Honnan olvasnak:



Le lesztek figyuzva!!!

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

'Belsõ ellenségként gyengít'

BelföldUgye az világos, hogy az "egyház" a liberálbuzi zsidó sátnáfattyak védõbástyája? Internáci és kõkeményen materialista. Már szinte jelentéktelen, hogy zsidó szabadkõmûvesek, jezsuiták az emberiség-ellenes összeesküvés tevõleges vezetõi. Ehhez képest a pápát elküldeni a halál retkes f..szára már PI-ha. Bayer? Õ a "szócsövem", mert õ elég kóser ehhõ!
– kifakadt Bayer Zsoltra a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének az elnöke
Sérti, hogy a publicista minõsíthetetlen hangon gyalázta Ferenc pápát.

Nyílt levélben bírálja Bayer Zsolt publicistát, a Magyar Idõk munkatársát a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) az elnöke. A dokumentum péntekén a (KÉSZ) honlapján jelent meg. Makláry Ákos görögkatolikus pap pedig csalódott rajongóként azt írja benne, hogy korábban sokat tanult a publicistától, és szerette az irodalmi érzékét, de aztán „valami történt”, és Bayer életmûvében elõtérbe kerültek a vulgáris és trágár kifejezések. Ami Maklárynál kivágta a biztosítékot, az a Helyzetkép 2017. 07. 12-i adása volt, amelyben Bayer az „argentin libsi”fordulattal aposztrofálta Ferenc pápát, aki szerinte hiába ismételgeti „kretén brüsszeli politikusok kretén mondatait kretén módon”, migráns marad, mert Argentínában „szinte mindenki” az.

Fotó: Népszabadság-archív / Földi Imre

A magyar katolikus egyház – írta meg a 24.hu – hivatalosan nem tiltakozott Bayer kijelentései ellen – ahogyan tavaly sem szólalt meg, amikor Orbán Viktor Facebook-oldalán egy bejegyzést elárasztottak a Ferenc pápát gyalázó hozzászólások –, Makláry viszont most azt firtatja, Bayer protestáns keresztény emberként hogyan beszélhet így valakirõl. „A tiszteletet Önnek is meg kell adni a másik embernek, függetlenül attól, hogy bolti eladó, hajléktalan vagy a világ legnagyobb vallási közösségének látható feje” – állítja a KÉSZ elnöke, majd így folytatja: „Az iszlám térhódításának a témája, aminek kapcsán józanul és kiszámítottan szidta a Szentatyát, Önnek nagyon fontos, mert minden fórumon siet védeni Európát, a kereszténységet és magyar nemzetünket.

Látja-e, hogy mindeközben belülrõl, bensõ ellenségként gyengíti a fenti közösségeket, amikor megoszt, rombol és botrányt okoz szavaival? Tapasztalja-e, hogy elfogynak a követõi, társai és tanítványai, mert közszereplõként és véleményformálóként gondolataival írásban és szóban nem értékek mellett érvel, és konzervatívként õriz meg, hanem ellenségeskedést kelt és gyûlöletet szít? De erre nincs szükség, ennek nincs nyoma az evangéliumban.

Ez a magatartás nem tanít és nem nevel, a más oldalakon álló, Önnel vitatkozó politikai és eszmei ellenfeleit azonban önmagával együtt karanténba zárja.”

Makláry ezután arról ír, hogy ha Bayer valóban a gyermekei jövõjét akarja szolgálni, akkor „tisztítsa meg a beszédét és a tollát”,amire Bayer egyébként a lovagkereszt-botrány után ígéretet is tett, csak nem tartotta be. „Szívesen beszélgetek Önnel minderrõl, azonban ezt egy feltételhez kötöm. Nyilvános fórumon kérjen keresztény embertársától, Ferenc pápától bocsánatot az elhangzott sértésekért!” – zárul a levél, amely szerint Bayer félreérti, amit Ferenc pápa mond vagy egyszerûen csak csúsztat.

A levél pikantériája, hogy a KÉSZ egyébként feltétel nélkül támogatja az Orbán-kormány menekültpolitikáját, ezt tanúsította legalábbis egy tavalyi felhívás, amelyben mindenkit a menekültkvóta elutasítására kértek fel az errõl szóló október 2-i népszavazáson. A felhívást a saját honlapján az Orbán-kormány kedvenc civil szervezete, a CÖF is közzétette, a CÖF pedig azokat a békemeneteket szervezi, amelyeknek Bayer az egyik állandó szereplõje.
Link

Hozzászólások

116 #1 livia
- 2017-07-29 20:44
No, bayer, meg az egyház. Röhögnöm kell. No, meg a pápa meg az egyház? Most még csak mosolyogjak, vagy már komolyabb, no röhög a vakbelem. Mert különben siralmas, valljuk be.
254 #2 mujko
- 2017-07-30 11:02
Íme az ember
kuruc.info/galeriaN/egyeb/bosnyakzoltan.jpg
Bosnyák Zoltán: Az idegen vér
2011-02-13 21:06:03, vasárnap


Bosnyák Zoltán: Az idegen vér

Széchenyi István gróf: ,,Ha az Úristen magyarnak teremtett,
legyünk hát tisztán magyarok."

I.

A Gondviselés kifürkészhetetlen akaratából nekünk, a magyarság ma élõ nemzedékének, kell átvergõdnünk, végig küzdenünk a volgamenti õshaza ismeretlen évszádainak homályába veszõ történelmünk legvészesebb korszakát. Véres és viharos századokban ugyancsak bõvelkedik nemzeti históriánk, de a trianonihoz hasonló megrázkódtatásról, nemzeti múltunk krónikáinak legsötétebb és legszerencsétlenebb lapjai sem igen tudnak beszámolni. Csak növelte és betetõzte nemzeti tragédiánkat az, hogy az összeomlás szörnyû tanulságai és egész népünket megrázó válsága után sem tudtuk megtalálni az új idõktõl megkövetelt, új magyar életformát. Nem tudtunk kiépíteni egy olyan új magyar életrendszert, amely össze tudta volna markolni megmaradt erõinket. A háború elõtti, liberális Magyarország nyomasztó örökségét, a megoldatlan szociális, gazdasági, népegészségügyi stb. kérdéseket nem tudtuk felszámolni. A zsidó kisebbség már a világháború elõtti szédítõ arányú részesedését a nemzeti vagyonból és jövedelembõl, valamint az ország szellemi javaiból a Trianon utáni másfél évtizedben jelentékenyen növelte. A túlságosan óvatos és pénzügyileg meg nem alapozott földreform nem oldotta meg a nyomorúságos életszínvonalon tengõdõ agrárproletáriátus kérdését. Egyetlen lépést sem tettünk a vagyon- és a jövedelemmegoszlás egészségesebbé tétele felé.

A magyarság életereje azonban nem apadt még egészen el. Az utolsó években társadalmunkban a lázas nyugtalanság, elégületlenség jelei voltak észlelhetõk. Ideges és megmagyarázhatatlan érzések járták át a lelkeket. Része lehet ebben a körülöttünk lefolyó nagy európai átalakulásnak is, valójában azonban mégis csak a nemzeti lelkiismeret ébredésével állunk szemben. Elintézetlen belsõ nagy kérdéseink feszítõ ereje egyre növekedett. Elérkezett már az a pillanat, amikor cselekedni kellett. Kormányférfiainkat elismerés illeti azért, hogy a kritikus, döntõ pillanatokban habozás nélkül teljesítették is a kötelességüket. Amiért fajtájukat rajongva szeretõ, önzetlen magyarok, Istóczyak, Verhovayak kitagadva, elhagyatva vívták a maguk kilátástalan és mégis dicsõséges harcát, amiért száz és száz derék, önfeláldozó, becsületes magyar oly sokat szenvedett, amiért ki tudja hányan vállalták az üldözést, a meghurcolást, az anyagi és erkölcsi tönkretételt, ha kellett a börtönt is -- a zsidó törvényjavaslat íme, a magyar törvényhozás elé került. Ismételjük, elismerés és hála jár a kormányelnöknek a magyali nemzeti társadalom részérõl bátor és férfias cselekedetéért, hála jár azért, hogy szakított végre a szónokló, vagy bizalmasan suttogó fajvédelemmel. Ki tagadhatná meg az elismerést attól a kormányelnöktõl, aki egy hetven esztendõn át elhallgatott, elsikkasztott kérdés megoldására vonatkozó javaslattal állt most a magyar közvélemény elé? Bármilyen legyen is a véleményünk a zsidójavaslatról, azt tárgyilagosan le kell szögeznünk, hogy Darányi Kálmán az ellenforradalom óta az elsõ felelõs kormányférfi, aki szakítani mert és tudott, a népgyûléseken szónokló, vagy a kaszinókban suttogó fajvédelemmel és a nyílt színvallás, a pozitív cselekedetek útjára lépett.

