Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

5 év után visszaadják az elrabolt számítógépem

GondolatokIlletve adnák, de már nem kell. Gerry hozott egyet a nyáron az meg már annyit nem ér, hogy befáradjon az asszony érette, így vagy kihozzák három járõrkocsival, vagy privatizálja valamelyik rendõr-tetû. Érdekes, hogy az asszonynak akarják odaadni, pedig egyetlen egyszer meg nem hallgatták, mint tanú, vagy tettestárs, de a bírósegg így "döntött". Se bocsánatkérés, se kártérítés...csak örüljünk, hogy vagyunk. Háááát, örülünk és nem felejtünk!





















Hozzászólások

267 #1 Perle
- 2017-10-07 19:48
Imre, úgy kezelhették a gépedet, mint a patika egyik tárgyi eszközét.. Csak a cégvezetõnek adják ki. Azért rendesen voltak, hogy nem 5 éven túi szolgáltatták vissza, mert akkor a követelésed velük szemben elévült volna..Igaz, hogy ha figyelembe vesszük a tárgyi eszköz 5 ev alatti értékcsökkenését, már semmit sem ér a gép. Vera a leltárból egyszerûen kivezetheti..:Ds_nezem
4 #2 Posta Imre
- 2017-10-08 09:14
Perle, ez már rég az abszurd-humor kategóriája. Isten faxán ezek a fityma. Mit írhatnék még és kinek? Agyon kell lõni ezt a rohadt bandát demokratikusan és mind egy szálig. De ez már eddig sem volt kérdés.
131 #3 lalapapa
- 2017-10-08 12:35
Lathato a kepeken is hogy az erosebb kutya volt az nemet juhasz me kefelte a libakat, igy tobb liba zsirt adott,
akkor nem ertem hogy a kapcsolatban levo foldonkivuliek melyek titkos szerkezetet epitettek bele a technikakba hogy most azt mert nem irtak a jelentesbe,
hogy volt oitt meg kefeles is az irodai asztalon,
es lehalgatasok melyeket majd a holdon
kinyomtatnak, milyen szinten ell meg a foldi allati emberi faj, vagy eppen fog meg tobbet sullyedni is,
de a kanca liba zsirral bekent forgatyuk a gepben eleg sok ertekes ur anyagot tartalmazott,
igy mindent tudnak mi folyik a szerveknel,
termeszetessen meg sok gagogas lesz
es lo rugas is,
sok szegeny van meg az emberisegre,
egyenlore figyelnek mindent
es ki nem ember azt viszik majd ki herelesre a noket
meg sajnos kiszivasra,
hogy a foldon ne szaporadjanak a jovot erdemeben
a bekesseg erdekeben
legjobban teszuk ha sok liba zsiros kenyeret eszunk
es sokat eregetunk is,
:|
99 #4 MORMOTA1968
- 2017-10-08 20:04
Az állam meg a polgárok. Most tulajdonképpen kinek is kellene szolgálnia kit? Mert én úgy látom, hogy itt nagyon fordított a fölállás. Nem értem min csodálkoznak, ha a paraszt védekezni merészel a paraziták ellen, úgy ahogy még képes rá. Mondjuk egy honlappal, az igazság kimondásával, ami ugye a legjobban fáj annak, akit illet. Remélem senki nem haragszik meg a paraszt miatt. Nélkülük éhen döglenénk mind. Most, hogy kikíváncsiskodhatták magukat vissza adnák a tövirõl hegyire átvizsgált gépet. Ha eddig nem is tudtak rólunk mindent, most már biztos többet tudnak. A kis kíváncsiak. Jól szolgálják a "KIKET IS?" Mert hogy nem az államalapító népet szolgálják, az nyilvánvaló mindenki számára. Soha nem tudom elfogadni, megszokni ezt a kutya lelkûséget, ami a többségre jellemzõ. Pedig milyen jól el lehetne ezen a bolygón az emberiség, ha mindenki betartaná a természet törvényeit, amelyben az elsõ és legfontosabb törvénye nem a "mindig az erõsebb kutya ba@ik" hanem "élj a környezeteddel a lehetõ legnagyobb szimbiózisban!" De nincs még egy olyan kártékony faj, élõlény, mint az emberiség (civilizált, állítólag értelmes) része. Élhetnénk, mint hal a vízben, minden adott hozzá, mégis inkább kimászunk a partra és kapkodjuk a levegõt és nem értjük, mi nem stimmel. Talán a hozzáállásunkkal van a baj. Halként tüdõvel, szárazföldi élõlényként koportyúval akarnánk lélegezni, ami valahogy sehogy se jön össze. Az a fránya állítólagos evolúció, vagy mi a rosseb!
2 #5 gerry
- 2017-10-08 23:03
Imre, remélem a legújabb laptopodra felvezetett "hogy irtsuk ki 2 nap alatt a férgeket?" tematikus, "éljenMájusElseYess2018" jelszóval levédett tervezett új és szabad magyar világ forgatókönyvet, tavaszváráskor, nedvesség, csákányütés, vakond-OK ellen jól leszigetelve, rázkodás csõtörés, talajmenti és alatti fagy ellen védve idõben elõ fogod készíteni. A plán szerint április másodikán el kell ásnod a kertedben és gyeppel betakarni. (nem elsején, mert - ahogy a multkori nagyon titkos tanácskozásunkon, amit a grillezés-akcióval fedeztünk, megbeszéltük, hogy a bolondok napján nem cselekszünk, nehogy azt higyjék a mocskok, csak viccelünk) Aztán május 20-án csak egy telefon ahol Pracli Bélus nevü tagunk titkos és megtalálhatatlan internetkapukon keresztül felhívja a mocsokközpontot, és eltorzított hangon bejelenti, hogy Te (mint 1. sz. közellenség) lázadási tervet írtál amit elástál az éjszaki szélesség keleti hosszúság, ördögi mélység (pontosan 1 méterrel a föld alatt) a kerted csücskében... Miután a kertednek sok csücske (+ / - irányú) van, ezek másnap kénytelen-kelletlen föl fogják ásni a kertedet ... Szerintem tavaszi vetéshez ez jó segítség lesz a számodra... (de ez a levél nehogy illetéktelen kezekbe kerüljön így olvasás után gyorsan égesd el!)
üdv addig is - meg gratulálok, hogy kiderült ami tudott volt,... a lassú víz partot mos kivéve ha eliszaposodik és büdös ... mint ez az egész amit itt eljátszottak a világnak. Ha belegondolok, mennyi a havi fizetésük... azt hiszem adott esetben minden skrupulus nélkül vágnám át a torkukat. Csak azt sajnálom, hogy nem születtem gyilkosnak. Találtam volna elég "áldozatnak valót" ebben a világban

