Bejelentkezés
'Én már már tudom követni ki kivel van...'
„A politikai korrektség senkinek sem jó. Egy hazugság az egész, ami csak elfedi a valóságot” – véli Yvonne, Rob pedig a bevándorlók közötti antiszemitizmust vitató holland baloldal ellen intéz kirohanást. „Teljesen bolondok. Pszichológus vagyok, tudom, mit beszélek. Egyszerûen bolondok. Tágra nyitják a kapukat a muszlimok elõtt, és évrõl-évre rosszabb. Nem csak a zsidóknak, a melegeknek, a fehéreknek, mindenkinek”
"Hasonlóan vélekedett Jacobs fõrabbi is. „A politikai korrektség sosem jó. Ha beteg vagy, és az orvos tudja, mi a bajod, akkor már félig meggyógyultál. De ez a hallgatás nem jó a zsidóknak. Gondjaink vannak, és senki sem mondja ki . . . Én is könyörgök, kiabálok, de senki sem hallgat rám”. Éppen ezért, noha nem támogatja Geert Wilders -aki szintén zsidó- szélsõjobboldalinak tekintett holland Szabadságpártját, szerinte Wilders fontos dolgokról beszél. „Nem hasonlíthatjuk Hitlerhez” – reagál a baloldal Wilderst ért vádjaira. „Szókimondó, de nem az arabok, mint egész ellen beszél”.
"Pár éve például egy török származású hágai baloldali önkormányzati képviselõ twittelte azt, hogy az Iszlám Állam „a cionisták mûve”. Jan Wijenberg, aki a szocialista kormány alatt volt holland nagykövet Szaúd-Arábiában, arról írt véleménycikket, hogy az ISIS céljai éppen olyan utópisztikusak, mint anno a cionistáké voltak. Hilversum szocialista polgármestere pedig két éve hasonlította az Iszlám Állam dzsihadistáit az egykori cionista pionírokhoz."
Link

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2017. September 24. 07:21:09