Minden elismerésünk ellenére, mégis a zsidó törvényjavaslattal szemben kell állást foglalnunk. Nem azért, mintha a mindég, mindennel szemben ellenzékieskedõ magyar mentalitás hívei lennénk, hanem azért, mert szilárd meggyõzõdésünk szerint ez a javaslat nem hozza meg a zsidókérdés végleges és megnyugtató rendezését, nem biztosítja a magyarság jogos szupremációját az országban. Nyíltan és világosan ki kell mondanunk: ez a javaslat nem az, amiért a fajvédõ nacionalista tábor éveken, sõt évtizedeken keresztül harcolt. Ez a javaslat nem nyugtat meg bennünket és nem alkalmas arra, hogy harcunkat érte abbahagyjuk. Nem is az a legfõbb kifogásunk, hogy a zsidótörvény hivatalosan, indokolatlanul magas, 20 %-os részesedést biztosít a zsidóságnak az ország gazdasági és kulturális életében, továbbá hogy a különbözõ engedmények révén ez a húsz százalékos arányszám még évtizedeken keresztül a valóságban 40-50 %-nak felel meg. Tudjuk jól, hogy a javaslat lényegében véve kerettörvény, amelynek hatása nem utolsó sorban attól függ, milyenek lesznek a végrehajtására vonatkozó utasítások. A legélesebben, a legelszántabban tiltakoznunk kell azonban a zsidótörvénynek ama kitétele ellen, amely szerint az 1919. augusztus 1. elõtt megkeresztelkedett zsidók nem számítandók zsidóknak. A javaslatnak ez a pontja semmivel sem indokolható, jogi és fajbiológiai szempontból egyaránt helytelen és tarthatatlan. Ez a törvényjavaslat megpróbált szakítani azzal az eddigi hivatalos felfogással, amely szerint a zsidóság csupán hitfelekezet. Nem mert azonban nyíltan, az egyedül helyes faji álláspontra helyezkedni. Felemás megoldáshoz folyamodott tehát, 1919-ig felekezetnek, azontúl fajnak minõsíti a zsidóságot. Teszi ezt azonban anélkül, hogy végeredményben a magyarországi zsidó kisebbség közjogi helyzetét tisztázná. Nem nyilvánítja a zsidóságot népi -- vagy ha úgy tetszik -- faji kisebbséggé és nem helyezi hatályon kívül az ismeretes kúriai döntvényeket (1988/1924. és 393/1925.), amelyek a hazai zsidóságot hitfelekezetnek minõsítik. A jövõben tehát, ha a zsidótörvény-javaslat valóban törvényerõre emelkedik, az a furcsa helyzet alakul majd ki, hogy lesz egy törvényünk, amely közvetve -- azáltal, hogy a megkeresztelkedett zsidót is zsidónak tekinti -- a zsidóságot fajnak nyilvánítja és lesznek érvényben lévõ törvényerejû kúriai döntvények, amelyekre hivatkozva alsóbíróságok ítéleteket hoznak s ezek a zsidóságban csupán hitfelekezetet látnak. Jogéletünkben a zûrzavar nyilvánvalóan fokozódik majd. A megkeresztelkedés ténye 1919. elõtt éppúgy, mint utána, legfeljebb csak a zsidók felekezeti hovatartozandóságán változtathatott. A keresztvíz a vért soha, semmi körülmények között sem formálhatja át. Akár érdekbõl, akár meggyûzõdésbõl keresztelkednek meg a zsidók, ezen a tényen változtatni nem lehet. A törvényjavaslat indokolása azt mondja, hogy azért kellett 1919. augusztus 1-ben megállapítani a megkeresztelkedési határt, mert a kommunizmus után a legtöbb zsidó érdekbõl lépett át valamely keresztény felekezetbe. A tapasztalat ezzel szemben azt mutatja, hogy 1919. elõtt is a zsidók legnagyobb része nem bensõ meggyõzõdésbõl tért át, ezek tehát most jogosulatlan elõnyhöz jutnak, míg mások 1919. után is lelki szükségbõl keresztelkedtek meg, ezek igazságtalan hátrányt szenvednek. Magyar fajvédõ, nacionalista szemszögbõl nincs különbség hithû és áttért zsidó között, bármikor is történt a megkeresztelkedés.

De szembe kell fordulnunk a zsidótörvény-javaslattal azért is, mert az csupán gazdasági, társadalmi és kulturális vonatkozásban ismeri el a zsidókérdést s nem akar tudni az egész problémacsoport mélyebben fekvõ élettani gyökereirõl. Vagy idegen, káros és asszimilálhatatlan fajta a magyarság szempontjából a zsidóság, vagy nem. Ha igen, akkor nem elég a gazdasági életben és az értelmiségi életpályákon való térhódítása elé gátakat emelni, hanem meg kell akadályozni minden eszközzel a magyarság fajbiológiai alkatát és lelkiéletét megrontó idegen, zsidó vérnek a magyar néptestbe való további beszivárgását is.

II.

Elérkezett a végsõ ideje annak, hogy a magyar közvélemény minél szélesebb rétegei végre megismerjék a maga egész jelentõségében a zsidókérdésnek élettani, fajpolitikai hátterét is. Ha a zsidó-magyar vérkeveredés fenyegetõ veszélye ellen még idejekorán, az utolsó pillanatban nem védekezünk, elsüllyedünk egy szégyenletes fejmocsárban, a félvér korcsok népévé leszünk, menthetetlenül belezuhanunk a vérségi- és az ezzel járó lelki-, szellemi-, világnézeti-zûrzavarba. A ,,vérrontó bûn" -- a zsidósággal való vérségi keveredés -- végzetes divatja egyre népszerûbb lesz. Mind többen és többen vannak közöttünk olyanok, akik pillanatnyi örömökért, jómódért, pénzért, érdekbõl elfeledkeznek a fajtájuk iránti szent kötelességükrõl. Nem tehetünk mást, mint kérõ, figyelmeztetõ, meggyõzõ szóval fordulunk a tévelygõkhöz!

A modern fajbiológiai és fajtörténeti kutatások eredményei alapján ma már kétségkívül bebizonyított ténynek tekinthetjük azt, hogy a zsidóságban egy többszörös fajkeveréket (polyhibrid) kell látnunk. A zsidó nép egy több ezer évvel ezelõtt végbement fajkeveredés nyomán jelent meg a történelem színpadán, õsi hazájában Palesztinában. Kb. 100 évvel Krisztus sz. e. a szemita népek bölcsõjébõl, a Tigris és Eufrátesz mellékérõl eljutott egy tiszta szemita vérû nomád, kóbor törzs a mai Palesztinába. Ez az alacsony termetû, hosszú koponyájú, világos bõrû, sötétbarna, vagy feketehajú ú. n. orientális fajú, mûveletlen nép aránylag rövid idõ alatt vérségileg összekeveredett, a Palesztinában akkor már régebben honos, magas mûveltségû, alacsony termetû, rövid koponyájú, elõreugró, erõsen görbülõ orrú, sötét bõrû, sötét hajú ú. n. armenoid fajú hethitákkal. A szemiták gyorsan elsajátították a hethita, mûveltséget és hamarosan minden hatalom és befolyás az õ kezükbe ment át. A zsidóság fajképének alapelemei tehát az orientális-szemita és az armenoid-elõázsiai faj. Történelmének késõbbi, viharos századaiban a zsidóság kisebb-nagyobb mennyiségben egyéb vérelemeket is vett fel magába. A mai Palesztinában keveredett a zsidóság északi fajú népekkel. Késõbb pedig mediterrán (földközi tengeri) fajú népekkel érintkezett sokat a zsidóság. Különösen Észak-Afrikában a berberekkel, a feláhhal. A szemitával rokon mediterrán fajta bélyegei: alacsony termet, keskeny, hosszú koponya, barna bõr, lágy sötét haj. Késõbb különbözõ hámita fajú népekkel (galla, szomáli etiópiai stb.) kerültek közvetlenebb kapcsolatba a zsidók (magas termet, hosszú alsó végtag, hosszú koponya, keskeny arc, halvány barnás bõr, sötét lágy haj.). A zsidóság fajképének kialakulásában jelentõs szerephez jutott a néger vér is. A szudáni és bantu négerek vérbeütése örökre kitörölhetetlen, végzetes befolyást gyakorolt a zsidóság biológiai és lelki alkatára. A fajbiológia alapvetõ törvénye értelmében, az alacsonyabb rendû fajta bélyegei mindég átütõbbek. Günther szerint a zsidók a néger vért a hamiták, Fishberg szerint viszont a mórok közvetítésével kapták. Abban azonban mindketten megegyeznek, hogy a zsidók között elég gyakorian a négerforma arcok, a gyapjas, kemény fekete haj, kiduzzadó, széles ajak, lecsüngõ alsó ajak, sötétbarna bõr, elõreugró áll, lapos és széles orr stb. Méhely Lajos professzor szerint a zsidók fõképen Egyiptomban vettek fel sok négervért és ez különösen két bélyegben ütközik ki a zsidókon és pedig: az apró csigákba szedett kemény, fekete, gyapjas hajban, továbbá az éles peremmel szegélyezett duzzadt, széles és keresztberáncolt ajkakban.

