Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Kukiz pártjában Jobbikot építenek?

KülföldA "lengyel" zsidó benácul? Szegedi csanádok és KGBélák....hajrá! Kukiz Fikusz? Szedló oroszul nyerget jelent. Beáta a nyeregben! Gyía zsidók, ez a schwartz lesz a végsõ! A harmadik legerõsebb a parlamentben Lengyelország elnöke döntött: az újonnan megválasztott parlament elsõ ülése – amelyen a képviselõk, akik megkapták már igazolásukat mandátumukról, leteszik esküjüket – november 12-én lesz. A leendõ miniszterelnök, Beata Szydlo azt ígérte, hogy rövidesen ismerteti kormánya összetételét. A kormánypárt az eddig ellenzéki, Jaroslaw Kaczynski vezette Jog és Igazságosság pártja lesz – amely még két jobboldali párttal fogott össze a választásokon –, viszont ellenzékbe kerül az eddig 8 éven át hatalmon levõ Polgári Platform (PO). E két párt meglehetõsen ismert hazánkban is, de keveset lehet tudni a harmadik helyen bejutott Kukiz15-rõl, a minden rendszert elutasító Jan Kukiz rockzenész csoportjáról, pedig képviselõi között 10 személy is átvette mandátumát, akik a Nemzeti Mozgalom (RN) tagjai. Az õ céljuk: a parlamentben a magyar Jobbikhoz lengyel megfelelõjét megalkotni.
Kapcsolódó írásaink

Összefogtak a Jobbikkal
A választás, az EU és mi
Egy második Orbán Viktor lépett a színpadra

„Megelégedéssel fogadjuk a hírt, hogy stratégiai partnerünket, a Nemzeti Mozgalmat képviselik a parlamentben” – írta Vona Gábor, a xenofóbiájával, rasszizmussal és antiszemitizmussal általában vádolt párt vezetõje. A választások elõtt még képviselõjük, Magvasi Adrián még egy klipet is felvett, amelyben Varsó lakóit bíztatja, hogy szavazzanak az egyik RN jelöltre (aki egyébként nem jutott be).


A magyar és a lengyel nacionalisták együttmûködése már évek óta tart. 2013-ban az akkor megválasztott vezetõ, Robert Winnicki örömmel jelentette, hogy a Jobbik példája alapján Lengyelországban gyorsan nõ az a hadsereg, amely a Jobbik frontján belép a harcba, amelyet a magyar párt vezet.


A komoly politika színpadára lépve mind a két párt megtanulta leplezni antiszemitizmusát, ma pedig hasonlón beszélnek a migránsokról.

Kérdés, hogyan viszonyul a pártvezetõ, Jan Kukiz mindehhez, aki 42 képviselõi helyébõl 10-et átadott a nacionalistáknak. Három éve még megtagadta a Függetlenség Menetének patronálását, hogy tiltakozzon az antiszemita Jan Kobylanski jelenléte ellen az õ bizottságában. Vajon lesz-e ereje saját képviselõivel szemben ilyen gesztusra, hiszen amellett,m hog bejutottak a szejmbe, más õket nem köti össze- A nemzetiek nem azért mentek a parlamentbe, hogy megváltoztassák a választójogi törvényt, hogy küzdjenek az állami bürokrácia ellen, vagy visszaadják az államot a polgároknak – mert demokrácia-ellenesek.
Robert Winnicki

Kukiznak nem lesz könnyû a dolga. Dél-Szilézia új képviselõje éppen Robert Winnicki, A Nemzeti Mozgalom vezetõje – írja a Gazeta Wyborcza címû lapban Jacek Harlukowicz – a választások elõtt a migráns-ellenes menet élén nyomdafestéket nem tûrõ jelszavakat skandált. Szerinte Lengyelországnak szláv és keresztény államnak kell maradnia.”Olyan erõt akarunk építeni, amelytõl a balosok, a liberálisok és a buzik félnek Lengyel nemzeti erõt építünk” – jelentette ki.
Link

Hozzaszolasok

4 #1 Posta Imre
- 2015. November 08. 09:38:34
Elképesztõ ütemben erõsödik a szlovák szélsõjobb

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöksége november 5-én 323 új tag felvételét hagyta jóvá. Ezzel a pártnak már több mint 6000 tagja van országszerte.
Tavaly szeptemberben az SNS még csak 1700 tagot számlált. A párt alelnöke, Anton Hrnko szerint a taglétszám ilyen mértékû növekedése azt bizonyítja, hogy a legrégebbi szlovák párt átalakítása Andrej Danko vezetése alatt sikeres volt. Egyben örömét fejezte ki, hogy a vulgáris stílustól, az összeférhetetlenségõl és az intoleranciától, valamint a "meg nem érdemelt anyagi profit utáni vágytól" megtisztított, nemzeti orientációjú politika továbbra is meg tudja szólítani a nyilvánosságot. Hozzátette: az új tagok felvétele során igyekeznek kiszûrni a szélsõséges vagy karrierista személyeket.http://kitekinto.hu/karpat-medence/20...j8XkL8m-6A

Horvátországban terítéken a korrupció és a bevándorlás
[color=#ff0000]Judi[/color] Tamara
Minden eddiginél szorosabb küzdelem várható a vasárnapi horvát választásokon, hiszen teljesen kiegyenlítettnek tûnik a kormányzó szociáldemokraták (SPD) és az ellenzéki, jobbközép Horvát Demokratikus Koalíció (HDZ) támogatottsága. Elemzõk arra figyelmeztetnek, egyik vezetõ párt sem tudja majd megszerezni a szavazatok abszolút többségét, így a kisebbségi képviselõk és a kis pártok kulcsszerephez jutnak a kormányalakítás során. http://magyaridok.hu/kulfold/bizonyta...le-102679/

Merkel ellen tüntettek Berlinben

Ötezren tüntettek szombaton Berlinben az Alternatíva Németországnak (AfD) nevû jobboldali populista párt felhívására Angela Merkel kancellár menekültpolitikája ellen.http://www.atv.hu/kulfold/20151108-me...-berlinben
4 #2 Posta Imre
- 2015. November 08. 09:57:53
Színjáték! Ide kemény faxok kellenek ám! Punciusz Grimbusz mellé jöhet a nagy nemzeti fosparádé paraj szósszal.
[movie=youtube]https://www.youtube.com/watch?v=S0-Y5992hLA[/movie]
159 #3 vanyusha
- 2015. November 09. 12:13:13
Galga-vidéken a honfoglalás után 3 magyar nemzetség osztozott: a Kurszán kündütõl (a honfoglaló magyarok rangban második fõméltóságától) származó Kartal-nemzetségnek fõként a Galga bal partján, az Ákos nemzetségnek a patak jobb partján, míg a Sydo-nemzetségnek a mai Vácegres és Galgamácsa környékén voltak a birtokaik. A Sydo (helyes kiejtése Szidó) nemzetségnév õsi magyar szóból származik, amelynek jelentése mára már feledésbe merült és semmi köze a zsidó népnévhez.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
296,462 egyedi latogato