Bejelentkezés
Borbély Zsolt: Vállalhatatlanná vált a Jobbik, amely beállt az álbaloldal mellé

Családi indíttatásból nemzetben gondolkodó ember vagyok, az elején még nagyon radikálisnak sem tûntek – válaszolta az M1-nek Borbély Zsolt Attila közíró és politológus, a Jobbik korábbi európai parlamenti képviselõjelöltje arra a kérdésre, hogy korábban miért szimpatizált a Jobbikkal.
Hozzátette: a kezdetekkor még úgy tûnt, hogy át tudják menteni a szalonképes oldalra a Magyar Igazság és Élet Pártjának (MIÉP) a mondanivalóját, ez a dogmamentes nemzetépítést jelenti, amit egyébként Orbán Viktor is képvisel. Tehát, hogy az alapján hoznak döntést, hogy mi jó a nemzetnek.
Már korábban voltak nézeteltérések
Borbély Zsolt Attila elmesélte azt is, hogy még a 2010-es évek elején „volt egy kis csörtéjük” Vona Gáborral, a Jobbik elnökével. E szerint a korábbi európai parlamenti képviselõjelölt azt kérdezte jobbikos pólóban a pártvezértõl egy rendezvényen, hogy miért állítja, hogy a 2010-es kormányváltás után nem volt cezúra a nemzetpolitikában, miközben a Fidesz törvénybe iktatta a határon túli magyarok állampolgárságát, Trianon emléknapot intézményesítettek, nagyon megváltozott a kormányzati kommunikáció, valamint a határon túli szervezetekhez fûzõdõ viszony is. Vona Gábor erre csak annyit felelt, hogy ezeket a kérdéseket inkább fideszes pólóban kellett volna feltennie, érdemben pedig mellébeszélt.
Kiemelte: az nem tetszett neki, hogy már akkor igazságtalanok voltak a kormánnyal szemben.
Mint mondta, nagyjából 2016 õsze volt már az az idõpont, amikor már vállalhatatlan volt, amit a népszavazással kapcsolatban képviselt a Jobbik. Addig is egyet nem értéssel hallgatta azokat a jobbikos fordulatokat, mint például Orbán=Gyurcsány, de ezt be tudta a politikai adok-kapoknak, a pártpolitikába ez belefért – gondolta.
A népszavazásnál a kormány mellé kellett volna állni
Borbély Zsolt szerint a tavaly õszi bevándorlási népszavazásnál egy nemzeti pártnak igenis a kormány mellé kellett volna állnia, ugyanis az az egész kontinens jövõjét meghatározó referendum volt. Szerinte itt nem kellett volna taktikázni, ellenzéki politizálást folytatni, ki kellett volna mondani, hogy mindenki menjen el szavazni.
Emlékeztetett: Vona Gábor ezt elmondta korábban, a kampányban azonban már nem. Szerinte az is nonszensz volt, hogy a Jobbik elnöke lemondásra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt. Hozzátette: a népszavazásra azért volt szükség, hogy ország-világ lássa, hogy a magyar nép nem akar egy vegyes Magyarországot, magyar Magyarországot akar. Nem akarunk multikultit, illetve hogy az unokáinknak vagy akár már nekünk félnünk kelljen, ha az utcára lépünk. Magyarország magyar akar maradni – felhívta a figyelmet, hogy ez korábban a Jobbik egyik jelmondata is volt.
Szerinte a fenti a taktikázás egy rendkívül súlyos vétek volt a nemzeti értékek ellen, amit Vona Gábor még azzal is tetézett, hogy az érvénytelen népszavazás után, – amiben 98 százalék szavazott nemmel a migrációra -, hogy nem ezt emelték ki, hanem „hisztiztek” és Orbán Viktort szólították fel lemondásra.
Személyes példaként említette, hogy a jobbikkal szimpatizáló baráti körének szinte teljes egésze megütközéssel fogadta ezt a megnyilvánulást.
