Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

EGY HAJDANVOLT MIGRÁCIÓ

TanácsadásJelen írás egy történelmi idõket idézõ esemény felidézése. Bárki által vélni vélt aktuálpolitikai analógia, ahogy azt mondani szokták, csak a „képzelet szüleménye!”
1881 tavaszán II. Sándor cár meggyilkolása pusztító erejû pogromhullámot indított el Oroszországban. Sok zsidó Magyarországra menekült. A cár korábban sok kedvezménybe részesítette a korabeli jobbágyok helyzetéhez képest kiváltságos helyzetben levõ izraelita lakosságot. Ez a kiváltságos helyzet óhatatlanul olyan szociális feszültségeket gerjesztett, amiket nem akarnak tényként kezelni, helyette elõítéletekrõl, valami semmibõl keletkezõ, gerjesztett antiszemitizmusról beszélnek.

Mik voltak ezek a kiváltságok? Mivel õk nem voltak röghöz kötött, a szabad költözködésüktõl megfosztott jobbágyok és zsellérek, szabadon kereskedhettek. A földesurak gyakran õket bízták meg az uradalmaik irányításával, megkapták tõlük a földesúri malmok-, halastavak- és kocsmatartási jogát. A jobbágy pedig nem válogathatott, neki csakis ezeket lehetett igénybe venni. Szóval minden volt ez csak nem, mai közhasznú szóval élve, piaci verseny. De igen gyakran bérlõje is lett a nemesi birtoknak. Õk béreltek olyan állami monopóliumokat is, mint a sószállítás és sóbányák, dohánytized, sõt még az egyházi tizedet is. A parasztok számára a birtok-bérbeadás volt a leggyûlöletesebb, mivel ez rendszerint gazdaságaik teljes tönkretételét jelentette. A zsidó bérlõ ugyanis a legrövidebb idõ alatt akarta a jobbágyokból kipréselni a birtok hasznát és a földbirtokosnak hitelezett összeget. Egy 1813-ból származó – igaz, nem teljesen megbízható forrás szerint – az alkohol elõállításával és annak értékesítésével foglalkozók 61 százaléka zsidó, de Kelet-Galíciában valószínûleg még ennél is magasabb volt a számuk.

triasz-3.jpgEzek után azt állítani, hogy az antiszemitizmus vallási türelmetlenségben és a vele kapcsolatos elõítéletekben rejlett, enyhén szólva is tudománytalan álláspont.

✽ ✽ ✽

Ennyi bevezetõ után nézzük a hazai történéseket. 1882. március 1-jén a Szabolcs vármegyei közgyûlés feliratot fogadott el az Oroszországból bevándorló izraeliták korlátozása céljából, melyet megküldtek az országgyûlésnek. Ezt 1882. március 20-án iktatta is a Kérelmi bizottság. Akkortájt az országgyûlés legalább látszatában, de kiszolgálta az országot. Azok felszólíthatták ilyen vagy olyan törvények meghozatalára.

Isten malmai azonban már akkor is lassan õröltek a politikában, mert, bár gyûltek a szabolcsiak kérelméhez más vármegyék közgyûléseinek csatlakozó kérelmei, május végén Istóczy Gyõzõ kormánypárti, tehát szabadelvû képviselõ felszólalt a napirend tárgyában, rákérdezve a levezetõ elnökre, hogy ezeket a kérelmeket ugyan már mikor fogják tárgyalni?

berzeviczy_albert.jpgA Kérelmi Bizottság elnöke, Berzeviczy Albert június 7-én elmondta, hogy a kérelmezõk két intézkedés megtételét kérik. Egyfelõl, hogy az állampolgárság megszerzéséhez bizonyos pénzösszegnek az állam javára leendõ lefizetéséhez köttessék, másfelõl, aki valamely községben letelepedni óhajt, igazolja, hogy magát mások megterheltetése nélkül is fent tudja tartani.

„Az elsõ czéltalan, de felesleges is.” – közölte Berzeviczy – „Nem hihetõ ugyanis, hogy ezen intézkedések által a honosításból ép az olyan elemek kizáratnának, a melyeknek kizárása az ország politikai, társadalmi és közgazdászati tekinteteibõl kívánatos.” A kérelem második része, szintén tárgytalanná válik, mivel azt úgy az 1879. évi L. törvénycikk, mint az 1876. évi V. törvénycikk világosan kimondja, hogy minden községnek joga van az idegenek letelepedést megtagadni, ha az illetõ nem igazolja, hogy a község megterhelése nélkül magát fenntartani képes. „Ennélfogva, hogy a megye kívánsága teljesüljön, csakis a fennálló törvényeket pontosan és szigorúan alkalmazni és végrehajtani kell.” – fejezte be jogi érvelését Berzeviczy Albert.

