Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Az USA meg akarja állítani Kínát és Oroszországot

KülföldMire lezavarták a meccset, meg kell hívni a nézõket is, hogy bejelenthessék az eredményt és a cirkusz kedvéért még valami színházat is láthassanak abból, hogy volt meccs. Közvetlen nagy háborúra nincs sok esély, azonban egy újfajta hidegháborús hangulat már kibontakozóban van - mondta Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpont igazgatója az InfoRádió Aréna címû mûsorában.


Az Egyesült Államok tudomásul vette, hogy ahol feladja a pozícióit, ott más nagyhatalmak jelennek meg - mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpont igazgatója az InfoRádió Aréna címû mûsorában.

„Obama elnök utolsó évében nagy szíriai mûveletek és nagy szíriai történések nem voltak. Végig gyakorlatilag »béna kacsaként« mûködött Szíriában is az amerikai haderõ” – közölte Tálas Péter, aki hozzátette, hogy emiatt Oroszország, Törökország és Irán is fel tudott úgy lépni a térségben, mintha stabilizálni tudnák a helyzetet Washington nélkül is.

A szakértõ szerint éppen ezért az egyik legfontosabb célja az USA-nak, hogy más nagyhatalmak megállítson: konkrétan Oroszországot és Kínát.

Az amerikai külpolitika Oroszországot elsõsorban Ukrajnában, a Baltikumban és Közép-Kelet-Európában, Kínát pedig a koreai-félszigeten, illetve a Dél-kínai-tenger térségében akarja nem fegyveres úton meghátráltatni.

„Ma nincs nagy esélye a nagy államok közötti háborúra” – mondta Tálas Péter, aki szerint arra azonban már van, hogy az USA a térségbeli szövetségesei által olyan helyzetet alakítson ki, hogy azok megpróbáljanak más nagyhatalmi befolyásolással szembeszállni. Link

Hozzaszolasok

267 #1 Perle
- 2018. January 25. 17:46:29
Mások szereint közeleg a vég, az itélet napja az éjfél elõtti utolsó két perben beut a " vég"..
https://thebulletin.org/2018-doomsday...-statement
80 #2 monguzking
- 2018. January 25. 19:18:52
baromságokat beszél...obama mindent megtett-még egyesitett usa s nato hajohadat is bevetette s több száz rakétát löttek ki---de csufos vereséget szenvedtek--oroszok kettö kivételével minden rakétát megsemmisitettek..........nagyon is lehetséges a háboru hisz amcsi s nato sereg folyamatosan masirozik orosz határ felé.....de örültség mert az emberiség ideje vészesen fogy---még politikusok is tudják hogy hidegháboruzni már nincs idö
267 #3 Perle
- 2018. January 26. 10:54:19
Ami a cikk utolsó bekezdését illeti, abban igaza van a szakértõnek. Nem véletlen az észak-atlanti haderõ bõvítése. Amikor 3 nagyhatalom hadserege megkapta a rátelepedési jogot a balti államokra, sejtettem, hogy az USA a szövetségesei csapatait küldi elõre a tûzvonalba. Õk Legyelországban állomásosnak. A németek mostküldik vadonatúj páncélozott jármûvekkel Litvániába..

https://topwar.ru/134658-germaniya-na...rtery.html

Orosz lokárorállomás Moszkva alatt 4000 méteren belül észlel bármilyen támadást:
https://tvzvezda.ru/news/forces/conte...1-j8af.htm