Kimeríti a nemzetárulás fogalmát
Borbély Zsolt szerint ezeken felül viszont az már simán kimeríti a nemzetárulás fogalmát, hogy a Jobbik elõbb feltételhez kötötte a népszavazáson való részvételét, majd amikor a kormány részben ezt teljesítette a letelepedési kötvények kivezetésének kilátásba helyezésével, akkor egy teljesen demagóg retorikával „legazdagmigránsozta” és „legazdagterroristázza” azokat az embereket, akik komoly összegekért állampapírokat vásárolnak és azt állították, hogy Orbán Viktor meggyengülve megy Brüsszelbe, miután a Jobbik meggyengítette.
Borbély szerint ilyet eddig csak a „magát baloldalnak nevezõ bûnszövetség” követett el. Mint mondta, ez volt az a pont, amikor szembekerült a Jobbikkal és a barátaival is.
Ugyanez történik most a CEU kapcsán
Hozzátette: ezt a vonalat követi most a Jobbik a CEU-ügy kapcsán is, miután a párt nem szavazta meg a felsõoktatási törvény módosítását, majd pedig beállt az „álbaloldal”, valamint a „globális világhatalom helyi adminisztrációja” mellé. Véleménye szerint teljesen nyilvánvaló, hogy a CEU egy „liberális agymosoda”, miután egészen biztos, hogy Soros György nem fog komoly összegek áldozni arra, hogy ne az õ világnézeteit terjesszék, amit gyakran hangoztat is: mindenkit be kell fogadni, a migráció Európa számára egy nagy lehetõség. Miközben nap mint nap lehet látni, hogy van egy baltás támadás, egy gázolásos merénylet, az illegális bevándorlók „még meg se melegedtek Európa területén”, máris dzsihádot üvöltenek.
Felhívta a figyelmet, hogy azok az emberek nem menekültek, akik az anyaországukba mennek vissza nyaralni, hódító szándékkal érkeztek, hogy a kontinens a saját képükre formálják. Soros Györgynek a tevékenységét ezen a szemüvegen keresztül kell figyelni – tette hozzá. A Jobbik pedig szerinte az Orbán-Soros harc során a rossz oldalra állt, a pártnak Toroczkai László álláspontját kellett volna képviselni, ami a CEU bezárását jelenti. Egy nemzeti pártnak cselekedeteit ilyen esetben nem az ellenzéki pozíciónak kell diktálnia, hanem a nemzetérdek.
Érdekes lehet számodra:
Kisebb esõzés érhet minket húsvét vasárnapján
megosztás
Borbély Zsolt: Vállalhatatlanná vált a Jobbik, amely beállt az álbaloldal mellé
megosztás
Mit nézzünk? Filmajánló - történelem, kaland, önéletrajz és zene
megosztás
Borbély Zsolt Attila szerint a Jobbik ezek miatt jelen pillanatban vállalhatatlan. Mint mondta, az hogy a frakcióban nem volt egyetlen ember sem, aki azt mondta volna, hogy amit csinálnak az vállalhatatlan, az egy nagyon szomorú dolog. Vélemény szerint egyáltalán nem kizárt, hogy Vona Gábort megbuktatják és, hogy a Jobbikból egyszer még nemzeti párt lesz.
A politológus szerint Vona Gábor manõvere, amivel baloldali szavazókat akar elcsábítani, az egyszerûen nem mûködhet. Amennyi szavazót esetleg sikerülne megnyerniük a Jobbiknak, ahhoz képest jóval többet fognak veszíteni a jobboldalról.
Borbély Zsolt szerint a mostani teljesen elhibázott politika már teljesen összenõtt Vona Gábor nevével. Nem nagyon látja, hogy ezek után a Jobbik elnöke válthat még egyszer és lehet még az a Vona Gábor, aki évekkel ezelõtt volt.
Link
Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2017. April 16. 08:37:40
- 2017. April 17. 06:22:42
- 2017. April 19. 12:35:42