Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Az Erdélyi Magyar Néppárt feljelentette a magyarellenes gyûlöletkeltõket

BelföldZsidó viaskodik a zsidóval, parasztvakítás gyanánt. Gyûlöletkeltés, az meg a biharbaxnádi recefice? nagyon viszket nekik már az "ótonómia". Ügyészségi feljelentést tett az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) elnöke, Alexandru Cumpanasu ellen, a magyarok elleni gyûlölethullám gerjesztése miatt.

A feljelentést Toró T. Tibor, az EMNP ügyvezetõ elnöke jelentette be kedden egy kolozsvári sajtótájékoztatón. Elmondta, hogy Kelemen Hunor kijelentése – mely szerint az erdélyi magyarság nem tudja és nem akarja ünnepelni Erdély és Románia egyesülése kinyilvánításának 2018-ban esedékes centenáriumát – az erdélyi magyarság egészének életérzését fejezi ki. Toró T. Tibor azt vélte uszításnak, hogy a CNMR közleményét aláíró Alexandru Cumpanasu Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását kezdeményezte. Azt tartotta meglepõnek, hogy a javaslat a gyûlöletbeszéd hullámát indította el, és alig volt hallható józan hang a román társadalomban a témával kapcsolatban – írja az MTI.

Az EMNP ügyvezetõje nyomatékosította, hogy a román törvények szerint nem vonható meg a román állampolgárság azoktól, akik ezt születésükkel szerezték. Úgy vélte, hogy a fenyegetés mégis megfélemlítõ hatással van az egész erdélyi magyar közösségre. Azt is megjegyezte, az efféle kijelentések a román társadalomra hatnak kedvezõtlenül,

hiszen ezután a román politikusok arra éreznek késztetést, hogy maguk is beszálljanak a versenybe, és megmutassák, hogy ki jobb román.Ez pedig akadályozza a román-magyar kiegyezést."

Toró T. Tibor szomorúnak tartotta, hogy Klaus Iohannis román államfõ sem hagyta válasz nélkül Kelemen Hunor kijelentését. Az elnök arról biztosította a közvéleményt, hogy az erdélyi szászok a románokkal együtt ünneplik meg az egyesülés centenáriumát. A politikus furcsállotta, hogy az államfõ a szász közösség nevében beszélt.

Kelemen Hunor
Fotó: MTI Fotóbank

Toró kijelentette, hogy nem Kelemen Hunort akarják az ügyészségi feljelentéssel megvédeni, õt képesnek tartják arra, hogy megvédje magát, de fontosnak gondolják a magyar közösség megvédését hasonló támadásoktól a centenárium elõestéjén.

Vallom, hogy a centenárium nekünk is egy esély a tisztázásra. Próbáljunk élni ezzel a lehetõséggel"

– fogalmazott Toró T. Tibor.

Az RMDSZ elnökével a kolozsvári Szabadság napilap közölt interjút augusztus elején. Ebben a politikus kijelentette, hogy:

a románságnak el kell fogadnia, hogy mi (az erdélyi magyarság) nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at".

Kelemen Hunor úgy vélte, hogy hiba volna, ha az erdélyi magyarság sündisznóállásba zárkózna a centenárium évében, ezért a szövetség konferenciákat szervez, és kiadványokkal készül felmutatni, hogy mivel járult hozzá a magyarság az elmúlt száz évben Erdély és Románia fejlõdéséhez.

Az RMDSZ azt a munkacímet adta centenáriumi programjának, hogy Ezer év Erdélyben, száz év Romániában. A kijelentésekre adott válaszként a CNMR elõbb Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását kezdeményezte, majd egy újabb közleményben arra tett javaslatot, hogy vonják vissza a Kelemen Hunornak 2000-ben adott Románia Csillaga állami kitüntetést.Link

Hozzaszolasok

Még nem küldtek hozzaszolast

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.08 masodperc
294,780 egyedi latogato