Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Jürgen Roth: Pintér Sándor titka

BelföldZsidók! A cikk nem rossz, orosz! Illetve oroszul, magyarul, germánul hablatyoló zsidványság. Pintér 2009 óta halott! Az FSZB azóta ott tossza ezt a ratyi bandát (velünk együtt), ahol akarja. Másik! Tegnap tudtam meg, hogy Titó is "magyar" zsidó volt. A németek az eredetit kiherülték oszt a börtönbõl már ez jött ki. Délvidékiek szerint, ha be volt baxva, magyarul danászott. Neki köszönik, hogy megmaradt az ótonómia, melyet késõbb Milosevics elkobzott. Zsidó taknyolás minden.
Jürgen Roth német író régóta, számos könyben foglalkozik a szervezett bûnözés és a politika kapcsolatával, teszi mindezt különös figyelemmel Kelet-Európára. A “Schmutzige Demokratie” (Piszkos Demokrácia) címmel németül tavaly megjelent, Magyarországon is rendelhetõ új könyvében tekintélyuralmi rendszereket és a bennük burjánzó korrupciót mutatja be. Egy markáns példája erre Magyarország: a könyv 77-92. oldalán Dietmar Clodo egykori „bombagyáros”, Pintér Sándor örökös belügyminiszter, és Szemjon Mogiljevics orosz maffiafõnök az 1990-es években kialakult kapcsolatát veszi górcsõ alá. A könyvfejezetet az Átlátszó fordításában, a szerzõ engedélyével teljes egészében közöljük, az eredeti szövegen az érintettel egyeztetve annyit változtatva, hogy az egyik Roth által megnevezett nyomozóhatósági forrásnak a magyar változatban csak a monogramját használjuk.

-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-


Amikor 1998-ban Orbán Viktor belügyminiszternek nevezte ki Pintért, egy parlamenti bizottság megállapította, hogy valószínûleg kapcsolatban állt a magyar alvilág magas rangú tagjaival. Közéjük tartozott állítólag a német Dietmar Clodo, a „bombagyáros” is.

2013. október 8-án a tekintélyes hetilap, a Heti Világgazdaság (HVG) az Együtt – Párbeszéd Magyarországért (Együtt-PM) ellenzéki párt Pintér Sándor belügyminiszterrel kapcsolatosan benyújtott írásbeli beadványáról számolt be. A beadvány említ olyan híreszteléseket, miszerint „Pintér Sándor a kilencvenes évek elején többször is találkozott olyan hírhedt bûnözõkkel, mint a bombagyárosként ismertté vált Dietmar Clodo”.

A „híresztelések” egyik tanúja Clodo felesége, aki ténylegesen kijelentette, hogy 1997-ben Pintér, aki akkor még vállalkozó volt, több alkalommal is felkereste férjét. Az ezekkel a vádakkal kapcsolatos kihallgatása során Pintér kezdetben tagadta, hogy ismerné Clodót. „Azt hallottam, hogy állítólag négy-öt alkalommal találkoztunk, és közös üzleteink voltak. Én nem találkoztam sem négy, sem öt alkalommal Clodóval, és nem voltak közös üzleteink.”

Pár nappal késõbb a belügyminiszter ezt mondta: „Nem ismerem személyesen, az iratokból igen, hiszen korábban általánosan ismert szereplõje volt a magyar alvilágnak. Felismertem egy hölgyet, aki az egyik üzleti tárgyaláson hûsítõket szolgált fel. Azt gondoltam, titkárnõként volt jelen a tárgyaláson. Késõbb azután megtudtam, hogy a hölgy Dietmar Clodo felesége, ezért ki kell jelentenem: nem kizárt, hogy találkoztam Dietmar Clodóval. Hozzá kell tennem, hogy az üzleti tárgyalás során biztonsági cégének egyik termékét ismertem meg.”

Dietmar Clodo másként adja elõ a történteket. „Annak idején a moszkvai székhelyû, különleges biztonsági megoldásokat kínáló SAS vállalat tulajdonosa voltam. Az ajánlatban szerepelt egy izraeli termék, golyóálló üveg, amelynek másik oldaláról vissza lehetett lõni. A bemutatót egy speciális katonai terepen tartottam.”

Nála volt az Egyesült Államok kereskedelmi kamarájának ajánlása. Története kalandosan hangzik. „Jöttek a rendõrségtõl, a terrorelhárítástól és a katonaságtól is, hogy megnézzék a terméket. Mint ez ilyen alkalmakkor lenni szokott, a Kempinskibõl hozattam a büfét. A büfé közepén, egy jégkupac tetején ott volt két doboz kaviár. Egyszer csak megérkezett egy civil, elõvette az aktatáskáját, és beletette a két doboz kaviárt. Szóltam a titkárnõmnek: Éva, menj oda, és küldd ide hozzám.”