Olvatam valahol, hogy a V4 képzõdmény sem a benne lévû országok ötlete volt, hanem azoké, akik így egyben próbálják mozgatni a tömörülést.. Így könnyebb...
819 #4 rozsola
- 2018. January 26. 15:23:01
A V4 egy projekt. Mindkét oldalnak kell a " koridor ". Mindenki ide akarná telepíteni a haditechnikáját. Volt egy hátsó kapu is , a V4 mint demilitarizált térség. Moszkva sokáig tiszteletben tarotta , ki is vonult annak idején. A Nato viszont szerzõdés szegett.
Sokan kérdezik , vajon miért nem lépett Moszkva semmit sem ?
A válasz mára már világos , hagyák terjeszkedni a Natot mindaddig amíg már túl nagy falat lett neki.
Amerika túlnõtte magát. Afganisztán egy soha véget nem érõ buli , Irak és Szíria pedig inkább veszett fejsze nyele. Miközben Moszkva kereskedelmi és energetikai szerzõdésekkel megfogta a V4 és Baltikum országait , a kormányok elfogadták Moszkva egyik legfurcsább kérését. Nyivákolnak a nem létezõ orosz agresszió miatt. A Nato nem tehet mást minthogy " megvédi " a térséget. Ennyi látszik
Csakhogy a propagandát félretéve , senki se kérdezi meg , milyen áron ? Az amerikai katona napi fentartása nem olcsó dolog. Egy ideig az állomáshelyén van , de neki is jár a szabadság. Utazni kell nem kis távolságra. A haditechnika mozgatása se olcsó. Emellett pedig a haditechnika karbantartása is jelentõs összegeket emészt fel.
Az orosz viszont otthon van. Így sokminden sokkal olcsóbb
Sokan a katonai költségvetési adatokkal dobálózva Amerikát egyedüli szuperhatalomnak kiáltják ki. Mer' Ámerika mennyit költ . Csak azt nem emllitik , mégis mire ?
Európa mellett , ott van még Szíria , Irak , Afganisztán megszállása , Izrael , Jordánia és a többi állam területén lévõ jelenlét. Emellett Dél-Korea , Japán és a térség állomásai. Amirõl pedig nem tesznek említést Dél-Amerika. Rengeteg támaszpont , rengeteg katona
Külön téma a Sarkvidék ahol szintén jelen kell lenni.
Persze tudjuk , a pénz csalóka . De mégis komoly gondot okoz ennyi katonai támaszpontot felügyelni , fenntartani és ellenõrizni
Sem Oroszországnak sem Kínának nem kell ilyen nagymennyiségû katonai bázist fenntartania. Nincs szükségük olyan sok katonára.
Valójában csupán saját területüket védk. Mégis veszélyesek Amerikára. Ki is az agresszor ?
Amerika elszámolta magát. Túlságosan hülyének gondolta a másik oldalt. Esztelen terjeszkedésében elfelejtettek számolni. Most ugye pirinkodva elmondják , " nem lesz világháború " mert képtelenek lennének megvívni. A Nato még a saját tagjaiban se bízhat meg.
Egy esetleges háborúban Amerikának hihetelen mértékû technikai fölénye kellene legyen. Hiába a propaganda , nem rendelkezik vele. Sok esetben az amerikai techinka elmarad az oroszok és a kínaiak mögött.
Egy háború esetén lehetséges frontvonalak száma túlságosan sok. Európa keleti része , Közel-Kelet , Közép-Ázsia , Távol-Kelet , Afrika egyes részei , Dél-Amerika , Sarkvidék és a Világûr. Mégha rendelkezik is elegendõ számú katonával és megfelelõ technikával , túlságosan nagy falat lenne gyakorlatilag az egész bolygóra kiterjedõ hadviselés.
Visszatérve a V4 és Baltikum kérdéséhez. A helybeli lakosság megosztott : vannak Natopártiak , vannak oroszpártiak és a nagy többség amely nem akar háborút. A Natonak komoly gondot jelentene egy Oroszország elleni szárazföldi háború. Egyrészt a helyi lakosság ellenállása miatt , valamint a logisztikai problémák. A Varsói Szerzõdés okán Moszkva kitünõen ismeri a térséget. Az orosz vezérkar nagyonis jól tudja , hol vannak a legjobb szállítási útvonalak , hol érdemes bármit is tárolni stb. Olyan mintha a saját területük lenne. Háború esetén Moszkva pillanatok alatt lerombolná a Baltikum logisztikai útvonalait. Logisztika nélkül pedig nincs háború. Hitler bandája megpróbálta a lehetetlent. Bár technikai fölényben voltak és egy az egyben szinte mindig megverték a szovjeteket , a logisztikai háttér hiánya miatt kudarc lett a vége. Sztálingrádnál a német haderõ az utánpótlás elmaradása miatt bukott el.
A Nato barmai holmi " villámháborúban " gondolkodnak. Hitlernek se jött be a dolog. Moszkva pedig nem hülye. Nagyon jól tudja ha a Nato nem tudja kb 2-3 héten belül legyõzni Oroszországot , jobb el sem kezdeni
Akárhonnan is nézzük , a Nato csak bohóckodik. Egy ideig még lehetett hazudozni de mára már nem lehet. Túl sok " tévedés " és hazugság volt már az évek során. Törökország lépései nem is annyira furák. Ankarában komolyan elgondolkodtak , mi értelme lenne a Nato érdekei miatt háborúba keveredni Oroszországgal és Kínával ? Mégha gyõznének is , Törökországnak alig jutna pár morzsa a tortából , töredékét se kapná vissza annak amit elvesztett. Talán jobb lenne elfogadni az " ajánlatot ". Orosz energia , kínai árú , orosz és kínai felvevõpiac. Mindenki boldog , mindenki nyugodt és mindenki elégedett. Az persze hab a tortán amit a Natot irányító Izrael akarna. Törökország megmaradását a Nato sohasem fogja garantálni. Ugyanez a logika érvényes Európára is. Vajon a Baltikum örülne a gyõzelemnek miközben porig lenne letarolva az ország ? Vajon jót tenne e a gazdasági életnek ?
Az orosz vagy kínai " agresszió " baromság úgy ahogy van. Oroszország legfõbb exportcikke az energia. Egy porig rombolt Lengyelországban kinek lenne szüksége energiára ? Még a kínai árú se kellene senkinek se
Amerikában a " Trombita " szövegel hol jobbra , hol balra. Ugyan játsza a " nagyfiút " de ismeri a lehetõségeket. Moszkva sunyin , titokban atbaxta Amerikát . Washington hiába hozza a cuccát , az a pár ezer buzeráns katona meg az elavult technikája ( mert ugye ide nem hozzák a modernet ) semmire se jó. Közben Moszkva mindenféle szerzõdésekkel , munkaerõexporttal csendben ,megszállja a térséget , egy esetleges fegyveres akció esetén az amerikai katona már akkor gondban lenne mielõtt összekapná a cuccát. Ugye senki sem hiszi el , hogy a Baltikum országaiban élõ oroszok Natorajongók lennének. Az a sejtésem , Moszkva sokkal tájékozottabb a baltikumi mozgásokról mint Washington. Az amerikai rendszer felépítése és eszlenül nagyra való felduzzasztása miatt jogosan feltételezhetjük , hogy Washington nem igazán naprakész a térségben. Moszkvának sokkal könnyebb a dolga az ottélõ oroszok okán.
Lehet szövegelni és álmodozni a " nagy háborúról " . Lehet elõre osztozkodni a zsákmányon. Mindez felesleges mindaddig amig nincs kivel , mivel megvívni a csatákat. Bár inkább azon kellene elgondolkozni , mi maradna egy ilyen buli után ? A népességfogyás még érthetõ , de a többi paraméter már igazán elgondolkodtató
159 #5 vanyusha
- 2018. January 27. 14:36:27
Valemilyen sugárzás értéke m-értéke okozta :az elmult 24 h alatt fehér zománcfestékel festett fenyõ festése feltáskásodott hólyagok megteltek barna gyantával allóla folyások indultak kifelé-lefelé 5 celsius ha volt max.
267 #6 Perle
- 2018. February 01. 18:59:39
Nagyapámnak, aki megjárta az I.vh-t és fogság után éve hazatért, az volt a véleménye, hogy a háborút a két szembenálló fél vezetõjének kellene megvívnia. Aki az erõsebb, annak tábora lesz a gyõztes.
Van itt egy mérkõzés, ami elõjele lehetne az új harcmodornak. Nekem tetszik:;)
https://rueconomics.ru/304084-chisto-...n=exchange
2 #7 gerry
- 2018. February 02. 13:10:54
PERLE - MEGKÉRDEZHETEM, HOGY TE MIÉRT REKLÁMOZOD ÁLLANDÓAN AZ OROSZ OLDALAKAT?

