Egy egész falka áll a bevásárlóközpont elõtt, feszegeti az ajtót.
Ott bent várja a mennyország, ahol roppant olcsón tud megvásárolni minden jót, izgalmasat, finomat vagy menõt, élete könnyebbé és elegánsabbá válik, mindössze annyit kell hozzá tennie, hogy áthalad az ajtón. Másodpercek múlva nyit a bolt, az üvegajtót belülrõl támasztják a biztonságiak, majd mikor üt az óra, szabaddá válik a vásárlás. Akkor pedig elszabadul a falka.

A jelenséget így is meg lehet fogalmazni, de ez egyszerû hazugság. A farkasok nem könnyebb és elegánsabb életet akarnak, õket maga a habzsolás vonzza.

A dögöt marcangoló falkát és a fekete pénteken egymást taposó embereket semmi sem különbözteti meg egymástól. Ugyanaz a bírvágy lángol az utóbbiak szemében is, amely az állatnak sajátja, de az embernek nem szabadna így kivetkõznie magából.

A farkas addig eszik, amíg van elõtte széttéphetõ döghús, mert nem tudja, mikor jut legközelebb élelemhez. Az ember elméletileg tudja, hogy nem kell neki se új tévé, se nyaralás a Seychelle-szigeteken január közepén, ezek mesterségesen gerjesztett vágyak, a hirdetések és a média drogja keltette ábrándok. Annak az ígérete, hogy akkor nekem is lesz valamim, lehet vele dicsekedni, önmagamat is fel tudom tenni egy magasabb polcra, hiszen igen, képes voltam egy méregdrága játékszert fél áron, még így is pokoli sok pénzért megvásárolni.

A pénzt persze más adta, én majd törlesztem a bank felé, de a konkrét tárgy ott díszeleg a nappaliban, a nagyitól kapott kanapé mellett. Az eufória, a birtoklás jelentette öröm, a másik vevõ kicselezése okozta diadal érzése jó esetben addig tart, amíg el nem foglalja a helyét az áhított, de valójában egyáltalán nem fontos termék. Ott, a boltban, a megvilágított, csillogó járólapos szentélyben ezer meg ezer ember csak azt az egyet akarta, és a nagy versenyfutásból én kerültem ki gyõztesként. A kopott falú lakásban a varázs megtörik, a gép anyaga közelrõl olcsó hatást kelt, elüt a berendezéstõl, és persze kiderül, hogy szinte mindenkinek van már ilyenje, vagy ennek a modernebb változata. Odabent még a mester gitárjának a nyaka. Idekint egy törött fadarab. Értéktelen.

Importált termékeket vásárol az importált vágyak vezérelte világ. A fekete péntek hagyományosan a hálaadás napját követi, errõl az ünneprõl annyit tudunk, hogy sok amerikai hazamegy, mert valami történt egykoron az õ történelmükben, és számos filmben a cselekmény bizonyos pontján errõl megemlékeznek. Hogy várja õket ­Jennifer vagy anya, vagy Ray bácsi, és nagyon messze van Idaho, fõleg ezzel az ócska Chryslerrel.

Ezekben a történetekben tiszta gondolkodású és szilárd erkölcsi értékrendû emberek szerepelnek, akik lelki indíttatásból vezetnek ezer kilométert a nevadai sivatagon át, és egyikük se töri be egy hét múlva az áruház ajtaját. De ez tündefény, ­hollywoodi flitter. A rendõrség az Egyesült Államokban egy hete készültségben van, hogy a vallásos jellegû rajongást, a farkasfalka õrjöngését kézben tudja tartani.

Igyekeznek csökkenteni az okozott károkat, a törött karok és lábak számát, de tudják, a pusztítás végig fog söpörni az országon. No és az egész világon, hiszen ez a fekete péntek ragadós, a szabadnak nevezett, de szánalmasan elkorcsosult világban tömegek veszik fel a farkasbõrt arra a napra.

Európa nem lesz Amerika, egyszerûen azért, mert öreg és máshogy nevelték, de a vérszagot mindenki érzi. Van, aki megvadul tõle, van, aki elfintorodik, elfordul, kivonja magát a bûbáj alól.

Mert ember, és nem farkas.