Elmondása szerint õ volt Pintér Sándor, akit korábbi találkozókon is látott már. Dietmar Clodo azt is állítja, hogy a kilencvenes évek közepén Szemjon Mogiljevics megbízásából pénzes borítékokat adott át különbözõ személyeknek, köztük az akkori rendõrfõkapitánynak, Pintér Sándornak is. Errõl számolt be a HVG is, és a kijelentést nem cáfolták meg. Dietmar Clodo így írja le Pintér Sándort, az akkori rendõrfõnököt: „A szememben õ egy volt a korrupt alakok közül, akiknek hasonló csomagokat kellett átadnom a kilencvenes évek közepén.”

De mennyire hiteles ez a kijelentés?

Ki az a Saar-vidéki születésû Dietmar Clodo, aki Magyarországon a jelenlegi belügyminiszter ellen valló koronatanú lett? Megpróbáltunk utánajárni. Annyi biztos, hogy egy rendkívül színes személyiség, aki szoros kapcsolatban állt magas rangú magyarországi bûnözõkkel, legalábbis 1998-ig bezárólag.

A nyolcvanas évek elején a ma 65 éves Dietmar Clodo néhány évet Afganisztánban töltött, és akkoriban – nem tudni, kinek a megbízásából – támogatta az afgán mudzsáhidokat, különösen Gulbudin Hekmatyart a szovjet csapatok elleni harcban. Számos tapasztalatra tett szert, amikor a hetvenes évek elején zsoldosként Rhodéziában harcolt. Több forrás is igazolja, hogy több alkalommal találkozott többek között Osama Bin Ladennel, akit nagyon „nyugodt személyiségnek” nevezett. Kevésbé pozitívan nyilatkozott Ajman al-Zawahiriról, al-Káida második emberérõl. „Szörnyû volt, amit a foglyokkal csináltak.”

Nyelvi nehézségei nem voltak. Clodo nemcsak angolul, franciául, arabul, magyarul és németül beszél, hanem urdu és pastu nyelveken is. 1989-ben érkezett Magyarországra, ahol biztonsági vállalkozást alapított, és saját elmondása szerint a „független magyar Kereskedelmi- és Iparkamara” nemzetközi szekciójának vezetõje lett.

Igaz ez? Az osztrák Die Presse címû napilap 1990. augusztus 6-án cikket jelentetett meg róla. „‘Magyarország a lehetõségek tárháza’ – mondja Dietmar Clodo, a független magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetõje a Pressével folytatott beszélgetésben. ‘Az új cégek közül sajnos sokaknál gyorsan le is kell húzni a rolót, de a magyarok ezt könnyedén zsebre teszik’ – meséli Clodo, aki nemzetközi üzletemberként Budapesten vert tábort, és az új kereskedelmi kamara alkalmazásába került.”

Szemjon Mogiljevicset Budapesten ismerte meg egy a frankfurti reptéren történt, sokatmondó eseményt követõen. „Épp be akartam csekkolni, amikor egy izmos, vastag aranylánccal és Rolex órával felszerelkezett ember odalépett hozzám, és átölelt. Dimitrij volt az, akit csapatom elfogott Afganisztánban, és akinek segítettem megszökni. Örült a viszontlátásnak. Az üdvözlés után így szólt: ‘Szeretném bemutatni neked a nagybátyámat, Mihaszt.’”

Mihasz Szergej Mihajlov beceneve, õ volt a szolncevói bûnszervezet, az akkor legnagyobb orosz maffiaszervezet fõnöke. „Két másik ember is volt vele. Remélem, hogy az üzlettársam nem lája õket – gondoltam. Pont olyan maffiózó kinézetük volt, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, aranylánc stb. Dimitrij megkérdezte: ‘Mit csinálsz mostanában? Még mindig harcolsz?’ Nem, most Magyarországon élek. Budapesten. ‘Az hozzánk tartozik, a budapesti fõnök hozzánk tartozik. Ismered Szevát? Meg kell ismerkedned vele! Ha bármire szükséged van Budapesten, elintézzük.’”

Szeva Szemjon Mogiljevics beceneve. „Néhány nappal késõbb egy Bentley áll meg a házam elõtt. ‘Szeva vár téged.’” A sofõr a Kempinskibe, a budapesti elitszállodába vitte. Clodo ott újra találkozott régi ismerõsével, Dimitrijjel. Egy nagy asztalnál, nagydarab testõrökkel körülvéve, ült Szergej Mihajlov, Viktor Averin, aki szintén a szolncevói bûnszervezet vezetõségi tagja, és Szemjon Mogiljevics. Clodo így beszélt errõl: „Elmondtam neki, hogy mivel is foglalkozom, és utána még többször találkoztunk.”