Azt azonban még hozzáfûzte, hogy hazai érdekein kívül a humanitás követelményeinek is érvényesülniük kell. Nem megengedhetõ, hogy az üldözötteket visszaûzni abba az országba, mely õket elüldözte. Továbbá a bebocsátás nem egyértelmû a letelepedéssel. Az igen nagy tudású, bíró és jogtudós, aki késõbb az MTA elnöke is lett, szabadelvû politikus, aki megélte és túlélte 1919-et, abbeli aggályának adott hangot, hogy látszatát is el szeretné kerülni, „mintha bármi tekintetben solidaritásban állna azzal az áramlattal, mely azon sajnálatos vallási és fajgyûlölködést, melynek kifolyását ezen kivándorlásban is szemléljük, ide hazánkba átültetni akarja.”

Ebben az idõben még óriások szellemi küzdõtere is volt a parlament. Hiszen Berzeviczy után nem kisebb nagyság, mint Hermann Ottó természettudós, egy valóságos polihisztor szólalt meg, nem csak maga, hanem pártja a szélsõ baloldal nevében is. A kezdet kezdeteként és minden késõbbi belemagyarázás elkerülése érdekében kijelenti, hogy pártjában nem csak a a függetlenség eszméje, de ott van a humanitás is, mindaz, ami egy igazi demokráciára vonatkozik. A maga nevében felveti, hogy az emberi jogok dolgában eltûri az idealizmus vádját is, semmint, hogy az intolerancia vádját vessék a szemére.

herman.jpgHerman Ottó tudományos alapossággal veti fel, hogy az ország rendeletei, amelyekre Berzeviczy hivatkozott, normális, mindennapi esetekre vonatkozik és nem egy váratlan nagy tömegû bevándorlásra: „az orosz birodalomból kiüldözött nagy tömegeknek hazánkba való esetleges beözönlése a társadalom kereteit úgy társadalmi, mint nemzetgazdasági és egészségügyi tekintetben minden esetre tetemesen megbontaná és veszélyeztetné.”

Ami az egészségügyi szempontot illeti, Hermann Ottó hivatkozik arra, hogy ezek a tömegek a nagy járványok útján jönnek be. Itt bizonyára utal az 1831-es kolerajárványra, amely a lengyel felkelés leverésére küldött ázsiai orosz hadtestek útján terjedt el és érte el hazánkat is, továbbá az 1872-esre is, ami szintén a galíciai térség közelében levõ Máramarosban ütötte fel elõször a fejét. A menekülõ tömegek, bár az Egyesült Államok kijelentette, hogy befogadja õket, azonban ki is válogatja õket és csak az „ifjakat, a munkabírókat szállítja. a tehetetleneket, azokat már most is az emberi könyörre bízza.”

Mert miként is gondolkozik a tömeg, mert a tömeg okoskodása mindig az, ha egy állam rossz kormányzat vagy bármi nemû más okoknál fogva nemzet gazdászati hanyatlásnak indul, akkor a tömeg ritkán a kormányzatban, hanem legtöbbször a legközelebbiben keresi az okot. A tömeg úgy fogja fel a kérdést: „én szegényedem, ki gazdagodik?” És akkor rá rohan arra, a ki az õ szeme elõtt meggazdagodik. És ez egy igen nagy veszedelem, „mert ha Oroszország parasztjai most azt látják, hogy sikerült nekik 15-20 ezer embert kidobni, akkor az Oroszországban millió számra levõ zsidókat csakugyan át fogják szállítani azon a határon, mely legközelebb esik, mert a siker okvetlenül fel fogja õket bátorítani.” Hermann Ottó kifejtette, hogy nem bízik abba, hogy a Lajtán túli kormányzat (értsd alatta osztrák kormány) képes legyen megakadályozni valamiféle kitörést (Galíciából) az lehetetlenség, hiszen erõszakot alkalmazni megszorult tömegekkel, ínségben levõkkel szemben igen nehéz, másfelõl 5-6 koncentrált táborba is összpontosítja azokat, valamikor csak-csak el kell azokat onnan szállítani.