Ez a sokirányú vérkeveredés természetesen a zsidóság vérségi és lelki egyensúlyának felbomlásához, erkölcsi lezülléshez, belsõ testvérharcokhoz, a teljes nemzeti felbomláshoz, majd a rabszolgasághoz vezetett. A prófétáknak a kegyetlen, uzsorás, haszonlesõ, kapzsi, erkölcsi fertõben fetrengõ zsidókra elmondott átkai mindennél többet mondanak.

A megsemmisülés e sötét óráiban lépett fel Ezra próféta. Kr.e. 458-ban felismerve a helyzetet, olyan szigorú fajvédelmi törvényeket léptetett életbe, amelyek mellett egészen eltörpülnek a 2396 évvel késõbb, hasonló célzattal alkotott -- árják (németek) és zsidók vérkeveredését eltiltó -- híres nürnbergi törvények. Az új törvények Jehova büntetésével fenyegették meg azokat, akik a szent magot más, nem zsidó népekkel való keveredés által közönségessé teszik. A zsidó vallású, de nem zsidó fajú népcsoportokat kirekesztették a népközösségbõl. Azoknak a zsidó férfiaknak, akiknek nemzsidó feleségük volt, asszonyaikat el kellet küldeniük, vagy maguknak is el kellett vándorolniok. Zsidó férfiaknak halálbüntetés terhe mellett tilos volt nemzsidó nõkkel való összeházasodás. Nehemiás próféta azokról a zsidókról szólva, akik ammonita és moabita asszonyokat vettek feleségül így ír: ,,feddõdéin velük és megátkozom õket és megverék közölök néhányat és megtépém õket" (13. rész, 25.). Amikor Nehemiás Jeruzsálemben népszámlálást tartott, mindenkinek írásokkal kellett igazolnia származását. 642-en azonban ,,nem mondhattak meg családjukat és eredetüket, hogy lzraelbõl valók-é?" Voltak papok is, akik nem tudták igazolni származásukat. ,,Ezek keresték írásukat: tudniillik nemzetségük könyvét, de nem találtak, miért is kirekesztetések a papságból." (Nehemiás 7. 64.) Ezra és Nehemiás kérlelhetetlen szigorúsággal végrehajtott fajpolitikai törvényeinek jelentõségét a zsidó nép teljes mértékben felismerte. A törvények betartásának tudata átment a zsidóság vérébe. Csak maguk között házasodtak. Kialakult a kiválasztott népnek a világtörténelemben példa nélkül álló faji és vérségi öntudata, amely olyan biológiai és lelki energiával telítette a zsidóságot, hogy túlélte Hellasz és Róma bukását éppúgy, mint az arab kalifák és a spanyol világbirodalom elmúlását.

Ezra törvényei nyomán megindult szigorú beltenyésztést akkor is tovább folytatta a zsidóság, amikor Titus császár által a világ minden részébe szétszóratott. Az eltérõ természeti viszonyok, éghajlat, táj, életmód nyomán a különbözõ zsidó csoportokon eltérõ másodlagos bélyegek észlelhetõk. A mai zsidóságnak fõleg két fõ csoportját szokás emlegetni. A szefardi spanyol, vagy nyugati, zsidót és az askenázi keleti, vagy lengyel zsidót. Az elsõ csoportba a Spanyolországban, Portugáliában, Dél-Olaszországban élõ zsidók tartoznak, Közép-Európa felé számuk rohamosan fogy. Faji adottságaik: a középszikár termet, hosszú koponya, keskeny orr, szem- és hajszín fekete-barna, a szemöldök magasan ívelt. A szefardi ág a zsidóság szellemibb, kulturáltabb részét foglalja magában. A keleti, vagy askenázi zsidóságban -- ide tartozik ma a zsidóságnak kilenctized része -- a hosszas vándorlás és vérkeveredés következtében jobban elmosódtak az õsi, szemita vonások. Az Orosz-, Lengyel-, Németországban, Romániában, Magyarországon, Ausztriában, az Unióban élõ zsidóság óriási többsége askenázi. A keleti zsidóságba az õsi szemita, armenoid, hámita, mediterrán és néger vérelemeken kívül, számottevõ mennyiségben jutott alpesi, északi, sõt mongol vér is. Chamberlain és Günther élesen elhatárolja egymástól a szefárdi és askenázi zsidó típust, ezzel szemben például Judt és más zsidókutatók hangsúlyozzák, hogy csupán miliõkülönbségrõl van szó, és a két típus koponyaindexe, átlagos testmagassága egyezõ, úgy az askenázi, mint a szefárdi a környezetükben élõ nemzsidótól sokkal jobban különböznek, mint egymástól.

III.

A zsidóság fajtörténetének áttekintése után kíséreljük meg felelni most arra. a kérdésre, hogy milyen hát a ma élõ zsidóság, melyek a testi, lelki ismertetõjegyei? Abból a ténybõl kifolyólag, hogy a zsidóság egy nagyarányú fajkeveredés eredményeképp alakult ki, egységes fajképrõl nem beszélhetünk. Nem állapíthatunk meg általánosan, minden zsidóra jellemzõ faji ismertetõ jegyeket. A zsidóság egyedeiben az õsi fajelemek valamelyikének (szemita, armenoid, néger stb.) jellegzetes vonásai azonban minden esetben jól felismerhetõk. Tudjuk, hogy van a zsidókban valami sajátosan idegenszerû, arcban, szemekben, testtartásban, mozgásban, az egész magatartásukban valami jellegzetes, amelyekrõl a gyakorlott szem nyomban felismeri a zsidót.

Ribot a következõképp jellemzi a zsidókat: ,,Testileg a zsidók általában hajuk és szakálluk fekete színe, hosszú szempillájuk, nagy, élénk sötét szemeik, fakó arcszínük és erõsen hajlott orruk által tûnnek ki." Ribot jellemzését Frigyes Lajos a zsidók természetrajzáról írott munkájában még a következõkkel egészíti ki: a zsidók általában rövidfejûek, középtermetûek és utalnunk kell a jellemzõ zsidó arckifejezésre és arcvonásokra., amelyet csak fotografálni lehetne, leírni nem, épp a jellemzõ voltuk miatt és amely, mint Judt Nikoluccitól idézi ,,atyáról fiúra átvitt, a történelemben példátlan fokú morális és társadalmi érzés eredménye" és amelyeknek állandó voltát nemcsak a fent idézett szerzõk (Nolt és Glidon), hanem többek között Helwardt Jakobs, Stratz, Andree, Sombart is megerõsítik, akik megállapítják, hogy ezen arckifejezés még a vegyes házasságokból származó utódoknál is dominál, ami a Mendel-féle törvény értelmében érthetõ.

Méhely Lajos a zsidók faji vonásairól szólva utal arra, hogy a pusztai eredetû magyar, a maga pompás megfigyelõ képességével, mennyire észreveszi a zsidók külsejének idegenszerûségét. Tapasztalatainak a magyar ember a zsidókra alkalmazott különbözõ jelzõkben ad kifejezést: kajlafülû, lapátfülû, kosorrú, vércseorrú, borjúszemû, bárányképû, gyûrûsszájú, gyapjasfejû, lúdtalpú, lõcslábú, dongalábú, nyakigláb zsidó. Ezek és más hasonló megjelölések a zsidók testalkatának rendellenes, tökéletlen, természetellenes voltára mutatnak. A nagyarányú, egymástól távolálló fajelemek közt végbement vérkeveredés, az évszázadokon át tartó beltenyésztés, a testi munkától való idegenkedés, a zárt, zsúfolt gettó élet, utóbb a nagyvárosokba tódulás, a túlfeszített idegélet következtében valóban, a zsidók testi szervezete általában fogyatékosnak, selejtesnek mondható.

