Sajnos még annyira nem, de alakulgat a nagy "nemzeti magukfajták" haddelhada. A magyar miniszterelnök felelõs vezetõként nem tompítja, hanem gerjeszti a hisztériát

Utoljára 2006-ban és azt követõ években éreztem hasonlót, mint most. Mindig némi távolságtartással – klasszikussal szólva: harag és részrehajlás nélkül – igyekszem figyelni és kommentálni a belpolitikai folyamatokat; sem a túlzott lelkesedés, sem az ellenszenv indulatos kifejezése nem az én világom. Mindez nem középen állás, mindenkitõl való egyenlõ távolságtartás – aki ebbe a pozícióba képzeli magát, a senki földjén áll. A politika törvényszerûségeinek megismerésére való törekvés, illetve az a szándék, hogy megértsük a szereplõk viselkedését, nem azonos az értékválasztás, az állásfoglalás hiányával.

Amikor Gyurcsány Ferenc emlékezetes módon megnyerte a választásokat 2006-ban, és a kampányban meghirdetett iránnyal ellentétes kormányzásba kezdett, majd ismertté vált a cinizmusát (is) leleplezõ õszödi beszéde, illetve az annak nyomán keletkezett felháborodást durván, a jogállamiság megerõszakolásával fojtotta el az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulóján – nos, akkor éreztem utoljára azt, hogy hamis volna úgy írni a magyar állapotokról, mintha azok beilleszthetõek lennének bármiféle normális demokratikus mûködés keretei közé. Súlyosabb volt a helyzet annál, mint hogy van egy megválasztott hatalom, amely rosszul kormányoz. Ezt a válsághelyzetet a 2010-es fordulat feloldotta, a választók büntettek – helyesen –, az MSZP azóta sem állt fel a padlóról (sõt), az SZDSZ eltûnt a színrõl. Isten malmai utólag visszanézve nem is õröltek lassan; a 2008-as világgazdasági válság az utolsó nagy szöget is beleverte a morális válságban vergõdõ gyurcsányi hatalom koporsójába.

Orbán Viktor õszödi beszédérõl eddig nem hallottunk, a rendõrség – bár voltak aggályos fellépései – tartózkodott a nyílt és brutális erõszaktól, a kormány költségvetési és gazdaságpolitikája összességében konszolidáltnak mondható, amire jótékony hatással van a kedvezõ világgazdasági környezet. Mégis úgy érzem, a magyar belpolitika történései ismét eltérnek attól, amit a rendszerváltás óta normálisnak gondolunk. Lényegében egy teljes parlamenti ciklus telt el anélkül, hogy a kormány a kommunikációs hadjáratokon és a vagyoni-tulajdoni viszonyok radikális, minimum rendszerváltást idézõ átalakításán túl nem tüneti jelleggel, hanem érdemben foglalkozott volna az ország problémáival. Pedig a sajtó 2014 kora õszén arról cikkezett: a miniszterelnök alig várja, hogy a hosszú választási évad végén, az önkormányzati voksolást követõen nekilásson a reformoknak, a nagy rendszerek oly sokat emlegetett és oly régóta várt átalakításának.

A magyar modell kudarca
Torba Tamás

Vélemény Torba Tamás
A magyar modell kudarca

A kormány maga sem hisz a gazdasági sikertörténetrõl szóló propagandájában.

Nyilván túlzás lenne azt állítani, hogy semmi sem történt, de egyértelmû, hogy ez a fajta, komoly érdekütközésekkel is járó átalakítás végül mindenhol elmaradt. Talán ennél is nagyobb baj, amit helyette kaptunk. A kezdeti népnevelési szándékú kísérlet – vasárnapi boltzár – kudarca mellett és után a kormány a werberi–gyurcsányi kampánytechnikák felélesztésével, más célcsoportok ellen fordításával szisztematikus és brutális támadást indított a köznyugalom, a társadalmi béke ellen. A migráció létezõ, a balliberálisok által kezdetben egyszerûen letagadott-bagatellizált jelenségének felnagyításával, ellenségkép kreálásával, az érvelõ politikai vita lehetõségének felszámolásával a Fidesz hiszterizálta a magyar közéletet.
Vita & Vélemény hírlevél
A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettõl hírlevelet vagy cikkeinkrõl szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Sajnálatos, hogy a magyar miniszterelnök felelõs vezetõként nem tompítja, hanem gerjeszti a hisztériát. Erre utalnak az ellenzéknek egyre romló stílusban adott parlamenti válaszai, az õcsényi ügyben tett nyilatkozata vagy az, amikor nem volt szava fideszes képviselõtársa sorosozó disznóölésrõl szóló bejegyzésének elmarasztalására. A politika akaratával létrehozott, közpénzen eltartott média az eszközökben nem válogatva, a nyilvánvaló hazudozástól sem visszariadva olyan lejárató kampányt folytat a Fidesz vélt vagy valódi ellenfeleivel szemben, ami ellentétes a keresztény és polgári értékrenddel. A hatalom a tûzzel játszik, az indulatok elszabadulása, a fizikai erõszak mára valós fenyegetéssé vált. És ahogy a Gyurcsány-kormány számos politikusa és híve gúnyolta a 2006. õszi rendõrterror áldozatait, úgy most a közbeszéd lezüllesztésében élen járó fideszes megszólalók hágnak át újabb és újabb civilizációs normákat, azt üzenve: aki az útjukban áll, azzal szemben minden eszköz bevethetõ.

A Nyugat meghódítása
Szeretõ Szabolcs

Vezércikk Szeretõ Szabolcs
A Nyugat meghódítása

Olyan küzdelmet vizionált a miniszterelnök, amelynek megvívásához sokszor négy év kormányzásra van szükség.

A hívek gyûlölete Soros Györggyel, a menedékkérõkkel vagy a naponta megrágalmazott ellenzék politikusaival szemben tapintható, miközben a többiek közönnyel, undorral vagy hasonló gyûlölködéssel reagálnak minderre. Természetesen lehet és kell is elemezni, milyen racionális megfontolások állnak a kormány fentebb vázolt politikája mögött. De az igazi kérdés az, hogy vajon tényleg ilyen jövõt akarunk-e magunknak.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés idõpontja: 2017.12.18.
Link