Itt az események ismertetését megszakítanám, hogy némiképp alátámasszam Hermann Ottó fenti érvelését. A bajok és akár legyenek azok pogromok valódi gyökerét én is szociális eredetûnek tartom. Hiszen a Dózsa-féle parasztfelkelés nem volt-e pogrom? De bizony, hogy az volt, még ha a kisebbség, ami ellen irányult, nem is faji, vallási kisebbség volt. Amit a világtörténelem során nem tudtunk megtanulni, az az, hogy egyesek mértéken felüli gazdagodása mások mértéken aluli szegényedése által lázadásokat, pogromokat fog szülni. Ha az egyes ember nem képes kordában tartani harácsoló természetét, akkor ezt az államnak kellene megtenni. S hogy miért nem teszi meg? Nos ez az örök kérdés!

Ami a társadalmi szempontot illeti – folytatta Hermann Ottó –, pedig az, hogy „e tömegeknek bizonyos határozott természetük van, t. i. annyiban, amennyiben zsidó tömegek.” Mert ismerünk mi neológokat, kik lassan beolvadnak a nemzet testébe, és ismerünk ortodoxokat, akik „még ma is a faj tisztaságát iparkodnak fenntartani (...) a mely magát a nemzettel egyáltalában azonosítani semmikép nem akarja. (…) Mert tudjuk, hogy az orthodox zsidó elem épen az által, hogy a fajtisztaságot fenntartani iparkodik, nemcsak, hanem azt szigorúan meg is õrzi s egyszersmind az átörökösödési törvény alapján megörökít bizonyos fajtulajdonságokat és sajátságokat.”

tisza_kalman.jpgHermann Ottó után maga a miniszterelnök, Tisza Kálmán kért szót, aki annak a meggyõzõdésének adott hangot, hogy igaza volt a Kérvényi Bizottság elõadójának, hogy törvényeink arra, hogy a községeket a magukat fenntartani nem tudó tömegek megrohanják, igenis kellõ biztosítékot nyújt. Ne higgye senki, hogy ebben a konzervatívnak mondott békebeli idõben mások voltak a politikusok. A miniszterelnök elõbb ismertetett bizodalmára, azonnal közbekiabált valaki a szélsõbalról: „Vasvillával!”

Tisza ezek után még kritikának tette ki Hermann Ottót azáltal, hogy bár elismerte a „képviselõ úr beszéde indokolja, a ki bármennyire – elismerem – ügyesen és parlamenti modorban taglalta a kérdést, nem tudta elkerülni azt, hogy a hazában lakó izraeliták legalább egyik része ellen – nem mondhatom ki másképp – izgató természetû nyilatkozatot ne használjon.”

Nem mindig volt szigorú pártfegyelem, talán azért sem, mert nem voltak pártlisták és a képviselõk elsõsorban is a választóik akaratának kellett, hogy megfeleljenek. Így hát nem csodálkozhatunk azon, hogy Dobránszky Péter kormánypárti és liberális képviselõ, aki elmondása szerint nem kívánt volna e tárgyban felszólalni, most mégis szót kért, mert azt tapasztalta, hogy „olyan terrorismus alatt állunk az ily kérdések tárgyalásánál, a mely terrorismust épen az ország, épen a nemzet védelme érdekében, épen a képviselõi szabadság érdekében vissza kell” utasítania. Itt valaki megint közbekiabált, hogy ez Tiszának szólt! Amit Dobránszky azonnal cáfolt: „Nem Tiszának szól, hanem azoknak, a kik terrorizálnak. (…) Úgy voltam és úgy vagyok meggyõzõdve, hogy képviselõi szent kötelességemet teljesítettem a nemzet, a haza iránt. És ezért már is az a vád, az a gyanúsítás és támadás irányuljon a képviselõ ellen, hogy ez zsidóüldözés, hogy zsidó üldözõ pártnak szervezése és alakítására törekszik (…) az ily terrorizmust én kötelességem szent érzetében a legnagyobb eréllyel visszautasítom!”

onody2.jpgDobránszky Péter felszólalása után következõ Ónody Géza felszólalására nem térnék ki, mert az alig két hónappal korábbi, Tiszaeszlári esethez hasonló esetek tömkelegét sorolta fel és jelen írásnak ez nem témája. Egyet azonban kiemelnék, tudniillik, hogy elképzelhetõ, hogy õ volt az elsõ, aki Herzl Tivadart is 14 évvel megelõzve felvetette a Palesztinába való bevándorlásuk gondolatát: „az a nézetem, hogy az orosz zsidó áramlat megakadályozására sem cordon, sem pedig egyéb óvintézkedések nem elegendõk, mert ha az egy ponton nem jöhet be az országba, bejön a másikon; meggyõzõdésem szerint legjobb nékünk az õ részükre gondoskodni egy területrõl, a hová elszállíttassanak. Erre pedig az egyedüli hely Palestina, úgy is oda vágytak mindig: hadd teljesüljön tehát egyszer ábrándjaiknak arany órája.” Lehet, hogy a szélsõségesen antiszemitának elkönyvelt Ónodynak kellene, hogy emléktáblája legyen a Dohány utcai Zsidó múzeum falán?