A mai zsidóság anatómiai ismertetõjegyeit a következõkben foglalhatjuk össze: a sajátos arckifejezés, amelyrõl már elõbb megemlékeztünk, általában középtermet (162-164 cm.), szûk mellkas, (a zárt életmód, ülõ foglalkozás), korai nemi érettség (tropoid vonás), rövid kar, kissé görbe láb, hajlamosság az elhízásra (inkább a jólétnek tulajdonítható), gyakori a duzzadt, elõrecsüngõ alsóajak, jellegzetesek a vastag, sûrû szempillák, a fáradt álmos tekintet, a szemek szúrós nézése, a húsos fülkagyló, az elálló fülek, az ú. n. zsidó orr (kampós, elõrecsüngõ, sasorr) korántsem oly gyakori, mint a közhit tartja, erõs szõrözet, sûrû szemöldök, amely az orrgyökér felett sokszor össze is nõ, a haj és a szem színe általában sötét.

Meg kell emlékeznünk röviden a zsidóság kórtani faji vonásairól is. A cukorbetegséget nem ok nélkül nevezik zsidó betegségnek. Budapesten 3-4-szer több zsidó hal meg cukorbetegségben, mint nem zsidó. Szakemberek elsõsorban a jobb életkörülményekkel magyarázzák a cukorbetegség zsidók közötti gyakoriságát. A különbözõ fertõzõ betegségekkel -- különösen a gümõkórral -- szemben a zsidók sokkal immunisabbak, mint a nemzsidók. Valószínûleg többezer éves átöröklött, a beltenyésztés által megerõsített hajlammal állunk szemben. Alább közölt adataink is megerõsítik azt a, feltevést, hogy a zsidók rákhalandósága jóval nagyobb, mint a nemzsidóké. Bár ebben része lehet annak is, hogy a zsidók általában magasabb életkort érnek el, a rákbetegség pedig inkább az idõsebb korban jelentkezik. A zsidók rák és gümõkór halandóságára vonatkozólag közöljük a következõ budapesti adatokat:
\tHalandóság \tGümõkor halandóság \tRák halandóság
\tösszes \tzsidó absz. szám \t% \tösszes \tzsidó absz. szám \t% \tösszes \tzsidó absz. szám \t%
1931 \t16551 \t3040 \t18.3 \t2367 \t252 \t10.6 \t1468 \t390 \t26.6
1935 \t15587 \t3022 \t19.3 \t1789 \t189 \t10.5 \t1591 \t403 \t25.3

A zsidóság kórtani ismertetõjegyei közül egyike a legfontosabbaknak az az általánosan ismert tény, hogy a zsidók között. aránylag sokkal nagyobb a különbözõ idegér elmebajokban szenvedõk száma, mint a nemzsidók között. Gáspár megemlíti, hogy a magyar elmegyógyintézetekben kezelt betegek között a zsidók arányszáma általában háromszor nagyobb (14-16 %), mint amekkora a zsidóság országos arányszáma. Poroszországban 1896-1900-ban százezer lakosra 62.1 ezrelék keresztény és 140.2 ezrelék zsidó elmebeteg jutott. Pilz bécsi orvos adatai szerint pedig százezer ember közül
örökölt hülyeségben \tszenvedett \t0.70 \tkeresztény \t0.98 \tzsidó
gyöngeelméjûségben \t" \t2.07 \t" \t3.53 \t"
búskomorságban \t" \t2.91 \t" \t3.89 \t"
õrjöngésben \t" \t1.61 \t" \t3.87 \t"
általános elmezavarban \t" \t7.62 \t" \t13.44 \t"
idõszakos elmezavarban \t" \t1.99 \t" \t4.86 \t"
szerzett hülyesgben \t" \t6.79 \t" \t10.79 \t"
agylágyulásban \t" \t7.77 \t" \t11.07 \t"

A zsidóknak az ideg és elmebajok iránti feltûnõen nagyobb fogékonyságának okaira nézve a vélemények eltérõk. Kétségkívül öröklõdõ faji sajátsággal állunk szemben. Hepner az ortodoxok túlfûtött vallási fanatizmusára mutat rá. A keleti zsidó állandó izgalomban, rettegésben él, attól való félelmében, mikor szegi meg a több, mint 600 vallási parancs valamelyikét. Fishberg és más zsidókutatók a középkori üldöztetésekre, a bizonytalan társadalmi helyzetre, a nemzsidók idegenkedésére igyekeznek visszavezetni a zsidók idegrendszerbeli fogyatékosságát. Mások arra utalnak, hogy a zsidóság nagy többsége városi lakos, akik között az idegbetegség sokkal gyakoribb, mint a falusi lakosság körében. Frigyes a zsidóság fokozottabb mérvû szexuális életét említi. Mindezek mellett Oppenheimre hivatkozva Méhely Lajos azt hangsúlyozza, hogy a zsidók züllött idegrendszerének legalább is ugyanolyan mértékben a pénz lázas hajszolása az oka.

Túlságosan messzire vezetne, ha ehelyütt a zsidók anatómiai és kórtani jellegzetességeinek ismertetése után, lelki életük elemzésébe is elmélyednék. Csak megemlítjük a rábeszélõ készséget, a fortélyosságot, az alkalmazkodó képességet, az érzéki természetet, az üzleti szellemet, a szadizmusra való hajlamosságot stb.

Ha a sok vérségi összetevõ, a nagymérvû fajkeveredés következtében nem is tudjuk megrajzolni a zsidók általánosan érvényes, apró részletekbe menõ fajképét, a tapasztalat szerint van egy évezredekkel ezelõtt kialakult, állandósult, ma is változatlanul meglevõ zsidó típus, amelynek testi-lelki jegyei szembetûnõen mások, mint a nemzsidó népeké. Az ókori ásatások során napvilágra került dombormûveken, a középkori képeken látható zsidók pontosan ugyanolyanok, mint a ma köztünk járók.

IV.

Az eddig elmondottakat azzal az alapvetõ fontosságú tétellel kell kiegészítenünk, hogy a zsidóság a maga más vérségével, különleges faji alkatával egészen idegenül áll szemben a, mai Európa népeivel, amelyek túlnyomó többségükben az alpesi, keletbalti, dinári és északi fajtához tartoznak. A zsidók és Európa, népei között fajbiológiai szemszögbõl áthidalhatatlan vérségi és faji ellentét áll fenn. A zsidókban meglévõ néger és szemita (beduin) fajelemek miatt a velük való vérkeveredés valamennyi európai nép számára nemcsak kóros, de valósággal végzetes lehet. Mert bár ,,A mai zsidóban természetesen már nemcsak a néger, hanem a szemita vér is nagyon fel van higítva, azonban az örökléstan törvényei szerint mindig meg van annak a lehetõsége, hogy a fajta egyes egyéneiben õsi erejében ütközzék ki." (Méhely.)

Az eddigi vizsgálatok eredményei szerint zsidóknak más fehér fajtákkal való keveredése esetén uralkodnak (dominálnak) a zsidó faji vonások, míg a másik fajta, jegyei rejtve maradnak. Más szóval, a vérkeveredésbõl mindég zsidó utódok származnak, amiben jelentõs része lehet a néger, hámita, szémita fajiság nagy átütõ erejének. SaIomon vizsgálatainak eredménye szerint a vegyesházasságból származó utódok között átlagban 13 zsidóra jut egy nemzsidó utód. Meg kell azonban itt azt jegyeznünk, hogy a vegyesházasságból származó nemzsidós külsejû utódok sokszor fejlõdésük késõbbi szakaszában (lányok 16-20 év, fiúk 18-25 év) zsidó vonásokat öltenek fel.

