Költözzenek a "németek" Afrikába és tegyék jóvá! Ma van 113 éve annak, hogy Afrika délnyugati részén elkezdõdött egy felkelés, amelynek megtorlásaként becslések szerint 100 ezer embert irtottak ki. Namíbia két népcsoportja, a hererók és a namák néhány nappal ezelõtt perelték be Németországot a 20. század elsõ genocídiumáért New Yorkban.


A mai Namíbia valamikor a Német Birodalom része volt – akkor még nem így hívták, hanem Délnyugat-Afrikának. A 19. században foglalták el, és a német uralom alatt szép lassan eltûnõben volt az ottani népcsoportok szabadsága és kultúrájára. Az õslakosokat elkergették a földjeikrõl és a házaikból, a nõket szexrabszolgaként tartották a gyarmatosítók. A szarvasmarhapásztor hererók úgy döntöttek: lépnek, mielõtt még túl késõ lenne. 1904 január 12-én felkelést indítottak. Néhány százan elözönlötték Okahandzsa kisvárost, összetûztek az ott állomásozó német katonákkal, és megöltek 123 embert – többségében németeket. A házaikat pedig felgyújtották.

namibia_homelands_78

A konfliktus futótûzként terjedt, azok a németek, akik túlélték az õslakosoktól korábban elkobzott farmjaik ellen intézett támadásokat, a városokba menekültek védelemért. Alig két nappal késõbb a hererók elfoglalták Waterberget is, a német katonai helyõrséggel együtt, és az összes katonát meggyilkolták. Vezetõjük, Maharero csak a misszionáriusoknak és az asszonyok, gyerekek egy csoportjának engedett szabad elvonulást.

A felkelés folytatódott, és egy idõ után nyilvánvalóvá vált, hogy a németek fölényben vannak. Leutwein kormányzó tárgyalásokat sürgetett, de Berlin fegyverekkel akarta elfojtani a lázadást. II. Vilmos császár fõparancsnokát, Lothar von Trotha tábornokot küldte Délnyugat-Afrikába. Õ volt az, aki 1900-ban leverte a kínai boxerlázadást. A tábornok nem hagyott kétséget afelõl, hogy elvégzi, amire kérték. “Hiszem, hogy a herero nemzetet ki kell irtani… Az afrikai törzseket vér- és pénzpatakokkal pusztítom el. Csak e tisztogatás után jöhet létre valami új, ami velünk marad” – mondta. És elrendelte, hogy “minden hererót, legyen fegyveres vagy fegyvertelen… le kell lõni.”

nemetek

Augusztus közepére le is verték a lázadást. A hererók szétszóródtak, sokan közülük éhen-szomjan haltak, amikor a Kalahári-sivatagon át menekültek. Csak arra tudtak, másfelé nem engedték õket. Aki mégis túlélte a sivatagot, azt lemészárolták, válogatás nélkül. A kutakat a németek megmérgezték és egy késõbbi jelentésben az egyik szemtanú eskü alatt állította, hogy a katonák végeztek a nõkkel és a gyerekekkel is. A hererók 80 százaléka eltûnt a Föld színérõl – több tízezer ember. Azt a 12 ezret, aki maradt, megadásra kényszerítették és koncentrációs táborokba zárták, ahol egyes források szerint mindennaposak voltak az emberkísérletek és a rabszolgamunka. Az ott meghalt emberek koponyáit Berlinbe vitték – késõbb a fajelmélet kidolgozásához használták fel õket. A koponyákat egy évszázadon át egy német kórházban és egyetemen tárolták, majd a kétezres évek elején egy német újságíró felfedezte õket. A hír bejárta a világsajtót, Namíbia pedig követelte a koponyák visszaszolgáltatását. Húszat tudtak közülük azonosítani, ezeket 2011-ben Namíbiába is vitték.

koponyak



1904 októberében a nama törzs tagjai is fellázadtak – velük ugyanaz történt, mint a hererókkal.

A legtöbb történész egyetért abban, hogy ez volt a 20. század elsõ népirtása. Ennek minõsítette 1985-ben az ENSZ is. Berlin sokáig, egészen 2015-ig nem ismerte el annak. Kártérítést viszont most sem hajlandó fizetni. Ezért nyújtotta be csoportos keresetét Németország ellen a múlt héten egy New York-i bíróságon a két namíbiai népcsoport, a hererók és a namák. A jóvátétel mellett azért is perelnek, hogy részt vehessenek az errõl szóló tárgyalásokon Namíbia és Németország között – ezekrõl ugyanis kizárták az õ képviselõiket.

bundesarchiv_bild_146-2003-0005_deutsch-sudwest-afrika_kriegsgefangene_herero

A most benyújtott kereset alapját a következõk képezik:

1. 1885 és 1903 között a herero és nama földek negyedét sajátították ki a németek kompenzáció nélkül – még ma is az õ leszármazottaik gazdálkodnak ezeknek a területeknek egy részén.

2. A gyarmati hatóságok szemet hunytak afölött, hogy a németek megerõszakolták a két népcsoport lányait és asszonyait, és kényszermunkára cipelték õket.

3. 100,000 herero és nama halt meg az 1904-es felkelést követõ megtorlásban, melyet Lothar von Trotha altábornagy irányított.

Berlin egyébként azzal érvel, hogy azért nem fizet kártérítést, mint tette a 2. világháború áldozatai esetében, mert helyette dollármilliókat ad Namíbiának fejlesztési segélyként.

Nincs biztosíték arra, hogy a Németország által felajánlott fejlesztési segélyekbõl bármi is eljut azokhoz a népcsoportokhoz, akiket a népirtás érintett – állítja a felpereseket képviselõ ügyvéd, Ken McCallion a Reuters hírügynökségnek. És azt is hangsúlyozza, hogy nincs helyük tárgyalásoknak a népirtás elszenvedõi: a hererók és a namák nélkül.

Forrás: sahistory.org, smithonianmag.com, The Telegraph, BBC, Reuters
Link