Úgy tûnt, a Kempinski-beli találkozó után Mogiljevics és Clodo között szoros bizalmi kapcsolat alakult ki, már csak azért is, mert mindketten zsidó vallásúak voltak. És itt jönnek a képbe a bizonyos befolyásos embereknek átadott pénzekkel kapcsolatos vádak.

„‘Figyelj csak!’ – mondta Szeva egyik nap, ‘van egy-két ember, akik rendszeresen kapnak tõlem pénzt. Tudsz nekem segíteni a dolog intézésében? Nem akarom, hogy az orosz embereim megtudják, és a nem zsidókban nem bízom.’” Dietmar Clodo beleegyezett, hiszen a szolgáltatásáért, ahogy mondja: „igazán jó pénzt kapott.” A Budapest, III. kerület, Meggy utca 19. alatti házának látogatóit mindig a szuterénben található könyvtárban fogadta. Clodo eskü alatt vallotta: „T. és Pintér is eljött hozzám, és megkapták tõlem a borítékot, amelyben általában 10 ezer márka volt”.

Meddig tartottak a kifizetések? „1996-ig, utána már nem rajtam keresztül folytak. Ezek olyan emberek voltak, akik elintéztek ezt-azt Szevának. De hogy kik voltak azok, az engem egyáltalán nem érdekelt. Ha Szeva azt mondta nekem, adj nekik pénzt, én adtam. Teljesen mindegy volt, ki volt az. Az azonban nyilvánvaló volt számomra, hogy befolyásos emberek voltak.”

Mogiljevics mindenesetre bebiztosította magát. ”Szeva azt akarta, hogy legyen valami bizonyítéka az átadásról. A könyvtáramban, az egyik kötet mögé elrejtettem egy kamerát.”

Ha Clodo állításai igazak, nemcsak Pintér Sándor és egy másik magas rangú rendõrtiszt részesült a pénzügyi juttatásokból. A beszélgetés során elmondta, kész ezeket az állításokat bármilyen bírósági eljárás keretében eskü alatt is megismételni. Hiszen Szeva barátja CD-re írta a pénzátadásokról készült felvételeket.

Kétszer küldtem e-mailt Pintér Sándornak, és kértem, hogy foglaljon állást Clodo vádjaival kapcsolatosan. „Clodo azt állítja, hogy találkozott Önnel 1996-ban és 1997-ben. Igaz ez? És ha igen, hol és milyen okból került sor a találkozókra? Clodo azt állítja, hogy különbözõ alkalmakkor (1995) pénzt adott át Önnek Szemjon Mogiljevics megbízásából a házában. Igaz ez az állítás, vagy hazugság? Clodo azt állítja, hogy Ön közös üzletre vonatkozó ajánlatott tett neki. Hozzá tud szólni ezekhez a vádakhoz?”

A Dietmar Clodo vádjainak megválaszolására vonatkozó felszólításra Pintér Sándor belügyminiszter nem válaszolt. A második alkalommal kért állásfoglalásra sem érkezett válasz. Dietmar Clodo azonban a rendelkezésemre álló, eskü alatt tett nyilatkozatával igazolja vádjait.

Még érdekesebbé válik az ügy egy további vád kapcsán. Dietmar Clodo elmondta nekem, hogy 1994 tavaszán, nem sokkal a parlamenti választások elõtt pénzt adott át egy akkor még fiatal, ma már rendkívül komoly befolyással bíró magyar politikusnak is.

„Szeva tolmácsa egyszer közel egymillió márkát tartalmazó bõröndöt hozott nekem. Szeva azt mondta nekem, támogatás a választási kampányhoz. Egy fiatal fickó kapta, aki elõször nem akart eljönni a házamba. Azt mondtam neki: ‘Figyelj ide! Van itt egy bõröndnyi pénz. És én biztosan nem fogok vele az utcán szaladgálni. Ha tehát nem kéred, akkor megmondom Szevának, és majd elviszi a bõröndöt. Nekem mindegy.’ Végül egy idõsebb úrral eljött hozzám, és elvitte a bõröndöt. Hogy ki volt az, az engem nem érdekelt.”

Késõbb megtudta, ki volt az. A HVG-nek adott egyik interjúban 2013 szeptemberében meg is nevezte a magas rangú kormánypolitikust. De az újság jogi megfontolásokból úgy döntött, nem írja le a politikus nevét. A magas rangú kormánypolitikus nem válaszolt a Dietmar Clodo vádjaival kapcsolatos kérdésre. A végsõ határidõt megjelölõ megkeresés is megválaszolatlan maradt mind a politikus, mint a kormányiroda részérõl.

