Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

FEGYVERBE! - Posta Imre írása NIF kommentárral 2010/07/26

Belföld

F E G Y V E R B E !!!

A harci helyzet nem változott, mert a zsidó sem változott, s az eredeti tervet akarja mindenképpen megvalósítani, mint egy hisztériás neveletlen purgyé. Ma reggel megerõsítés érkezett külföldi forrásokból, hogy az IMF – e blöff – csak a terv része, mert két verzió szerint haladnak Magyarország elfoglalásának terveivel. Az egyik a csendesebb verzió, amikor még kapunk újabb pár hónap haladékot pénzügyileg, mert még mindig jól élünk ahhoz képest, ahogy ezek az akasztani való bûnözõk elképzelték, de a valószínûbb az – ha hirtelen vonják ki a pénzügyi eszközeiket és hoznak csõdhelyzetbe -, hogy itt minden „paraszt” csak hápoghasson. Ezzel az elképzeléssel vonultatnák ki az EU kisebb zsidó-vállalatait és tõkéjét, de csak azért, hogy az izraeli hulla-jelöltek „megváltókként”, pénzt és befektetést lobogtatva jöhessenek, megváltókként hozzánk. Kb. Egy éve már megírtam ezt a forgatókönyvet, mert ez a nem humanoid faj még azt is el tudja képzelni, hogy egy õszi önkormányzati választásokon a Likud-Fidesz 90%-os gyõzelmet is arathat a nagy nemzeti összefogás jegyében, a bõdületesen idióta állampolgárok (nem NÉP, sem nem NEMZET) tapsától övezve. Addigra lehetõleg szét kell rúgni a saját Jobbikját, és a LMP sem lehet ellenfél, mert a 90% egyedülálló lenne a palettán. Ez gyakorlatilag teljhatalmat jelenthetne, és ettõl élvez el a sok mocskos agyú kazár. A csõdre gyúrva itt sorakoznak már az amúgy is itt lévõ befektetéseik, és a most még üres irodaházak megtelnének nagyon gyorsan, és mi (illetve a zsidó) lenne az új Svájc. Jó kis terv volt.

Nos, az elmebetegek nem tágítanak a hadászati lépéseiktõl, és a megszállásunkat is Olstein-Orbán égisze alatt viszik tovább. Nem csodálkoznék, ha hamarosan agyon lõné valaki, mint egy kutyát, és elkezdene egyre több önkéntes tömeges zsidó-taroló akciókba, kiemelt célpontokként tartva számot a parlamenti hazaáruló kutyafattyakra. Érik az az idõ, hogy minden hazafi – a kezében egy használható tárggyal – megtegye, ami minden magyarnak kötelessége, és ott aprítsa az ellenséget, ahol csak éri. Megszolgálták már, és bizonyítékokban sincs hiány, ha meg kell magyarázni, miért is történik ez nálunk. Ezt õk is tudják, ezért rákérdeztem, hogy hol van ebben a tervben a keleti hatalmi egyesülés? Azokkal nem számolnak, szólt a válasz, és ezért lesz hamarosan háború, mert az orosz fog a zsidóval itt parolázni, mivel NATO felvonulási terület vagyunk, de gyakorlatilag kazár katonasággal, ezért sok lehet a halálos áldozatok száma. Rákérdeztem a macira is, de a zsidó forrásokból jövõ hírek mintha nem is érintenék ezt a barna és elég nagy foltot. Nos, ezért is hordják most is hozzánk az atom-cuccost, mert a Közel-Keleten hamarosan izzani kellene a levegõnek.