Jajjjj, ugye nem lázítottam fel valakit? Senkit....

....Tényleg senkit? Hát ez az. Pedig ideje lenne tisztára söpörni ezt a világot.
131 #6 lalapapa
- 2017-10-09 02:31
A jovoben kell hogy besszagoljanak meg a kipufogo csovekben is,
orra hagtompitto es a szemre meg enyvet kell tenni
hogy a nyillasok jobban legyenek erezve,
bizonyara
figyelnek es szaglasznak minden utan
igy a javallat
hogy csak szagoljanak es figyeljenek akkor
jobban meg majd a reggeli kitoresek,
nagyobb nyomatekkal
kaphatjak a lyuknak,
azt mit akarnak,
s_hihi:|s_kukk
4 #7 Posta Imre
- 2017-10-09 16:36
Gerry, nem tudom hogy vagy vele, de kicsit sem sajnálom õket! Te érted az okát? Biztos bennem van a baj, illetve valami bizonyára igen komolyan megváltozott a "rendõrökhöz" való iszonyomban. Így ösmeretlenül is csak az jut eszembe, hogy ló se legeljen a sírjaikon! Ez akkor most csúnya dolog? Akkor most nem "szeretek" eléggé? Dehogynem! Nagyon is!

Egy rendõr meghalt, tizenöt társa megsérült az M5-ösön


Két kamion és egy busz ütközött. Lezárták a sztrádát a hármas karambol miatt.

Összeütközött két kamion és egy busz az M5-ös, Budapest felé vezetõ oldalán, a 87-es kilométernél, Kecskemét közelében. A katasztrófavédelem szerint a balesetben

a busz sofõrje és az egyik utas meghalt. Több ember megsérült, õket a mentõk ápolják.

Késõbb derült ki, hogy az egyik áldozat egy rendõr.

A rendelkezésre álló adatok szerint a rendõrségi szolgáltatást végzõ civil autóbusz sofõrje, illetve egy a buszon utazó hivatásos rendõr halt meg a helyszínen. A rendõrség szerint a buszon utazó rendõrök közül 3 ember súlyosan, 12 könnyebben sérült meg.http://24.hu/belf...z-m5-oson/
116 #8 livia
- 2017-10-09 21:43
No, elég baj, hogy szerencsétlen magyar családok kilakoltatásánál asszisztálnak, a bûnözõ hiénák meg kilopják a szemünket. Szégyelljék magukat! Ha meglátom õket, csak rossz érzés van a szívemben. No, most az Isten nem bottal vert. No, de nem hiszem, hogy mélyen a lelkükbe fognak nézni, csak simán sajnáltatják magukat. Még ilyenkor tán felfokozás, mit ér vele, hagyjuk...
4 #9 Posta Imre
- 2017-10-10 06:25
Újabb botrány – valami nem stimmel a ceglédi rendõrségen


