De olyan szépen "felvezeti", figyelitek? Kis romantikával, szemantikával..., hogy már nemez, hanem amaz és nemide, hanem amoda. Csakhogy 2018-at írunk, nem 2012-t! Egy stabil nemzetközi rendhez stabil tartalékdeviza kell, és semmi nem mutatja jobban, hogy melyik ez a pénznem, mint hogy melyik devizában kereskednek a világ aktuálisan legfontosabb energiahordozójával. Az utóbbi hatvan évben ez a deviza az amerikai dollár volt, a nyers kõolaj árfolyamát adó indexeket (WTI, Brent) dollárban jegyezték és jegyzik: a kõolajtermelõk dollárt kapnak az olajért, ahogy a vásárlók dollárral fizetnek érte.

Ez (vagyis a petrodollár) hozzájárult ahhoz, hogy folyamatos kereslet legyen a dollár iránt, ami az amerikai geopolitikai hegemónia talán legfontosabb támasza. Ha a fél világ dollárban tartja megtakarításait – köztük az olajtermelõ országok a hatalmas felhalmozott vagyonaikat -, akkor az amerikai államkincstárnak nem lesz túl megerõltetõ egy olyan hadsereget fenntartania, ami folyamatosan õrizni tudja technológiai elõnyét a többiekkel szemben.

Csakhogy most valami változik, és ennek a változásnak fontos jele lehet, hogy Kína egyre nagyobb lépéseket tesz abba az irányba, hogy inkább a saját pénzében, jüan renminbiben kereskedjenek a kõolajjal.

A mostani helyzet szerint – több éves tervezés és többszöri csúszás után – január 18-án már indul is a kereskedés a sanghaji tõzsdén a jüanban jegyzett, aranyra váltható határidõs olajtermékkel, a kínai pártvezetés áldását adta az indulásra.

Kína tavaly már szemmel láthatóan több kõolajat importált, mint az USA:


Ehhez persze hozzájárult az is, hogy az USA-nak sokkal kevesebb kõolajra van szüksége, miután újra nettó olajexportõr lett a palaolaj-repesztés elterjedése óta. De mégis: Kína már nagyobb súlyú vásárlóként léphet fel a világpiaci termelõkkel szemben, mint az USA. Akkor miért ne érvényesítené akaratát szerepe nagyságának megfelelõen?

Ráadásul a korszellem is adott a változáshoz, fõleg amióta tavaly januárban beiktatták az Egyesült Államok új elnökét. Ugyan már egy-két évtizede érezhetõ az amerikai hegemónia lassú visszaszorulása, de az utóbbi évekig kétségtelenül az USA volt a nemzetközi közösség vezetõ szereplõje. Az ország új politikai vezetése viszont látványosan elengedte ezt a gondolatot. Ez sok mindenben megnyilvánult, például az amerikai külügyminisztérium létszámának drasztikus megvágásában vagy a katonai szövetségesek elbizonytalanodásában, de az USA kihátrálása a multilaterális kereskedelmi megállapodásokból ennél is fontosabb változás. Az így keletkezett ûrt pedig természetesen a felemelkedõben lévõ szuperhatalom, Kína töltené be.

Kínában bármilyen súlyos problémák lehetnek a mélyben – a látszólagos stabilitás mögött nagy mértékû eladósodás és lefojtott politikai elégedetlenség van -, az ország egyelõre nem mutat válságjeleket, közben viszont hatalmas beruházásokat kezdtek más országokban, hogy a világkereskedelem tényleges központjává váljanak. A kissé ügyetlenül hangzó “egy övezet, egy út” kezdeményezésnek nevezett projekt nem csak infrastruktúra-építésbõl áll, elõbb-utóbb a kereskedelem finanszírozását és elszámolását is szeretné átvenni Kína, hogy valódi globális hegemón lehessen. Hszi Csinping kínai elnök a Közel-Keleten különösen aktívan népszerûsíti az új kínai selyemutat.

