A film, ami az arabokat és a zsidókat is felhúzta

2017. október 7. szombat, 18:57
külföld izrael társadalom feminizmus Palesztina

Az idei torontói filmfesztiválon mutatták be Majszalún Hamud palesztin rendezõ filmjét, a Bar Bahar-t (angolul In between azaz Középen). Eddig elég nagyot szólt, bár sem tankok, sem kõdobáló kisfiúk nincsenek benne. Egyetlenegy helyben készült arab film sem érdemelte még ki ugyanis, hogy Palesztinában külön fatwát, iszlám vallásos rendelkezést adjanak ki a megtekintése ellen, sõt 1948 óta ez az elsõ fatwa lett Palesztinában. A három Tel-avivi arab lány a filmben ugyanis kosztümös büntetõjogász, leszbikus DJ, és a hidzsábot új lakótársai hatására eldobó falusi lány. A többségi zsidó társadalom megvetésével, kritikájával a film Izraelben váltott ki dühöt, a Tel-avivi arabok szabados, szekuláris életmódjának bemutatása pedig a fal muszlim oldalán okozott felháborodott jeleneteket, kivonulásokat váltott ki a mozikban, Izraelben pedig a filmben bemutatott zsidó rasszizmus miatt fújnak az alkotóra. Hogy sikerülhetett ennyire a társadalom elevenébe vágni?



Szex és Tel-Aviv

Talán a titok nyitja a rendezõ, Hamud személyes tapasztalata, amely az évtizedes konfliktus szinte sohasem emlegetett vakfoltján helyezhetõ el. Majszalún Hamud ugyanis palesztin kommunista szülõk leányaként, Budapesten született, és Izrael határai között, a vallásosan muszlim galileai Umm-al-Fam arab faluban nõtt fel. Ennek a falunak a vezetõje tiltotta be a közösségnek a filmet elõször.

Majszalún szerint a tiltó fatwa bizonyos szinten érthetõ volt. “A palesztin mozi még gyerekcipõben jár, így a mûfajok között sem tudnak sokan különbséget tenni”- nyilatkozta a botrányról a rendezõ a BBC-nek - “Nagyon sokan azt hitték, hogy amit látnak az dokumentumfilm, a valóság, nem pedig fikció.”

Ez a film pedig olyan világgal szembesítheti a kemény elnyomásban és szigorúan konzervatív családokban élõ palesztinokat, amellyel eddig keveset találkozhattak. Izrael Állam megalakulása után, 1948-tól a zsidó milicisták erõszakosan ûzték ki az arabokat régi lakóhelyükrõl, és a véres háborúk, palesztin terrormerényletek és izraeli katonai csapások sorozata végül teljesen elszakította egymástól Palesztina arab- és zsidólakta részét. Maradt azonban a mai Izrael területén is mintegy 20 százaléknyi (több mint 1,6 millió) arab, izraeli állampolgárságú kisebbségi is. Közülük százezrek, fõleg fiatalok a mai, gyors iramban modernizálódó izraeli nagyvárosok gettóiba vándoroltak munkáért, elhagyva még létezõ falvaikat.



Az izraeli állampolgár arabok helyzete a mai napig anomália: jogilag teljesen egyenlõ a státuszuk a zsidó többséggel, azonban nem kötelezõ az Izraeli Véderõben szolgálniuk. Ezzel együtt az országhoz való lojalitásukat rendre megkérdõjelezik, és az izraeli szélsõjobboldal elõretörése után ez téma lett, amikor 2010-ben megalázó, zsidó nacionalista karakterû állampolgári eskü letételét vezették be számukra, amelyet a leghevesebben Avigdor Libermann szélsõjobbos politikus követelt. Izrael persze nem szeret errõl beszélni, de hiába van ma már névleg parlamenti képviseletük, és szabad nyelvhasználati joguk, az arab állampolgárok a mai napig súlyos megkülönböztetésben részesülnek: a filmben többször is látjuk, ahogy agresszíven szólják le Salmát, amiért arabul és nem héberül beszél, vagy levegõnek nézik akcentusuk miatt.

Az izraeli araboknak azonban mégis sokkal több szabadság, szélesebb lehetõségek jutottak, mint a fal és illegális izraeli telepek közé szorult, szerencsétlenebb társaiknak. A szigorú, patriarchális vidéki társadalom mellett a nagyvárosokban, fõleg Haifában, Tel-Avivban létezik ugyanis egy párhuzamos arab underground, ahol a fiatalok éppen úgy szabadon élnek, dolgoznak és szeretnek, mint nyugat-európai vagy amerikai társaik, miközben palesztin öntudatuk is megmarad.

Muszlim underground

A folyamatot szépen illusztrálja a harmadik lakótárs, a házasság elõtt álló egyetemista Nour megérkezése vidékrõl a lakásba. A lány elhûlve tapasztalja, hogy Salma és Lajla nemhogy fejfedõt és a muszlim erkölcsösségnek megfelelõ ruházatot nem viselik, de a nappaliban mindenhol nyitott viszkisüvegek is fogadják. Idõbe telik, amíg megszokja új környezetét, de végül õ is a hagyománnyal való szakítás mellett dönt, amely kiváltja võlegénye és közössége haragját is.

A Bar Bahar megpróbálja teljesen körbejárni ennek a soha ki nem tárgyalt társadalmi rétegnek a legtöbb szeletét: a lányok életén keresztül látunk éttermi konyhát ordítozó fõnökkel, lemezboltot, ahol a magukat coolnak tartó Tel-aviviak egy arab akcentussal beszélõ, barna bõrû nõt már képtelenek tolerálni, szabad szerelmet a fiatalok között és eszeveszett, alkoholos és drogos bulikat is, ahol az arab húszévesek körülbelül ugyanazt csinálják, mint zsidó társaik, igaz tõlük majdnem teljesen különválva. Errõl az identitásválságról, a két világ közé szorulásról kapunk átfogó képet.

