Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Orbán már a Nyugatot, a "globális elitet" akarja legyõzni

BelföldKi hitte vona, hogy saját farkát veretik saját magába ennek a mocskos zsidó-cigány bandának, úgy hogy közben mindegyik "nemzeti" fõgeciként megy a mennybe és a füstölõbe. Ugye, hogy ugye? Undorító egy xar horda. Remélem elhiszik magukról, hogy érinthetetlenek! Orbán Viktor jövõ tavasszal már nemcsak az "önmarcangolásba" süllyedt baloldalt és a "nemzeti alakulatból cicapárttá" változott Jobbikot akarja legyõzni, hanem a Nyugatot és a globális elitet is. Orbán Viktor, a Fidesz nemrégiben zárult kongresszusán mondott beszédében - hatalmas kivetítõkön a piros-fehér-zöld nemzeti színek jelentek meg, amikor a színpadra lépett, a küldöttek állva tapsolták és Viktoroztak - gyakorlatilag a két évvel ezelõtti kongresszusi beszédének 2.0-ás változatát adta elõ középpontban a biztonság, a rend, a hagyomány, a nemzetállam és a mindennapi megélhetés érzését ígérve. Beszédét "befelé" a régi európai jobboldali európai kereszténydemokrata nagyságok által megfogalmazott tézis hatotta át: tõlünk jobbra lehetõleg csak a fal lehet, "kifelé" pedig a káoszt teremtõ, a bevándorlást elõsegítõ, az európai identitást megsemmisítõ erõk elleni harc.
Orbán már a Nyugatot, a "globális elitet" akarja legyõzni

Beszédét az ismét Fidesz-elnökké választott Orbán Viktor azzal kezdte, hogy itt nem pozíciót osztanak még neki sem, hanem feladatot. Ez a hosszú évek óta tartó sikereik magyarázata. „Ha körülnézünk, a Fidesz már ma is kész a választásokra. De a Fidesz attól Fidesz, hogy soha nem elégszik meg a választások megnyerésével. Kutatják és ha jó passzban vannak, meg is találják, mi is a mélyebb értelme a soron következõ választás megnyerésének” - fogalmazott. „Megerõsíteni, elmélyíteni, megvédeni” – határozta meg Orbán Viktor a feladatokat. Meg kell erõsíteni mindazt, amit 2010 óta elértek, el kell mélyíteni politikájuk lelki, szellemi alapjait, mindemellett meg kell védeni Magyarország jövõjét - szerinte.

A miniszterelnök konstatálta, hogy a 2010-ben kitûzött célokat mind elérték, a média, a bankrendszer és az energiaszektor többségét magyar kézbe vették.

2014-ben pedig olyan célokat tûztek ki, amirõl a politika sokat beszélt 25 éven keresztül, de mások eddig nem értek el azt az eredményt, hogy a gazdasági eredmények ne csak statisztikákban és makroszámokban mutatkozzanak meg, hanem a mindennapi életben is beálljon a változás. "A kemény dió" az volt Orbán Viktor szerint, hogy mindezt azok is érezzék, a nemzetgazdaság törzse, akik se szegénynek, se jómódúnak nem gondolták magukat és akik a magyarok többségét adták. Mi „felszámoltuk az elterpeszkedõ bûnözõi életformát, mely sok helyütt lassan már megélhetési stratégiává és életmóddá is vált” - hangoztatta, aztán hosszan sorolta a miniszterelnök a munka alapú társadalomban elért eredményeket külön kiemelve, hogy minden támogatást megadott a kormány azoknak a családoknak, "akik a gyermekekért élnek". Azonnal hozzá is tette viszont


"nálunk nincs jövõje annak az életformának, amely nem a gyerekekért, hanem a gyerekekbõl akar megélni".

(Volt, aki a sajtódobogón megjegyezte, hogy hasonlót eddig a Jobbik politikusaitól lehetett hallani.)

Orbán Viktor szerint a következõ négy évben a tét az, hogy az emberek ne csak a mindennapi élet szintjén dõlhessenek hátra nyugodtan, de legyen annyi tartalékuk, hogy váratlan események idején se kelljen pénzügyi zavarba jönniük. "Hogy idáig eljussunk, még négy évig ennek a kormánynak kell hivatalban maradnia" – hangoztatta. Ezért nagyobb szerinte a 2018-as választás tétje, mint a 2014-esé volt. S hogy kitõl remélhetik az emberek életük jobbra fordulását?