Clodo ezzel szemben elmesélt nekem még egy kalandos történetet, amelyet azonban eskü alatt tett nyilatkozatában így adott elõ: „1998 tavaszán budapesti lakásomban felkeresett Pintér Sándor és munkatársa, egy egykori rendõr alezredes. Koraeste volt. A beszélgetés során azt követelte, hogy 51 százalékos részesedést szerezhessen a vállalkozásomban. Fel voltam háborodva. Hogy jön ehhez, hiszen tudja, hogy Szevával dolgozom együtt. Vita alakult ki köztünk, és én pofon vágtam Pintért, majd kidobtam a házamból. A feleségem tanúja volt mindennek.”

Dietmar Clodo budapesti félvilági felemelkedésének 1998. június 3-án hirtelen vége szakadt. A rendõrség felforgatta a házát, bilincsbe verték, és rács mögé került. Bûntársainál többek között tíz kilogramm robbanóanyagot, valamint 42 kilogramm robbanóanyag elõállításához szükséges vegyszert, elektronikus gyújtószerkezeteket és távirányító berendezéseket foglaltak le. Szárnyra kapott maffiára mért súlyos csapás története. De tényleg az történt?

Clodót mindenesetre tíz év börtönre ítélték, méghozzá robbanóanyag és fegyver birtoklásának vádjával. A médiában „bombagyárosként” emlegették. A koronatanú Leonyid Sztecura rendõrségi informátor és Szemjon Mogiljevics maffiavezér biztonsági tanácsadója volt. „Gyújtószerkezetet kerestek a könyvtáramban, a vitrinben. Találtak egyet. És a bombák? Nekem nem volt szükségem bombagyártásra. Ha kellett volna, szerezhettem volna bármilyet magamnak, hiszen hozzáférésem volt a hadifelszerelésekhez. Miért lettem volna olyan hülye, hogy a házban tartsak?”

A bíróságot azonban nem gyõzték meg kijelentései, a bûnügyekben súlyosan érintett koronatanú szavahihetõbb volt a bíróság számára. Bartus László újságíró szerint egy csapdáról volt szó, és ártatlannak tartotta Dietmar Clodót. „Ki rendelte a Clodo õrizetbe vételéhez alapot szolgáltató bombát?” – tették fel évekkel késõbb, 2012 augusztusában is a kérdést a kormányközeli Heti Válasz újságírói. „Ugyanis nyilvánvalóan ez a valaki mozgatta a háttérbõl az eseményeket.”

A 70 éves férfi, akinek ezt tudnia kell, B. J. a kilencvenes években vezetõ szerepet töltött be gazdasági bûnügyeken dolgozó nyomozóhatóságokban. A mai napig meg van róla gyõzõdve, hogy a súlyos vád, mely szerint Clodo volt a budapesti alvilág veszélyes bombagyárosa, nemcsak hogy megalapozatlan volt, hanem Clodót csapdába csalták.

B. szerint: „A sok bombatámadás és a bombagyártás hátterében a valóságban egészen más valaki állt, név szerint Leonyid Sztecura”, azaz a Dietmar Clodo elleni eljárás koronatanúja. „Nemcsak Szemjon Mogiljevics biztonsági fõnöke volt, hanem szoros kapcsolatban állt a Papa becenévre hallgató rendõr alezredessel is.” Ez utóbbi 1997-ig a magyar bûnügyi hatóság magas rangú nyomozója volt, és Dietmar Clodo szerint szintén pénzt fogadott el Mogiljevicstõl.

B. J. 1998-ban korrupció vádjával nyomozott a „Papa” ellen. Szerinte nem kétséges, hogy a rendõri vezetéssel szoros kapcsolatban álló Leonyid Sztecura nemcsak számos bombatámadást szervezett, hanem õ rendezte be a robbanóanyag- és gyújtószerkezet-raktárat is. B. J. elmondása szerint csak Magyarországon legalább 25 gyilkossági megbízást adott, és veszélyesebb volt, mint maga a nagyfõnök, Mogiljevics, aki semmit sem tudott biztonsági fõnökének gyilkos üzelmeirõl.

„Letartóztatása után kihallgattam Dietmar Clodót, és megpróbáltam felderíteni a tényleges összefüggéseket és a valódi bombagyáros kilétét. De túl erõs falakba ütköztem. Meg akarták akadályozni, hogy az igazi felelõst vonják felelõsségre.”

Megmutatom neki Clodo a jelenlegi belügyminiszter és a Mogiljevicstõl egymillió márkát elfogadó magas rangú politikus ellen tett kijelentéseit. „Én magam is részt vettem az egész ügy kivizsgálásában, és többször is beszéltem Clodóval. Annak idején ugyanezeket a vádakat vetette az ügyészség elõtt jegyzõkönyvbe Pintérrel és T.-vel szemben a Szemjon Mogiljevics megbízásában átadott pénzek kapcsán. Dietmar Clodo akkor meg is nevezte nekem azt a ma is vezetõ pozícióban lévõ magyar politikust, akinek 1994-ben az egymillió márkát átadta. Ez a nyilatkozat még nem került írásban rögzítésre. Számomra azonban hihetõ volt a történet.”

