Bejelentkezés
Botrány Londonban: 'Vigyázat, zsidó!' közlekedési tábla Stamford Hillben
THE JERUSALEM POST
London város Stamford Hill negyedében, ahol igen nagy ortodox zsidó közösség lakik, olyan mûvészeti projekt színhelye volt, amely hatalmas hullámokat kavart a brit médiában.
Piros szegélyû háromszögletû közlekedési táblán fehér háttérben látható egy férfi sziluettje ortodox zsidó öltözékben és kalapban. A táblát egy zsinagóga melletti lámpaoszlopra helyezték.
A rendõrség vizsgálatot indított.
Diane Abbott, a brit árnyékkormány belügyminisztere kijelentette, hogy az „undorító, elfogadhatatlan”.
Franck Allais fotómûvész tábláját elvitték. Bocsánatot kért mûvészeti alkotásáért és azt mondta, a „sokszínûséget” akarta ünnepelni.
/Budapesten 1999. július 11-én zárt a Kiscelli Múzeum volt trinitárius templomában a Soros Alapítvány és a Demszky-féle városvezetés, illetve a Nemzeti Kulturális Alapja szponzorálásával Hermann Nitsch istenkáromló „tárlata”, amelyben frissen leölt állatok vérével, vizelettel, bélsárral bekent oltárkelyhek, miseruhák és egyéb szent tárgyakat láthattak a látogatók.
A magyarországi balliberálisok 2002-ben ünnepelték, hogy a MEO-ban Serrano „Hugyozd le Krisztus” mûvét is bemutatták./
Link

Hozzaszolasok
Még nem küldtek hozzaszolast
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.