✽ ✽ ✽

Ennyi padsorok közti küzdelem után egy nap pihenõt megérdemeltek a felek. Június 9-én Istóczy Gyõzõ szintén kormánypárti, ergo liberális képviselõ következett, akinek hozzávetõlegesen egy órás felszólalását nemcsak hogy nem áll módomban minden részletre kiterjedõen ismertetni, de nem is akarom. Az írásban mintegy 18 flekknyi anyag java része az õ antiszemitizmusának magyarázata, ami megint csak nem tárgya jelen írásnak.

istoczygyozo.jpgBeszédét egy visszaemlékezéssel vezette be, amelyben arról szólt, hogy Oroszországban fog a zsidókérdés leghamarabb megoldódni, mivel ott nem létezik parlamenti demokrácia, és ennek következtében a hatalomért küzdõ politikusok sem pedáloznak a zsidó szavazatokért, melyek ellenszolgáltatása érdekében „saját nemzetüket a zsidóságnak kiszolgáltatják.” Szerinte ott csak egy rövid cári parancsra lesz szükség és a 3-4 milliós zsidóság kezébe fogja a vándorbotot és hihetõleg bennünket fognak szerencséltetni ezek az „israelita polgártársak", hisz mi õket tárt karokkal fogjuk fogadni, csak kegyeskednének neveiket megmagyarosítani. Õ sem gondolta volna még akkor, hogy három hónappal késõbb ez már be is következik. „Az orosz és lengyel nép elérkezettnek látta az idõt arra, hogy ama több százados társadalmi és közgazdasági békókat, a melyekbe oly tökélyre vitt raffineriával verte õt az ottani 3-4 millió fõnyi zsidóság, szétzúzza s önmagának e tûrhetetlen állapotból való kiszabadítására ugyanazon eszközökhöz nyúlt, a melyeket a házát alapos tisztogatás alá vevõ gazda, a házát ellepõ parasitákkal szemben használni szokott.”

És míg a vidéken a megyék részérõl a képviselõházhoz az ország minden részébõl egész sorozata érkezett s még ezután is érkezik a szatmári feliratnak, a városok és különösen a Fõváros részérõl, oly magatartást követnek, mintha csak várva várnák a muszka zsidó inváziót s azok itteni megtelepedését. Ennek okát pediglen abban látta, hogy Budapest izraelita lakossága oly mértékben növekedett meg, ha „ez a számadat kezünkben lesz, akkor majd még jobban fogjuk méltányolni tudni a fõvárosi képviselõ-testületnek ismeretes határozatát, a mely nem más, mint a muszkaországi zsidókhoz intézett indirect meghívó a hazánkban való megtelepedésre.”

pestmegye_vallasi_1870.jpg
Az ülésnapon még nem voltak ismertek az év elején felvett népszámlálási adati. 1870-ben Pesten 39384, Budán 2554, azaz összesen: 41938 fõ izraelita élt. 1881-es népszámlálás szerint Budapesten 70879 fõ volt. Azaz az izraeli hitfelekezetûek lélekszáma 69%-kal nõt 10 év alatt. Eközben a római katolikusoké az 1870-es 183871 fõrõl, az 1881-es 224981 fõre emelkedett. Azaz csak 22,4%-kal.

pestmegye_vallasi_1881.JPG
Mint a történet szerény kommentátora jegyzem meg, hogy ezalatt Európában bizottságok keletkeztek, a melyek ezen migránsok elszállításával, ellátásával és elhelyezésével foglalkoznak, például Londonban, Parisban, Berlinben és Bécsben. A berlini bizottság arról gondoskodik, hogy azok, a kik Hamburgba vagy Brémába utaznak, útiköltséget és ottan elhelyezést nyerjenek.

Ónodyhoz hasonlóan, õ is, „kinek az a kétes szerencse jutott osztályrészül” arra a meggyõzõdésre jutott, hogy a „zsidókérdés végleges megoldásának feladata a mi napjainknak lett fenntartva.” – És Hitler még meg sem született! – felveti a menekültek Európán kívüli elhelyezését, azaz Palesztinát. Ugyanis, az orosz kormánnyal ebben a kérdésben nem lehet tárgyalni, hiszen az orosz belügyminiszter, gróf Pavel Ignatieff félhivatalos lapjában csak nem rég jelentette ki, hogy az orosz zsidók mellett esetleg felszólalni szándékozó diplomata urakat a külügyminiszter helyett a portása fogja fogadni.