Ez egy jó terv volt, de én úgy tudom, hogy az orosz nem engedi át a pályát és besegít a zsidók és cigányok kitakarításába, politikai, fegyverzet-technikai és hadászati úton is, ha kell. Ettõl függetlenül azoknak a sejteknek, akik képesek és készek vállalni a FEGYVERES harcot is a haza védelme érdekében, meg kell mindenkit mozgatni. Most kaptam meg a Magyar Tanácsköztársaság 1919 címû könyvet. Remek korhû dokumentumok vannak benne a proletár és bolsevik, meg kommunista zsidó ideológiáról. De a fedõlap sem semmi:

Ettõl én sem mondhatnám szebben! Tudom, hogy ez a csepûrágó zsidó hivataloknak nagyon nem tetszik, de tényleg el kell jutnunk arra a szintre, hogy az összeomlásra felkészülve legalább a gazemberek egyik részét hazavágjuk a magunk demokratikus eszközeivel. Akinek meg nem teszik, annak ajánlom a selyemzsinórt! Csak egy tegnapi eset is mutatja, hogy sem jog, sem törvény nem véd, és készen kell állni arra, hogy akár az ellenség élete árán is, de megfizessenek az ostobaságukért. Minda Zoli a cégbíróságon kutakodott a Kossuth Holding ügyben, de mire egy adott tárgykörben tett vizsgálódásai után még valamiért visszament, az adatokat már eltüntették. Erre ment a bíróhoz, aki csak hápogott, de ezt ott jegyzõkönyvezték is, és ment Zoli az érintett céghez, a Kossuth Holdingos felszámoló-biznisz egyik tartóoszlopához a Duna-Libra Rt. –hez a szükséges iratok megszerzése vágyával. A cég nem semmi, és a tulaj – ha jól tudom, már hûsöl -, mert ott Zolitól elvették a nála lévõ dokumentumokat és negyed órára bezárták egy irodába. A rendõröket hívta végül, hogy szabadítsák ki. Õk jöttek is, s végül az iratainak egy részét is visszakaphatta. Mit mondjak most erre? Legközelebb lángszóróval menjen, és nem kell itt vacakolni a jogi útvesztõkkel, mert agyon kell lõni a tetves kazár-hordát? Ilyet meg nem mondhatok, mert nem tudom, hogy tetvesek-e, de úgy érzékelem, hogy közeledik a találkozó pont, és a tolerancia oly mértékben nem tûri már ezt az emberi hitvány politikai fattyú társaságot, hogy a nagy köztemetõt meg kell kezdeni feltölteni velük. Úgy tudom, a népbíróság már alakul ehhez, s visszahozzuk a halálos ítéletet, de persze nem kizárt hogy csak „post humus”. Mint látjátok, hiába igyekszünk lelkesen, szeretet-rezegve lebeszélni minden radikálist a tevõleges fizikai részvételtõl, valamiért nagy ellenállásba ütközünk, s ha mi egyet lépünk hátra, akkor ezek kettõt elõre. A háborúhoz harcosok kellenek, és ott már csak az dönt, hogy melyik ostoba éppen hol lesz, amikor elindul a kasza. Lehet fenni a vasat, mert úgy jósolták, hogy az orosz elõre tolt egységek is nagyon viszketegen várják, hogy az õ szemetjük után nálunk is odaléphessenek a gázra. Nem vagyok híve a mészárlásnak, és nagyon nem szeretném, de ezek nem értenek az erkölcsi prédikációkból, sem a figyelmeztetésekbõl. Megjegyzem, nem demonstrálni, nem tüntetgetni kell ebben a helyzetben, hanem edzeni a lelket, és adott jelre egy nagy levegõt venni, és jöhet a kereplõ. Az ellenségnek írmagja sem maradhat aztán magyar földön, csak pórázra verve. Aki már készen áll, annak ez nem újdonság.

