. Sõt azt is bebizonyítjuk – mert az MTA csak igenel a „történelmi” felfedezéseinkre – hogy a vár alatti barlangrendszert is zsidók és kazárok építették ki. E törekvésünk keretében mindig követeltük és követeljük ma is, hogy a magyar kormány létesítsen zsidó emlékmûveket, állítson helyre zsinagógákat és elhanyagolt zsidó temetõket a szomszédos országokban is. Ilyen képtelen követelésekre mások az ajtóra mutatnának nekünk, de nem úgy a magyar kormányok.

Bõvebben ki kell fejtenem az elõbb említett második Izrael koncepciót, ugyanis az ukrán helyzet alakulásának függvényében, valamelyest módosulhat, hiszen a második Izrael ott, kazárföldön lehetne az igazi, nem annyira Magyarországon. S itt térek ki rá, hogy osztom a félelmedet az ukrán helyzettel kapcsolatban. Nem volt nehéz alaptalan ígéretekkel kazár útra terelni Ukrajnát, hiszen ha jól megnézed, a felsõ vezetésükben alig van ukrán, hanem döntõen a mieink. Ezért most ismét arra kényszerülünk, hogy külföldi zsoldosokat szerzõdtessünk, mert az ukránok nagy többsége nem akar a testvéri orosz nép ellen harcolni, különösen nem kazár vezetés alatt. Sajnos, Oroszország túl erõs az ukrán kérdésben, mi viszont el akarjuk érni a célunkat, a nagy kazár birodalom újraélesztését, és ez háború közeli helyzetet idézett elõ. Így, vagy úgy, de megoldjuk. Emlékezz a Zsidó Világszövetség 1910-ben meghirdetett irányelvére, miszerint Ausztria-Magyarországot fel kell darabolni, és Magyarország földjén zsidó államot kell létrehozni, valamint a gojok által is lépen-nyomon idézett Alliance Israelitée korabeli felhívására: „Az egész földkerekségen nincs egyetlen darab föld sem, amelyet könnyebben leigázhatnánk, mint Galíciát és Magyarországot. E két országnak mindenképpen a miénknek kell lennie, mert számunkra ott a legkedvezõbbek a körülmények.” A gojok, de egyesek közülünk is, hamisításnak tekintik, akárcsak a „Cion bölcseinek jegyzõkönyvét”. Hamisítás, vagy nem, helyes irányelv, és folyik a megvalósítása. A gojok szerencsénkre csak idézgetik, elítélgetik, de gyakorlatilag semmit nem tesznek ellene. Ily módon, ha mindent leleményesen kézben tartunk, belátható idõn belül három zsidó ország is lesz: Izrael, Galícia-Kazárföld és Magyarország. De nem teszünk le a negyedikrõl sem: Oroszországban létezik a volt Zsidó Autonóm Terület Birobidzsán fõvárossal, ahol 1918-ban mi hoztuk létre az elsõ zsidó telepeket, amelyek továbbra is fennállnak. S ha már itt tartunk, méltatlanság lenne elfeledkezni az ötödikrõl, a világhatalmasságunk, a FED által uralt USA-ról.

