Amióta a nemzet akarata az ország élére állított, a magyar külpolitika legfontosabb célkitûzése volt a trianoni békeszerzõdés igazságtalanságainak legalább részbeni megszüntetése a békés úton elérni kívánt revízió által. A Népszövetség mûködéséhez fûzött remények ezen a téren nem valósultak meg. Az újabb világkrízis beálltakor sem idegen területek megszerzésének vágya vezette Magyarországot. A Csehszlovák Köztársasággal szemben sem voltak támadó szándékai, és nem háború útján kívánta a tõle elõzõleg elvett területek egy részét visszaszerezni. A bácskai területre is csak az akkori jugoszláv kormányzat bekövetkezett összeomlása után vonultunk be saját véreink védelmére. A Románia részérõl tõlünk 1918-ban elvett területekre nézve is az általa a tengelyhatalmaktól kért békés döntést fogadtuk el.
Magyarország a szövetséges államok elleni háborúban a geográfiai helyzetünk következtében reánk nehezedõ német nyomás folytán sodródott bele, de ennek kertében sem voltak hatalmi céljaink, és senkitõl sem akartunk elvenni egy négyzetméternyi területet sem.
Ma már minden józanul gondolkodó elõtt kétségtelen, hogy a Német Birodalom ezt a háborút elvesztette. A hazájuk sorsáért felelõs kormányzatok le kell, hogy vonják ennek következményeit, mert amint azt a nagy német államférfi, Bismarck mondotta: egy nép sem áldozhatja fel magát a szövetségi hûség oltárán. Történelmi felelõsségem tudatában meg kell
hogy tegyek minden lépést abban az irányban, hogy a további felesleges vérontást elkerüljük.

Olyan nép, amely egy már elveszett háborúban szolgalelkûséggel idegen érdekek védelmében utóvédharcok színterévé engedi tenni apáitól örökölt földjét, elvesztené a világ közvéleménye elõtt megbecsülését.
Szomorúan kell megállapítanom, hogy a Német Birodalom a szövetségi hûséget a maga részérõl velünk szemben már régen megszegte. Már hosszabb idõ óta a magyar haderõnek egyre újabb és újabb részeit kívánságom és akaratom ellenére az ország határain túl vetette harcba. Ez év március havában pedig a Német Birodalom vezére, éppen a magyar haderõ visszahozatalára irányuló sürgetéseim folytán, tárgyalásra hívott meg Klessheimbe, és ott közölte velem, hogy Magyarországot német csapatok szállják meg, és tiltakozásom dacára ezt foganatosította azalatt, míg engem odakint visszatartottak. Egyidejûleg az országba benyomult a német politikai rendõrség is, és letartóztatott számos magyar állampolgárt, közöttük a törvényhozó testület több tagját, valamint akkori kormányom belügyminiszterét, és
a miniszterelnök is csupán úgy tudta a letartóztatást elkerülni, hogy egy semleges követségre
menekült.
A Német Birodalom vezérétõl kapott arra a határozott ígéretre, hogy ha olyan kormányt nevezek ki, amely a németek bizalmát bírja, megszünteti a magyar szuverenitást ért sérelmeket és korlátozásokat, kineveztem a Sztójay-kormányt. A németek azonban nem tartották meg ígéretüket. A német megszállás védelme alatt a Gestapo az általa e téren másutt
is követett módszerek alkalmazásával kezébe vette a zsidókérdésnek az emberiesség követelményeivel ellenkezõ, ismert módon való intézését. Amidõn a háború az ország határához közeledett, sõt azt át is lépte, ismételten megfelelõ segítséget ígértek a németek, de ezt az ígéretüket sem tartották meg az ígért módon és mértékben. Az ország területét visszavonulásaik alkalmával fosztogatások és rombolások színterévé tették.
A szövetségi hûséggel ellenkezõ mindezen cselekményeiket azzal a nyílt kihívással tetézték, hogy a budapesti hadtestparancsnokot, Bakay Szilárd altábornagyot a belsõ rend fenntartása érdekében tett intézkedései közben a német Gestapo ügynökei egy ködös októberi reggelen, a rossz látási viszonyok felhasználásával, lakása elõtt autójából kiszállásakor orvul megtámadva, elhurcolták. Ezt követõen német repülõgépekrõl a mai kormányzat ellen lázító
röpcédulákat dobáltak. Megbízható értesüléseket kaptam arra nézve, hogy német politikai színezetû csapatok erõszakos felfordulás útján az általam idõközben kinevezett törvényes magyar kormány megbuktatásával saját emberüket szándékoztak uralomra segíteni, miközben az ország területét a Német Birodalom utóvédharcainak színterévé kívánták tenni.
Elhatároztam, hogy a magyar nemzet becsületét megõrzöm a volt szövetségessel szemben is, midõn az a kilátásba helyezett megfelelõ katonai segítség helyett a magyar nemzetet legnagyobb kincsétõl, szabadságától, függetlenségétõl akarja végleg megfosztani. Ezért közöltem a Német Birodalom itteni képviselõjével, hogy eddigi ellenfeleinkkel elõzetes
fegyverszünetet kötünk, s velük szemben minden ellenségeskedést beszüntetek. Bízva igazságérzetükben, velük egyetértésben kívánom a nemzet jövõ életének folytonosságát és békés céljainak megvalósítását biztosítani.
A honvédség elöljáróit megfelelõen utasítottam, ezért a csapatok esküjükhöz híven, egyidejûleg kibocsátott hadparancsom értelmében az általam kinevezett parancsnokoknak kötelesek engedelmeskedni. Minden becsületesen gondolkodó magyar embert pedig felhívok, hogy kövessen a magyarság megmentésének áldozatos útján.

A Magyar Távirati Iroda 1944. október 15-én kiadott napi jelentésében megjelent szöveg.