Arról már nem is beszélek, hogy egy hónappal korábban, május 13-án adták ki rendeletét, az úgynevezett „Májusi törvényt”, amellyel a zsidó lakosságot szándékozott védeni. Ez az átmenetinek tekintett, de 30 évig érvénybe maradt törvény elõírja, hogy a zsidóknak tilos áttelepülni a falvakba, nem lehet kiadni nekik a javukra bejegyzett jelzálogokat, bérbe adni a városokon kívüli ingatlanokat, azok kezelését és elidegenítését. Továbbá megtiltotta nekik, a keresztény ünnepeken és a vasárnapon történõ üzletelést, elrendelve a keresztényeket foglalkoztató üzleteik ezeken a napokon történõ bezárását.

Az Oroszországból elmenekült és az elkövetkezendõ idõkben menekülni szándékozó zsidóság érdekében Istóczy azt javasolta, hogy a zsidóknak, élükön a Rothschildokkal, van elég pénzük, hogy Palaestinát menekülõ népük számára megszerezzék. A török kormány pedig köztudomásúlag nincsen oly bõvében a pénznek, hogy pár száz s esetleg ezer millió frankot vagy forintot elutasíthatnának. De, ha „a zsidók tömeges bevándorlása ellen a lapok hírei szerint még a török kormánynál is uralkodó ellenszenv még ennyi pénzzel se lenne legyõzhetõ: akkor Európának joga és kötelessége is e czélból interveniálni.”

Még mint végsõ megoldást azt is elképzelhetõnek tartotta, hogy a menekülõ orosz zsidókat Magyarország területén dél felé való keresztül vonulását kellõ rendõri rendszabályok mellett kivitelezzék.

✽ ✽ ✽

Végre elérkezett az idõ és a korabeli magyar országgyûlés egyetlen zsidó származású Lipótvárosi képviselõje, a kormánypárti Wahrmann Mór emelkedett szólásra. Õ szintén, ki tudja miért, de nem akart a „szõnyegen levõ kérdéshez” hozzászólni. Talán szemérmességbõl! Minden estre már az elsõ szavaival kijelentette, hogy az elõtte szóló képviselõ nyilatkozatára nem reflektál. Ugyanis, aki az „immunitás védpajzsa alatt ily szónoklatokat e házban mondhat, de jogot arra, hogy én vele szóba álljak, nem tarthat.”

wahrmann.JPGAmi ezen felszólalására késztette, az nem volt már, mint Tisza Kálmán miniszterelnök „tegnapelõtti beszédében, midõn azt mondta, hogy az orosz zsidók tömeges bevándorlását ez országba senki sem óhajtja s mint õ hiszi, a magyarországi zsidók sem óhajtják, némileg reám tekintett.” És bár neki, semmilyen megbízatása sem a magyar zsidók, sem a magyar zsidóságnak erre hivatott nem létezõ közege és „általában a zsidóságnak a világon semmi olyan szervezete nincs, mely nevükben fellépésre jogosíthatna fel valakit.” Wahrmann Mórt egyébként 1868-ban az Országos Izraelita Kongresszus alelnökké választotta, s õ vezette a Kongresszus küldöttségét az uralkodóhoz. Továbbá észrevételezni kell, hogy Istóczy szónoklatára nem akart reagálni, még szóba állni sem, a másik antiszemita szónoklatára reagált: „Ónody képviselõ úr tartott, általános visszatetszéssel találkozott e házban.”

Ezek után a témához való szigorú ragaszkodása okán egy politikai helyzet elemzést adott, amely nem volt különb az elõtte felszólaló Istóczy stílusánál:

„Az orosz nép barbarismusa és vandalismusa; karöltve az ottani bureaucratia kapzsiságával és corruptiójával, mely a zsidóságnál elegendõ kielégítést nem talált s melyhez hozzájárult az ottani kormány qualifikálhatatlan eljárása, kitette az ottani zsidókat a legnagyobb fosztogatásoknak, tûzzel-vassal való pusztításnak, életük fenyegetésével, úgy, hogy nagy részük, csak hogy puszta életét megmentse, onnan elmenekült.”

Ami pedig az Oroszországból tömegesen elmenekült zsidóságot érinti, arról pedig így szónokolt: „A kérdés most az, vájjon általában károsnak kell-e tartanunk idegen fajnak tömeges bevándorlását Magyarországba? Szándékosan így teszem fel a kérdést – az a renitens szélsõ bal itt ismét bekiabált: Mi is így tesszük föl! –, nem mondom, hogy orosz zsidók bevándorlását, hanem általában idegen elemek tömeges bevándorlását czélszerûnek, hasznosnak tartom-e Magyarországra nézve?”

