Bejelentkezés
Kormánypárti zsidózás? Kedves Sárosdi Lilla, ezért a mondatért kár volt

„Most hadd védjem meg Marton Lászlót. Ha egy 74 éves emberre rácsapják a tükröt, adjunk idõt neki, hogy fel tudja dolgozni a történteket. Néhány nap alatt jutott el oda, hogy elõbb rágalomnak nevezte a dolgot, majd elnézést kért minden áldozatától, ha megbántotta volna. Én ezt komoly fejlõdésnek tartom” – nyilatkozza a mai 168 órában Sárosdi Lilla. A szexuális zaklatásba belebukott rendezõ egykori áldozata ezzel napjainkban ritka nagyvonalúságról tett tanúságot. Fõleg, ha hozzátesszük, hogy az interjú alatt mellette ült a férje, aki viszont kifejti, miért tartja álságosnak Marton bocsánatkérését.
Éppen ezért nagy kár az utána következõ mondatokért.
„A kormánypárti sajtó mocskos módon használta ki a helyzetet, amit mélyen megvetek. Zsidózásra használni föl a zaklatási ügyek feltárását ordas aljasság. Nem mondom ki, mit kívánok nekik”
– mondja Sárosdi Lilla, az olvasó meg egyre csak azon töpreng, hogy aki tíz másodperccel korábban olyannyira nagy léleknek tudott mutatkozni, szinte ugyanazzal a lélegzettel hogyan eshet át ennyire a ló túlsó oldalára.
Mert ugyan ki és mikor zsidózta le a kormánypárti sajtóban Marton Lászlót? Akárhogy bújjuk is az archívumokat, nem sikerül példát lelnünk ilyesmire; sõt az utóbbi egy hónapban a „Marton László” és a „zsidó” keresõszavakra a Google sem ad ki találatot. Az persze megeshet, hogy egyes Facebook-kommentek szerzõibõl elõbújt az alantasság, de ezt jobboldali lapok számlájára írni a zaklatási ügyben egyébként rendkívül tisztességesen viselkedõ színésznõhöz méltatlan túlzás lenne.
Ha már viszont a botrány visszhangját elemezzük, volna itt valami, ami Marton László – teljességgel jogos – megbûnhõdésének és nyilvános megszégyenülésének árnyékában sajnálatos módon elsikkadt. Ugyebár húsz évvel ezelõtt abban a bizonyos kocsiban két férfi tartózkodott, és bár a színésznõt közvetlenül Marton zaklatta, a páros másik tagja, hogy is mondjuk, úgyszintén kedvét lelte a helyzetben. Sárosdi Lilla utóbb Martont megnevezte, társáról azonban a Hír TV-ben azt mondta: az õ kilétét nem fogja elárulni.
Marton László tehát, hangsúlyozzuk: teljes joggal, azért szégyenült meg családja, közvetlen környezete és az egész ország elõtt, mert a neve közismert. Tettestársa, de minimum cinkosa pedig azért úszta meg, hogy akár a legszûkebb körben magyarázkodnia kelljen, mert nem az.
Tessék mondani, a bûnnek attól függõen kell elnyernie méltó büntetését, hogy elkövetõje mennyire híres ember?
A választ nem tudjuk. De a kérdés attól még kínoz bennünket.
Frissítés:
Volt olvasó, aki jelezte: szerinte Sárosdi Lilla nem Marton Lászlóra gondolt, amikor lezsidózást emlegetett, hanem Kerényi Miklós Gáborra. Egy másik hozzászóló viszont úgy értelmezte az elhangzottakat, hogy Harvey Weinsteinre vonatkoznak. Ezért legjobb szövegértelmezési tudásunkat bevetve még egyszer elolvastuk az interjút, de semmi jelét nem találtuk sem ennek, sem annak. Ezek után az jutott eszünkbe, hogy a színésznõ esetleg férjére, Schilling Árpádra gondolt – de a képlet így sem jön ki. Mert ahogy Martont a kormánypárti sajtó nem zsidózta le, úgy a többi urat sem.
Link
Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2017. November 09. 21:13:32
- 2017. November 09. 22:46:13
- 2017. November 09. 22:54:53
- 2017. November 11. 12:15:01