Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Korlátozza Isten megnevezését a svéd egyház

KultúraMost akkor Odin (Ogyin =egy) töketlen vót? Elnézve ezt a buzitanyát, erõs a gyanú. Egyébként meg lassan csak lekoptatják már ezt a xarházi jahve-fajzatot a palettáról, annyi mostani "mûvészfilm" szól mindenféle istenekrõl, hogy kiderül, mégiscsak az Ember mellett elbújhatnak a búsba. Igaz, hogy Ember ma már ritkább, mint isten, mert abból meg annyi van, mint a szemét. A legnagyobb svéd keresztény egyház vezetõje szerint nem helyes Istent „Úrnak, Uramnak” szólítani, mivel léte túlmutat az emberi nemek megkülönböztetésén.

Svédország evangélikus egyháza arra biztatja papjait, hogy nemileg semleges kifejezéseket használjanak, mikor a legfelsõbb istenségre utalnak, az „Úr” megszólítás helyett csak Istent használjanak. A döntést csütörtökön hozták meg az egyház 251 tagú döntéshozó testületének nyolcnapos ülésének végén. Az új szabály május 20-án lép hatályba, Pünkösdkor.

„A hittudomány által elfogadott nézet, hogy Isten a nemi meghatározások fölött helyezkedik el, mivel nem ember” – érvelt Antje Jackelén, a dél-svédországi Lund nõi püspöke. Az evangélikus vezetõ véleményét azonban nem mindenki osztja.

A svédországi Lund Egyetem teológus professzora, Christer Pahlmblad úgy nyilatkozott egy dán lapnak, hogy az testület döntése „aláássa a Szentháromság tanításait és a többi keresztény egyházzal való közösséget”. Meglátása szerint nem igazán okos döntés, ha a svéd egyház olyan egyházzá válik, ami nem tartja tiszteletben a közös hittudomány hagyományait.
Link

Hozzaszolasok

352 #1 Bugris
- 2017. November 25. 17:29:02
Orbán Viktor szent nevét a szádra hiába ne vedd!
154 #2 kakas
- 2017. November 25. 17:59:06
78.media.tumblr.com/30bc221edc2cf631e229fddb594883c8/tumblr_omiax4ogt11tqvv5eo1_500.jpg78.media.tumblr.com/13c0105de94b1391bad1f13482301b45/tumblr_oy0knujUoV1ts6grxo1_1280.png
4 #3 Posta Imre
- 2017. November 25. 18:32:19
Kakas, kezdesz megint ráérezni az izére. De jó!

Bugris, nincsenek ma már szentek, persze a digi-degenerált világban bárkirõl állítható bármi, s a ellentettje, de inkább vélem, hogy ha kicsit is megvakarjuk bármely disznó hátát, csak elröffenti magát a trágyaszórója.
299 #4 i_gazember
- 2017. November 26. 11:09:08
Ha istennek nincs neme, akkor van igene?

Magadra maradtál bátor katona,
Törött a kardod, pajzsod szétkaszabolva.
Sebeidbõl a vér alig csordogál,
Hosszú lesz a szenvedés, ami így megtalál.

Erõs vagyok és bátor,
Nem félek a haláltól!
Magamat nincs miért védenem,
Istentõl meg nem kell már semmi sem!

Az elõttem lévõ generáció kihalóban,
Átveszem helyét, beállok utána a sorba.
Talán már egy kicsit várom.
Megbolondultál? Kérdezi, akit szavammal megtalálok.
Legyintek! Neked legyek bolond!
Mikor a világ összes fájdalma a lelkemben,
Mikor a buta kritikájára nincs rezdülésem,
Csak hangosodó bõgés, sírás-rívás,
Mert ami neki nem fáj, az engemet cincál!

Egy dolgot itt hagyok, a sírás-rívást.
Örök utamra úgy megyek, hogy egy kívánságot megteszek:
Holnaptól fájjon a butaság!
Isten! Te meg fordíts a keréken,
Engedd, hogy az ember hozzád felérjen!
De csak az, ki nevet és tündököl,
Aki maga veti a búzáját, abból eszi kenyere javát,
Esze ágában mástól elvenni nem hajlandó,
Nem élõsködni, csak szerényen élni akaró.

Isten! Te küldtél a Földre, ebbe a borzalomba.
Vendég vagyok csak nálad, de itt minden káprázat.
Egy rövid pillanatra elhiszem, hogy jól érzem magam,
De akkor jön egy szélvihar.
Egyeseknek megengeded, hogy tégedet alakítsanak,
Sokaknak meg rosszabb sorsot engedsz, mint egy állatnak.

Vendégszeretetedet tiszteletben tartanám,
Ha nem lennél olyan nagy kufár.
Ez még a kisebbik problémafelvetésem,
Mert nem tudom ki vagy, hol is, ott a mennyben??
Az, akinek jobban tetszik
Ábel áldozati bárányának égett hús szaga,
Mint Káin növényeinek perzselõdõ illata?
Legyen mérhetetlen tömjén, illatos gyertya,
De már átérzõdik rajta a döglõdés szaga.

Most pedig nyomj egy reset gombot,
Hogy veled együtt minden elillanjon,
Hogy ne legyen ez a kesergõ óda,
Hogy ne kelljen szégyenkeznem miatta!


A fentieket tegnap este írtam,
Most reggel lett, és valamit álmodtam.
Kinyitva szememet azt konstatálom,
Még élek, és eszembe jut az álmom.
Ebben elveszett a reset gombja,
Istenre meg rászólt az anyja,
Jehovácska, a játékaidra vigyázz,
Mert másikat nem kapsz, meglásd!
118 #5 keepfargo
- 2017. November 27. 13:19:47
A svédek, meg az az egy ház, ami nekik van...

Tegnap voltam egy "istentiszteleten" de jobban illik rá az hogy "mise"; mert nem volt ott semmise, csak egy kis kozmopolitizmus, globalizmus, de egyik sem volt elég izmos...se a pap, aki egyenesen Bangkokból jött Saigonba - még jó hogy nem a bankokból...ez utóbbit onnan lehetett tudni, hogy a mise-mese után kitett egy üres fejfedöt, hogy aki akar tegyen bele. Én is tettem, de csak az apraját, mert nem volt semmi nagyja a beszédnek se...úgymond.
Szegény svédek, szegény gazdag Svédország...

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
310,458 egyedi latogato