Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

A lengyelek 81 százaléka szerint szükség van az igazságügy megreformálására

BelföldValszeg ugyanolyan mocskos zsidó poszkomcsi tetvek vannak ott is, mint itt. van kérdés? A lengyelek 81 százaléka szerint szükség van az igazságügy megreformálására, ellenkezõ állásponton 14 százalék van, miközben csupán a társadalom 5 százalékának nincs errõl véleménye - derül ki abból a pénteken közölt felmérésbõl, amelyet az IPSOS közvéleménykutató készített.
A lengyelek 81 százaléka szerint szükség van az igazságügy megreformálására

A lengyel közszolgálati televízió (TVP) számára a felmérést szerdától péntekig készítették, vagyis azután, hogy Andrzej Duda államfõ bejelentette: megvétóz kettõt a bírósági reformot elõkészítõ három törvény közül.

A felmérés másik kérdése úgy hangzott: "Meg van elégedve azzal, ahogy a lengyel bíróságok mûködnek?" Itt a megkérdezettek 58 százaléka nemmel, 31 százalék pedig igennel válaszolt.

Csekély többséget alkotnak viszont azok, akik úgy vélték, hogy a lengyelországi törvényszékeken igazságos ítéletekre lehet számítani - ezen az állásponton 49 százalék volt, miközben 46 százalék nem így látja a helyzetet.

Ugyanakkor arra a kérdésre, hogy a lengyel bíróságokon "nem hivatalos paktumok" érvényesülnek-e, a válaszolók 58 százaléka adott igenlõ választ, 34 százalék azonban nem értett ezzel egyet.

A felmérés készítõi feltették azt a kérdést is, hogy az utóbbi napokban szervezett, a bírósági reformot ellenzõ tüntetéseken a politikusok mellett résztvevõ bírák politikailag elfogultak-e. A válaszolók 63 százaléka úgy gondolja, hogy igen, 32 százalék nem osztja ezt a véleményt.

A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) az igazságszolgáltatás mélyreható átalakítását tervezi. A PiS arra hivatkozik, hogy a perek évekig húzódnak, a bíróságok nem hatékonyak, s az igazságügyi rendszer nem kezeli megfelelõen egyes bírák korrupt és részrehajló magatartását. A reform elõfeltételeként a kormány szervezeti és személyi változásokat is szükségesnek tart, azzal érvelve, hogy ez 1989-es rendszerváltás után ez eddig elmaradt.

Az ellenzék szerint a kormány teljes ellenõrzése alá akarja vonni az igazságszolgáltatást, Varsóban és több lengyelországi városban az utóbbi napokban több ezres tüntetéseket szerveztek emiatt. Az Európai Bizottság a fejlemények alapján szerdán gyors jogi következményeket helyezett kilátásba arra az esetre, ha Lengyelországban hatályba lépnek a kifogásolt, a parlamentben már megszavazott törvények.
Link

Hozzaszolasok

Még nem küldtek hozzaszolast

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
296,660 egyedi latogato