B. J. ezért nemcsak Sándor István, hanem Pintér és T. ellen is nyomozást akart folytatni. De az ügyet rövid idõn belül elvették tõle. Elmondása szerint az indok az volt, hogy zsarolta K. W. német üzletembert, aki maga is kapcsolatban állt bûnözõi csoportok egyes vezetõivel. A vádak késõbb alaptalannak bizonyultak. B. ezt követõen csalódottan nyugdíjba vonult, és azóta biztonsági tanácsadóként dolgozik.

K. W. néhány éve egy baden-württembergi kisvárosban lakik. A vele folytatott beszélgetés során elmondta, a vád, hogy B. J. õt zsarolta volna, „szimpla hazugság”. Az idõközben súlyosan megbetegedett férfi – finoman szólva is – mozgalmas életútra tekint vissza. Saját elmondása szerint a kilencvenes években baráti viszonyt ápolt többek között Prisztás Józseffel, a magyar alvilág egyik jelentõs alakjával. K. W. állítja azt is, hogy ismer egy magas rangú rendõrfõnököt, akivel szintén a magyar maffiavezérhez, Szlávy Bulcsúhoz fûzõdõ sokéves barátsága alapján került ismeretségbe. K. W. mondhatni a pénzügyi és befektetési tanácsadója volt. Ellenszolgáltatásként üzletei védelmet kaptak.

„Szlávy Bulcsú azt mondta nekem, amíg vannak barátok a rendõrségnél, nem lesz probléma. De késõbb összetûzésbe került egy magas rangú rendõrtiszttel, és azt mondta, ‘ha kitálalok, neki annyi’”. Szlávy Bulcsú azonban 1997-ben egyik napról a másikra eltûnt. Hét évvel késõbb került elõ újra egy garázsba bebetonozott holtteste.

Úgy látszik egy újabb olyan magyar maffiavezér volt, aki túl sokat tudott, és tartottak tõle, hogy terhelõ kijelentéseket tehet a magyar rendõri vezetés és a maffia közötti személyes kapcsolatokról. Boross Tamást 1998. július 2-án Budapesten, a XII. kerületben egy autóba rejtett bomba ölte meg. A bomba robbanóanyaga a rendõrség bizonyítékraktárából származott.

..................................................................................................................................
Kapcsolódó cikkeink Pintér Sándorról

Tovább húzódik az Eclipse-ügy, amelyhez Pintér Sándornak nincs semmi köze
Belvárosi ingatlanmutyi II.: mi lenne Pintérbõl egy Rejtõ-regényben?
Belvárosi ingatlanmutyi: a Rogán-Habony-Pintér tengely?
Fantomcégek a postatelepen – a Civil Biztonsági Zrt.-tõl az Új Hebridákig tart a vagyonõrök alvállalkozói lánca
Ennél a nagyságrendû pénznél nincsenek pártszínek – Portik Tamás ingatlanokról, olajos alvilágról, politikai kapcsolatokról

..................................................................................................................................

A Magyarországon börtönben töltött idõ alatt Dietmar Clodót váratlanul felkereste a stuttgarti tartományi bûnügyi hatóság (LKA) két tisztviselõje. Nemzetközi jogsegélykérelem keretében az LKA egyik korrupt munkatársáról és annak a Cosa Nostrához fûzõdõ viszonyáról akartak vele beszélni. A beszélgetésen a magyar belügyminisztérium egyik tisztviselõje, az LKA két tisztviselõje és egy tolmács volt jelen.

„Amikor elkezdtem beszélni a saját ügyemrõl, megszakadt a beszélgetés. Jogsegélykérelem ide vagy oda, a tisztviselõk nem tehettek fel több kérdést. A belügyminisztérium embere azt mondta, államtitokról nem beszélhetünk. Így dolguk végezetlenül kellett visszatérjenek Németországba.”

A német bûnügyi rendõrség annak idején Clodót felkeresõ tisztviselõi megerõsítették állításait. Elmondták azt is, hogy tökéletesen szavahihetõ volt. 1999-ben egy magyar televíziós stáb is felkereshette a börtönben, hogy interjút készítsen vele. Azonban ahogy a TV2 a „Naplóban” írta:

„Az interjúra sor került. Azonban amint kiderült, hogy Clodo korrupcióval és más bûntettekkel vádolt meg tisztségviselõket, a börtön igazgatója, Bökönyi István vezérõrnagy az utolsó pillanatban betiltotta a már összeállított összefoglaló anyag leadását a ‘Tények’-ben. A ‘Jó estét Magyarország!’-ban a nézõk egy leegyeztetett változatot láthattak. A vitatott részeket kihagyták. Az adás gyártói nem értették, Clodo miért nem mondhatja ki a belügyminiszter nevét. Talán azért, mert a találkozásukkal kapcsolatos híresztelések kellemetlen napokat okoztak volna Pintér Sándornak.”