Ne gondold, hogy mindez puszta álmodozás. Magunk között elismerhetjük, jól látják e helyzetet azok a gojok, akik a szabadkõmûves-zsidó háttérhatalmunkról beszélnek, amelynek sok európai ország, fõleg a német, de néhány más ország kormánytagjai gyakorlatilag nemcsak hûséges, hanem öntevékeny ügynökei, elõtérbe tolt bábfigurái. Schwartz (Soros) György szavaival élve, „a mi embereink”. Kulcspozícióba juttattuk õket, s olyan odaadóak, hogy minden EU-s alá- és fölérendeltségi viszonyt megszegve, európaiságukból teljesen kivetkõzve gátlástalanul, de a magyar kormány, illetve a Visegrádi Négyek miatt sajnos nem akadálytalanul folytathatják az európai nemzetállamok elleni politikánkat. De értékelendõ, hogy erõt és határozottságot csakis velük szemben és a saját nemzeteik ellenében mutatnak. Még számunkra is félelmetes, hogy etekintetben mi mindenre képesek. Te sem lelkesedj értük mértéken felül, mert mégis csak mórok, akik kivitelezik az akaratunkat, s ha megtették a kötelességüket, mehetnek, amerre látnak, levesszük róluk a kezünket. Ahogy szoktuk. Annál inkább, hogy – el kell ismernünk – bûnösök ugyan, de mégsem õk az igazi bûnösök. Majd kapnak jó nyugdíjat, bár arra sincs szükségük, hiszen a siker érdekében hagynunk kellett, hogy megszedjék magukat. Túlzottan is gondoskodnak önmagukról. A Lisszaboni Szerzõdéshez 2009-ben csendben csatoltak egy jegyzõkönyvet az Európai Közösségek kiváltságairól és mentességérõl. Eszerint az EU brüsszeli helyiségeit és épületeit nem szabad átkutatni, a hivatalnokok pedig „hivatalos minõségükben végrehajtott cselekedeteik tekintetében, szóbeli vagy írásbeli megnyilatkozásaikat is beleértve, mentességet élveznek a bírósági eljárások alól. Ez a mentesség hivataluk megszûnését követõen is megilleti õket”. Azaz, tehetnek, amit akarnak, mentesülnek minden felelõsség alól, s nem is büntethetõek. Az EU-biztosok pedig még a mandátumuk lejárta után három évig évente 31 millió forint „átmeneti járadékra” jogosultak. Nem szívesen teszem, de el kell ismerni, amit egyes goj újságírók ismételgetnek: ezrek és ezrek élnek mélyszegénységben, vagy egész életen át nem keresnek 31 milliót, s a kormány alig-alig tud valamit is segíteni nekik, ezek meg könnyedén dúsgazdagokká váltak. A feltehetõleg nemsokára uralomra kerülõ muszlimok elõl pedig majd kivándorolnak valahova. Mert ha valami számunkra nemkívánatos gyökeres változás nem áll be a brüsszeli apparátusban, az általad is emlegetett muszlim uralom bekövetkezik.

Látom a szemedben a nyugtalanító kérdést, hogy muszlim országlás esetén velünk mi lesz? Jogos a kérdés, de ne félj, kockáztatunk, ám elõrelátóan és biztosítékokat teremtve. Ezért kell megértetni azt is a mieinkkel, hogy ma már nem elég egyszerûen cionistának lenni, hanem a gojokat következetesen a Talmud elõírásainak szellemében kell kezelniük. Sokan nem teszik és még sokan hajlanak az asszimiláció felé is. Emlékezz és szüntelenül emlékeztess Yehezkel Dror, a jeruzsálemi Hebrew University politikai tudományok tanárának tanítására: „Ha a zsidóság megmaradása forog kockán, akkor az erkölcsnek semmi helye nincs”.

Elõször is, magunk között elismerhetjük, a népvándoroltatás a legembertelenebb akció mind a teljes bizonytalanságba kényszerített muszlimok, mind a biztos pusztulás irányába tuszkolt keresztények számára. Nem humánus meggondolások vezérlik sem a szereplõket, sem a háttérben állókat, így minket sem. Ahogy jeleztem, minket nem is vezethetnek humánus szempontok sem Magyarországon, sem a világban, csak a finesz és a rafinéria. Ezért tartjuk ellenjavalltnak azt is, hogy a neoliberális EU szót emeljen a közel-keleti és afrikai keresztények irtása ellen. Hallgat is, bár a jelek szerint egyébként sem aggódna. Nem is tetszik nekünk, hogy Orbánék meg ezzel szemben, az EMMI-ben helyettes államtitkárságot hoztak létre a keresztényüldözés ellen. Az viszont tetszik, hogy az ismétlõdõ Élet Mentében nyugodtan gyalázhatjuk a keresztény magyarokat, s még szóvá sem teszik.