A zsidósággal való vérségi keveredésben rejlõ szörnyû veszélyt a nyugat-európai nagy népek (angolok, franciák, németek) nem érezhetik át részben nagy számuknál (40-50-60 millió), részben pedig a közöttük élõ zsidóság egészen kicsi arányszámánál fogva (0.2-1 %.). De nem jelenthet pillanatnyilag nagy veszedelmet a zsidókkal való keveredés a kelet-európai népekre sem (oroszok, lengyelek, oláhok). Egyrészt, mert ezeknek a népeknek nagy a. természetes népszaporodásuk, nagy biológiai erõtartalékokkal rendelkeznek, különben is ösztönös antiszemitizmusuk távol tartja õket a zsidókkal való vérségi kapcsolatoktól, másrészt a közöttük élõ zsidóság nagy többsége az õsi törvényekhez ragaszkodó, a vegyüléstõl óvakodó, fanatikus, ortodox zsidósághoz tartozik.

Egészen más a helyzet azonban Magyarországon. Születésszámunk veszedelmesen hanyatlik, biológiai erõink apadóban vannak, a zsidóság arányszáma tekintetében az elsõ európai államok közé tartozunk, az ötvenesztendõs liberális és a másfél évtizedes neoliberális konszolidációs korszak kiölte népünkbõl a vérségi, a faji öntudatot, a hazai zsidóság felsõbb és középsõ rétegei nagyon is hajlamosak a vérkeveredésre. Nálunk 1867. -- a zsidóság emancipációja -- óta állandó, egyre veszedelmesebben növekvõ vérségi keveredés folyik.

Pedig fajbiológiai szempontból a magyarság épp olyan idegenül áll szemben a, zsidósággal, mint Európa többi népei. Az ugoros-keletbalti és törökös-kaukázusi magyarság mai hazájában ezer éven át messzemenõ vérkeveredésen ment át ugyan, azonban vagy rokonfajú, vagy olyan népekkel került vérségi kapcsolatba, amelyekkel harmonikus keverékutódokat hozhatott létre. A múlt század közepétõl kezdve mind határozottabb és erõteljesebb formában, egy idegen fajtának -- a zsidóságnak -- torz vonásai jelentek meg a magyarság fajképében.

A magyar-zsidó vérkeveredés élettani vonatkozásainak legkiválóbb ismerõje, Méhely Lajos professzor megállapítja, hogy: ,,a nagyobb mértékû vérkeveredés a zsidóvér nagy átütõ erejénél fogva a magyarság teljes elzsidósodására vezetne." miután ,,a magyar-zsidó házasságból született gyermekek arra való tekintet nélkül, vajon az apja-e, vagy az anya-e a zsidó, mindég zsidó megjelenésûek, mert az átütõ erejû zsidófajta öröklésképe ütközik ki rajtuk".

,,A magyar-zsidó házasságban. -- írja tanulmánya más helyén Méhely professzor -- a szülõk merõben idegen, tehát ellenséges csíraplazmái kötõdnek össze s az idegen fehérje kiszólítja a zsidó szülõ csírasejtjében szunnyadó afrikai vérelemnek együtthatóit, minek következtében, a magyar-zsidó keresztezõdésbõl sokszor nagyon jellegzetesen afrikai fajtájú bélyegekkel felruházott gyermekek születnek. Gyapjas haj, élesperemû széles ajak, kaffer fül, nálunk szokatlan kéz és lábtartás, idegenszerû járás, fekzetesárga bõr, rézsútosan elõredûlõ (prognath) állkapocs, sûrûn, gyakran bundaszerûen szõrös hát, mell és váll, stb. -- mindez azért, mert a két idegen fajú, tehát ellenséges csiraplazma nem egyesülhet harmonikusan, hanem az egyik életre kelti a másiknak tulajdonságait."

,,...a zsidóvérben foglalt alacsonyrendû emberfajták vérjárulékainak kiütközése az, ami miatt tiltakoznunk kell a magyar-zsidó vérkeveredés ellen, mert ez a szerencsétlen összeköttetés nemcsak testileg, hanem lelkületében és jellemében is megrontja a magyarságot anélkül, hogy javára válnék a zsidóságnak!"

,,...könyörtelenül fel kell állítanunk a tilalomfát s minden eszközzel meg kell akadályoznunk a magyar-zsidó vérkeveredést, mert ennek megengedése a magyar néptest és az egész magyar nemzet ellen való bûn."

Miután ennek a tilalomfának felállítását célzó rendszabályok a mostani zsidó törvényjavaslatból hiányoznak, fájdalommal bár, de magyar fajtánk jövendõje iránti mélységes aggodalomtól vezérelve, a javaslattal szemben kell állást foglalnunk.

Nem érthetünk egyet Kovács Alajossal, aki a felekezeti statisztikában nem szereplõ, de vérségileg zsidó származásúakról azt írja, hogy számuk a zsidóság összes számához képest nem lehet túlságosan nagy, -- továbbá, hogy a mostani szórványos beolvadások még nem veszélyeztetik a magyarság etnikumát, fizikai és szellemi sajátságait.

Az egyenjogúsítás (1867) elõtt még csak elvétve fordultak elõ vegyes házasságok. A parasztsággal nem keveredtek a zsidók, a városi polgárság és a birtokos nemesség viszont idegenkedett a zsidóktól. De a rohamosan gazdagodó, vagyonosodó zsidóság pénze hamarosan csábítóan hatott az ugyanakkor elszegényedõ fõ- és középnemességre. Eleinte csak szórványosan fordult elõ, utóbb rendszeressé, megszokottá vált a gazdag (különösen az áttért) zsidó családokba való beházasodás. Miután a 67-es egyenjogúsítás csak állampolgári jogokra vonatkozott, a zsidóság vallásilag továbbra is csak tûrt felekezet maradt, a vegyes házasságok ily módon egyházi akadályokba ütköztek. A zsidók és keresztények közötti házasságkötés megkönnyítése érdelében a szabadkõmûves-zsidó befolyás alatt álló Tisza Kálmán már 1883-ba a törvényjavaslatot terjesztett a képviselõház elé. A javaslat ellen az antiszemita párt, élén Istóczy Gyõzõvel, heves harcot indított. Istóczy a vita során mondott beszédében már félévszázaddal ezelõtt fajbiológiai okokból élesen tiltakozott a vérkeveredés ellen. ,,...nem kerülhetjük el azt a veszélyt, -- mondotta többek között -- hogy az egyes, többnyire spekulációból zsidókkal összeházasodó keresztényekkel s az ezen házasságokból származó amphibiumokkal csak szaporodni fognak a zsidó szövetségesek: a mi ellenségeink, mert tapasztalati tény az, hogy az ily összeházasodások eseteiben -- csekély kivétellel -- nem a zsidó lesz magyarrá, hanem a, magyar lesz zsidóvá.

Mivel pedig én ezeknek a társadalmunk legveszélyesebb ellenségeit képezõ félzsidó ivadékoknak és zsidó sógoroknak számát szaporítani és a magyar nemzet vérét az egyiptomi páriák vére által degeneráltatni nem akarom, részemrõl visszautasítom a tárgyalás alatt lévõ törvényjavaslatot."

Az óriási többségében liberális jelszavak igézete alatt álló képviselõház természetesen megszavazta a törvénytervezetet. A fõrendiház azonban kétszer is elutasította, úgy, hogy végül le kellett venni a napirendrõl. Csak 13 évvel késõbb tudta megszavaztatni, nagy harcok és izgalmak után, alig néhány fõnyi szótöbbséggel a törvényhozás mindkét házán az akkori miniszterelnök, Wekerle Sándor.

Istóczy Gyõzõ parlamenti beszédében már akkor rámutatott arra, hogy a zsidók és keresztények közötti házasságok természetellenesek, mert a zsidó és a többi európai fajta között nagy a fiziológiai ellentét. Adatokat sorolt fel, amelyek arról számolnak be, hogy a zsidók és keresztények közötti házasságok feltûnõen terméketlenek. 1875-79-ben Poroszországban 1 házasságra jutott
evangélikusok \tközött \t4.2 \tgyermek
katolikusok \t" \t5.2 \t"
evangélikusok-katolikusok \t" \t3.2 \t"
zsidók \t" \t4.4 \t"
zsidók és keresztények \t" \t1.5 \t"

Újabb adatok szerint Poroszországban általában a házasságok 11 %-a, a zsidó-keresztény házasságok 35 %-a gyermektelen. Werner Sombart a Poroszországban tapasztaltakról azt írja, hogy az északi és a zsidó nép fajkeveredése felett rossz csillagzat lebeg. Úgy látszik a természet sem akarja az egybeolvadást: a házasságok meddõk. A félvérek sokszor szépek és tehetségesek ugyan, de nélkülözik azt a lelki egyensúlyt, amit a fajtiszta származás nyújt. Gyakran erkölcsileg lezüllenek, öngyilkosak lesznek, vagy szellemi elsötétülésben fejezik be életüket. Kiütközik rajtuk a zsidó arckifejezés.