A mai napig államtitoknak számít az olajmaffia körüli botrány is. Az olajmaffia a kilencvenes évek elején hajtotta végre bûntetteit korrupciós hálózat és szervezett bûnözés keretében – jellegzetes posztkommunista modell. A kilencvenes évek elején olcsó fûtõolajat adtak el drága dízelolajként, és 1993-ra kialakult a magyar alvilág legjövedelmezõbb üzletága. A politikai pártok majdnem minden tagja és a rendõrség vezetõsége is érintett volt az ügyben.

Ezt nyilatkozta Nógrádi Zsolt, aki szintén az olajmaffia tagja volt, 2000 februárjában egy parlamenti bizottság elõtt. Elmondta azt is, hogy vezetõ politikusok, három parlamenti párt, a vámhivatal, az adóhatóság és a rendõrség is részt vett az olajmaffia üzelmeiben. Az ülésekrõl készült, részletes névadatokat tartalmazó 80 ezer oldalnyi jegyzõkönyvanyagot 85 évre szigorúan titkos állami dokumentumnak nyilvánították. A titkosítást a Fidesz rendelte el.

Amikor Kármán Irén magyar újságírót 2007. június végén úgy megverték, hogy kórházba kellett szállítani, az olajmaffia ügyében végzett nyomázás egykori vezetõje így nyilatkozott: „Ha beszélek, elõfordulhat, hogy az autóm a levegõbe röpül.” Kármán Irén könyvet adott ki az olajmaffiáról.

„Többször érték vádak Pintért a szervezett bûnözéshez fûzõdõ viszonya miatt, de eddig nem indult ellene vizsgálat” – írta nekem Vadai Ágnes, az ellenzéki Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke, aki felhívta a figyelmemet egy a Pintér Sándor belügyminiszterrel kapcsolatos jellegzetes eljárási módra.

2013 nyarán azzal lepte meg a magyarországi közéletet, hogy hirtelen fel kívánta deríteni az olajmaffia 20 évvel korábbi ügyeit és az akkor történt számos gyilkosságot. Ezt ugyan 2000. november 30-án már követelte egy parlamenti bizottság is, de azóta nem történt semmi az ügyben. Az ügyészség is folytatott nyomozást Turi András különleges ügyész irányításával. Legalább 10 ezer oldalnyi tanúvallomást vettek fel, fontos információkat gyûjtöttek, és az adatokat elektronikus módon feldolgozták. Mégsem hallgattak ki senkit gyanúsítottként.

A Pintér által kiválasztott szakértõ Horváth András volt, aki a kilencvenes években Pest megyei rendõrfõkapitány-helyettes és Pintér legfõbb bizalmasa volt. A belügyminisztérium érdekes módon elhallgatta szakmai életútját. Magyar újságírók azonban kiderítették, hogy már 1997-ben a Preventiv Security biztonsági vállalat elnökségi tagja volt, amelyet Pintér rendõrségi elbocsátását követõen alapított. 2002-tõl a belügyminiszter Pintér tanácsadója lett. Függetlenségrõl tehát szó sem lehet.

Az olajmaffia mögött álló személyek kiléte és a kilencvenes évek közepén történt sok bombatámadás a mai napig tisztázatlan maradt. Kinevezését követõen Horváth András miniszteri biztos és volt rendõr vezérõrnagy a nyomozás terén elért jelentõs sikereirõl sem lehetett sem hallani, sem olvasni semmit. Egyetlen egy esetben került sor vádemelésre, már elítélt bûnözõk vallomásai alapján, akiknek vallomásukért a büntetés enyhítését vagy szabadon bocsátást ígértek.

Magyarországi befolyásos források meg vannak gyõzõdve arról, hogy Pintér Sándor belügyminiszter Horváth Andrást, régi barátját azért nevezte ki miniszteri megbízottnak, hogy bizonyos terhelõ dokumentumokat véglegesen el tudjon tûntetni. De erre nincsenek konkrét bizonyítékok. Ide illik azonban Keller László, egykori szocialista párti államtitkár velem folytatott beszélgetése során tett kijelentése:

„Pintér egyszer arra kért engem, hogy menjek az irodájába. Tudni akarta tõlem, hogy tényleg maffiózónak nevezném-e. Igennel válaszoltam neki.” Megkérdeztem Kellert, hogy a belügyminiszter reagált-e erre a válaszra. „Nem” – mondta.

