Bejelentkezés
A Közel-Kelet új békefenntartója: Izrael
Dereng már valami? A terroristából így lesz békaharcos? Irán mit szólna? Azt, hogy: Shalom? Na jó, a német szabadkõmûvesek is leálltak a további Delfinek korrupciós kiközvetítésével. Ami most a törököknél megy "német" cirkusz ennek a része. Moszul felszabadítása és az Iszlám Állam közelgõ elûzése Rakkából – amely a Nyugat ellen irányuló támadások mûveleti központja, a terrorszervezet fellegvára volt – Donald Trump amerikai elnök számára gyõzelemnek számítanak, hiszen azzal az ígérettel választották meg, hogy leszámol a terrorizmussal. Trump a kemény hatalom híve, és a Közel-Keleten csak ez mûködik.Az amerikai elnök újabb gyõzelemnek könyvelhette el a részleges szíriai tûzszünetet, amelyben a G20-csúcsértékezlet mellékvizén Vlagyimir Putyin orosz elnökkel állapodott meg. A Szíria délnyugati részén – Deraa és el-Kuneitra tartományban – kijelölt tûzszüneti övezetben a biztonságot az orosz katonai rendõrség fogja biztosítani, az Egyesült Államokkal és Jordániával egyeztetve lépéseit. A tûzszünet valószínûleg nem lesz hosszú életû, de így is jelentõs pillanatnak számított.
Kapcsolódó anyagunk: Még nincs vége a moszuli offenzívának
A G20-as Trump-Putyin találkozó azt jelezte, hogy a kortárs szuperhatalmak képesek együtt dolgozni. Az amerikai sajtó démonizálja ugyan Oroszországot, részben azzal a céllal, hogy gyengítsék Trumpot, de az Egyesült Államok és a Kreml nem igazán ellenségek. Riválisok, de mindkét fél megértette, hogy az együttmûködés elõnyösebb egy elhamarkodott, teljesen katasztrofális katonai konfrontációval szemben, néhány Közel-Keleten lévõ értéktelen ingatlan miatt.
Tehát szükség van egy megállapodásra, ehhez pedig szükséges egy közvetítõ is. Kínát nem érdekli a dolog, a nyugat-európaiakat viszont túlságosan is. Az irániak és szaúd-arábiaiak elfoglaltak saját harcukkal, az Arab Liga egy vicc, az ENSZ pedig haszontalan. És itt kerül képbe Benjamin Netanjahu.
Az izraeli miniszterelnök elfogadható mindkét fél számára. Az amerikai-izraeli stratégiai partnerség régóta fennáll, és az új adminisztráció nagyra értékeli. Májusi Jeruzsálemben tett látogatása során Trump kijelentette, hogy szereti és tiszteletben tartja Izraelt. A szeretet egy bizonytalan érzelem a nemzetközi kapcsolatokban. A tisztelet számít, fõleg, ha Izrael katonai, gazdasági, technológiai és diplomáciai eszközeihez kapcsolódik, párosulva azzal a hajlandósággal, hogy önállóan cselekedjen, ha szükségesnek érzi.
Akárcsak Trump, Putyin is tiszteli Izraelt ugyanezen okok miatt. A szíriai beavatkozás során bizonyította is ezt azzal, hogy nyitott vonalat hagyott Netanjahunak és Avigdor Lieberman honvédelmi miniszternek, aki egyébként a volt Szovjetunió területén született és anyanyelve az orosz. Az orosz elnök tavaly nyáron is kimutatta eme tiszteletét, amikor az Oroszország és Izrael közötti diplomáciai kapcsolatok megújításának 25. évfordulóját Netanjahuval és feleségével a Bolshoi Balett gálaelõadásán ünnepelte. Akkor Putyin dicsérte az izraeliek és az oroszok közötti szoros kapcsolatot (az izraeli zsidók mintegy 25 százaléka orosz származású), de ez a kapcsolat túlmutat a rokonságon vagy a taktikai koordináción. Az orosz elnök kijelentette, hogy a két országnak megbízható alapja a bizalom és a megértés amire támaszkodhat.
Netanjahu valósághû értékelése a Közel-Keletrõl hozzájárult ahhoz, hogy mindkét fél megbízik benne. Az 1970-es évek végén, még mielõtt politikai karriert futott volna be, figyelmeztetett, hogy amennyiben a Nyugat nem lép fel az Izrael ellen irányuló arab terrorizmus ellen, az egy világméretû járvánnyá fog erõsödni.
Húsz évvel késõbb, helyesen utasította el az Oslói Megállapodást, mint egy olyan erõfeszítést, amely felszámolhatatlan különbségeket vet fel Izrael és Palesztína között, és azt jósolta, hogy vérontást fog eredményezni.