Az idevonatkozó magyarországi adatok hasonló képet mutatnak. Kovács Alajos szerint 1911-12-ben 1000 házasságkötésre jutott a különbözõ felekezetekhez tartozóknál 226-335 születés. A zsidók-keresztények közötti házasságoknál 116 születés. Madzsar 1912-bõl való adatai szerint az anya elhunytával megszûnõ házasságra a római katolikusok között 2.1, protestánsok között 2.8, zsidók között 1.9 gyermek, római katolikus és protestánsok közötti házasság esetében 1.5, míg római katolikusok és zsidók közti házasságnál csak 0.8 gyermek jutott. Szél Tivadar következõ összehasonlító adatai is figyelemre méltóak: Budapesten
\tA megkötött házasságokból
keresztény zsidó házasság
volt %-ban \tA törvényesen élve született
gyermekek közül a ker.-zsidó
házasságokra esett %-ban
1926 \t6.7 \t2.7
1927 \t6.5 \t2.1
1928 \t6.1 \t2.4

A keresztény-zsidó házasságok rendkívüli terméketlenségének kérdésével foglalkozik Kovács Alajos dr. most megjelent újabb munkájában is megállapítja, hogy az ilyen házasságokból évenként csak 6-700, újabban már 600-on aluli születés történik. Az évenkénti születések száma az évenkénti keresztény-zsidó házasságkötéseknek csak 60 %-a, holott az összes házasságkötéseknél ez az arány szám közel 300 %. A keresztény házasságok tehát kb. ötször olyan termékenyek, mint a keresztény-zsidó házasságok.

Szél Tivadar dr. a keresztény-zsidó házasságok terméketlenségének kérdését, az ezekre a házasságokra oly jellemzõ gyakori elválások okait keresve így ír: ,,Az érzékek kielégülése után a két lélek különleges éles ellentét. Más a kereszténység erkölcse: egész gondolkodásmódja: elüt az elsõsorban az önérdek által irányított, mindenekelõtt saját hasznára törekvõ zsidóétól. A faji ellentétek, a hazaszeretetben mutatkozó különbségek, a két fél gazdasági számításai rugóinak a mindennapi életben egyre kiütközõ különbségei így azután gyakran vernek éket a vegyes, különösen a keresztény-zsidó házasulók közé."

A természet, amikor meddõvé, terméketlenné teszi a zsidó-keresztény házasságokat, a maga örök és fenséges törvényeinek igyekszik érvényt szerezni. Ám az ember határtalan önhittségében szembeszáll ezekkel a törvényekkel, megszegi õket s ezzel mérhetetlen romlást és szenvedést zúdít magára és a társadalomra.

Sajnos, a keresztény-zsidó házasságok terméketlensége -- ha magában véve biztató momentum is -- nem tudja a fajrontás szörnyû következményeit kiküszöbölni. Ezeknek a vegyes házasságoknak a száma 1895. óta több tízezerre szaporodott és éppen az utolsó években szinte ugrásszerû emelkedést mutat, másrészt fõleg társadalmunk középsõ és felsõ rétegeiben lett nagyon divatos.

1900-ban még csak 411, 1910-ben már 729, 1920-ban 958, 1930-ban 1050, azóta állandóan ezer felett van az évente zsidók-keresztények között kötött házasságok száma. Budapesten 1895-ben csak 89, 1900-ban már 192, 1910-ben 335, 1920-ban 674, 1930-ban 714, 1935-ben pedig 766 a zsidó-keresztény házasságok száma. Táblázatunk adatai szerint Magyarországon 1895. óta kereken 35.000 vegyes házasság köttetett zsidók és keresztények között, ebbõl több, mint 20.000 Budapestre esik.

Ezek a számok a magyar társadalom vérségi öntudatának, faji önérzetének és büszkeségének végzetes hanyatlására mutatnak. Fajtánk degenerálódásának sötét, vigasztalan útjára léptünk. Nem lehet fontosabb feladatunk, mint felrázni, meggyõzni a tévelygõket, a tudatlanokat, hogy árulást követnek el fajtájuk iránt. Árulást, amelyikre nincs mentség, amelyet nem lehet sem érzelmekkel, még kevésbé anyagi érdekekkel menteni. Akik ilyen vegyes házasságra lépnek, gyengítik fajtánk belsõ ellenálló erejét, gyáván megfutamodnak a reánk váró nagy élet-halál harc elõl. A keresztény-zsidó házassági adatok arról a szomorú jelenségrõl is beszámolnak, hogy elsõsorban asszonyaink és leányaink mennek szívesen férjhez zsidóhoz. Mélységes megdöbbenéssel kell tudomásul vennünk, hogy Budapesten 1936-ban már közel félezer (456) lány és asszony esküdött ,,örök hûséget" zsidó võlegénynek. Ez valójában annyit jelent, hogy a fõvárosban a zsidóvõlegények 20.7 %-a, tehát minden ötödik kap magyar nõt feleségül. (Virradat, 1938. január 17.) A magukról és fajtájukról vétkes könnyelmûséggel megfeledkezõ leányoknak és asszonyoknak, a magyar tragédia halk szavú poétájának Reményik Sándornak, a határokon túl a magyarságot hûtlenül elhagyó liliomszálakhoz írott fájdalmas búcsút intõ versét kellene átadni nászajándékul.

A keresztény-zsidó házasságkötések száma és aránya 1895-tõl 1936-ig.
\tA kersztény-zsidó házasságkötések
\tszáma \taz összes házasságkötések százalékban \tszáma
\tMagyarországon \tBudapesten
1895 \t265 \t0.2 \t04.jan \t89
1896 \t525 \t0.4 \t03.ápr \t245
1897 \t351 \t0.3 \t03.febr \t138
1898 \t339 \t0.3 \t03.febr \t145
1899 \t378 \t0.3 \t07.febr \t179
1900 \t411 \t0.3 \t3.0 \t192
1901 \t383 \t0.3 \t06.febr \t169
1902 \t481 \t0.3 \t06.márc \t237
1903 \t457 \t0.3 \t02.márc \t209
1904 \t500 \t0.3 \t3.0 \t217
1905 \t480 \t0.3 \t01.márc \t224
1906 \t531 \t0.3 \t05.márc \t267
1907 \t643 \t0.4 \t4.0 \t330
1908 \t669 \t0.4 \t4.0 \t333
1909 \t671 \t0.4 \t01.ápr \t334
1910 \t729 \t0.5 \t4.0 \t335
1911 \t785 \t0.5 \t03.ápr \t384
1912 \t815 \t0.5 \t04.ápr \t411
1913 \t930 \t0.5 \t5.0 \t455
1914 \t949 \t0.7 \t5.0 \t513
1915 \t880 \t04.jan \t04.jún \t485
1916 \t761 \t02.jan \t04.jún \t422
1917 \t846 \t01.jan \t08.jún \t460
1918 \t1.185 \t0.9 \t01.júl \t645
1919 \t1.252 \t0.8 \t06.jún \t598
1920 \t1.043 \t1.0 \t07.máj \t674
1921 \t958 \t1.0 \t07.máj \t623
1922 \t1.067 \t02.jan \t02.jún \t710
1923 \t1.007 \t03.jan \t05.jún \t711
1924 \t1.210 \t06.jan \t03.jún \t623
1925 \t951 \t03.jan \t08.jún \t660
1926 \t968 \t03.jan \t08.jún \t665
1927 \t990 \t03.jan \t04.jún \t686
1928 \t1.017 \t03.jan \t02.jún \t667
1929 \t920 \t02.jan \t01.jún \t630
1930 \t1.050 \t04.jan \t06.jún \t714
1931 \t1.032 \t04.jan \t08.jún \t713
1932 \t1.012 \t04.jan \t07.jún \t714
1933 \t1.023 \t04.jan \t06.jún \t706
1934 \t1.120 \t04.jan \t05.jún \t768
1935 \t1.138 \t05.jan \t05.jún \t766
1936 \t1.126 \t05.jan \t02.jún \t775
Összesen: \t33.838 \t--- \t--- \t19.809

Elpártolt liliomszál.