2005-ben Dietmar Clodót áthelyezték Németországba. Néhány hónap múlva szabadult. Ez egyrészt összefüggött az ellene folytatott átláthatatlan magyarországi bírósági eljárással. Az ügye, akár csak az olajmaffiáé, a mai napig „államtitok”. Másrészt azzal az eseménnyel, amely felháborította a németországi bírót. Clodo így meséli a történteket:

„Pintér hibázott, a belügyminisztériumon keresztül felhívatta a bírónõt, és azt mondta neki, semmi esetre se engedjen engem szabadlábra. A bírónõ elég ideges lett a beszélgetéstõl. Õ egy német bíró, és senki se mondja meg neki, mit tegyen. ‘Holnap hazamehet.’ El voltam képedve. Ez egy pénteki napon történt. Szombaton szabad voltam.”

Dietmar Clodo azóta Szemjon Mogiljevics támogatásával, akit jó barátjának nevezett, és akirõl a mai napig nagy tisztelettel beszél, egy nemzetközi biztonsági vállalatot vezet. Emellett muszlim és keresztény gyermekek képzését támogatja a pakisztáni Lahorban, anyagilag is. Gyakran meglátogatja és segíti õket, amiben tudja. 2016. húsvétkor járt legutóbb Lahorban, ahol személyesen átélte, amint egy öngyilkos merénylõ a levegõbe röpíti magát. 70 halott és 300 sebesült, köztük „néhány az én gyerekeim közül”. Fényképeken látni, hogy sérült gyermekeket látogat meg a kórházban. A bajorországi faluban, ahol él, szíriai menekültek gyermekeirõl gondoskodik.

A magyar belügyminiszter, Pintér Sándor, aki kulcsszerepet töltött be a menekültek európai bevándorlásának megakadályozásában, 2010 februárjában eladta jól menõ biztonsági vállalatát. Azóta állítólag nem részesül a korábbi cége és a kormány között kötött szerzõdésekbõl származó nyereségbõl. A valóság az, hogy biztonsági cégét 2010 februárjában korábbi üzlettársaira íratta át, akik ma is szoros kapcsolatban állnak Pintérrel és családjával.

Szemjon Mogiljevics egészséges, nagyon lefogyott, és Moszkvában él. Hasznot húz a Kremlhez, különösen Nyikolaj Patrusevhez, az FSZB orosz hírszerzés vezetõjéhez fûzõdõ szoros kapcsolatából. Tudja továbbá, hogy a magyarországi szállodákba és cégekbe fektetett több százmilliós beruházásai jó helyen vannak.

És a keresztény Nyugat-Európa védelmezõje, a szegények szószólója, Orbán Viktor? Családjában állítólag a felesége intézi az üzleti ügyeket. Orbán Viktor kormányra kerülése óta apja és néhány testvére jelentõs vagyonra tett szert.

„Az apja tulajdonában lévõ Dolomit Kft. értéke csak 1998 és 2002 között 98 millió forintról (1998) 660 millió forintra (2002) nõtt. A bátyja által irányított Gánt-Ko Kft. értéke 16 millió forintról 167 millió forintra nõtt”. „Magyarország az elmúlt években egyfajta nagy uradalommá alakult” – mondja a budapesti újságíró, Ferenczi Krisztina: „Orbán újfeudális rendet alakított ki uraságokkal és jobbágyokkal. Szegényellenes politikáját a nacionalista érzelmek fûtésével leplezi.”

A 66 éves Keller Lászlóval egy budapesti szállodában találkozom. A szocialista kormányzat alatt betöltött hivatala ellátása kapcsán tapasztalt és nem korrumpálható magyar politikusként tartották számon. 1996 decembere és 1998 júliusa között a Népjóléti Minisztérium politikai államtitkára volt, 2002 és 2004 között pedig a Miniszterelnöki Hivatal közpénzügyi politikai államtitkára. Központi feladata volt az állami kiadások ellenõrzése. Pénzügyi szakértõként hiába próbálta meg szétverni a fennálló korrupt szervezeteket. Ahogy mondja, nem kapott politikai támogatást. „Lemondtam, mert elfogyott körülöttem a levegõ. Nem volt lehetõségünk.” És természetesen nagyon jól ismeri Orbán Viktort, kormánypárti és ellenzéki politikusként egyaránt.

„Miután az Orbán-kormány 1998-ban hatalomra került, megtörtént a korrupció centralizációja. Orbán olyan rendszereket épített ki, amelyek lehetõvé tették, hogy az állami pénzek magánszemélyek zsebében tûnjenek el. Ennek az apja is haszonélvezõje volt.”

