Bejelentkezés
Politikai árulást követ el Vona

Bertha a könyv olvasása közben a 100. oldalon túl érezte azt, hogy Vona megalázza a Jobbik és a gárdistákat, azokat az eszméket amiket a párt 2006 és 2014 között képviselt, legjobban az dühítette, hogy :
” Amikor a 2003 és 6 között értékrendhez való visszatérésnek nevezi ezt a fordulatot és egyébként a támogatottság is afelé tendál. Hiszen akkor egy mérhetetlen párt volt és lássuk be, hogy azért nem nagyon jött be ez a néppárti fordulat folyamatosan csökken a támogatottsága tehát valóban lehet, hogy oda fognak visszatérni”
Majd hozzáteszi, hogy Vonát egyáltalán nem demokratikusan választották meg pártelnöknek.
“Úgy gondolom ezt el kell mondani, hogy ez az egyik diktatórikus döntés õ , egy személy akaratát végig erõltette a párton nem igaz, hogy a demokratikusan választották meg, hiszen letiltotta az alelnököket az indulásról és azt is el kell mondania, hogy az ember a hatalmat megszerzi úgy fogja megtartani mert csak úgy tudja és az minden Jobbikos számára legyen egy memento hogy ez várható a továbbiakban is.”
Bertha Szilvia szerint a migráció kérdése nemzeti ügy és nem kérdéses, hogy támogatni kellene ebben a kormányt.
” Ebben a helyzetben nem lehet kérdés az hogy én odaállok-e akár Orbán Viktor mellé és õ a miniszterelnök ebben az ügyben. Igenis jót képvisel ezt mindenki elismeri a nemzeti oldalon igen és ebben támogatni kell.”
A volt Jobbikos képviselõ szerint Vonáék egy középerõs pártként jutnak be a választásokon, de idõvel kiesnek és lemorzsolódnak.
Link
Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2018. January 06. 12:06:18
- 2018. January 06. 12:07:20
- 2018. January 06. 14:16:05
- 2018. January 06. 15:11:42
- 2018. January 06. 15:14:30
- 2018. January 07. 13:43:00
- 2018. January 07. 17:03:04