Nem húzom az idõt, miként Wahrmann képviselõ úr sem húzta és megadta saját kérdésére a v választ. Nem tartotta célszerûnek és hasznosnak a tömeges bevándorlást. Ilyen egy jobboldali, liberális politikus! Bár legyünk õszinték, hogy õ ezt kiterjesztette az orosz nihilistákra, a német szociáldemokratákra, legyen az „ír-honi” férfiakra, a szerbekre, az oláhokra – miért nem románt mond? – és a szászokra.

A következõkben egy igen liberális nézetének ad hangot, miszerint a cél, hogy „a magyar elem erõsebb legyen, mint valamennyi más eleme az országnak együttvéve”, mert „még mindig nem sikerült egészen minden idegen nemzetiséget assimilálni” és „Határozottan oda kell törekednünk, hogy az assimilatio megtörténjék és mindent el kell kerülnünk, a mi ezen assimilatiót gátolja, akadályozza.”

Nem kívánom ezt a fent kifejtett liberális gondolkodást bírálat tárgyává tenni. Azt már inkább megkérdõjelezném, amint azt Wahrmann képviselõ úr bátran kijelentette: „Bátran kimondhatom a nélkül, hogy azon vádnak tenném ki magamat, mintha azon szerencsétlen hitsorsosaim iránt a legnagyobb részvétet ne érezném”, de „ezeknek tömeges bevándorlását a maguk érdekében sem tartanám helyesnek. De nem tartanám azt helyesnek a magyar zsidóság érdekében sem.”

Végezetül annak a véleményének adott hangot, hogy itt Magyarországon nem lesz zsidó üldözés, mert mind mondta: „Bízom a magyar nép józanságában és igazság érzetében, mely magát nem hagyja egy könnyen félrevezetni, ámbár egyesek iparkodnak a talajt arra mindenféle ganéjtrágyával elõkészíteni.”

✽ ✽ ✽

Azt hiszem, az utolsó fordulatot, már ami a ganéjtrágyát illeti, elhagyhatta volna. A délelõtti ülésen még hozzászóltak egy páran, de ezek érdemben újat már nem jelentettek a migrációt érintõ témámban. Talán még csak annyit jegyeznék meg, hogy délután 3 órakor az elnök zárt ülést jelentett be, amit több képviselõ kért. „Tisztelt ház! Arról értesíttettem, hogy a ház folyosóin, tehát a ház területén belõl az ülés folyama alatt egy képviselõ a másikat tettlegesen bántalmazta. Azt hiszem, a t. ház e tény felett, miután az a ház tekintélyét sérti, rosszallását fejezi ki. Ha nincs észrevétel, kimondom, hogy a ház, javaslatomat határozattá emeli.”

Hogy ez a tettlegesség kik között történt és mi volt, arra nézve az országgyûlési napló nem ad további tájékoztatást. Arról már a Vasárnapi Újság június 11-i száma tudósít. Ebben arról értesülhetünk, hogy a „ganéjtrágya” szófordulat miatt Istóczy Gyõzõ Wahrmann Mórtól elégtételt kért. Wahrmann bár korábban kijelentette, hogy Istóczyval nem áll szóba, azt válaszolta, hogy az ülésteremben elhangozott kijelentéseiért nem ad elégtételt és jelentette az ügyet a szabadelvû párt elnökének, Vizsolyi Gusztávnak.


Sajnos azonban még a képviselõségig jutottaknak is asszimilálódniuk kell, így aztán a párbajt nem lehetett elkerülni. Wahrmann Mór céllövõ leckéket volt kénytelen venni, és ami biztos, az biztos megírta végrendeletét. A június 11-én lefolyt párbaj sem ment zavartalanul, hol egy rendõr, hol pedig az esetre kíváncsi pesti tömeg zavarta meg a feleket pisztolyaik elsütésében. Végül aztán Ercsi külterületén eldördültek a lövések, de szerencsére egyik fél sem sérült meg.
Link

Hozzaszolasok

267 #1 Perle
- 2017. November 02. 10:11:33
"következõ Ónody Géza felszólalására nem térnék ki, mert az alig két hónappal korábbi, Tiszaeszlári esethez hasonló esetek tömkelegét sorolta fel és jelen írásnak ez nem témája. "
:o:o:o
Tömkelegét! Megdöbbentõ, hogy mennyi esetrõl még csak nem is hallottunk.
238 #2 bivaly
- 2017. November 02. 22:35:06
Kedves Perle !

