Bejelentkezés
Újraélednek az antiszemita toposzok a cári család meggyilkolása kapcsán
És akkor mi van? A legsötétebb antiszemita vádak egyike elevenedett meg Oroszországban. Egy püspök szerint a cári családot rituális módon gyilkolták meg a „tudjukik”
Marina Molodtsova, az igazságügyi tárca egyik tisztségviselõje olyan bizottság vezetõ kutatója, amely II. Miklós cár és családjának 1918-as meggyilkolását kutatja. Egy moszkvai konferencián azt mondta a héten, hogy egyfajta „pszicho-történeti” vizsgálatot folytatnak, annak feltárására, hogy a család rituális gyilkosság áldozata lett-e – számol be róla a Ria Novosti hírügynökség nyomán a haaretz.com.
Ezen az eseményen Tyihon Shevkunov püspök azt monda: „ha a legszigorúbb megközelítésben vizsgáljuk a cári család kivégzését, abból a szempontból, hogy az rituális gyilkosság volt-e, akkor az egyházi bizottság jelenõs része szerint, nincs kétség, hogy az volt.”. Ezzel gyakorlatilag hivatalos szintre emelte a zsidó összeesküvés-elméletek egyik kedvenc toposzát.
Az Orosz Zsidó Közösségek Szövetsége, amelyik legalább 100 közösséggel van kapcsolatban szerte Oroszországban, azt közölte, hogy ez a megközelítés egy antiszemita mítoszt éleszt fel. Boruch Gorin szóvivõ egy nyilatkozatban kelt ki a konferencián elhangzottak miatt.
A bolsevik vezetõk között megtalálható zsidók miatt ezek az elõítéltek folyamatosan jelen vannak. Berel Lazar Oroszország fõrabbija errõl azt mondta: azok az emberek ateisták voltak és elutasítottak minden vallást, kivéve a saját ideológiájukat.
A nacionalista nosztalgia nyomása alatt, még 2010-ben rendelte egy bíróság, hogy az ügyészség folytassa le a cári család kivégzésének utólagos vizsgálatát.
zsido.com
Link

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2017. December 01. 12:25:55
- 2017. December 01. 17:36:56
- 2017. December 01. 18:50:03
- 2017. December 01. 20:49:04
- 2017. December 05. 12:31:51