Liliomszál, liliomszál,
Idegenhez mért hajoltál?
Mért öleli karcsú szárad,
Mért felejted a fajtádat?
A fajtádat, a hitedet
Szerelmed tüzére tetted,
Messze látszik lobogása,
Mi lesz, ha lesz hamvadása?

Liliomszál, liliomszál,
Hajladozzál, Hajladozzál.
Szerelmes hajladozásod
A te legfõbb igazságod.
Mi szomorúan körülállunk,
Mert más a mi igazságunk.
Siratjuk a nászi kedved,
Siratjuk a fajtánk benned.

A 35.000 zsidó-keresztény házassághoz legalább még további 15.000 házasságot kell hozzá számítanunk, amelyet valamely keresztény felekezetre áttért zsidó kötött kereszténnyel. Hiszen nagyon sok esetben éppen a házasság megköttetése érdekében történtek áttérések. Az 50.000 házasságból -- szem elõtt tartva, ezek fentebb tárgyalt nagyfokú terméketlenségét -- egy második nemzedéket és a Mendel-féle hasadási törvényt is figyelembe véve -- legalább 80-100.000 félvér zsidó leszármazottal kell számolnunk. Ez a szám valóban nem nagy. A baj azonban ott van, hogy a keresztény-zsidó házasságok jelentékeny része a középosztályra, a vezetõ rétegekre, az arisztokráciára esik. A félvérek nagy többsége tehát az aránylag amúgy is egészségtelenül kisszámú és meglehetõsen zavaros vérségi összetételû közép és felsõosztályunk fajképét rontja meg. Miután a zsidóság felekezetileg nyilvántartott nagy hányada is ezekbe a társadalmi osztályokba tartozik, a félvérekkel a mérleg egészen a zsidóság javára billen. Nemrégiben egy alpolgármesteri jelentés hivatalosan megállapította, hogy a fõvárosban az értelmiségi keresõk 54 %-a zsidó. Az áttérteket és félvér korcsokat is számításba véve, ez az arányszám 60-65 %-ra ugrik fel.

Méhely Lajos a magyar tragédia élettudományi okait kutatva világosan rámutat. arra, hogy nemzeti bukásunk egyik legfõbb okozója az volt, hogy vezetõ osztályaink végzetesen elzsidósodtak. A vezetõ helyeket nagy számban félvérek foglalták el, akikbõl hiányzott a magyar fajtudat, a kritikus órákban fejüket vesztve gyáván meglapultak, vagy maguk is beálltak fajtánk és országunk sírásóinak sorába, vagy éppenséggel szervezõi, irányítói voltak az országrobbantásnak.

A zsidó félvérekkel nehezen lehet harcot folytatni. Õk látszólag már kikapcsolódtak a zsidó népközösségbõl, a valóságban a vérség széttéphetetlen szálai fûzik õket a zsidósághoz. Befurakodhatnak mindenüvé, velük szemben nem érvényesülnek társadalmi gátlások, mögöttük ott áll a zsidóság megértõ pártfogása is. Ezek a félvérek énjük kettõssége miatt nyugtalan és kiegyensúlyozatlan lelkületûek. Felõrlõdnek abban a belsõ harcban, amelyet az ellentétes faji hatóerõk vívnak bennük.

V.

A kersztény-zsidó házasságokkal kapcsolatban törvényes kereteken belül folyó vérkeveredés mellett be kell számolnunk egy másik, az elõbbinél sokkal nagyobb méretû, törvényes kereteken kívül esõ zsidó-magyar fajkeveredésrõl is. Míg az elsõ a közép és felsõ osztályaink, az utóbbi az alsóbb társadalmi osztályok elzsidósodásához vezet. A vegyes házasságokról készített statisztikai adatgyûjtés alapján nagyjából képet tudunk szerezni arról, hogy milyen arányú a törvényes kereteken belül végbemenõ vérkeveredés. Igen nehéz feladat elõtt állunk azonban, ha a házasságon kívüli vérkeveredésrõl akarunk legalább hozzávetõleges adatokat szerezni. A hivatalos statisztikai adatgyûjtés ez esetben teljességgel használhatatlan, mert a törvénytelen újszülött anyjának felekezeti hovatartozandóságáról számol be csupán. Arról azonban mindmáig semmiféle statisztika sem számol be, hogy évrõl-évre hány száz, hány ezer szerencsétlen, védtelen, robotoló magyar nõ, falusi szolgáló, városi cseléd, munkáslány, magánalkalmazott -- lett valamelyik korcsmáros, szatócs, kupec, jampec, vagy vezérigazgató bujaságának prédájává. Arról sem számol be semmiféle statisztika, hogy évrõl-évre hány, jobbsorsra érdemes magyar lány süllyed el a zsidó kerítõk és leánykereskedõk kezén a prostitúció fertõjébe. Csak néha-néha jelenik meg az újságokban egy-egy vérlázító cikk, amely fénysugárként belevilágít abba a sötét, feneketlen erkölcsi fertõbe, amely napról-napra szedi szánalomra méltó áldozatait (Virradat. 1937. szeptember 8. Felháborító erkölcstelenségek az erzsébetvárosi Kaufmann gyárban.) Elvétve jelennek meg rövid, pár soros megdöbbentõ híradások arról, hogy itt is, ott is, hivatalos megállapítás szerint, a törvénytelen újszülöttek óriási többsége zsidó apától származik. A megszámlálhatatlan sok apasági kereset és a törvényszéki tárgyalások jegyzõkönyvei, mennyi borzalomról, mennyi szenvedésrõl tudnának beszámolni?

Méhely professzor egyik, ezzel a kérdéssel foglalkozó cikkében, egy értesítést említ, amely arról számol be, hogy az egyik alföldi falu zsidó korcsmárosának fia azzal dicsekszik, hogy a faluban már 21 magyar parasztlánynak van tõle gyereke. Amíg a falu férfiai koratavasztól késél õszig sokszor otthonuktól távol, munka után járnak, addig a meggazdagodott zsidó korcsmárosok ,,a nép nyomorát kihasználva, szemitanéger vérüket bõségesen ráoltják a falu páriáira."

Hány és hány elcsábított, meggyalázott magyar nõ menekül a szégyen elõl a halálba, hányan pusztulnak el lelkiismeretlen kuruzslók kezei között és hányan lesznek egész életükre nyomorékok?

A mi mérhetetlen vakságunkkal magyarázható, hogy ,,sok ezer magyar leány és asszony vére kiállt bosszúért az égre megtorlatlanul." (Méhely.)

Az Országos Stefánia Szövetség kiadásában nemrég megjelent,- a házasságon kívül született gyermek kérdésével foglalkozó -- tanulmányban néhány igen tanulságos adatot találunk. Megtudjuk például, hogy az 1928-1931. években vizsgált 8615 házasságon kívül született gyermek anyja közül 2.76-2.31 % volt a zsidó, míg az apák között 5.95-5.52 % zsidót találunk. 1928-ban 52 törvénytelen újszülött anyja volt zsidó, ugyanakkor 112-nek az apja tartozott az izraelita ,,felekezethez". 1929-ben 49 zsidó anyával szemben 131 zsidó apát találunk. 1935-ben az arány 39 a 111-hez, 1931-ben pedig 53 a 118-hoz. Láthatjuk e számokból, hogy a zsidó apák száma mindég legalább akkora, mint az anyáké. Ebbõl a néhány adatból sejteni lehet, hogy milyen szerepet játszanak a zsidók a törvénytelen születéseke körül.

Bár az utóbbi években a törvénytelen születések abszolút száma jelentékenyen csökkent, ez az apadás valójában csak látszólagos, mert egyidejûleg az összes újszülöttek száma is ugyanoly mértékben hanyatlott. A törvénytelen születések számának háború utáni alakulására nézve álljanak itt az alábbi adatok:

Házasságon kívüli születések száma:

Év Az országban Budapesten Száz élveszülött közül az országban Budapesten 1926 20.083 3338 8.5 19.9 1927 19.138 3039 8.5 19.2 1928 19.419 3290 8.4 19.2 1929 19.483 3348 8.8 20.1 1930 20.389 3257 9.0 19.5 1931 19.894 3271 9.3 19.8 1932 20.255 3142 9.6 19.6 1933 19.309 3021 9.7 19.9 1934 19.068 2950 9.5 18.7 1935 19.673 2643 9.1 16.9

Kitûnik a táblázatból, hogy az országban most is majdnem minden 15-ik, a fõvárosban pedig minden 6-ik újszülött törvénytelen.

