Bejelentkezés
Ötezer névbõl álló célpontlistát találtak a német hatóságok egy razzián

A listán több mint száz politikus neve is szerepel, a teljes német politikai palettáról.
A biztonsági forrásokra hivatkozó Die Welt azt írta, hogy
az egyik gyanúsított egy állásából felfüggesztett rendõr, aki munkahelyi számítógépe segítségével derítette ki a politikusok lakcímét. A másik gyanúsított egy rostocki ügyvéd-politikus. Az õ ingatlanjának átkutatása során találták az ötezer nevet tartalmazó két mappát.
A német rendõrség azzal gyanúsítja az augusztus 28-ai razzia érintettjeit, hogy politikusok túszul ejtését és meggyilkolását tervezték a migrációról vallott nézeteik miatt. A gyanúsítottak attól tartottak, hogy a német menekültpolitika miatt elszegényedik az ország, és élelmiszert, illetve lõszert halmoztak fel, valamint támadásokat terveztek - mondta el korábban a helyi ügyészség.
A Die Welt úgy tudja, eddig semmi sem utal arra, hogy megfigyelték volna a listázott embereket vagy konkrét terveket szõttek volna valamelyikük meggyilkolására.
Link
Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2017. September 09. 11:39:11
- 2017. September 09. 12:19:52
- 2017. September 11. 18:38:29