Honnan olvasnak:



Le lesztek figyuzva!!!

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Vona a gárdától kapta az újabb pofont: 'méltatlanná váltál'...

BelföldEmlékeztek még rá, mikor 2010-ben Silip Norbi párbajra hívott ki? Na jó, Kerecsent, mert annyira védte zazrit. Aztán leültünk beszélgetni és elõadás is lett a Sebõ Ödönnek...aztán szépen elcsendesedett. De telik az idõ, csak nem múlik.
Az eltelt évek elméd gyöngüléséhez vezettek, méltatlanná váltál a gárdista mellény viselésére, „lehet a Parlamentbõl kihurcolkodni” – többek között ilyen kitételek szerepelnek abban a nyílt levélben, amelyet egy volt gárdista vezetõ írt csütörtökön Vona Gábornak. A gárdisták január végén meg is kísérlik majd a mellény visszavételét a Jobbik elnökétõl. „Készítsd elõ, jövünk érte! – figyelmeztette a Jobbik elnökét Silip Norbert. Egyébként Vona a szóban forgó mellényben tette le képviselõi esküjét a Parlamentben 2010 májusában.

Mi, a Magyar Gárda esküt tett gárdistái úgy érezzük, eljött az idõ, hogy visszavegyük Tõled a Magyar Gárda mellényét, amelynek viselésére méltatlanná váltál

– írta Vona Gábor Jobbik-elnöknek címzett nyílt levelében csütörtökön egy volt gárda-vezetõ. Silip Norbert, a gárda „Országos Elhárításának” volt parancsnoka a Facebookon közzétett levelében fölidézte az annak idején Vona által is letett gárdista eskü szövegét. Majd azt írta:

Úgy szólunk hozzád, mint gyermek az apjához, akirõl kiderült, hogy az eltelt évek megpróbáltatásai elméje gyöngüléséhez vezettek. Mert ugye mi a gyermekeid vagyunk, hiszen a Magyar Gárda a Te gyermeked – oly sokszor idézett – szavad járása szerint!”

Levél Vonának, aki, mint Kronosz, „felfalja saját gyermekeit”. Forrás: Facebook

Silip azt írta:

Az eltelt évek szégyenletes eseményei nyomán úgy éreztük magunkat, mint egy ógörög tragédia szereplõi. Amelyben Kronosz, a titánok egyike felfalja saját gyermekeit, hogy be ne teljesüljön anyja, Gaia jóslata, amely szerint Kronosz trónját saját gyermeke fogja megdönteni.

Fölidézte: nem értették már 2008-ban sem a Magyar Gárda Vona által generált szakadását, késõbb az Új Magyar Gárda metamorfózisát, majd a Magyar Nemzeti Gárda megtagadását, és a második Új Magyar Gárda létrehozását.

Emlékeztetett:

Te felszólítottad az Új Magyar Gárda gárdistáit, hogy legyenek a Jobbik lelkiismerete. Mi többek vagyunk ennél! A nemzet lelkiismeretévé váltunk. És mint olyan, felszólítunk Téged, hogy eddig és ne tovább! A Jobbik parlamentbe kerülésének estéjén a Magyar Gárda akkori fõkapitánya azt mondta neked, hogy segítettünk nektek bekerülni a parlamentbe, de ha ti is hitszegõvé váltok, mint az ott lévõ pártok, akkor mi is fogunk kihozni onnan titeket! Te azt válaszoltad, hogy ezt el is várom tõletek! Hát itt az idõ, Gábor!

Mi is hittünk és hiszünk egy eszmében, egy szellemiségben, amit hazánkban a Jobbik testesített meg! De ez már sok nekünk is! Lehet a Parlamentbõl kihurcolkodni, vagy megyünk, és mi is segítünk nektek kikászálódni kényelmes parlamenti székeitekbõl!

Silip Norbert „baloldali elhajlásnak” nevezte, amit Vona az utóbbi idõben mûvel. Szerinte „az a tipikus kommunista, szalámizós politika, amivel nemzeti radikális testvéreink javát kiszorítod pártodon belül a hatalomból, bizonyíték számunkra, hogy elõre megírt program alapján csörtetsz a nekünk nagyon nem tetszõ cél felé”.

