Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

MN: Bárkit lehallgathatnak, gyanú sem kell hozzá

TechnikaTitkos házkutatás, megfigyelés, ahogy a hatóságoknak kedve szottyan.
Bûncselekmény gyanújára sem lesz szükség ahhoz, hogy bárkit lehallgassanak, titkos eszközökkel megfigyeljenek, felbontsák leveleit vagy távollétében átkutassák lakását, ha életbe lép az Igazságügyi Minisztérium javaslatcsomagja – írja a Magyar Nemzet.

A minisztérium a rendõrségi, a nemzetbiztonsági, az ügyészségi és az adóhivatalról szóló törvényeket módosítaná, ezen belül szabályoznák újra a titkos információgyûjtést.

Fõszabályként továbbra is bûncselekmény gyanúja alapján indul büntetõeljárás, ám lehetõvé tenne "egyfajta elõzetes felderítést", amelynek célja éppen a gyanú megállapítása.

A Magyar Nemzetnek név nélkül nyilatkozó ügyvéd szerint ebbõl az következik, hogy akár egy autóvásárlás után is indulhat titkos nyomozás annak megállapítására, honnan volt rá pénz. Ráadásul az nem derül ki a törvényjavaslatból, hogy milyen szempontok alapján választhatják ki a szervek, ki ellen indítanak "elõzetes felderítést".

Érdekesség, hogy a csomag szerint a hatóságok titkos kapcsolatainak, besúgóinak a tiszteletdíjukból húszszázalékos adót kell fizetniük, csakhogy mivel az ilyen címen kifizetett összegek is titkosak, igazából nem lehet ellenõrizni, hogy befizették-e a közterhet a besúgásért kapott pénz után.
Link

Hozzaszolasok

120 #11 Vakeger
- 2017. March 20. 10:24:12


Témakörök
1. Lefoglalás
Megtanuljuk, hogyan kell megfelelõ forensic image-t készíteni, amelyik késõbb elfogadható a bizonyítási eljárás során.

2. Windows és Linux forensic vizsgálata
Windows forensic vizsgálata: hogyan tárolja az NTFS fájlrendszer a fájlokat? A törölt állományokat hogyan tudjuk visszaállítani, ha még létezik az MFT bejegyzés? Illetve hogyan tudjuk ezt megtenni, ha már nem létezik az NTFS bejegyzés (file crawling)? Microsoft software raid-en tárolt adatok tárolási módja, és fájlok visszaállítása ilyen rendszerrõl.
„Illékony” információk lekérdezése. Memória analízis: megnézzük, hogyan tudunk kibontani pl. egy TrueCrypt kötetet, ha készítettünk memória dumpot, és az tartalmazza a titkosító kulcsot? Illetve rootkiteket keresünk a memória tartalomban.
Registry: honnan tudjuk meg, mit, hányszor, mikor indított el a felhasználó, milyen fájlokat nyitott meg szerkesztõkkel, mik vannak (esetleg voltak) telepítve a számítógépre?
Event log vizsgálata.
Windows, mint forensic platform. Linux forensic vizsgálata.
ActiveDirectory replikációból származó információk felhasználása a vizsgálat során.

3. Elektronikus levelezés
Elektronikus levelek, levelezés vizsgálata: hogyan bontjuk ki a leveleket titkosított .pst fileokból, milyen információkat találunk a .pst állományokban.

4. Gyakori file formátumok, hálózat vizsgálata
ZIP file-ok felépítése, sérült ZIP file-ok javítása. Multimédia állományok vizsgálata, milyen információk vannak a file header részében a készítõrõl. Böngészõk által letárolt információk: mit, mikor, hogyan látogatott meg a felhasználó? Hálózati forgalom vizsgálata. IDS/IPS rendszerek.

5. Nemzetközi és hazai törvények, forensic vizsgálatok feltételeinek megteremtése a vállalatoknál
Nemzetközi és hazai törvények, forensic vizsgálatok feltételeinek megteremtése a vállalatoknál. Nemzetközi és hazai jogi gyakorlat, törvények. Nemzetközi és hazai bírósági eljárások folyamata, lépései. Forensic vizsgálatok feltételeinek megteremtése a vállalatoknál.
9 #12 vala_ki
- 2017. March 21. 10:15:08
Egy magyar titkosszolga részletesen felfedi, mennyire súlyos az orosz fenyegetés http://index.hu/belfold/2017/03/21/ti...g_interju/
99 #13 MORMOTA1968
- 2017. March 21. 15:36:23
Látom Miskolcilaci, te is megtaláltad õket. Az "Ûrvihar" címû filmet érdemes volna itt a fõoldalon is kitárgyalni kicsit, mert igen érdekes ahogy bemutatja a már létezõ valóságot, az idõjárás befolyásolást, mint országokat elpusztító fegyvert.
Nem szeretném én se ismételni önmagam, de ezzel a "barom" titulussal, amit a nemzsidókra (gójokra) használnak a zsidók maximálisan egyet tudok érteni. Már holnap vagy még ma össze lehetne omlasztani a mocskos rendszerüket, ha nem venne benne részt tevékenyen minden barom gój. Még az is, aki azt hiszi, hogy õ nem támogatja ezt a rendszert. Mindenki támogatja így vagy úgy! Látom megdöglött a vén Rockefeller. Sajnos maradt utána utód, azokat is a nagyfater után kellene küldeni gyorsan, oszt jöhetnének már a sorban a fõpatkányok is, élükön a koronázatlan császárukkal.
154 #14 kakas
- 2017. March 21. 18:07:37
Ma is keményen karcolták az eget!http://www.origo.hu/itthon/20170321-a...7-ben.html

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.08 masodperc
295,499 egyedi latogato