Amihez kellene, az itt tanyázó nyálfolyató f...fejek egyike sem szól hozzá.
Trendi, pontosan megfelel. Hol a csában az IQ ?
37 #3 HER
- 2017. November 03. 13:27:31
Egy szomorú bejegyzést hozok! "
Livia Kubik megosztotta a bejegyzését.
3 órája

Livia Kubik
október 27., 21:19
KÖZALKALMAZOTTAK=HIVATALNOKOK= POLITIKUSOK = JANICSÁROK ! TUDJÁTOK-E KIKET SZOLGÁLTOK ÉS MIBÕL?

Mostanában - az utóbbi,kevesebb mint egy évben - több mint egy tucat közeli ismerõsöm, barátom elhalálozott és végrendeleteikbõl megdöbbentõ tények derültek ki. - Anyagiak hiányában,de lehet,hogy kiábrándultságuk jeléül is, elhamvasztatták magukat és maradványaikat szétszóratták az alföldi szép rónaságon. Nem lesz szükség a C-14-es szénizotóp vizsgálatra,ha ennyi magyar kénytelen elhamvasztatni magát,hiszen ezek után már lehet,hogy hírmondó sem marad belõlünk,nyom nélkül el fogunk tûnni!!! A kazár ,,sisere had" a temetõiket már örök-életre lefoglaltatta magának,persze a mi pénzünkön,s a majdani szuvas csontjaikkal azt akarják bizonyítgatni az utókornak - a nem is oly nagyon távoli jövõben - hogy õk az igazi õs-nép Magyarországon,és ilyen nép,hogy ,,Magyar" soha és semmikor,nem is létezett e gyötrelmesen szép kárpáthazai világban!"
3 #4 Enid
- 2017. November 03. 15:39:25
Lesz ez meg torveny is ?
... hasznaljak... oszt elegetik... mint a dobozokat szokas
Javitanam: ... õsnèp a vilagon...
254 #5 mujko
- 2017. November 04. 10:36:19
Még maga Hitler is migráns volt mert hát szépen éldegélt
Kolumbiában .

A titkosítás alól feloldott dokumentumban egy informátor szólal meg, aki szerint Adolf Hitler túlélte a II. világháborút, és 1955-ben Dél-Amerikában élt.

A Cimelody-3 kódnevû forrás egy korábbi SS-tagtól, Phillip Citroen-tõl vette azt az információt, aki állítása szerint találkozott Hitlerrel Kolumbiában, Tunja városában, ahol egyébként több náci is letelepedett a világháború után.

Citroen egy fotóval is megtámogatta a sztorit, amelyen az állítólagos Hitlerrel üldögél. Elmondta, hogy a helyiek Führernek hívták a Hitlerre tényleg a megszólalásig hasonlító férfit, és karlendítéssel üdvözölték, valahányszor találkoztak vele.

A kolumbiai iratokban az is szerepelt, hogy az ekkor 66 éves „Hitler” egy hajózási vállalatnál dolgozott, késõbb pedig továbbutazott Argentínába.

A CIA továbbküldte az információt és a fotót a washingtoni központnak, ám ott nem vették túl komolyan az ügyet, nyilvánvaló kitalációnak minõsítették a dolgot.
cdn1.boon.hu/2017/11/hitl-e1509699192461.jpg
link http://www.borsonline.hu/aktualis/egy...ben/142201
2 #6 gerry
- 2017. November 05. 05:46:48

...láthatóvá vált egy légmentesen lezárt üvegfalú láda, melyet áttetszõ fagyasztó-konzerváló folyadék töltött ki. A láda aljára rögzített kék bársonyon Hitler Adolf feküdt.
Hitler barna inget és barna bricsesznadrágot viselt, magas szárú csatos bakancsot, éppúgy, mint huszonöt évvel ezelõtt,...

