Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Katonák mindenhol - mégis beomlik a megingathatatlannak hitt világrend?

BelföldMi FAX VAN ITT MÁR! KICSIT NEM FIGYELEK ODA ÉS MÁRIS MEGBOMLIK A VILÁGREND? MOST AKKOR HOVÁ KÖLL KAKKANTANI? UGYANAZOK A TETVEDÉKEK, AMERRE A SZEM ELLÁT. JÓ EZ A "BOMLÁS". Már az amerikai konzervatív sajtó is megkérdõjelezi a hadsereg több százmilliárd dolláros költségvetését, amelynek nagy része elfolyik privát cégek vezetõinek horribilis fizetéseire és használhatatlan fegyverrendszerekre. Az USA vezetõ katonai akadémiájának nyári jelentése szerint a Washington által felépített, második világháború utáni nemzetközi rend nemcsak, hogy repedezik, hanem egyenes összeomlófélben van.

Az amerikai hadsereg a világ 177 országában alig kevesebb, mint 200 ezer katonát állomásoztat, mintegy 800 katonai bázison. A globális katonai hegemónia fenntartása egy 2015-ös becslés szerint évi 100 milliárd dollárba kerül az adófizetõknek. Nem véletlen tehát, hogy az amerikai kisember tavaly amellett a Trump mellett döntött, aki azt ígérte, hogy ezeket a pénzeket inkább az USA elhasználódott infrastruktúrájába és köziskoláiba fekteti.

A szellem felfalja gazdáját

De hol van már a tavalyi hó és a tavalyi kampányígéretek? Az NBC televíziós csatorna több belsõ Fehér Házi forrásra hivatkozva szerdán jelentette, hogy Trump követelni kezdte az amerikai nukleáris fegyverek állománya csökkenõ trendjének megfordítását és annak visszaállítását az 1960-as évek szintjére. Ez bizony egy lépésben tízszeres (!) növelését feltételezné az amerikai nukleáris ütõerõnek. Ez a javaslat természetesen szembemegy minden létezõ nukleáris leszerelési megállapodással, de naívak lennénk, ha feltételeznénk, hogy ez Trumpot a legkisebb mértékben is izgatja.

Pedig a szellem, amit kiengedne a palackból, felfalhatja a gazdáit és bennünket mindannyiunkat. Az amerikai katonai-ipari komplexumnak jövõre juttatandó 700 milliárd dollár – amely meghaladja az USÁ-t követõ kilenc (!) ország védelmi költségvetésének összegét – egyre komolyabb kérdõjeleket vet föl már az amerikai konzervatív sajtóban is. Az American Conservative friss cikke szerint a Pentagonra fordított százmilliárd dollárok nagy része elfolyik privát cégek vezetõinek horribilis fizetéseire, és rendszeresen túllépett büdzséjû fegyverrendszerekre, amelyek aztán messze az ígért teljesítmény alatt muzsikálnak – lásd az F-35-ös vadászgép évek óta húzódó drámáját. A Pentagonnak beszállító 5 legnagyobb cég (Lockheed Martin, Boeing, Raytheon, General Dynamics és a Northrop Grumman) vezérigazgatói tavaly fejenként 5 milliárd forintot kerestek!
Káncz Csaba
Káncz Csaba

Nagy pénz, beomló rendszer

Az, hogy mára már a Pentagon fújja a passzátszelet Amerikában, mutatja az a tragikomikus tény is, hogy jelenleg Trump és a Kongresszus között vita bontakozott ki, hogy melyikük adja a nagyobb emelést a katonaságnak. Az elnök 54 milliárd dollárral többet javasolt, mint tavaly (csupán ez az emelés megfelel az Egyesült Királyság teljes évi védelmi költségvetésének), míg a szenátus 90 milliárdos emelést követel. Ilyen könnyû pénzek mellett irtózatos hanyagság és inkompetencia is uralkodhat, hiszen egy friss jelentés szerint a tengerészgyalogság repülõinek csak 41 százaléka volt mûködõképes tavaly év végén. A légierõ 55 repülõszázada közül pedig csupán négy éri el a legmagasabb készültségi szintet – miközben kevesebb, mint felük van a felsõ kettõ készültségi kategóriában.

Miközben a katonai cégek lobbistái fölzabálják Washingtont, inkább azon kellene elgondolkodni, hogy 16 évvel a szeptember 11-i terrortámadások után miért alakultak ki bukott államok a beavatkozások után Iraktól Líbiáig. Az amerikai katonai stratégia sem változott szinte semmit Vietnám óta – azaz elképesztõ tûzerõvel megpróbálni megsemmisíteni a nehezen megfogható ellenséget – holott ez a hozzállás megbukott annak idején Vietnámban és most Irakban is.

Ha valaki ennyire nem tanul a történelembõl, akkor tényleg nincsen mit csodálkozni azon, amikor az USA vezetõ katonai akadémiájának nyári jelentése szerint a Washington által felépített, második világháború utáni nemzetközi rend nemcsak, hogy repedezik, hanem egyenes összeomlófélben van.

Link

Hozzaszolasok

267 #1 Perle
- 2017. October 28. 09:16:06
Amerikában már azt számolgatják, hány ember hal majd meg az új koreai háborúban. Még abban az esetben is százezrek életébe kerülne a háború, ha az atomcsapás be sem következhetne.
Ha mégis, annak 100 ezer amerikanak ai halála a több milliós koreai életével szemben szinte" bagetell veszteségnek" .. tûnik. Az ártatlan koraival pedig ki törõdikt?.Legalább is ezt olvastam ki a cikkbõl. Tervezgetik az akár a napokban bekövetkezhetõ :oháborút, mint az új magyar fölbirtokosok az õszi mélyszántást.
https://www.bloomberg.com/news/articl...eport-says

Közben egyre nagyobb a nyugati katonai jelenlét, a mozgolódás, a náto és az amerikai páncélosok, harci gépek jelenléte az Oroszország keleti határa mellett.
http://www.express.co.uk/news/world/8...gu-war-ww3

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
310,796 egyedi latogato