A tabudöntögetõ muszlim-téma mellett pedig az alkotás talán legnagyobb hozadéka, hogy olyan képet ad nekünk Izraelrõl és a palesztinokról, amelyet csak ritkán látunk, és amelynek nyomán el kell fogadnunk, hogy a politikai felszínen túl ezek az emberek is teljesen olyanok, mint mi.

A rendezõnek ez célja is volt. Ahogy a Guardiannek elárulta: “A nyugati közönség szereti jobbnak érezni magát, és életstílusáról azt gondolja, hogy egyedi, máshol nem létezõ. Ez nem igaz, mind emberek vagyunk, ugyanazokkal a történetekkel, ugyanazokkal a dilemmákkal és érzésekkel.”

Hamud kapott kritikát azért is, mert izraeli pénzt fogadott el filmjének mindössze 26 napos forgatásához, míg a palesztin mozgalmak már jó pár éve az izraeli támogatások és termékek bojkottját hirdetik. Õ azonban ebben semmi rosszat nem lát, sõt úgy gondolja: “Ez a pénz [az arab kultúrára fordítható izraeli állami normatíva] a miénk, nekünk kell használni.”

Az kétségtelen, hogy a Bar Bahar ennek ellenére nem kíméli az izraeli társadalmat a kemény kritikától. És bár az alkotás nem éppen a kormány ízlése szerint való, a palesztin hivatalosságokkal szemben õk elfogadni látszanak azt, fõleg azért mert a többségi rasszizmus bemutatása mellett is érveket szolgáltathat a Netanyahu-kormány által kedvelt “pinkwashing”-nak, tehát annak a gondolatnak, hogy Izrael minden csúnya tette ellenére azért mégiscsak az LMBTQ-jogok egyetlen bástyája a Közel-Keleten (nem igaz, hiszen Libanon is az). Ez Nyugatra épp elég üzenet.

Ezek alapján is érthetõ, miért kapott a Bar Bahar már 12 jelölést kapott az Ofirra, amely egyfajta izraeli Oscar-díj. Hasonló a helyzet, mint általában a belföldön érzékenyebb témáknál. Míg az izraeli megszállást, és a megszálló hadseregben szolgáló fiukat keresõ szülõk drámáját bemutató, Samuel Maoz által rendezett Foxtrot-ot az izraeli kulturális minisztérium is élesen kritizálta, a Bar Baharnak nem kell most ettõl tartania.

A nagy szerencsénk az, hogy ezzel együtt a film egyáltalán nem mûfeminista állami propaganda, és nagyon is sokat tanulhatunk belõle.http://kettosmerce.blog.hu/2017/10/07...s_felhuzta

Szombati program...

A pápua változtatni szeretné a Miatyánk szövegét. A " Ne vígy minket a kísértésbe!" helyett javasolja, hogy a " Ne hagyd, hogy kísértésbe essünk! kerüljön a z imádság soraiba.
http://www.mignews.ru/news/culture/wo...35104.html
Nehogy valaki fejáben megforduljon, hogy az Úr maga visz bennünket a rossz útra..

Perle, pár napja olvastam és mondom a többieknek, hogy ez olyan, mintha a bibliai isten-sátánt leplezték vona le vele, merthogy az vitt a kísértésbe, hisz az a dóga, nem? Nem is értem, minek könyörögni a hóhérhoz, hogy legyen már olyan kegyes a rohadt g.cije!

Az ejakulácijót a moszad szervezhette és hajtotta végre, arab szemitának álcázva magát.

Molotov-koktélokat dobtak egy svédországi zsinagógára

Gyújtópalackkal dobáltak meg egy zsinagógát álarcosok Göteborgban szombaton késõ este, senki sem sérült meg – közölte a helyi sajtó.

A zsinagóga egyik helyiségében rendezvényt tartottak, az ott tartózkodó fiatalok az épület alagsorába menekültek a támadás miatt.

Allan Stutzinsky, a göteborgi zsidó közösség elnöke elmondta, hogy a gyújtópalackok lángja nem terjedt át az épületre.

Az Expressen címû helyi újság a rendõrséget idézve azt írta, hogy az épületre Molotov-koktélokat hajítottak. Több rendõri egység vonult a helyszínre, hogy megvizsgálja a történteket, továbbá azt, hogy a támadás jelent-e fenyegetést a helyi zsidó közösségre.

Az incidens ugyanaznap történt, amikor a fõvárosban, Stockholmban tüntetõk tiltakoztak Donald Trump döntése ellen, amely szerint az Egyesült Államok elismeri Jeruzsálemet Izrael fõvárosának és nagykövetségét is odaköltözteti Tel-Avivból. A megmozdulás többnyire békésen zajlott, ugyanakkor a résztvevõk elégettek egy izraeli zászlót.

A Sveriges Radió arról számolt be, hogy pénteken Malmö városában mintegy 200 tüntetõ antiszemita szólamokat skandált. Azt kiabálták egyebek között, hogy „visszaköveteljük szabadságunkat és lelõjük a zsidókat". Várható volt, hogy Trump döntése miatt nemcsak a Izraelben, de az aegész világon erõszakos tiltakozások lesznek.http://168ora.hu/kulfold/molotov-kokt...gara-13725