Nem ennek a klubbnak kellett volna leégnie (is), de úgy telt házzal túlélõk nélkül? New York híres éjszakai klubjairól, vad partijairól. Jelenleg a város legfelkapottabb helye a BOX – Varieték Színháza. Bejutottunk. Jászberényi Sándor jelentkezik Manhattanbõl, kõgazdagok szardobálós bulijából.

Épp sikerül kihevernem a kilencórás repülõút és a hatórás kihallgatás fáradalmait, amikor házigazdám, az idõközben menõ ügyvéddé avanzsált Cathrine Keys feldobja a labdát, hogy ugorjunk le valamelyik klubba. A legmenõbb hely jelenleg a The Box, oda lenne jó bejutni, ez azonban egyszerû földi halandónak nehéz. A helyfoglalás ezerkétszáz amerikai dollárnál kezdõdik, a New York-iak mégis meg vannak veszve a sötét hangulatú, snuff-filmeket és szadomazóklubokat idézõ színháztól, a hírhedten beteg elõadásoktól. Miközben készülõdünk, Cathrine törperevüvel riogat, majd hozzáteszi, reméli, nem sajnálom az öltönyömet, mert elképzelhetõ, hogy egyszerûen le fognak minket pisálni a színpadról, már, ha bejutunk.

box, New York, Jászberényi Sándor
Oké az orosznak kinézõ csávó

Manhattan felé kiokosítom magam a Box történetérõl: Londonban és New Yorkban mûködik a varieték színháza, mindkét helyen óriási érdeklõdéssel övezve. A felsõ tízezer tagjainak sok pénzt megér, hogy hétvégén sokkolják és megalázzák õket. Az elõadások éjjeli egykor kezdõdnek; a show sötét utazás az emberi természet mélyére, vér, húgy és egyéb testváladékok kíséretében. „Minden fétisre választ ad” – írták a helyrõl londoni kritikusok, õk pedig nem viccelnek ilyesmivel.

Játszanak persze drogok is, ezek elengedhetetlen kellékei a New York-i partiszcénának: nincs ember, kinek ne lapulna a zsebében kokain, oxycodone vagy molly. Ez utóbbi a legfelkapottabb cucc a partizók körében, az extasyrobbanás óta.

A BOX szigorú dresszkóddal és a mobiltelefonok teljes tilalma mellett mûködik. Senki sem fényképezheti sem a mûsort, sem a belsõ teret, a próbálkozás azonnali kitiltással és a készülék elkobzásával jár. Nem is nagyon találni a neten komolyabb fotót a BOX-ról, leszámítva néhány kicsempészett szelfit.

Természetesen nem foglalunk asztalt, hisz’ nincs rá ezerkétszáz dollárunk. A tizenegy órás nyitásra megyünk oda, hátha beengednek az elején. Cathrine nem sok reményt fûz a dologhoz, igaz, nem veszíthetünk semmit.
Fotó: Jászberényi Sándor
Fotó: Jászberényi Sándor

A BOX a Chrystie utcában található, Manhattanben. Nincs neonfény, semmilyen jelzés, csak a raktárépületre hajazó bejárat elõtti álldogáló fekete kidobók jelenléte jelzi, hogy megérkeztünk.

„Van foglalásuk?” – kérdezi az egyik öltönyös.

„Nincs.” A fickó arcáról lehervad a mosoly, int, hol álljunk sorba. Elõttünk két ázsiai lány kisestélyiben.

„Most mi lesz?”- kérdezem Cathrine-t.

„Várunk, míg döntenek rólunk.”

Úgy tíz percet dekkolunk az éjszakában, amikor kilép egy férfi, és mutatja, hogy az egyik ázsiai lány oké, és oké az orosznak kinézõ csávó (én) a barátnõjével.

A BOX belsõ tere Michelle Santiago elmeszüleménye: horrorfilmeket idéz falra szerelt gyerekjátékokkal, sötét képekkel. A pultban szadomazoszerelésbe öltözött fiúk és lányok szolgálják ki az embert. Lépcsõ vezet az emeleti páholyokba, ahol Wall Street-i farkasok pihenik ki a munkahetet, a színpad elõtt is asztalok állnak a leggazdagabbaknak. Iszogatunk és terepszemlézünk, miközben a DJ-k Ace of Base-t mixelnek Depeche Mode-dal.

A közönséget állítólag mindenbe bevonják az elõadások során – mondja Cathrine.

A ruhatárost arról kérdezem, merre a mosdó, és azt a választ kapom, hogy „az egyszerûek a felsõ szinten találhatók, az unisex az alagsorban”, de oda magammal vihetem a barátomat, barátnõmet is.

