Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Közélet 51 Lemondott a román miniszterelnök a tûzvész miatt

KülföldVéletlen "tûz"? Aha! Kampóra jött a mocskosnak, mert ezeket a viktorokat a torkuknál kell megragadni, oszt ha van még felfelé, akkor oda tojni jó magasra! A román miniszterelnök azzal indokolta lemondását, hogy megteszi a gesztust, amit elvárnak tõle. Kedd este tízezrek tüntettek a kormány ellen Bukarestben. Victor Ponta ellen közben eljárás folyik korrupció miatt, egy német parlamenti küldöttség sem akart már vele találkozni.

A bukaresti kormánykoalíció fõ erejét képezõ Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Liviu Dragnea jelentette be, hogy Victor Ponta román miniszterelnök a nap folyamán bejelenti lemondását. Dragnea szerint délután 1 órakor jelentik be, ki lesz az új miniszterelnök.

FRISS: Ponta benyújtotta lemondását.

Ponta kormánya és a korrupció ellen 25 ezren tüntettek kedd este Bukarestben azután, hogy múlt pénteken tûzvész tombolt egy szórakozóhelyen. Eddig 32-en haltak meg és száz fölött van a sérültek száma, az egész pedig elkerülhetõ lett volna, ha a hatóságok ellenõrzik a helyet. Emiatt a tüntetõk a kerület vezetõjének lemondását követelték, de hamar a korrupció és a kormány elleni tiltakozássá fajult a demonstráció.

Kapzsiság és felelõtlenség

A Transindex erdélyi hírportál szerint Ponta azt mondta, megteszi azt a gesztust, amit a tragédia után elvárnak tõle, lemond az egész kormánnyal együtt. A most már csak ügyvivõ kormányfõ hozzátette:

Az elmúlt napokban az összes erõforrásunkkal segíteni akartuk az áldozatokat, és megköszönöm minden tûzoltónak, orvosnak a segítségét.

Szerinte a fõ bûnös az ügyben a kapzsiság és felelõtlenség, amiket meg kell szüntetni, hogy megelõzzék a hasonló tragédiákat.

Szakértõk szerint nagy jelentõsége van annak, hogy Ponta elõremenekült, és egybõl lemondott a tüntetés másnapján. A góliáti korrupcióellenes küzdelmet folytató Romániában szerintük az új generációknak kell rendet tenni (és bevégezni a korrupcióellenes ügyészség harcát).

Persze Ponta szájából elég furcsán hangzanak a korrupciót ekézõ lózungok, miközben ellene is zajlik eljárás. A miniszterelnököt okirathamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bûnsegédlet vádjával állították bíróság elé. Múlt pénteken, épp a halálos tûzvész idején tárgyalt Bukarestben egy német parlamenti küldöttség, vezetõjük Günther Kirchabum közölte, Pontának épp más szervezetekkel van tárgyalnivalója, õk így kihagyják a találkozót.
Kép: Maiepontaprimministru.com
Külön honlapot készítettek annak, hogy kiírják, kormányfõ-e még Victor Ponta. Hamar átírták NEM-re a választ. Kép: Maiepontaprimministru.com

Az elég erõs diplomáciai jelzéssel épp arra utaltak, hogy mindent átszõ a korrupció Romániában, ezért nem tudtak eddig a schengeni övezethez sem csatlakozni. Kirchbaum Christian Wulff egykori német államfõt hozta fel példának, aki azonnal lemondott, amint a korrupciónak csak a gyanúja felmerült, még bõven a bírósági eljárás elõtt.

A romániai magyarok egyik pártja, az RMDSZ szerint Ponta lemondása után elképzelhetetlen, hogy a szocdemek alakítsanak megint kormányt. “Nem látom elképzelhetõnek, hogy a mostani koalíció egy új miniszterelnökkel tovább kormányozzon. El tudom képzelni, hogy a mostani ellenzékbõl alakuljon kormány, vagy hogy kisebbségi kormány alakuljon, vagy hogy esetleg egy technokrata kormány alakuljon. És el tudom azt is képzelni, hogy elõre hozott választások következzenek” – mondta Kelemen Hunor pártelnök, aki az államfõre bízná a döntést.
Ponta sztorija

A 43 éves politikus volt kosárlabda- és ralibajnok, jogi diplomát szerzett, majd a fõügyészségnél kezdett dolgozni. Adrian Nastase kormánya alatt már államtitkár lett, miközben ledoktorizott nemzetközi jogból és belendült a politikai karrierje. Többször volt parlamenti képviselõ és kisebb minisztériumokat is rábíztak.

2010-ben választották a Szociáldemokrata Párt elnökévé, majd Mihai Razvan Ungureanu kormányának gyors bukása után õt kérték fel kormányfõnek. Ponta szerette a konfliktusokat, összeveszett Traian Basescu korábbi elnökkel, a magyar kormánnyal a kerítésépítés és a székely autonómia miatt, valamint látványosan eltávolodott az oroszoktól az ukrajnai konfliktus után.

Ponta nagy kudarca volt, hogy az elnökválasztáson megverte õt Klaus Iohannis, ráadásul úgy, hogy látványosan akadályozták a külföldön élõ románok voksolását.
Repülnek a fejek

A lap szerint Ponta egyik utolsó intézkedése az volt, hogy leváltotta az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság vezetõjét, Marius Duncát, mert nem ellenõrizték a klubot. Dunca szerint csütörtökön az árak miatt kihívták õket a helyszínre, de nem volt ott senki, így értesítést hagytak. A tragédiában nem tartja felelõsnek a szervezetét.