(postaimre (cikk) – 2010, július 22. csütörtök)
Link

Hozzaszolasok

8 #1 miskolcilaci
- 2017. January 04. 19:20:49
Nincs most idõ erre hisz van térerõ, megkezdõdtek az akciók, és a leárazások. Emelkedett a szakmunkásbér 25%-kal, kenyér-tej áfája 5%. Magyarország jobban teljesít, és erõsödik. Talán majd máskor..

milesandmeals.cafeblog.hu/files/2014/06/a-buli-v%C3%A9ge.jpg

www.catsmob.com/post/2013/07/03017/picdump_catsmob_dot_com_03017_034.jpg

m.cdn.blog.hu/ki/kivultagasabb/image/1_36.jpg
4 #2 Posta Imre
- 2017. January 04. 20:12:46
Szigoríthatják a hígítóvásárlás szabályait, mert rengetegen szívják

Füleken olyan méreteket öltött a hígítószívás, vagyis szipuzás, hogy Agócs Attila polgármester el akarja érni, hogy a törvényhozás szigorítsa a toluolt tartalmazó oldószerek hozzáférhetõségét.
http://faktor.hu/faktor-szlovakia-ful...e=hirstart
63 #3 GP
- 2017. January 05. 06:45:44
WAR GAMES


US sends special forces to RUSSIAN BORDER as Nato is poised to strike back against Vladimir Putin"aggression"




cdn.images.express.co.uk/img/dynamic/78/590x/Fears-of-Russian-aggression-had-led-the-US-to-deploy-troops-on-the-country-s-European-border-psd-749967.jpg


Ha igaziak a hírek, január 20-ig Obama háborút robbanthat ki Oroszországgal?


"Az Egyesült Államok különleges erõket küld az orosz határhoz, miközben a NATO készen áll arra, hogy visszavágjon Vlagyimir Putyin "agressziójára"

címmel a lap az amerikai Associated Press hírügynökség hírére hivatkozva így kezdi cikkét:

"Információk szerint Oroszország atomcsapásra kész rakétákat küld az"agresszív" Oroszországgal határos Litvánia Kalinyingrád tartományába.

A Washington és a Kreml közötti feszültségek hidegháborús szintet értek el, miközben olyan jelentések érkeznek, amelyek szerint Vlagyimir Putyin atomcsapásra kész rakétákat küld a Lengyelországgal, Belarusszal és Litvániával határos Kalinyingrád orosz megyébe.

Asta Galdikaite, a litván védelmi minisztérium szóvivõje további katonai támogatást ígért azután, hogy Oroszország annektálta a Krim-félszigetet."

Késõbb ez olvasható:

"Az amerikai különleges hadmûveleti erõk litvániai jelenléte az egyik elrettentés Putyin agresszív rezsimje által való katonai fenyegetésre, jelenti az Express."
4 #4 Posta Imre
- 2017. January 05. 15:57:52
Törökország egyre inkább elfordul a NATO-tól