Akár új baloldali pártot is létrehozhatsz mozgalmad romjain, de az már nem a mi Vona Gáborunk

– írta a gárda elhárításának volt vezetõje. Végül egy január végi, izgalmasnak ígérkezõ programra hívta föl Vona figyelmét:

Gábor! Te már túlmentél minden határon! Méltatlanná váltál a gárdista mellény viselésére! 2017. január 28-án mennek hozzád gárdistáink képviselõi, és visszakérjük tõled gárdista mellényedet! Készítsd elõ, jövünk érte! Ezzel mutatjuk meg magyar nemzettestvéreinknek, hogy aki megszegi gárdista esküjét vélt vagy valós politikai érdekek kiszolgálása érdekében, az nem való közénk! Azt sújtsa elõljárói és társai megvetése, és a Magyar Gárda soraiból való örökös kizárás.

Valószínûleg ezt a mellénykét kell összekészítenie elnök úrnak. Ha még megvan. Fotó: Origo/Tuba Zoltán

Az elmúlt hetekben szinte mindennapossá váltak a Jobbik elnökének címzett súlyos bírálatok a párt belsõ köreibõl. A PestiSrácok.hu csütörtökön megírta, hogy a Jobbik vámosmikolai alapszervezetének elnöke, Varga Attila nyílt levélben adott ultimátumot Vonának.
Link

Hozzászólások

267 #1 Perle
- 2017-01-13 13:09
A Jobbik az új SZDSZ? Ez itt a kérdés al azábbi írásban:
Van benne valami.
http://gondola.hu...ZDSZ_.html
131 #2 lalapapa
- 2017-01-13 13:31
zene tanc tombola cimmbalom
lesz a cimboram baromm
238 #3 bivaly
- 2017-01-13 15:35
Norbi lelkem !

Mint ha kicsit késésben lennétek mind a felismeréssel, mint a kilakoltatással !?
329 #4 gutai zub
- 2017-01-13 15:47
A Kis Ködmönke,

Egyszer volt hol nem volt:

Volt egyszer egy vitéz, gárdás, ködmönös csapat.
Egy nap felkerekedtek és megtalálták régen elveszett papájukat, zazrivec vona papát.
Nagyon megörültek, rögtön adtak neki is egy ködmönkét, és együttes erõvel betuszkolták a parlamentbe, hogy csináljon már értük valamit.

Múltak az évek, hónapok semmi nem történt.
Sírtak a gárdás vitézek, felosztatva, árván, papa nélkül.

Egyszer aztán elegük lett, elhatározták bemennek a nagy parlamentbe és visszakérik hütlan papájuktól a ködmönkét.

