Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Földi László szerint a háború már elkezdõdött, mindenki zsarol, fenyegetõzik

BelföldKeresd a zsidó-cigányt és megleled a szabadkõmûves-jezsuita összeesküvõket. Háború? Hol? Hülye ez, csak nem pörög. Szakértõ? /i> A fegyverek már az asztal alatt vannak, Európának azt kell elérnie, hogy ott is maradjanak, különben elpusztulhat – mondta az M1-en a titkosszolgálati szakértõ.
Líbia migránsokkal zsarolja Európát. Mivel a Nyugat nem ismeri el a tripoli kormányt, az iszlamisták azzal fenyegetõznek, hajókat bérelnek, amelyekkel még nagyobb tömegben utaztatnak majd afrikai bevándorlókat a Földközi- tengeren át Európa felé.


"Már egy Líbia is..."

A probléma nem az, mint mond Líbia, hiszen nem is nagyon tudni, ki gyakorolja a hatalmat, hanem, hogy "már egy Líbia is tudja Európát zsarolni”, mindez pedig azt jelzi: a Közel-Keletrõl és Észak-Afrikából érkezõ invázió – és nem bevándorlás, migráció! - egyre több ponton ér már össze, miközben a világ legerõsebb hadseregével (NATO) rendelkezõ Európa védtelen – hívta fel a figyelmet az M1 reggeli mûsorában a titkosszolgálati szakértõ. A helyzetet ráadásul tovább bonyolítja, hogy az USA után a legnagyobb NATO-hadsereggel rendelkezõ, iszlám Törökország szintén zsarol – tette hozzá Földi László.


A háború elkezdõdött

A német kancellár most azt mondja, ha nem sikerül egységes uniós megoldást találni, és Németország lezárni lesz kénytelen határait, a Balkánon háború lehet, Merkel azonban egy nagyon okos nõ, aki pontosan tudja, hogy a háború már rég elkezdõdött, csak a fegyverek még az asztal alatt vannak, és Európának azt kell elérnie, hogy ott is maradjanak – értékelte a helyzetet a szakértõ. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha az ENSZ-határozatra hivatkozva a NATO már Afrika partjainál megállítja a folyamatot, ebben azonban a szövetség legerõsebb tagja, irányítója, az USA egyelõre nem érdekelt.

Európa halálát jelentheti

Pedig a most ellenõrizetlenül, illegálisan módon, a határokat átgázolva érkezõ tömeget Európában kezelni sokkalta több pénzbe kerül, mint ott tartani, ahonnan indul, az áradat pedig Európa halálát jelentheti – figyelmeztetett Földi. Közös európai megoldás híján ugyanis az országok kerítésekkel veszik majd magukat körül, ami gyakorlatilag az EU felbomlását jelentheti, hiszen nem lesz esély közösen védekezni. De - tette hozzá - nem is az EU, hanem Európa védelme a lényeg, amelyhez a balkáni országok is beletartoznak.

MTI/AP/Gregorio Borgia


Régen jobb volt?

Arra a felvetésre, hogy a közel-keleti térség a diktátorok hatalma alatt még szûrõként mûködhetett, Földi úgy reagált, nem a diktátorok személye itt a fontos, hanem a központosított államigazgatás (diktatúra), amelyben ezek az országok szocializálódtak. Lehet, hogy a demokráciából nézve ez nem tetszett, és sajnáltuk az ott élõ szegényeket, jobban kell azonban sajnálni azokat, akiket arra vettek rá, hogy árkon-bokron keresztül vándoroljanak a családjukkal, és nem tudni, mi lesz velük, Európa egy idõ után ki fogja lökni õket magából, vagy elpusztul – fogalmazott a szakértõ.