FIZETNEK ÉRTE?

MÁR BOCS' NEM VEDD SZEMÉLYESKEDÉSNEK, DE NEM MARADHATNÁNK MONDJUK A MAGYARNÁL?

ESETLEG MÁTÓL ÉN IS CSAK A NÉMET WEBOLDALAKAT LINKELJEM?

(A NAGYBETÜ NEM KIABÁLÁS CSAK NEM FIGYELTEM A KÉPERNYÕRE ÉS ÍGY ALAKULT - DE LEGALÁBB KÖNNYEBBEN OLVASHATÓ ÉS NEM CIRILL.)

SZEMÉLYESEN: EGÉSZ ÉLETEMBEN HÁNYINGEREM VOLT AZ OROSZ NYELVTÕL. EZ NEM JELENTI AZT, HOGY AZ OROSZ EMBEREKET IS UTÁLNÁM, CSAK A NYELV IRRITÁL OLVASVA IS MEG HALLVA IS (A NÉMETET SEM SZERETEM, DE ENNYI ÉV UTÁN MÁR ELVISELEM)

A HARCMODORRAL EGYETÉRTEK!
NÉHÁNYAN MÁR AJÁNLOTTÁK...: https://youtu.be/K2QAMqTgPKI

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.14 masodperc
294,612 egyedi latogato