Megindulunk Cathrine-nel a pincébe. A falon bársonytapéta, dekorációként vitrinekbõl dunsztos üvegben kiállított állatpreparátumok figyelnek. Az unisex mosdó tíz szeparált helyiség. A vécékagyló csupán dísz, ide dugni és kokózni jár le az úri közönség. A mexikói vécésnéni csak akkor borul ki ránk, amikor külön-külön fülkébe vonulunk pisilni.
Leszarunk titeket, és sokat fizettek érte

Éjjeli egyre óriási tömeg gyûlik össze, de így sincs zsúfoltság. A férfiakon öltöny, a nõkön kisestélyi. Mindenki iszik, mint a kefekötõ vagy hülyére csapja szét magát kokainnal és/vagy bármi más cuccal.

A show lassan kezdetét veszi, igaz, a függöny még nincs elhúzva. Aranycsillámmal lekent, ragyogóarcú fiú villantja meztelen testét hófehér ruhába öltözött, fehér hajú királynak/királynõnek öltözött shemale társaságában.

Mivel nincs asztalfoglalásunk, a terem bejáratától nézhetjük a mûsort.

Letekerik a fényt, a színpadon egy dominának öltözött, felnyírt hajú, feltûnõen szép fekete lány, Ashley. „Mi újság, picsák?” – búgja a mikrofonba, ováció fogadja, majd Depeche Mode-ot énekel.

Négy, szintén BDSM-re hajazó félmeztelen lány kezd táncolni, finoman paskolva egymást. Ashley a dal közepén odalép az egyik asztaltársasághoz, kézen fog egy öltönyös fiút, és felvezeti a színpadra. A függöny egy pillanatra lemegy, majd amikor ismét felgördül, a srác székhez kötve, bekötött szemmel, feltépett inggel ül, és az elõbbi táncosok verik rendületlenül. A közönség tombol. Ez az elsõ szám. Látunk még egyebek mellett maszturbáló lányt táncolni, meztelenül gyûrût ugrani.



A nyers szexualitás sokkoló, simán kinézed a fellépõkbõl, hogy orgiába fajul a show.

Rövid szünet következik, ezalatt a felajzott közönség levonul az unisex mosdókba, ezután jön a mûsor második része. Egy vécé áll a színpadon, oldalára erõsített amerikai zászlóval. Hajnali kettõ felé járunk, a vendégek elõtt gyûlnek az üvegek, asztalonként tíz-tizenötezer dollárra saccoljuk a fogyasztást. Jogászok, brókerek kipirult arccal, minimum évi háromszázezer dolláros fizetéssel.

A színpadi vécé elõtt egy piszkos hajléktalanra maszkírozott transzvesztita guggol háttal a közönségnek. Széttárja lábát, és konkrétan szarik, mindenki jól láthatja, ahogyan kipottyan belõle az ürülék. A közönség tombol. A méretes fekáliadarabbal egy hímlány megkenni hatalmas mellét, majd a zene ütemére játszani kezd a péniszével. A pokol akkor szabadul el, amikor szarral kezdi dobálni New York krémjét, melynek tagjai tapssal és rajongással üdvözlik a gesztust.

Az összes szám a szexszel van eladva, látunk akrobatikus táncot és törzsi emberáldozatot, ahol a bálványt játszó nõnek a közönség elõtt szélesre tárt nemi szervébõl egy emberi nyelvre hasonlító valami csúszik elõ.
Jennifer. Miamibõl

Két szám között megemlékezünk egy születésnapos társaságról. Ashley odalép egy a húszas éveinek elején járó lányhoz.

„Mi a neved, napsugár?”

„Jennifer.”

„És honnan jöttél?”

„Miamiból.”

„És nyaltál már fekete puncit?”

„Nem.”

„Nem” – imitálja cincogó hangon Ashley a lányt, majd visszasétál a színpadra.

„Jennifer – cincogja megint. – Miamibõl.”

Majd a rendes, érces hangján folytatja: „Hát, kisangyalom, ez itt New York. És itt fekete puncit fogsz nyalni.”

Háromkor véget ér a színpadi show, a DJ-k veszik át a terepet, a közönség táncol. Az alagsori mosdókban orgia, többen is berántanak, hogy szívjunk kis kólát, vagy vegyünk részt az éppen alakuló csoportszexben, vagy tudja az ördög, éppen miért.

„Igazán szerencsések vagyunk, hogy bejutottunk – mondja már kifelé egy Wall Street-i bróker, közben üdvözült pofával törölgeti a szart Hugo Boss-öltönyérõl. – A jövõ héten is jövök.”

Dohányzunk odakint, hímlányok vesznek körbe, lelejmolnak cigarettával, csevegünk.

„Csodás vagy”- mondja az egyik szõke.

„Te vagy csodás” – felelem.

„Mi a helyzet Budapesten?”

„Változatlan.”

„Jaj, szívecském, majdcsak lesz valami.”

„Hát igen.”

„Ne aggódj, te is megtalálod a hercegedet, jó nagy fasszal.”

„Vagy a hercegnõmet.”

„Igen. A hercegnõdet. Jó nagy fasszal.”

Hajnali négyre érünk Lexington Avenue-i szállásunkra.
Link