Idõközben benyújtotta lemondását Cristian Popescu Piedone, a IV. kerület polgármestere is, aki a tragédia utáni nyilatkozatai miatt is elnézést kért. “Amikor emberek ezrei követelik az utcán a lemondásodat, és más ezrek ugyanezt a közösségi oldalakon, akkor néha jó dolog rájuk hallgatni” – írta közleményében Piedone.Link

Hozzaszolasok

27 #1 etele
- 2015. November 04. 13:37:47
"Megvan, ki lehet az új román miniszterelnök" (???)
http://rd.hirkereso.hu/rd/21678990?pa.../hirkereso
s_kukk
75 #2 talpi
- 2015. November 04. 13:46:08
Remélem a példa " ragadós" Viktor, mit szólsz hozzá? Neked is vannak érdekeltségeid arrafelé igaz Tusnádfürdõ magasságában :(
48 #3 ro-zsola
- 2015. November 04. 16:25:53
Ne bántsátok Orsóst ! " Aki Putyin barátja , az rossz ember nem lehet "
Minden tiszteletünk Viktor Pontának ! Így viselkedik egy igazi " demokrata ".
Angela Merkel ez a zsidó- fasiszta szuka diktatórikus eszközökkel uralkodik Németország és az EU felett. Semmibe veszi a ( normális vagyis NDK ) német választópolgárok akaratát. XVIII. századi módszereket alkalmazva telepíti be Németországot " migránsokkal " a választópolgárok akarata ellenére. Csak megjegyzem , Oroszországban ilyesmi elképzelhezetlen !
Az EU vezetése cinkos módon közremüködik ennek a zsidó - fasiszta , cion - náci , " germánnak " hazudott zsírkocának az egész Európa vesztét jelentõ háborúskodáshoz. Ez a zsidó - fasiszta kutya háborúval fenyegeti a Nyugat Balkánt és a " testvéri " Ausztriát a migránsok miatt.
Az EU zsidó - fasisztái üldöznek minden " demokratát ". Mi , európai demokraták nem tûrhetjük tovább Marie Le Pen meghurcoltatását. Jelenleg Franciaországban csak Marie Le Pen jelenti a " demokráciát " egyes-egyedül. Ezenkivül minden " európai demokratát meg kell védenünk ".
Orsós ellen rágalomhadjárat folyik , ez ellen a " szent ember " ellen aki " védelmezi a keresztény Európát " a muszlimokkal szemben . ( FSZB utasításra - megjegyzés tõlem ).
63 #4 GP
- 2015. November 04. 17:44:44
A védelmi minisztert tenné meg utódának Ponta


Pont (a) védelmi minisztert!! tudhatnak ezek a románok v.mit :D

http://24.hu/kulfold/2015/11/04/a-ved...nak-ponta/
48 #5 ro-zsola
- 2015. November 04. 18:00:09
tudnak hát. Nem találnak egyetlen barmot se aki bevállalná az " akasztott díszzsidó " szerepét.
Szerintem a románok inkább Putyinra fognak hallgatni. Moszkvának biztosan van jelöltje
27 #6 etele
- 2015. November 05. 15:12:54
"Megkenték Piedonét? Korrupciós vizsgálat a bukaresti tûz ügyében"
http://vs.hu/kozelet/osszes/megkentek...eben-1105#
s_francs_durr
48 #7 ro-zsola
- 2015. November 05. 15:23:23
Megkenték ? Dehogy. Nyakig sáros mint a többi. Jól mondta annak idején Nicu Ceausescu : " Ti 20 év alatt se fogjátok átfesteni mindazt amit apám egyetlen év alatt épitett ". A Ceausescu korszak idején Románia ipari - mezõgazdasági nagyhatalom volt Európában. Most Európa szégyene. Jut eszembe , Nicolae Ceausescu két legjobb barátja : Kadhafi és Szaddam Husszein voltak.
Ezek a kretének mindent tönkretettek és eladtak , milliós vagyonokat halmoztak fel dollárban és euróban . Vagyonuk vetekszik az india maharadzsák vagyonával , csakhogy a román nép nem " békés budhista " hanem harcias " prahoszláv ". Azt hiszem a " román példa " utmutatásként fog szolgálni más nemzetek számára is.
128 #8 bogyo
- 2015. November 05. 15:37:20
azért nem kellene fényezni a sz@rt! s_sir méghogy a románok ....:D
48 #9 ro-zsola
- 2015. November 05. 16:06:05
õk is európai fehérek. Másrészrõl pedig hanyagoljuk már a zsidó-fasiszta retorikát ! A magyarok is Internacionalisták. Ismeretlen fogalom elõttük a " diszkrimináció ". A magyar békés , szorgos nép , mentes mindenféle elõítéletektõl. Bármelyik európai fehér nemzettel szót ért és jószomszédi viszonyt ápol a környezõ nemzetekkel. Mindenkit barátnak tekint aki méltó rá. A magyaroknak nincsenek ellenségei a fehér európai nemzetek között , békésen tudnak együttélni bármelyik ( fehér ) nemzettel .

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
310,887 egyedi latogato