Bejelentkezés
Kritizálta a kormányt, nyolc év börtönt kapott

Az AP amerikai és a Reuters brit hírügynökségek úgy vélik, hogy Vu Kan egyike azoknak az aktivistáknak és ügyvédeknek, akiket õrizetbe vettek a 2015 óta tartó, a hírügynökségek szerint a hatalmat bíráló tevékenységek ellen indított kormányzati kampány keretében. Vut 2015 májusában vették õrizetbe.
A blogger gyakran tiltakozott a Kínában meglehetõsen kényes témának számító kormányzati visszaélések ellen egyaránt online felületeken és utcai tüntetések formájában.
A bíróság szerint Vu bírálta Kína politikai rendszerét az interneten, utcai performanszaival pedig felforgató tevékenységet végzett, illetve sértegette az embereket és hamis információkat terjesztett. Az ítélõszék szerint a blogger aláásta a pártállamot, meg akarta dönteni az úgynevezett szocialista rendszert Kínában, és súlyos károkat okozott az ország nemzetbiztonságában és társadalmi rendjében.
Vu az õrizetbe vétele elõtt megkérdõjelezte online felületén a hatóságok verzióját arról, hogy miért lõtt le egy rendõr egy férfit Hejloncsiang tartományban 2015 májusában.
A másként gondolkodókkal szemben folytatott kormányzati fellépésben mindeddig legalább 709 aktivistát és jogvédõt vettek õrizetbe Kínában. A blogger figyelemfelketõ bejegyzésreirõl volt ismert. Egy alkalommal olyan képeket tett közzé, amelyeken késeket élezett. A képekhez azt fûzte hozzá, hogy a rosszat tevõ helyi tisztviselõk közötti “disznókat” fogja a késekkel leölni.
(MTI)
Link
Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2017. December 26. 12:14:29
- 2017. December 26. 15:41:43
- 2017. December 26. 18:35:14
- 2017. December 26. 19:33:31
- 2017. December 27. 11:25:28