Bejelentkezés
Német külügyminiszter: Amerika visszavonulása után Európán a sor

Az Egyesült Államok visszalépése után Németországon és Franciaországon a sor, hogy betöltsék az amerikai vezetés által hátrahagyott ûrt, és közösen érvényesítsék az európai érdekeket a globális események alakításánál – közölte Sigmar Gabriel német külügyminiszter.
„Nyilvánvaló, hogy az Egyesült Államok már nem része a globális közösségnek, hanem egy olyan versenybe szállt be, ahol az országok, a nem állami szereplõk és a vállalatok küzdenek a gazdasági elõnyök megszerzéséért” – jelentette ki a német koalíciós tárgyalások befejeztéig és az új német kormány megalapításáig gondozói szerepet betöltõ külügyminiszter egy Berlinben mondott keddi beszédében.
Forrás: Twitter
Forrás: Twitter
A politikus aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy miután az Egyesült Államok már nem tölti be a nyugati értékek védelmezõjének szerepét, olyan országoknak adhat lehetõséget a hátrahagyott ûr betöltésére, mint Kína vagy Oroszország – írja a Bloomberg.
Újabb felajánlással bõvült a Jónak Lenni Jó! jótékonysági akció, ugyanis egy több, mint 150 ezer forint értékû halasi csipkét ajánlott fel a kiskunhalasi Halasi Csipke Közalapítvány. Az egyedi készítésû csipke már megtalálható a mediaklikk.hu/jonaklennijo weboldalon.
Akár négy ezer óra munkát is jelent egy ilyen csipketerítõ elkészítése. A halasi csipke most decemberben 115 éves.
A halasi csipke 2014-ben felkerült a hungarikumok listájára is. A Földmûvelésügyi Minisztérium államtitkára szerint méltó helye van a különleges varrásnak a hazai értékek között.
A Halasi Csipke Közalapítvány most egy teljesen egyedi mintájú darabot ajánlott fel a közmédia Jónak Lenni Jó! jótékonysági akciója számára. A csipke már meg is vásárolható az akció weboldalán.
Már készülnek más cégek is a felajánlásokra. A Herendi Porcelán Manufaktúra már elkezdte festeni azt az egyedi készítésû vázát, amelyet az akciónak adományoztak. A porcelánra ráfestik, majd beleégetik többek között Szilágyi Áron olimpiai aranyérmes kardvívó, Marton Éva operaénekesnõ, valamint Herczegh Anita, a köztársasági elnök feleségének aláírását is.
Link
Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2017. December 07. 22:15:27
- 2017. December 08. 14:40:13
- 2017. December 09. 10:42:03