Bejelentkezés
Meghalt a világ legöregebb férfija
Ebbõl egy laikus is megértheti, hogy a gáz és a holokoszt a hosszú élet titka. Egy hónappal 114. születésnapja elõtt meghalt Iszráel Krisztál, a világ legöregebb férfija Izraelben.
A Haifán élõ lengyel holokauszttúlélõ csütörtökön rosszul érezte magát, kórházba vitték, ahol péntek délben elhunyt – közölte lánya, Sula Kuperstoch.
Nagyon optimista volt annak ellenére, amin átment, hiszen elvesztette az egész családját a vészkorszakban, de mindenben a szépet és a jót látta. Volt arányérzéke, és tudta mi a fontos, és mi nem. Ezt tanultam tõle
– emlékezett lánya.
Krisztál személyében Izrael történetében elõször lett 2016-ban az ország polgára a Guinness Rekordok könyve által is elismerten a világ legöregebb férfija. Az errõl szóló dokumentumot 112 éves, öt hónapos és 25 napos korban vehette át a haifai férfi.
A világéletében cukorkakészítéssel foglalkozó Iszráel Krisztál 1903. szeptember 15-én született a lengyelországi Zarnow faluban. Már háromévesen elkezdett a helyi zsidó vallási iskolába járni, majd a közeli Lódzba költöztek. Ott családot alapított és egy cukorkagyártó üzemet hozott létre.
1940-ben a gettóba kellett költöznie feleségével és két gyermekével, ahonnan 1944-ben Auschwitzba deportálták. Két hónap után más lágerekbe került, és amikor felszabadult, 37 kilós volt.
A háború után Lódzban újraindította cukorkaüzemét és ismét megnõsült. 1950-ben új családjával Izraelbe költözött és Haifán telepedett le, ahol újfent cukorkák gyártásával kezdett foglalkozni. Egy fia és egy lánya született, ma már unokák és dédunokák vették körül.
Link' target='_blank'>Link

Hozzaszolasok
Még nem küldtek hozzaszolast
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.