...Hitler pulzusa és légzésszáma fokozatosan emelkedett, néhány perc elteltével felnyitotta a szemét, és kezét hátratámasztva, felült a láda alját takaró kék bársonyon. Feje jobbra-balra csuklott a kábultságtól:
- Hol vagyok ?
- Hûséges katonái között.
- Így tehát visszatértem.
Hitler leintette a kitörõ éljenzést, és izgatottan kérdezte:
- Wenck áttört az oroszokon?
Smideliusnak meg kellett erõltetnie az emlékezetét, hogy megértse, vezére mire céloz. Csak sokára jutott az eszébe, hogy Hitler az utolsó pillanatig abban reménykedett, hogy a Poroszországban harcoló Wenck marsall csapataival áttöri a szovjet ostromgyûrût, és felszabadítja Berlint.
- Nem, mein Führer, maga Wenck is fogságba esett.
- Így tehát a második világháborút elveszítettük. És ki nyerte meg a harmadik világháborút?
- Senki, mein Führer.
- Szóval még folyik ?
- Fájdalom: még el sem kezdõdött.
- Huszonöt év háború nélkül Európában? Lehetetlen, errõl ne is próbáljon meggyõzni, Smidelius.
- Sajnos, így történt, mein Führer. Késõbb személyesen is megbizonyosodhat róla.
Hitler kilépett a ládából.
- Asszonyom, Braun Éva?
- A Nagyasszony nincs az élõk sorában.
- De hiszen azt ígérték, hogy õt is megmentik!
- A konzerváló folyadék csak az ön számára volt elegendõ! A Nagyasszony öngyilkos lett, holttestét elégettük, íme, itt vannak a hamvai!
Egy díszes urnát vett elõ, melynek falába: Hitler Adolfné, született Braun Éva + Grünfeld Dávid felirat volt vésve.
- Plusz Grünfeld Dávid ? Mit jelentsen ez?
- Már közel járt az ellenség, kevés idõnk maradt az elhamvasztásra, így történt, hogy a Nagyasszony hamvai sajnos összekeveredtek a zsidó fogolyéval, akit az ellenség megtévesztésére ön helyett égettünk el.
A pontosság kedvéért úgy gondoltuk, feltüntetjük az urnán.
Hitler kikelt magából.
- Hogy képzelik ezt!? Én Évára gondolva hullatom a könnyemet, és valójában Grünfeld Dávid elszenesedett bütykeit áztatom velük? Azonnal vigyék innen ezt a köpõcsészét!
Hitler nem tudott úrrá lenni ingerültségén, Smidelius óvatosságból egy nyugtató injekciót fecskendezett a karjába.
- És Németország? Az én Németországom él még?
- Él, de sajnos kettéosztották.
- Mi a különbség közöttük ?
- Talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy az egyik kommunista, a másik, amelyben most mi is tartózkodunk, liberális.
- Németország és liberalizmus? Ez maga az élõ ellentmondás, nemzeti géniuszunk eltakarja az arcát.
Kezét hátul összefonva járkált az asztal elõtti szabad részen, lassan megnyugodott:
- De nem baj, talán még jobb is, hogy így alakult. Egy ilyen rendszerben könnyebb lesz visszaszereznünk a hatalmat. Ebben már van bizonyos gyakorlatunk - Hitler arca újból felélénkült. - Ellenségeinkkel mi történt?
- Kire gondol?
- Roosevelt halálhírét még hallottam a kancellária bunkerjében, Sztálin ?
- Meghalt.
- Helyes. Remélem, a mi embereink ölték meg.
- Nem valószínû, mein Führer.
- Churchill?
- Õ is meghalt.
Hitler összedörzsölte a kezét:
- Kezd a világ egyre tûrhetõbb lenni. És a zsidók?
- Õk, sajnos, megvannak, sõt létrehoztak egy önálló államot, Izrael néven.
- Mi természetesen hadiállapotban vagyunk Izraellel!
- Ellenkezõleg, jelenleg Németország Izrael egyedüli szövetségese Európában.
Hitler nem akart hinni a fülének:
- Hogy mi a zsidókkal? Maga megõrült, Smidelius. Ez olyan, mintha azt mondaná, hogy a "Mein Kampf"-ot árulják a londoni könyvesboltokban, vagy hogy tábornagyom, Paulus, az ellenség oldalára állt.
- Mind a két feltételezése fedi a valóságot, mein Führer.
- Nagyon rosszul jár, ha élcelõdni próbál velem, Smidelius.
Mikor a többiek arckifejezése is megerõsítette Smidelius szavait, Hitler öszszetörve ült le egy székre.
- Ez a korcs német nép galádul elárult engem, Németország elveszítette a becsületét - öklével verte az asztalt. - Miért keltettek fel engem?! Jobban tették volna, ha még legalább száz évig hagynak aludni, amíg egy új nemzedék vérrel nem mossa le ezt a gyalázatot...

Moldova: Titkos záradék (1973) - részlet
254 #7 mujko
- 2017. November 05. 08:17:06
De az biztos hogy ennek a Istóczy Gyõzõ vezete párt nak köszönhetõ hogy van Izrael nem pedig Herzl Tivadarnak . Mert õk voltak akik azt mondták hogy a zsidóságnak is jár egy haza.
Ez a szemita párt ?

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
296,805 egyedi latogato