Bejelentkezés
Kiemelt fontossággal bírnak a szakszolgálatok

A vezérezredes beszédében elmondta: a személyügyi területen dolgozóknak mindig élen kell járniuk és mindig a lelkiismeretük, a szívük alapján kell, hogy végezzék a munkájukat, mert az a fõ, hogy a személyi állomány elégedett legyen. A vezérezredes kitért arra is, mindenki azt várja a szakszolgálatoktól, hogy élen járjanak az utóbbi 25 év legnagyobb haderõfejlesztési programja, a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderõfejlesztési Program kialakításában.
„Mindenki azt várja, hogy önök mondják meg, miként kell továbbhaladni” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a szakemberek dolga a koncepció részleteinek kibontása. A szakszolgálatok munkatársaihoz fordulva azt kérte, lelkiismeretesen, becsületesen és odaadóan végezzék munkájukat a honvédségi dolgozók megelégedésére.
Az ünnepségen felolvasták dr. Simicskó István honvédelmi miniszter levelét, amelyben azt írta: a katonák azzal a tudattal szolgálnak itthon és a határokon túl, hogy a szakszolgálatok, illetve parancsnokaik lelkiismeretesen és empátiával képviselik érdekeiket. „Önöknek azon kell dolgozniuk, hogy a személyi állomány az adott helyzetben a legjobb megoldást kapja a szolgálati életpályáját és helyzetét érintõ döntések során” – tette hozzá. A miniszter a levélben hangsúlyozta, továbbra is számítanak a szakszolgálatok munkájára a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderõfejlesztési Programban, amiben már eddig is jelentõs szerepet vállaltak.
Az ünnepség végén elismeréseket adtak át a szakszolgálatok munkatársainak.
Fotó: Tischler Zoltán
Link
Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2017. September 03. 16:57:58
- 2017. September 03. 17:10:02
- 2017. September 03. 17:19:24
- 2017. September 03. 17:35:45
- 2017. September 03. 18:38:44