„Az emberek, ha nem is mondják, pontosan tudják, mi a helyzet.” Ezzel a mondattal utalt a miniszterelnök arra, hogy Magyarországon az emberek - állítása szerint - az ellenzékre nem számíthatnak, „pontosan tudják, mi a helyzet, ezért ma Magyarországon nem kormányváltó hanem ellenzékváltó hangulat uralkodik". Emlékeztetett, hogy az ellenzék soha nem szavazta meg a Parlamentben a családi adókedvezményt, az adócsökkentést, a Nõk 40-es program, a földtörvény, a devizahitel-mentõcsomagot, de a betelepítéseket tiltó alkotmánymódosítást sem. Ezen kívül Orbán Viktor nem vesztegetett sok szót a szocialistákra és a Jobbikra sem. Szerinte az "összeroskadó és önmarcangolásba süppedt szocialistáktól, a pénzért és hatalomért mindenre képes nemzeti radikálisoktól, a nemzeti alakulatból cicapárttá vált Jobbiktól nem remélhetik sorsuk jobbra fordulását az emberek.

A Fidesz politikájának lelki, szellemi alapjai kapcsán Orbán Viktor arról beszélt, hogy az emberek rendre és biztonságra vágynak. Elismerte, hogy a Fidesz, illetve kormánya olyan érzést kelthet, mintha szembe menne a korszellemmel. „Én azonban azt javaslom, igazítsunk a szemüvegünkön, ne vegyük fel a korszellemmel hadakozó, romantikus, külsõ pózát”. Szerinte ehelyett észre kell venni, hogy a korszellem nem azonos a médiaszéllel, "a nagyhatalmú globális cégek és globális politikai szervezetek hangszóróiból áradó andalító melódiák a könnyed felelõtlenségre, fogyasztási õrületre biztató dallamok nem azonosak a korszellemmel. Az európai emberek tízmilliói naponta keményen dolgoznak és küzdenek, hogy felszínen tarthassák magukat és családjukat, kapaszkodnak a kulturális identitásukba és naponta harcolnak megszokott európai életük minden négyzetméteréért, ez az igazi korszellem" - magyarázta. Aztán arról beszélt, hogy ez a korszellem „a mi oldalunkon áll, a keményen dolgozó, felelõsséget vállaló, családjukról gondoskodó, hazájukat szeretõ, keresztény gyökereikhez ragaszkodó európai emberek oldalán”.


A birodalom emberei pont az ilyeneket, így minket is szeretnének eltakarítani az útból – hangoztatta Orbán Viktor.

De szerinte a szovjet birodalom sem bírt velünk, a Soros-féle hálózatok ügynökei is úgy fognak járni - prognosztizálta Orbán Viktor, aki szerint mindenre, ami nemzeti, népi, keresztényi és polgári, azt a varázsigét találták ki, hogy populizmus. De "hiába a ráolvasás, a politikai vudu, a valóságos emberek le fogják gyõzni a ma még Európán uralkodó globalista elitet, ismét naggyá teszik Európát és benne Magyarországot is. Ez nem marxista történelmi materializmus, itt harc lesz és küzdelem" - pozicionálta szembe magát a nagy "birodalmi" erõkkel, hozzátéve: mi nem állunk se faji, se osztály alapon, az embereket egymással szembefordító politikát elutasítjuk. Mindez szemben áll az új, modern, korábban soha nem volt fajtájú politikával, melynek középpontjában a kultúrájába, nemzeti, vallási és nemi identitásában kiforgatott ösztönvilágra visszabontott ember áll, az új idõ új embertípusa, a homo brüsszelicus - ismételte meg, érzékeltetve az iszlám bevándorlás, az illegális migráció antiszemita jellegét is.

Orbán szerint a magyar nemzet a keleti jellem és a nyugati kultúra találkozásából jött létre. Ez a szabadság szeretete és tisztelete, ezért mi rendületlenül hiszünk a szeretet és az összefogás erejében - ismételte meg 2002-es Kossuth téri beszédének szlogenjét. A Fidesz politikája arra az egyszerû igazságra épül, hogy ami egyszer igaz volt, az igazi is marad, de vajon vannak-e kortól és nemtõl független erkölcsi igazságok? – tette fel a kérdést. Hogy lesz ebbõl egységes Európa? Hiszen vannak olyan európai országok, ahol erre igennel, mások nemmel válaszolnak.


A helyzet sokáig egyszerû volt, az ember nõ volt, a férfi pedig férfi - festette le a káoszt.

Beszéde végén a Fideszrõl azt mondta, jövõ tavasszal lesz harminc éve a Fidesz alapításának. Elmondta ugyanazt, amit két évvel ezelõtt, hogy a Fidesz alapításakor 37-en voltak, a kommunista pártnak pedig 800 ezer tagja volt, és ma mégis mi vagyunk itt. És feltette a kérdést: mennyiben azonos a mai Fidesz azzal, ami alapításakor volt, amire úgy válaszolt: annyiban, amennyiben ma egy 30 éves ember azonos azzal, mint egyéves korában volt vagy egy patak, ami nagy folyammá nõtte ki magát. Aztán biztosította A közönségét, hogy õ elõl fog menni mindig, és megköszönte a bizalmat.Link

Hozzaszolasok

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
313,961 egyedi latogato