Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Vona elismeri Izraelt

BelföldAz iráni forradalmi gárdisták is elismerik izraelt? Csak kérdem! „A jövõben a Jobbik úgy tekint Izraelre, mint bármely más nemzetre. Izraelt lehet bírálni, éppúgy, mint Svédországot, de természetesen elismerjük az ország létezési jogát, identitását és azt, hogy hangot adjon érdekeinek” – nyilatkozta Vona Gábor a Reutersnek.

A január 11-ei interjút most a szombat.org szemlézte. A radikális párt elnöke utalt arra, hogy távolodnak szélsõjobboldali gyökereiktõl, és új, modern konzervatív ideológiát képviselnének. Vona a Jobbikot olyan kamaszhoz hasonlította, aki sokszor nekiment a falnak, de késõbb rájött, hogy az élet nem fekete-fehér. A Reuters hangsúlyosan említi Vona Gábor hanukai üdvözletét és megjegyzi, hogy a pártnak – Vona szerint is – van mit jóvátennie, de az eredmények, ígérete szerint, látványosak lesznek. „Jól tettük, amit tettünk, aki kormányozni akar, annak szüksége van kapcsolatra minden vallásos csoporttal. Ugyanezt fogom tenni a következõ évben is.”

Míg az Orbán-féle Fidesz liberális múltjától elfordulva konzervatív pártként lépett hatalomra 1998-ban, addig Vona a baloldal szavazóira pályázik, mivel a baloldal a szétesés állapotában van. A baloldali szavazókhoz kell hidat építenünk, de nem a baloldali pártokhoz – mondta Vona. A Jobbik elnöke külön kritizálta a kormányzó párt antidemokratikus lépéseit, mint a civil szervezetek „kisöprését”. „Nehéz elhinni, de a Jobbik sokkal demokratikusabb politikai rendszert fog építeni, mint a Fidesz az elmúlt hét évben” – így Vona, aki szerint törzsszavazóik a választópolgárok 20 százalékát alkotják és õk a második legnépszerûbb párt a választók körében. Ami a Jobbik hitelességi válságát illeti – szélsõjobboldali híveik elfordulnak tõlük, az új potenciális szavazók pedig nem bíznak bennük – Vona szerint ez az átmenet természetes velejárója.

Fodor nem keveredne a korpa közé
Most még van idõnk arra, hogy megteremtsük azt az egységet, amely képes lesz legyõzni a Fideszt 2018-ban. De egy dolgot szögezzünk le már az elején; ezt a csatát a Jobbik nélkül kell megnyernünk – írta Fodor Gábor nyílt levelében, amelyet a demokrata ellenzék támogatóihoz címzett. A Liberálisok elnöke szerint a radikális párt alapjaiban és lényegénél fogva szélsõséges, rasszista, homofób és antiszemita párt. „Lehet, hogy Vona Gábor mára belátta, a magyar polgárok többsége elutasítja ezt a politikát, és így sosem nyerheti el a választók többségének bizalmát, de ettõl még nem válik hitelessé a marketing-szempontokból elindított néppártosodás” – fogalmazott Fodor, hozzátéve: "ha összefogunk a Jobbikkal, korpa közé keveredünk".
Link

Hozzaszolasok

299 #11 i_gazember
- 2017. January 18. 20:50:57
Gutai Zub!
Kedves Embertársam!
Köszönöm a [color=#99ccff](semmit mondó)[/color] választ.
Látom, Te magad is csak tévelyegsz, mint ahogy én magam is.
Fiatal már nem vagyok. Meghaladtam már életem delejét, már nem bele megyek az életbe, hanem abból kifelé hátrálok. Látom, amit látok. Te karnyújtásnyira lévõ tudásnak, én meg csak ismeretek sokaságának látom az internet adta lehetõségek tömkelegét. Áldásosnak tartom, és örülök annak, hogy olyan korban élhetek, amiben kisebb az emberek kitettsége. Sajnos ez sem teljesen igaz, mert ha távolabbra tekintek szûk környezetemtõl, háború, és öldöklés van a világban. Tekintetemet másfelé fordítva, irgalmatlan jólétet, hatalmas pazarlást látok. Lássuk be, hogy ez utóbbi csak mások kizsákmányolásával, javaiktól való megfosztásával lehetséges. Én szerencsésnek érzem magam, mert valahol a két szélsõség között lett létjogosultságom ezen a Földön. Talán ezért is van az, hogy kevés olyan megnyilvánulásom van, ami például Gáborok, Viktorok, vagy Ferencek stb. cselekedeteinek szapulásában nyilvánul meg. Szánalmas figurák, akik elhiszik magukról, hogy tudnak vezetni egy országot, és igazságosan gyakorolnak hatalmat. Természetesen, én magam is egy szánalmas figura vagyok, ha más cselekedetét megítélem. Szánalmas figura vagyok, ha elhiszem, hogy tudok vezetni egy gazdaságot a birtokomon, és igazságosan tudok hatalmat gyakorolni a Teremtõ által rám bízott, a magam tehetsége által megszerzett jószágaim felett. Belátható, hogy míg elõbbi esetnek alig van tétje a hatalmat gyakorlók oldaláról, addig a másiknak óriási. Az embereket be lehet csapni. A jószágaimat nem lehet becsapni. Mondhatom én nekik, hogy kaptatok már enni, míg jól nem laknak, hangoskodnak, hosszabb távon kihalnak. És nem a jószág fog elsõ sorban rosszul járni, hanem én, a felettük hatalmat gyakorló. Haszon nélkül, éhesen maradok. Most akkor csapjam be magamat? Mire megyek vele?