Próbáljunk meg a következõkben arra a kérdésre felelni, hogy vajon a törvénytelen születések révén hány félvér zsidó korccsal kell számolnunk ezidõ szerint Magyarországon? Számításainkban csak az utolsó négy évtizedet vesszük figyelembe (1898-1938). E negyven esztendõbõl húsz még a régi Magyarországra jut. Nagy-Magyarországon 1898-ban 58063, 1918-ban 34379 törvénytelen születés volt. A húsz esztendõ alatt összesen 1.200000 volt kereken a törvénytelen születések száma. Miután az ország megcsonkításával a hazai zsidóságnak körülbelül fele a megszállott területeken maradt, a törvénytelen születéseknek is felét számításon kívül hagyjuk. A fennmaradó 600000-nek egy ötödét, de legalább százezret a tapasztalat szerint minden bizonnyal zsidó származásúnak vehetünk. Csonka-Magyarországon 1918-tól 1937-ig kereken 360.000 volt a törvénytelen születések száma. Ha ezeknek is csupán egy ötödét vesszük zsidó származásúnak, akkor is 60-70000 újabb zsidó félvért kapunk. Az utolsó négy évtized során tehát Csonka-Magyarország népi állománya a törvénytelen születések révén 160-170.000 néger-szemita zsidó félvérrel gazdagodott. Ehhez a számhoz azonban hozzá kell vennünk már egy második nemzedéket is (a törvénytelen származásíjak általában korán házasodnak és szaporák), nem feledkezve meg továbbá a Mendel-féle öröklési törvényekrõl, amelyek keveredés esetén a faji bélyegeknek az utódokban való széthasadásáról szólnak, még ha számításba is vesszük a törvénytelen születésekkel kapcsolatos gyakori halvaszületést, csecsemõ és gyermekhalandóságot; mégis legalább újabb százezer zsidó félvérrel kell ily módon még számolnunk. (Lásd erre a kérdésre vonatkozólag még Bosnyák: Fõvárosunk elzsidósodása 30. lap.)

Összevéve a keresztény-zsidó házasságokból és a törvénytelen születésekbõl származó zsidó félvéreket; együttes számukat -- tekintetbe véve az elhalálozásokat is 300-350.000-re kell tennünk. Megjegyezzük, hogy más komoly becslés szerint a félvérek száma legalább félmillióra tehetõ.

VI.

Akár 300.000, akár 500.000 a zsidó félvérek száma, minden lelkiismeretes, fajtája sorsát szívén viselõ magyar egyet kell értsen velünk abban, hogy ez a szám aggasztóan, sõt megdöbbentõen nagy. Nem kell hozzá túlságosan nagy és színes képzelõ tehetség, hogy e számok tudatában mindenki megállapíthassa: ha a zsidósággal való vérségi keveredés a mostani ütemben tovább folyik, ha ennek a folyamatnak radikális rendszabályokkal nem vetünk azonnal véget, az elzsidósodás ijesztõ, sötét réme pár évtized múlva még ijesztõbb és borzalmasabb valósággá válik. A legszégyenletesebb faji halál dögmadarai már itt kóvályognak felettünk.

Senki sem csodálkozhat azon, ha e tények tudatában mélységes fájdalom és fojtogató aggodalom tölt el bennünket, amikor azt látjuk, hogy a parlament elé kerülõ zsidó törvényjavaslatból a fajbiológiai meggondolásoknak még a nyomai is hiányoznak. Egy szerencsétlen történelmi fordulat során és a magunk könnyelmûsége folytán mindenünkbõl kifosztottak, megraboltak bennünket, nem maradt semmi egyebünk, csak a mi drága magyar fajtánk, az õsi magyar vér. Lehet-e nagyobb, szentebb feladatunk, mint ezt megvédeni minden rontástól, fertõzéstõl: Hiába igyekszünk korlátozó rendszabályokkal a zsidóság gazdasági és kulturális befolyását visszaszorítani, ha a szabaddá tett helyeket az áttért, késõbb pedig a félvér zsidók ezrei foglalják majd el.

Sokan, jóhiszemûek azt mondják: nekünk magyaroknak, akik annyiféle néppel, fajtával voltunk és vagyunk vérségi kapcsolatban, nem szabad -- a zsidósággal szemben sem -- faji álláspontra helyezkednünk, mert ennek elõbb-utóbb végsõ következményeiben beláthatatlan belsõ meghasonlás lesz az eredménye. Így csak azok beszélnek, akik a fajélettan alapvetõ törvényeit nem ismerik. Akik azonban a magyarság és a magyar birodalom területén élõ nemzetiségek fajképét és vérségi összetételét ismerik, azok tudják, hogy a magyarság és a többi népi kisebbségek fajkeveredésébõl kifogástalan, vagy legalábbis elfogadható utódok származhatnak. Kivételt ez alól a szabály alól csak az északi és a mediterrán fajtához tartozók (számuk nálunk különben sem nagy), továbbá elsõsorban és mindenekfelett a zsidók képeznek. A zsidók, mint már elõbb részletesen kifejtettük, minden európai néppel és fajtával idegenül állanak szemben. A velük való vérségi keveredés ellen küzdeni minden népnek, tehát a magyarságnak is -- életbevágó fontosságú kötelessége. Az amerikai közvélemény minden eszközzel igyekszik megakadályozni a négerekkel való vérkeveredést. Egyáltalában nem befolyásolják õt ebben a demokratikus eszmék. Olaszország szigorú rendszabályokkal tiltotta meg az olaszoknak az abesszin benszülöttekkel való keveredést. Nekünk sem szabad késlekedni, ha csak nem akarunk a közép-amerikai félvér országok színvonalára süllyedni.

Mondanivalóink végére érve, a zsidó törvényjavaslat elleni kifogásainkat két pontban összegezhetjük.

1. Nem tisztázza a zsidóság közjogi helyzetét. Elmulasztja népi, vagy faji kisebbségé nyilvánítását. A ,,faj vagy felekezet" vitának el kell végre tûnnie a közéletbõl. E kérdés felett a modern tudomány, a kultúremberiség és a zsidóságnak komolyabb õszintébb része már régen napirendre tért. Elmondhatjuk mi is Werner Sombarttal:

,,...egy késõbbi kor alig fogja tudni felfogni, hogy voltak napjainkban emberek, kik a zsidót nem tudták, mint egy határozott nép, vagy race (a név mellékes) hozzátartozóját látni, mint mondjuk egy négert, egy eszkimót, egy pomerániait, vagy egy dél-franciát. Én ,,bebizonyítottnak" veszem a zsidó nép fajiságát."

2. Nem tiltja meg a zsidók és magyarok összeházasodását. Nem sújtja súlyos büntetéssel azokat, a zsidókat, akik házasságon kívül követnek el vérfertõzést a magyarsággal szemben.

A magyar társadalomra nagy és komoly feladatok várnak. Törvényes rendszabályok hiányában önmagának kell megszerveznie a magyarságnak a zsidósággal való vérkeveredése ellen irányuló önvédelmi harcát.

A fajvédõ, nacionalista mozgalmak számára pedig -- ha a zsidótörvény-javaslatot mostani formájában szavazza meg a törvényhozás -- nem marad más hátra, mint új, elszánt harcot kezdeni a zsidókérdés fajélettani értelemben való rendezéséért, a magyar vér, a magyar fajta tisztaságának és becsületének védelméért.

Irodalom:
Kovács Alajos: A csonka-magyarországi zsidóság a statisztika tükrében.
Méhely Lajos:A magyar tragédia élettudományi okai.
Méhely Lajos: A magyar fajvédelem irányelvei
Gáspár János: Fajismeret
Frigyes Lajos: A zsidók természetrajza
Kovács Alajos: A zsidóság térfoglalása Magyarországon.
Szél Tivadar: A házasságok termékenysége Budapesten.
Szél Tivadar: A budapesti házasságok.
Méhely Lajos: Vérfertõzés.
Grimm Gabriella dr.: A házasságon kívül született gyermek, mint csecsemõvédelmi probléma.
Méhely Lajos: A magyar faj önvédelmi harca.
Sombart Werner: A zsidók jövõje.



0 komment , kategória: Bosnyák Zoltán: Az idegen vér

linkhttp://blog.xfree...20v%C3%A9r
4 #3 Posta Imre
- 2017-07-30 18:59
mujkó és mennyire igazad van. Etalon!

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.73 másodperc
2,946,207 egyedi látogató