A jüanban jegyzett kõolaj, azaz a petrojüan ötletét már 2012-ben felvetette a kínai pártvezetés, azóta halogatják a bevezetését – elsõsorban azért, mert az utóbbi években kirívóan alacsony volt az olajár, így nem okozott sok fejfájást a kínai fogyasztóknak. Pedig a kínai pénzben jegyzett olajnak a világuralom mellett apróbb, de hasznos elõnyei is lennének: az ázsiai termelõk javarészt a WTI-nél és a Brentnél kevésbé jó minõségû kõolajat termelnek, ezért Kínának praktikus lenne, ha létezne egy olyan irányadó olajár is, ami inkább az általuk valóban használt kõolajtípusokat követi. Arról nem is beszélve, hogy amennyiben a kínai olajfogyasztók jüanban fixálják fogyasztásukat, akkor nem futják a dollár-jüan árfolyamváltozás kockázatát.

A kõolajtermelõ országok egy része is szívesen kereskedne jüanban. Oroszország, Irán vagy éppen Venezuela máris egy jelentõs részét adják a kínai olajimportnak, és éppen ezeket az országokat (illetve vezetõiket) érintik különbözõ mértékben az amerikaiak szankciói, ami miatt csak korlátozottan tudják felhasználni az olajukért kapott dollárokat. Az például, hogy Donald Trump kormányzata visszahozná az Iránnal szembeni szankciókat, az egyik jelentõs olajtermelõt tereli közvetlenül a jüan felé.

Kigyulladt iráni olajszállító hajó a kínai tengeren 2018 januárban. AFP / Europress

A geopolitikai meccs része a szaúdi állami olajvállalat eladása is. A Saudi Aramco – ami valószínûleg nem ér kétezer milliárd dollárt, mint a szaúdiak szeretnék, de így is a világ összes ismert olajtartaléka 16 százalékának tulajdonosa – tõzsdei bevezetés elõtt áll, és õsszel kiszivárgott, hogy két nagy kínai állami olajvállalat közvetlenül is részesedést vásárolna az óriáscégben. Az sem kizárt, hogy a szaúdiak a hongkongi tõzsdén vezetnék be a vállalatot. Az amerikaiak és a japánok máris jelezték, hogy ezt aggasztónak tartják, mindenesetre ezekkel a manõverekkel Kína a legfontosabb amerikai olajszövetségest húzhatja a jüanövezet felé.

Persze nem biztos, hogy így lesz.

Az európai országok például az Egyesült Államoknál és Kínánál is több olajat importálnak, mégsem lett a petrodollárból petroeuro. Az európaiak egyelõre remekül megvannak a dollárban jegyzett olajjal, ahogy a világ többi része is, és komoly érvekre vagy változásokra lenne szükség ahhoz, hogy ezen a berögzõdött szokáson változtassanak.

Ha a globális kõolajfogyasztás (nagyjából 99 millió hordó naponta) kilencedéért felelõ Kína rá akarja venni az olajtermelõ országokat és az olajvásárlókat is, hogy kereskedjenek inkább jüanban, akkor arról is meg kellene gyõznie õket, hogy engedjék el félelmeiket a kínai tõkemozgás-korlátozásokkal és a néha váratlan kínai piaci beavatkozásokkal szemben. Pontosabban legelõször saját vagyonos állampolgárait kellene Kínának meggyõznie arról, hogy ne akarják mindenképpen külföldre csempészni vagyonukat a renminbi-övezetbõl. (A kamuexporttól a makaói kaszinókon át a Bitcoinig egészen ravasz megoldásokat találtak ki a kínai gazdagok, hogy biztonságba menekítsék a tõkéjüket.)

A még mindig aránylag zárt kínai gazdaságban messze nincs is annyi befektetni való, mint a dollár-univerzumban. Kínában ráadásul nem mûködnek még olyan olajozottan a piacok, mint mondjuk az USA-ban: alacsonyabb a forgalom, arányaiban több a spekuláns, és emiatt az árfolyamok ingadozása is igen nagy lehet, így több a kockázat. És egyelõre a kereskedelem többi területén sem megy annyira a jüan propagálása, a SWIFT adatai szerint a globális banki utalásoknak mindössze 1,5-2 százalékát bonyolítják a kínai pénznemben, és ez az arány az utóbbi években még csökkent is.
Link