Hatalmas technikai fejlõdés zajlott / zajlik a világban. Társadalmi fejlõdés meg semmi. Az egykor volt közösségeket, ahol követelmény volt a tisztesség, ugyanakkor az egymás segítése is, mára felváltotta a modern társadalom, ami tele van elvtelenségekkel. Ti mondjátok itt az oldalon, hogy az emberek birkák, meg agymosottak. Az ilyen soha sem tudatosan fog strigulát vagy ikszet húzni szavazáskor, hanem a ráhatás, esetleg valamilyen megérzése, vagy a szimpátiája vezérli. Vagy van olyan szavazó, aki a képviselõre való szavazás elõtt megismeri a képviselésére vállalkozó embertársát, utána érdeklõdve múltjának, szellemi képességének, rátermettségének, emberbarátságának, megnyilvánulásainak stb., vagy csak az ígéreteinek dõl be? Jelentkezzen bátran, és én megemelem a kalapom elõtte. Lássuk be, a demokrácia intézménye is ókori. Természetesen felvetõdhet a kérdés, hogy akkor mi legyen helyette? Sajnos én egy buta tanulatlan ember vagyok, aki megtapasztalt már sok nem tetszõ dolgot, talán a tanultakat kellene megkérdezni errõl, mielõtt sutba vágják a tudományukat. (hahaha)

Ma minden intézményesül, túlszabályozottá válik. Mintha az élet minden problémájára lehetne szabályt alkotni. Ugyanakkor azt is belátom, hogy szükséges az egyre több szabályzás. Ma már a technikai eszközökkel, kemikáliákkal fejlett technológiával stb. óriási károkat is lehet okozni, és okoz is az ember.

Visszatérve a szavazásra. A nem szavazás is az. Ahogy ez miatt megorrol rám valaki, ugyan úgy az miatt is, hogy mért x-re vagy y-ra stb. szavaztam. Utolsó gondolatoddal egyet értek. A hazugságot én sem kedvelem. Mutass nekem egy olyan pártot, aki nem hazudik! Elhiteti az emberekkel, pl. a gazdasági növekedést. Mindennek van határa, egy zárt rendszerben nem lehet állandó növekedést fenntartani annak nem kívánatos hatásai nélkül. De ne legyen igazam, gazdagodjon minden, legyen az embereknek pénze, hogy mindent meg tudjanak venni. Ugye nem kell attól tartani, hogy üresen maradnak a boltok polcai, mert nem termelõdik annyi, mint amit az emberek el tudnak költeni/fogyasztani?

Mi lett VONA, ha szavazok? Akkor most itt VONA a hányadékom (lehet, hogy így is)? Titkolnám? Vagy magamat hibáztattam VONA, hogy tört VONA el a kezem mielõtt szavaztam VONA?

Egyébként köszönöm hogy válaszra méltattál. Tisztelettel!

Csak a pontokat próbáltam összekötni. Az együttmûködési hajlamom még meg van valahol, de már nem erõlködök vele. Veled meg még itt sokakkal szívesen együtt mûködnék, talán még akkor is, ha nem mindenben értenénk egyet. De mint egy kedves hozzászóló írta itt valahol, a célt jó volna meghatározni. De most maradjon a célom az, hogy tavaszra rendbe jöjjön a derekam. Hosszú távra nem tervezek, bár az orvos azt mondta, hogy vehetek még magamnak nagykabátot. (hahaha)
238 #12 bivaly
- 2017. January 20. 16:52:31
Ma néztem a Kóser 1-est, és mit nem hallok, mint fent ? Vona annyira hülye, hogy mert rohadtul csapdában van, elmond mindent amivel megbízzák ! Azt hiszem itt nem Vona "mennybe menetelérõl" szól már a fáma, noha annak látszott, hanem a kivégzésérõl ! Vona sokadszorra megy szembe minden korábbi önmagával, naponta hitelteleníti el "mély meggyõzõdéssel" önmagát. Hölgyeim, és Uraim, Vona Gábor politikai kivégzésének lehetünk szemtanúi, egy eddig soha nem használt, de erre a célra rendszeresített eszközzel, az ÁSDELMAGAD felszereléssel. Ez amolyan finomított seppuku ! Nem halsz bele, csak senki leszel, de azt életfogytiglan ! Az meg rosszabb a halálnál. Ez a tetvek büntetése. Öngyilkos nem lehet ténylegesen, zsarolják a hátra maradottakkal ! Vona vazze, azt kapod amit érdemelsz ! Kiegészítésként azért lilára rugdalnám a tökeidet !
267 #13 Perle
- 2017. January 20. 20:48:08
2 #14 gerry
- 2017. January 25. 18:49:06
Akkor javasolhatom, Vona pártjának az új nevet?:

BalLik.

Heller Ágnes majd elmondja, hogy mindig szerette Vona, hogy ilyen tökös unokája legyen, most úgy érzi - 'hogy színt vallt a fiú - végre megvalósult ez az álma.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
311,180 egyedi latogato