Augusztusban egy gyerekmolesztálás miatti feljelentõt aláztak meg és küldtek el. Most nagyon úgy tûnik, egy életveszélyt okozó garázdaságot próbáltak eltussolni a ceglédi rendõrök: egy összevert fiú azt állítja, lebeszélték a feljelentésrõl. A rendõrség ezt tagadja, arra viszont nincs válasz, hogy miért nem intézkedtek azonnal.
Korábban a témában:

Túlságosan szeretlek, te sátán
Szabadlábon maradhat a gyermekeket zaklató pilisi férfi
Újabb lányokat zaklatott a ceglédi férfi

Egy kiskorú fiatalt nagyon összevertek egy nyilvános rendezvényen Cegléden.
Elmondása szerint a rendõrök lebeszélték a feljelentésrõl, a kiérkezõ mentõt pedig elküldték.
Két nap múlva a fiút meg kellett mûteni, mert az ütésektõl vérömleny keletkezett az agyában. Az orvos szerint ebbe pár héten belül belehalt volna.
A kórház tett feljelentést. A fiút hetek óta nem hallgatták ki; az elkövetõ – a városban közismert kötekedõ – szabadlábon grasszál.

Romhányi Tamást (17) két garázda felnõtt támadta meg a ceglédi Szabadság téren, a Kossuth-napok nevû rendezvényen. Egyszerûen megverték és otthagyták. A fiú leült egy padra, rossszul lett, hányni kezdett. Nem látott rendesen, mert a szemüvege az elsõ ütéstõl összetört. A rendõrök pár perc múlva – három autóval – kiszálltak, és a fiú szerint azt javasolták, igyon pár sört, attól rendbe fog jönni. Bár megkérdezték a körben állókat, hogy mi történt, és Tamás is részletesen elmesélte, nem vettek fel jegyzõkönyvet és nem hívtak orvost. Valaki közben azért mentõt hívott, de a mentõautót elküldték a rendõrök azzal, hogy nincs semmi baj. Aztán otthagyták a fiút, egy barátja vitte haza kocsival.

Másnapra Tamás még rosszabbul lett. Orvoshoz vitték, aztán kórházba, és a koponyaröntgen kimutatta, hogy 8 centiméteres vérömleny keletkezett az agyában. Még aznap megmûtötték, mivel a vérömleny súlyos és maradandó agyi károsodást, akár halált is okozhatott volna. A kórház azonnal feljelentést tett a rendõrségen.

Két hónapon belül ez a második fura eset

Mint megírtuk: szintén a ceglédi kapitányságon akart augusztus közepén egy nõ kiskorúak megrontása, gyermekek sérelmére elkövetett többrendbeli szexuális visszaélés és öngyilkosságra buzdítás miatt feljelentést tenni, mire rasszista megjegyzések kíséretében, cinikusan elküldték. Ezt elõször letagadta a rendõrség, majd elismerte (hogy ti. elküldték), de közölték, hogy ilyen esetben csak a sértetteknek van joguk feljelentést tenni. Ami viszont nem igaz, mert kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt értesíteniük kellett volna a gyámhatóságot. A nyomozás végül megindult, de az elkövetõ szabadlábon van, és több jel mutat rá, hogy befolyásolja a tanúkat, ami miatt elvileg elõzetesben kéne lennie. A feljelentõ panaszt tett a rendõri eljárás miatt a Független Rendészeti Panasztestületnél. A panaszát elutasították.

Tamás megtámadása szeptember 22-én történt. Október 3-án a fiú kiírta a sztorit a Facebook-oldalára, azzal, hogy még mindig nem hallgatták ki a rendõrök, viszont az elkövetõk azóta is vidáman buliznak.

Október 6-án a Facebook-bejegyzés szövegét közölte a Ceglédi panoráma nevû helyi portál, de már a rendõrség hivatalos álláspontjával együtt, amiben

lényegében azt állítják, hogy a fiatalkorú áldozat hazudik.