Kérdésemre, hogy Orbán Viktor rendszere az olasz maffia mintájára mûködik-e, így válaszolt: „Nem túlzás. Õ a capo, a magyar Don Corleone.”

Mindezek alapján kifejezetten beteges látvány, hogy osztrák és német döntéshozók, mint Horst Seehofer, Bajorország miniszterelnöke vagy Edmund Stoiber, Bajorország volt miniszterelnöke körüludvarolják Orbán Viktort. Aki nyilvánosan a magyar kormányt állítja ragyogó példaként a közös értékeken nyugvó Európa elé, az Európa legutolsó eszményképét, a liberális és szociális demokrácia eszményét rombolja szét.

Jürgen Roth

Megosztás a Tumblr-en
Forrás: Link

Hozzaszolasok

238 #11 bivaly
- 2017. February 17. 05:14:37
Amikor egy országnak Pintér Sanyi fentiek után egy pillanatig is a belügyminisztere maradhatott, arra mit kéne mondani, ennyi év távlatából ? El is lett csalva a következõ választás az MSZP-SZDSZ javára, jutalommal tetézve, elcsalták a MIÉP szavazatainak több mint a felét ! A választások felügyelete a belügyminisztérium feladata, a választási bizottság "csak" bonyolítja. Hát jól elbonyolította ! Na, mostanra ennek a mosléknak az újra kevert változatát éljük.
12 #12 spartakusz
- 2017. February 17. 10:01:08
gutai zub
- 2017. február 14. 07:24:42 LÁTOD KEDVES GUTAI ZUB!
Erre írtam azt, régen, hogy ki fognak röhögni bennünk az utódaink, amikor saját magunk szedjük be az adót - semmi munkabér és megbízás nélkül a mocsoknak - akkor nem értette senki - de te most e példával adóztál - köszönöm!
118 #13 keepfargo
- 2017. February 17. 11:20:06
ki fognak röhögni bennünkET az utódaink: elhagytunk mindent; még a tárgyragot is, kedves spari, és talán ezért is a kiröhögés, mert közben minden egyéb értelmes dolog is lassan eltünt.
A bennünket és a bennünk azért sem mindegy, mert akárhogy ütnek-vágnak bennünket, nem mindegy, mi az, amit ütnek-vágnak bennünk: hogy mi marad meg bennünk, amit az utódaink esetleg használhatnának...
12 #14 spartakusz
- 2017. February 17. 15:11:47
A mondatot mindig nagybetûvel kezdjük:
Ki fognak bennünket pl. a hámból..."
118 #15 keepfargo
- 2017. February 17. 18:25:30
kisbetüvel kezdtem, mert nem egész mondat volt, csak egy része annak - idézöjel meg azért nincs, mert változtattam az eredeti szövegen. Igy jól van, spari mester?

A hámból pedig nem ki fognak, hanem kifognak bennünket...
(Azért arra vigyázzunk, hogy a hámból kifogás semmi másra nem jó kifogás...)
12 #16 spartakusz
- 2017. February 18. 05:29:14
Persze, hogy jó kedves keepfargo - nem az én hibám!
Most ez foglalkoztat - ide írtam:
https://internetfigyelo.wordpress.com...ment-47136
12 #17 spartakusz
- 2017. February 18. 05:58:55
IMRÉNEK MINDIG IGAZA VAN, EZT AZ IDÕ MÚLÁSA IGAZOLTA EDDIG!
A terrorállam a törvények fölött áll: az Izraeli
Forrás: https://kuruc.info/r/4/139563/
IMRE ITT VAN EZ A KURUC AMELY ANNYIRA ANTISZEMITÁNAK MUTATKOZIK, HOGY CENZÚRÁZZA AZ ÍRÁSOM MA MÁR NINCS OTT - A FESZBUK MEGÕRIZTE AMIT AKKOR ODA ÍRTAM, ÍGY IDÉZEM MAGOM:
László Kiss
2015. február 17. · Bázakerettye ·

Te átkozott istentelen fajzat - hát mit gondolsz magadról - még Kínában sem mert át menni a tank a hõsön - te át mentél ördögi vigyorral még mindig a szádon buldózereddel - ezért az ISTEN MEGBÜNTET és azt is aki helyén valónak ítéli meg és megmagyarázza a VALÓT!
Én meg nem ítélhetem - az ÍTÉLET MINDIG AZ ÚRÉ A TEREMTÕÉ - KEZÉBE AJÁNLLAK TE GYILKOS!
id. Kiss László
innen
2 #18 gerry
- 2017. February 18. 06:59:51
spari - Nagy levegõt...!
12 #19 spartakusz
- 2017. February 18. 07:46:19
oké gerry - elmegyek pihenni!

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
312,165 egyedi latogato