Kadhafi halálával kezdõdött

Líbia már évek óta jelentõs tranzitország az Afrikából érkezõ migránsok számára, több ezren vágnak neki embercsempész hajókon a kockázatos útnak, hogy elérjék Európa partjait. A bajok akkor kezdõdtek, amikor Moammer Kadhafi elnököt 2011-ben megbuktatták. A líbiai diktátor szigorúan ellenõrizte az ország partjait, cserébe több európai országból, fõként Olaszországból komoly támogatások érkeztek. Halála óta azonban teljes a káosz az országban: két kormány küzd egymással a hatalomért, és az embercsempészet ellen semmit sem tudnak, vagy akarnak tenni. Az Iszlám Állam nevû terrorszervezet pedig a helyzetet kihasználva, megvetette lábát az észak-afrikai országban: mintegy 200 kilométeres partszakaszt tart ellenõrzése alatt, védelmi pénz és harcosaik Európába juttatása fejében pedig az embercsempész bandák háborítatlanul tevékenykedhetnek.

„Európa feketébe borul"

A migránsáradatot most a Nyugat által el nem ismert, önmagát szintén az ország valódi kormányának nevezõ Líbiai Általános Nemzeti Kongresszus is kihasználná: azzal fenyegetõzik, hogy ha az európai országok nem ismerik el valódi líbiai kormányként, migránsokkal árasztják el a kontinenst, a mostani tömeg sokszorosával. Egyik képviselõjük, a brit The Telegraphnak adott interjúban közölte: hajókat bérelnek majd, amelyekkel még nagyobb tömegben utaztatnak afrikai bevándorlókat a Földközi-tengeren át, Európa felé. Egy másik szóvivõ azt mondta, Líbia évi több tízmillió dollárt fordít arra, hogy fékezze az áradatot, de akár arra is költheti ezt a pénzt, hogy Európa felé vigye hatalmas tömegben a migránsokat. Fenyegetései Kadhafi 2005-ben tett megjegyzéseire emlékeztetnek, aki „Európa feketébe borításával" fenyegetõzve próbált meg milliárdos támogatásokat kicsikarni Brüsszelbõl.

Ankara is zsarol

Azonban nemcsak Líbia próbálja zsarolni Európát. Októberben a török elnök is merészen nyilatkozott, az Angela Merkel német kancellárral folytatott megbeszélések után. Ha azt mondják, hogy Törökország nélkül nem megy, akkor miért nem vesznek fel minket az unióba? Sok uniós tagállam kevesebbet vett át nálunk az uniós jogból, sok uniós tagállam messze lemaradt tõlünk gazdasági fejlettségben – fogalmazott akkor Recep Tayyip Erdogan török elnök. Európa három milliárd eurót ajánlott fel Törökországnak menekülttáborok támogatására. A török kormányfõ üdvözölte az elõrelépést, de jelezte, ez kevés, ennél sokkal többet fog kérni azért, hogy megállítsa a menekültáradatot, és nem is csak pénzt.

Athén is fenyegetõdzik

Tavasszal, a görög euróválság idején pedig az athéni védelmi miniszter mondta azt, hogy ha további megszorító intézkedésekre kényszerítik az országot, és nem segítik ki a válságból õket, migránsok százezreinek adnak majd uniós útlevelet, és nyugat felé indítják õket. Idén a Törökországon és Görögországon keresztül vezetõ „Égei-tengeri" útvonalon több mint félmillióan keltek át, hogy elérjék Európát. Líbiából pedig több mint 140 ezren érkeztek Olaszországba. Link

Hozzaszolasok

4 #1 Posta Imre
- 2015. November 06. 19:41:39
154 #2 kakas
- 2015. November 07. 10:01:27
36.media.tumblr.com/127d2878361b2c01fc898c22d263dd20/tumblr_nw2v74Uzdv1s0tnt7o1_500.jpg[movie=youtube]https://www.youtube.com/watch?v=U_TcA7WiCdE[/movie]
63 #3 GP
- 2015. November 07. 16:05:58
[movie=youtube]https://www.youtube.com/watch?v=ATzc1jcXn4w[/movie]
99 #4 MORMOTA1968
- 2015. November 07. 18:18:23
Mikor is találták fel a torpedót?

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
309,202 egyedi latogato