Íme, a teljes közlemény:

“Cegléden, a Kossuth Napok nevû rendezvény biztosításában résztvevõ rendõrök 2017. szeptember 22-én 23 óra körüli idõben kaptak jelzést állampolgároktól, hogy fiatalok egy csoportja a Szabadság téren hangoskodik. A járõrök megjelentek ennél a csoportnál, amelynek során az egyik fiatal közölte a rendõrökkel, hogy õt korábban pofon vágták, azonban feljelentést nem fog tenni, orvosi ellátásra sem tart igényt. A fiatalon külsérelmi nyomot a rendõrök nem észleltek, elmondása alapján pedig nem állapítottak meg olyan körülményt, amely a helyszínen további rendõri intézkedésre adott volna okot. A szükséges jogi felvilágosítást az érintett részére megadták, az idõközben helyszínre érkezõ mentõszolgálat munkatársait a helyszínen tapasztaltakról tájékoztatták. Az az állítás, hogy a mentõszolgálat munkatársait elküldték a helyszínrõl a rendõrök, valótlan, minden helyszínen tartózkodó érintett személynek volt lehetõsége egészségügyi ellátást kérni. A rendõrök jelenlétében ezzel nem élt senki. Fenti eseményt követõen egy ceglédi egészségügyi intézmény 2017. szeptember 25-én élt jelzéssel a rendõrség felé, amely szerint intézményükben egy korábban Cegléden bántalmazott fiatal ellátása vált szükségessé. A jelzés alapján, a történtek teljeskörû tisztázása érdekében a Ceglédi Rendõrkapitányság nyomozást rendelt el súlyos testi sértés bûntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. Az eljárás folyamatban van, annak további részleteirõl a körülmények részletes tisztázását követõen tudunk tájékoztatást adni.”

Felhívtuk Romhányi Tamást, aki megerõsítette, hogy az történt, amit a Facebook-oldalán közzétett.

– Ugyan mi okom lenne ilyeneket hazudni? Az volt, hogy egy fickó megállított a bringámmal, valamit beszólt, aztán jött az ütés. A másik meg szabályosan megsorozott. Semmit nem csináltam, egyszerûen ez volt a szórakozásuk. Az egyiket Cegléden sokan ismerik, tipikus kötekedõ ember, mindig keresi a balhét, már több ismerõsömbe belekötött. Most éppen én akadtam az útjába. A szemüvegem tropára ment.

– Miért nem akart feljelentést tenni?

– Ez így nem igaz. Megkérdezték, és amikor

közöltem, hogy feljelentést akarok tenni, azt felelték, hogy ezt nagyon gondoljam meg, mert akkor be kell vinniük a szüleimmel együtt, ebben az állapotban, és egész éjszaka rostokolhatunk az õrszobán. Erre feleltem azt, hogy jó, akkor inkább nem akarok.

Rendõrségi forrásunk, egy hasonló ügyekre rálátó magas beosztású nyomozótiszt szerint ha ez így történt, súlyos hibákat követtek el a rendõrök. A garázdaság nem úgynevezett magánindítványos, hanem hivatalból üldözendõ bûncselekmény, tehát függetlenül attól, hogy az összevert sértett akar-e feljelentést tenni, meg kell indítani a vizsgálatot. Ha pedig az elkövetõ ismert, és a magatartása alapján vélelmezhetõ, hogy további hasonló bûncselekményekre is kész – márpedig a következmények elmaradása azt üzenheti a számára, hogy szabad a pálya – akkor elrendelhetõ az elõzetes letartóztatás. Egyébként az életveszélyt okozó testi sértés bûncselekménye kettõtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.

A ceglédi kapitányság panaszirodáján is csak annyit mondtak megkeresésünkre, hogy a helyszínen nem találtak bûncselekményre utaló nyomot, nem volt miért intézkedniük. Mikor rákérdeztünk, hogy

az ott álló szemtanúk és
a megvert, törött szemüvegû, rossz álllapotban levõ fiatal elmondása

miért nem volt elég ok a rendõri intézkedésre, azt felelték, forduljunk a Pest Megyei Rendõrkapitánysághoz. Megtettük, és válaszul megkaptuk a korábban megjelent rendõrségi állásfoglalást.

Kérdeztük a 17 éves fiút, hogy miért tette közhírré a vele történteket. Ezt felelte:

– Mert nem akarom, hogy a megfélemlítés gyõzzön, és mások is így járjanak.
http://24.hu/belf...ndorsegen/
116 #10 livia
- 2017-10-11 20:51
Nem probléma, fõ, hogy a közlekedésieket jól megkúrják, tény, még akkor is, ha egy olyan a sértett, vagy károsult, aki eleve nem vehetett volna részt a közlekedésben, mert jármûve nem volt megfelelõ mûszakival ellátva, ráadásul egy évben már a harmadik balesete volt, akkor se volt se mûszakija, se jogsija, se biztosítása, de akkor is az felel, akinek van rendes munkája, behajtható, fizetésébõl levonható jövedelme. Hol élünk? Ráadásul, még hibázott is. No, nem részletezem.Hiába, a selejtet kell most támogatni. Ép testben ép a lélek, de sokan ezt nem értik!

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 1.46 másodperc
3,442,487 egyedi látogató