Igen ám, de akkor még nagyobb sírásba és jajveszékelésbe kezdtek:
Mert, kire marad a kis ködmönke?
99 #5 MORMOTA1968
- 2017-01-13 17:11
Jönnek a választások 2018-ban, már mint a következõ színjáték, szemfényvesztés. Amikor próbálják elhitetni a még mindig nem kevés ostobával, hogy van bármiféle beleszólási joga, hogy ki rabolja tovább ezen ország népét újabb 4 évig. Most vagy az van, hogy Vona valóban nagyon vágyik a hatalomra kerülésre és ezért bármire képes, vagy megkérték, a felette is álló háttérhatalom, esetleg hathatós figyelmeztetéssel, hogy még a választások elõtt csinálja ki a pártját, mert már nincs szükség a szolgálataikra. Nem váltak úgy be, mint szerették volna, mint ahogy Hitler pártja beváltotta a hozzá fûzött reményeket és beindította a gépezetet, amit Vonáék pártja nem. Hogy mire is gondolok itt? Hogy az egyetlen igazi célja a Jobbik megalakulásának és parlamentbe való segítésének talán az lett volna, hogy kirobbantson egy polgárháborút a nemzeti érzelmûek és a honfoglaló zsidóság és csahosaik, filoszemitáik között. Ez megfelelõ ok lett volna a nyílt beavatkozásra, mind a nyugat (NATO) mind az USA és Izrael részérõl, így számolva le végleg a nemzeti érzelmû magyarok maradékával és megszerezve örökre a régóta hõn áhított földet a saját fajtájuk részére. Az már más kérdés, hogy mit szólt volna ehhez a kelet. Oroszország leginkább. Ha Hitler sokszori noszogatásra (Lásd: YouTube: Hitler háborúja? címû dokumentumfilmet) nem teszi meg azt amit a zsidó cionisták és bankár vezéreik elvárnak tõlük, akkor valószínûleg keresnek mást Hitler helyébe, aki megteszi, ami mindennél fontosabb volt Izrael megalakításához, a második világháború kirobbantását. Elsõként lépve így a németek lettek az agresszorok. Vonától is talán ezt várták el, csak hogy õ nagyon messze van Hitlertõl. Remélem értitek mire gondolok? Izrael inkább a Vatikán országa, egészen pontosan a jezsuitáké, hisz Jeruzsálem tele van szabadkõmûves-illuminátus jelképekkel, ami eléggé egyértelmûvé teszi, kiké is valójában Izrael. A zsidók gyönyörûen bepalizhatók, irányíthatók voltak és azok ma is egy beteg vallás és egy beteg eszme (cionizmus) által. Senki ne higgye, hogy õk nincsenek megvezetve, felhasználva egy nagyobb cél érdekében. A babilóniai vallások mindig is a hatalom eszközeiként szolgálták a leggazdagabbak érdekeit. Ez évezredek óta így megy már. A politika ugyan ezt a célt szolgálja. A központosított oktatás, nevelés meg pláne! Hisz mi sem könnyebb, mint gyerekkorban elkezdeni a tömegek fanatizálását vallásokkal vagy politikával, de még inkább a pénz imádat belé nevelésével, például a filmeken keresztül. A zsidóknak meg Magyarország, a Kárpát-medence közepe több mint megfelelõ hely lenne a végleges letelepedésre, hisz annyira sikerült legyalulniuk ezt a nemzetet, (nevezzük jobb híján annak) sikerült annyira megosztani, legyengíteni, például más fehér nemzetiségek és sok esetben más fajokkal való összekeveréssel, (lásd: cigány-magyar, magyar-zsidó, vagy más barnább, feketébb, ázsiai fajokkal való vérkeveredés) útján, hogy bõven megérett ez a nép a végleges leigázásra. Honvédelmünk, fegyverzetünk a vicc kategória, ráadásul zsidó irányítás alatt mûködik, mind minden, arany készletünk szinte a nullával egyenlõ, úgy hogy ha akarnánk se tudnánk saját arany fedezettel rendelkezõ, kamat mentes pénz nyomtatni. Már pedig ha egy országnak, egy népnek nincs se saját hadserege, se saját nyomtatású, kamat és inflációmentes pénze, az az ország mindenki prédája. Az összetartásunkról meg ne is beszéljünk. Se egy Atillánk, se egy Árpádunk, csak a széthúzás, ahány felé csak lehet. Van alkalmasabb haza ennél a földnél a világ zsidóság számára? Nem hiszem! Most olvasgatok egy internetes írást, amiben elég sok faj és nemzetáruló neve le van írva, akik állandó jelleggel sürgették a zsidók magyarországi állampolgárságának megadását, már 1848 elõtt is, de utána fõleg. Le van írva az is ebben az írásban, hogy míg a magyar parasztság, munkásság, kézmûvesek, egyéb magyar rétegek sorsával nem foglalkoztak, a zsidóság minél több joggal való felruházásával annál inkább. Le is vannak írva ezek a jogok. Hasonló jogok, mint amit a faj és nemzetáruló lengyel királyok egy részétõl is kaptak, még anno. Ezek mindig elérik a céljukat. Nem tudom ki hogy látja a dolgokat, de nekem ez jött le belõle.
4 #6 Posta Imre
- 2017-01-13 19:00
[movie=youtube]https://www.youtube.com/watch?v=fj2gqjwuy1w[/movie]
4 #7 Posta Imre
- 2017-01-14 15:59
Feloszlatta magát egy egész jobbikos szervezet Vona Gábor miatt

Vona Gábor miatt egy egész jobbikos szervezet oszlatta fel magát, és mind a tízen ki is léptek a pártból – írja a 888.hu. A portál birtokába került szerdai levél szerint a Jobbik elnöke méltatlan a párt összetartására és vezetésére.

