Imre!
Elkerejteni, Kuttymorgók elõl, a Makkákoknak, a kirepülésig kis csilinges nyakkendõ, vagy nyakörv.
ez gyakorlat, itt kapták, mígy olyan helyen voltunk...
Müködik, a Makkáknak elmegyen az kedvük a friss hústól.
és ilyenkor emelni kell a bevitt e-adalékokat is nekik, (khon-zerv, vagy tasakos...), ugyebár.
Sok sikert!
KisMakkákoknak nagyon jó kiképzés, és precizebbeké is teszi Õket!
Viszont, ha már repképesek, akkor csengettyû le, és 50-50 % már így a meccs.
A Természet eldönti!
Áldás!

No jó, a macskám öregszik, szuper intelligens, mert a szabadon lévõ papagájt a lakásban csak sunyin meri szemlélni, de a környék kedvence, mert simán egerészik, szerintem a szabadban simán madarászik is Ja, az egeret még az ajtó elé is hozza, mint egy áldozatot, vagyis ránk bízza, hogy mit tehet vele. No, mi nem örülünk neki, volt hogy szerencsétlen egér beszaladt, és be kellett hívni a Seccet, hogy fogja meg. Megszûnik a kánaán, mert az összes kiöregedett dzsumbujt most lebontották a környéken, úgyhogy eltûntek a jó kis vadászterületek. Hiába, új lehetõségek után kell nézni. No, vannak elvonási tünetek, de majd megoldjuk. A papagájra vigyázunk, csak fél szemmel szabad szemlélni, úgy bûntudatosan.

Imre! Úgy látom bevált ez a pecázós módszer. Kapás is van, így az igazán élvezetes a horgászás. De nem csõrbõl csõrbe szokták ez csinálni a szülõk? Mint "Bear" a "Túlélés mûvészete" címû ismeretterjesztõ sorozat fõszereplõje. Mindent a szájába vesz, amitõl felfordul az ember gyomra. Nekünk Búbos bankánk volt gyerekkorunkban, meg fecske fiókák. De mi lett a fiókák szüleivel? Macskatámadás áldozatává váltak netán? Odakint már kihûltek volna takarás híján, mint mikor az anyanyulam nem a fészekbe ellet. Nem fáznak ezek a csöppségek így az anyjuk testhõje nélkül? Igaz melegítik egymást, de akkor is felülrõl éri õket a hûvös levegõ. A horgász csalik honnét valók?

Kedves Lívia! Én olyan kutyával még nem találkoztam amelyik nem allergiás a sünökre. A szuszogós, morgós hangjuk és a tüskéik bosszantják fel a kutyákat szerintem. Én nem gyõzõm a mi tacskó keverékünktõl elvenni a sünöket ide haza. Megkezdõdött a sün szezon, össze-vissza kavarnak az udvarunkban, kertünkben, a kutyánk meg tisztára megbolondul tõlük. Pszichopata módjára veti rá magát minden szerencsétlen sünire és az sem érdekli ha véresre szurkálja a pofáját. Mikor meghallom a jellegzetes morgását, ugatását, nyüszítését a kutyánknak, már tudom, hogy újabb áldozata akadt. Egyszer egy hatalmas felnõtt sünbe is bele kötött, de sehogy se bírta a szájába venni, amitõl még jobban megõrült. A kicsiket viszont simán felveszi. Olyankor felemelem a kutyánkat a földrõl és addig fújkálók az orrába, míg ki nem ejti a szájából. Máshogy nem megy, mikor szájzárat kap. Sajnálom szegény süniket, a kutyánk meg addig kínozza õket, ha nem veszem észre, míg ki nem lehelik a lelküket. Fiatal koromban egyszer néhány kis süninek, aminek az anyját az akkori kutyánk kinyírta, egy kis tálba tejet adtunk és olyan szépen lefetyelték kicsi piros nyelvükkel, hogy öröm volt nézni.