Másodszor, nekünk az átmeneti látszatbéke a muszlimokkal – majd alaposan átgondoljuk, hogy szemita, vagy keresztényellenes alapon hozzuk létre – nem fog gondot jelenteni sem Magyarországon, sem Európában. Akkor sem, ha nem lesz egy könnyû játék. Merthogy határozottan fennáll a veszély, hogy harcolni képes magyarok nélkül mi sem éljük, vagy élhetjük túl a muszlim terjeszkedést, de szerencsénkre, mindig akadnak magyarok, akik azt hívén, hogy önmagukért harcolnak, mi értünk és helyettünk fognak harcolni. Legfeljebb szép és megható európai jelszavak alatt. A muszlim nyomulás emiatt biztosra vehetõ áldozatokkal jár számunkra. A gyengébbjeink ugyanúgy elhullnak, mint a második világháború során. Olyan áldozat ez, amit ismét vállalnunk kell, mert mi, akik megmaradunk, ettõl leszünk erõsebbek, ahogy a második világháború után is erõsebbek lettünk. Áldozatainkat majd ismét megfizettetjük a gojokkal. A muszlimok ugyanis nem magyarok, õket nem tudjuk olyan könnyedén az ujjunk köré csavarni, de ismétlem, a szemita, vagy talán inkább valami más alap, mondjuk a keresztényellenesség, vagy pénzügyi érdekeltség majd összeköt bennünket. Legrosszabb esetben átmeneti zsidó-muszlim közös uralom lesz. Ezért tartsd meg a muszlimokkal kapcsolatos kételyeidet, figyelj oda mindenre, de most mutass bizalmat a múlandó látszatszövetségünk iránt. Hiszen, láthatod, egyelõre úgy irányítjuk õket, ahogy akarjuk, s szinte észre sem veszik, hogy azokhoz menekülnek, akik régen a gyarmatosítóik voltak, s ma is a bajaik okozói. A keresztényellenességben máris tökéletes az egyetértés. Másfelõl amerikai fegyverekkel, hamis ígéretekkel mi ûztük el õket a saját hazájukból, ám nézd meg, támadnak-e bennünket, vagy tesznek-e szemrehányást Izraelnek és az USA-nak? Eszükbe sem jut! A Soros-féle ügynökeink úgy megdolgozták õmuszlimságukat, hogy ellenkezõleg, az õket befogadó, hozzájuk a saját hazájukban máris szolgaian alkalmazkodó európai keresztényeket támadják! És ennek így kell folytatódnia, amíg csak le nem igázzuk Európát.

Ez, persze, még a legjobb esetben sem lesz akadálytalan és harc nélküli folyamat. El kell ismernünk, hogy Orbán és eszmetársai, de a közemberek jó része is eléggé világosan látják a helyzetet, s átlátják, hogy mit mûvelünk, akkor is, ha mirólunk nem mernek egy szót sem ejteni, csak Brüsszelt ostorozzák. Igaz, tulajdonképpen Brüsszel is mi vagyunk. Mivel azonban elõbb-utóbb határozott állásfoglalásra kényszerülnek, nagyon az utunkban állnak. Figyeled, Kövér László ki is mondta, hogy „a saját önazonosságának, önrendelkezésének és önbecsülésének fenntartása és védelme nélkül egész Európa, az egész Európai Unió tragikus vesztese lehet az Európán kívüli nagyhatalmi erõk és az államok fölötti, demokratikus felhatalmazás és ellenõrzés nélkül mûködõ háttérhatalmak gátlástalan érdekérvényesítésének.” Ennek a goj gyereknek a bajusza alól néha értelmes dolgok hangzanak el. Más kérdés, hogy nem értünk vele egyet, de magunk között, a saját helyzetünk és törekvéseink helyes értékeléséhez tudnunk kell, hogy vannak, akik átlátnak rajtunk és pillanatnyi szövetségeseinken.

Orbánnak és híveinek, amellett hogy ki kell védeniük a jobb és baloldali ellenzék sokszor külföldrõl inspirált és támogatott folyamatos támadásait, el kell kerülniük a csapdáikat, ellensúlyozni kell a saját melléfogásaikat és ügyeskedéseiket is, kuliként egyre több embert kell cipelniük a hátukon, akikrõl nem is sejtik, hogy kiknek dolgoznak. Ezért ne ábrándítsd ki õket, hagy higgyék, hogy a legfõbb ellenségeik még most is a kommunisták, s támadják csak õket. Lehet még csodálni is az erejüket, kitartásukat, még az eredményeiket is, de csak idõ kérdése, hogy meddig bírják, s akkor jön el a mi idõnk, a rendszerváltáson belüli rendszerváltás. Sok, neked is ismerõs arc fog feltûnni.

Mindezek okán mindennapos feladatunk ügyelni rá, hogy minél kevesebb sikeres, vagy makulátlan goj politikus nõjön ki. Akit pedig a közvélemény ilyennek ismer el, azt kompromittáljuk, hogy fokozatosan pártoljanak el tõle. A példák a szemed elõtt zajlanak, nem akarom idézni õket. Támadhatatlan és feddhetetlen goj személyiségnek nincs szabad út. E távlati célok érdekében a legfõbb vezetõ politikusok mellett is ott vannak a felfedhetetlen embereink, akik kolléga, beosztott, tanácsadó, szakértõ, jóakaró, vagy barát minõségben fellépve rábeszélnek, vagy lebeszélnek, ahogy az adott esetben alkalmazandó taktikánk megköveteli.



Ezen intelmek szellemében zárom soraimat.

Shalom! Néhány kérdésed megválaszolatlanul maradt, de jövõre majd ismét írok. Addig is, Jahve óvjon!
Link