Zala-megye második legnagyobb létszámú jobbikos szervezetének elnökénél, Daróczi Andrásnál azután telt be a pohár, hogy egy a Jobbikhoz közeli médium elhallgatta nyílt levelének a tartalmát, vélhetõen Vona Gábor utasítására. Ezután döntött úgy, hogy feloszlatja a Nemeshetési Jobbikot, továbbá mind a tíz tagjukkal kilépnek a Vona Gábor-féle Jobbikból.

A 888.hu-nak elküldött nyílt levelet, alább közöljük:

“Tisztelt Vona Gábor, tisztelt Jobbikosok!

Tisztában vagyunk azzal, hogy nem a bejelentésünk lesz az, ami miatt a párt vezetése meg fogja gondolni magát, és visszatér arra az útra, melyen egykor közösen indultunk el. Tudjuk, egy kistelepülésen mûködõ alapszervezetként nincs és nem is lehet beleszólásunk az országos politikába. Szeretnénk ugyanakkor megjegyezni, hogy tíz fõvel mûködõ alapszervezetként a párt Zala megyei bázisának igen fontos részét képeztük – eddig. 2009-ben csatlakoztam hozzátok társaimmal együtt. Úgy éreztük, a balliberális kormányzattal szemben radikális lépésekre van szükség, ezért új szelekre van szükség a magyar parlamentben. Ezt a radikalizmust hitelesen képviselte számunkra a Jobbik és Vona Gábor – legalábbis azt hittük. Most mindannyian leforrázva állunk, és ahogy olvassuk a híreket, tudjuk, nem vagyunk egyedül.Valóban “néhány részeg hõbörgõ” lázadásáról van szó, ahogy azt ti ott Budapesten állítjátok? Igen, volt, hogy gyûléseinket a helyi vendéglátóipari egységben tartottuk, mert veletek ellentétben nekünk nem volt pénzünk, nem volt irodánk – volt viszont szívünk, hitünk, lelkesedésünk. Ez viszont az utóbbi idõszakban megváltozott. Érteni véljük, hogy néppártosodással kell nagyobb szavazóbázist szerezni, de ilyen áron kell a gyõzelem? Az utóbbi hetek már a baloldallal való összefogásról szóltak – arról, ami ellen ez az egész indult. Nekünk ennek a Jobbiknak a gyõzelme már nem kell, fõként, hogy – ezt meglepve látjuk – de a ránk nehezedõ nyomás hatására épp a kormányzat kezeli a helyzetet azzal a radikalizmussal, amit a Jobbik vezetõségétõl vártunk. Úgy érezzük, nem mi csaptuk be az embereket, nem mi változtunk meg. A változásból viszont már nem kérünk. A Jobbik Nemeshetési Alapszervezetét ezennel feloszlatjuk, a pártból pedig mind a tíz tagunk kilép. Mi közösen már biztos nem folytatunk semmit, de kívánjuk nektek, hogy találjatok vissza a helyes útra, különben csúfos véget fog érni ez a kaland. A mi lelkiismeretünk immár biztosan tiszta marad.

Daróczi András, Nemeshetés, 2017. január 11.”

Forrás: 888.hu; Fotó: Facebook
http://pestisraco...bor-miatt/
5 #8 kincses
- 2017-01-15 10:09
ezt a jobbikot folyton átszervezik. mentem egy kicsit a múltba, mert erõsen rövid az emlékezet. Jut eszembe, hol vannak a jobbikvédõk? http://serverdoma...xtend.2344
hét év után kicserélõdnek a sejtek?
http://serverdoma...t.news.847
azok a régi szép idõk, amikor Imre indexen volt:
http://serverdoma...t.news.932
ez a szülinap sem tegnap volt: http://serverdoma...extend.464
telt-múlt az idõ, kitavaszodott: http://serverdoma...xtend.1463, újult erõvel folyt a pofozkodás...
na és a nyár? ott volt aztán izgalom: http://serverdoma....news.2121 , de sajnos sem a jobbikosok, sem a gárdisták semmit sem tanultak belõle. Most meg, hét év után, eszükbe jut, hogy nem ilyen lovat akartak, meg hogy ez nem is ló, hanem teve...na sebaj, lesz ez még így se...aki nem emlékszik az elmúltakra, a megismétlésüket kockáztatja meg, mondta volt Santayana, és nem tévedett.s_olvas

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.97 másodperc
2,961,957 egyedi látogató