1993-ban, miután Izraelben békepárti kormány került hatalomra, titkos tárgyalások kezdõdtek Oslóban a palesztinok és izraeliek között. A tárgyalások eredményeképpen 1993. szeptember 13-án Washingtonban Jichák Rabin izraeli miniszterelnök és Jasszer Arafat, a PFSZ-elnöke megállapodást írt alá, ami oslói megállapodás néven vált ismertté. A megállapodás értelmében a palesztin területek korlátozott önrendelkezéshez jutottak, és megkezdõdött az izraeli csapatkivonás. Noha a megállapodásban foglaltak teljesülése többször elakadt, Palesztína irányítása fokozatosan a Palesztin Hatóság kezébe került.
Miniszterelnökként Netanjahu felismerte, hogy az “arab tavasz” nem más, mint média eufória, amely nem demokráciához, hanem katasztrófához vezet. Felhívta az Obama-adminisztráció figyelmét téves politikájára is, ugyanis hibának tartotta a Muszlim Testvériség kormányának támogatását Kairóban. Igaza volt abban is, hogy az iráni agresszió a legfontosabb probléma a Közel-Keleten és amikor a szaúdiak és a többi szunnita arab állam ugyanezt a következtetést vonta le, Netanjahu a színfalak mögé nyúlt, hogy tényleges frontot építsen Teherán ellen.
Ugyanakkor az izraeli miniszterelnök nem egy érdektelen fél, megvan a saját napirendje. Ez magában foglalja:
– a Jordán folyó, a Golán-fennsík és Kelet-Jeruzsálem nyugati területének izraeli irányítását
– békeszerzõdést az arab világgal, amely nem jelenti a teljesen szuverén palesztin állam létrehozását
– Irán ellen pedig erõs szankciók felállítását, amelyekhez mindaddig ragaszkodnak, amíg az irániak meg nem szüntetik a libanoni Hezbollah terroristáinak fegyverekkel történõ ellátását, a zsidók elleni fajirtó retorikát és felhagynak a kísérletekkel, hogy olyan rakétákat és robbanófejeket gyártsanak, amelyek képesek ártani Izraelnek.
Ez a napirend nem azonos az amerikai vagy az orosz politikával, de nem ellentétes a két hatalom alapvetõ érdekével sem.
Az Egyesült Államok – függetlenül attól, hogy ki van a Fehér Házban – elsõdlegesen a szövetségeseit és olajmezõit védi, valamint a terrorszervezetek megsemmisítését és a régió kézbentartását szeretné elérni.
Az oroszok szuperhatalomként szeretnének megjelenni, támogatják a szíriai uralkodó Aszad családot (akikben 50 éves befektetésük van), részesedést szereznének az iraki olajból, harcolnak a terrorizmus ellen, ami szerintük „inspirálhatja” a saját muszlim lakosságukat is és legfõképpen megtartanák a mediterrán haditengerészeti bázisukat Tartuszban, Szíriában.
Így Netanjahu lesz az elfogadható, szükséges közvetítõ, akit mind Putyin, mind Trump tiszteletben tart, és ezt már a világ is észrevette. A hónap elején Narendra Modi indiai miniszterelnök Jeruzsálembe látogatott, ahol a terrorizmus elleni szövetkezésre kérte fel Netanjahut, anélkül, hogy egy szóval is megemlítette volna az önálló palesztin állam létrehozását – amit India évtizedeken keresztül támogatott -, illetve meghívta Indiába. Egy hasonló meghívás néhány évvel ezelõtt még elképzelhetetlen lett volna.
Hasonló változás érezhetõ a francia kormányban is. Tíz nappal Modi látogatása után, Netanjahu Párizsba utazott, hogy részt vegyen egy holokauszt megemlékezésen. Az újonnan megválasztott francia elnök arra használta az alkalmat, hogy kijelentse „az anti-cionizmus az antiszemitizmus újbóli megteremtése”, ami Netanjahu gyakran ismételt mantrája.
Washington és Moszkva lesz a döntéshozó a Közel-Keletet illetõen, de senki sem szeretne kimaradni egy olyan átszervezõdésbõl, ami évszázadonként csak egyszer fordul elõ. Még akkor sem, ha ez azt jelenti, hogy az izraeli miniszterlenök jobb oldalára kell állni.
Korábban írtuk: Izrael ereje: új kihívások elõtt a startra kész nemzet
Forrás: Bloomberg
Link
Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2017. July 23. 12:06:04
- 2017. July 23. 13:31:02
- 2017. August 04. 10:48:28