Törökország megkérdõjelezi az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció erõi tartózkodásának jogosultságát a dél-törökországi Incirlik légi támaszponton – jelentette ki Veysi Kaynak török miniszterelnök-helyettes csütörtökön az A Haber török hírtelevíziónak adott interjújában – hozzátette: a kérdés eldöntése szerepel a kormány napirendjén.
[url]
http://kitekinto.hu/2017/01/05/europan-kivul/torokorszag-egyre-inkabb-elfordul-a-nato-tol/?ref=hirstart[/url]
4 #5 Posta Imre
- 2017. January 05. 17:29:39
Orosz hadihajók kötöttek ki a Fülöp-szigeteken
Mártonffy Attila
Két orosz hadihajó érkezett a héten a Fülöp-szigetekre annak jeleként, hogy Moszkva nagyobb szerepet kíván játszani a vitatott hovatartozású Dél-kínai-tenger térségében. A baráti látogatás másrészt tovább erõsítheti a politikai kapcsolatokat a két ország között, különösen, hogy a szigetország elnöke látványosan elfordult Amerikától. http://magyaridok.hu/kulfold/orosz-ha...n-1301458/
48 #6 ro-zsola
- 2017. January 06. 12:46:29
http://hirorigo.net/ellenorzott-inter...rissitett/ nahát nahát . Mi lesz itt kérem ? Cipõk a Duna partján vagy Szibériába induló marhavagonok ?
Kis kitérõ : https://www.n0l.hu/2017/01/04/anyak-t...fak-ellen/
Erre varrjatok gombot !
Értem én , a cigány-zsidó nem szereti a fákat. Ki láttott már egyszer is életében cigányt fát ültetni ?
Az , hogy a mai világban rengeteg gond van nem kérdéses. Kik ezek a picsák ? Honnan jött az ötlet ?
Csak a hülye nem veszi észre , ezek a zsidó-fasiszták egy másik világban élnek. Szegények kínlódnak , szenvednek a MI VILÁGUNKBAN.
Segítsünk nekik " átlépni a túlvilágra "
Jelenleg Románia dél-keleti részén itéletidõ tombol. A Kogalniceanu katonai reptér használhatatlan , a Fekete tengeri kikötõk szintén zárva vannak. Egy se hajó indulhat útnak. Véletlenül éppen Dobrozsa vidékén van a legtöbb amerikai katona. " Isten " nem engedi meg az Oroszország elleni provokációkat
Mindannyian ismeritek a " velejéig romlott értelmiség " -hez fûzödõ véleményemet. Ha lehet inkább hanyagoljuk a témát
A napokban egy 8 általánost végzett , gyárimunkással folytatott internetes beszélgetés során érdekes dolgokba botlottam
A Legia Varsó , Lech Poznan , Wisla Krakkó és más klubbok rajongói ( egy sem " értelmiségi " ) fel van háborodva. A " jókatolikus " lengyel azt halotta a templomban : " Nem Oroszország hanem a migránsok és az EU jelenti a veszélyt a lengyel nemzetre nézve "
Ezek a fehér , katolikus ( keresztény ) lengyelek nem tudják elfogadni a NATO lépéseit. Nem értik miért kell az orosz határnál felvonulni amikor a veszély a német határ felõl jön. Emellett nem értik , a ortodox azaz keresztény orosz miért bántaná a keresztény ( katolikus ) lengyelt. A muszlim migránsok viselkedését már mindenki ismeri.
Ezek a becsületes hazafiak tudják, a NATO azaz Amerika lengyel hazafiakat akar az oroszok ellen hajtani , ami egyenlõ a lemészárlással. Példának a Magyar Hadsereg eseét szokták felhozni . A Don kanyar katasztrófája komoly elrettentõ példa. A lengyel attól fél , a nemzet legjavát feláldozzák egy a NATO számára megnyerhetetlen háborúban , a helyükre pedig muszlim migránsokat akarnak betelepíteni. Ezek az egyszerû de becsületes emberek a saját nemzetüket akarják megvédeni. Semmi mást
Tudom egyes magyaroknak fáj megnézni ezt a videót : https://www.youtube.com/watch?v=O0ZDy...0ZDyl3xMl8
Fáj látni , a lengyelek félretéve a " pártoskodást " összefognak. Wisla és Legia szurkolók EGYÜTT állnak ki egy nemes célért
Ez van. " ISTEN " egybefogja , egyesítí a lengyel hazafiakat. Nincs ezen mit csodálkozni. Elvégre " JÉZUS " Lengyelország örökös királya
https://www.youtube.com/watch?v=dpC2_...pC2_BUCTS0
131 #7 lalapapa
- 2017. January 08. 14:28:41
FEGYVERBE FEGYVERBE
ez egy tehetsegtelen rajz inkabb akom bakom ban ugyezett volna, ez nem festeni tanult hanem balfaszolni,
de hat a fogai legalabb akkorak lennenek mint a varacskos disznajnak, es a kupaja is nagyobb mert ott nem maradt hely az agynak,
de hat godnolom a tudatlansag meg nagyobb lett,
a balfaszsag meg hatalmas,
:os_ezt-nis_ezt-ni
a buggy sapka az tokeletes s_hihis_vigyori
267 #8 Perle
- 2017. January 11. 14:47:11
Itt a legújabb álcafegyver. Amerikai gyártmány Kétcsövû, de okos telefonnak látszik.
http://www.washingtontimes.com/news/2...ally-unde/

Csak ra ne kattanjanak a füstösök!:o
https://www.youtube.com/watch?v=UK9wU...K9wUhZxmVk

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
295,354 egyedi latogato