Ezzel a gond csak annyi, hogy ma minden gazság mögött zsidókat látunk hemzsegni. Igen az orvosok is benne vannak és a teljes "elit" cakkom púder mehet az akasztófára! Ideje már rég. Nyugodtan hivatkozzatok rám faxkalapok, úgy is letagadom, de a googli és a szolgálatok nem tehetik ezt meg, ugye? Dolgozó népünk szereti a sajtó munkásait, mert a párt szavát tolmácsolják, szereti a sajtót, mert szereti a pártot, amely annak munkáját irányítja – írta a Szabad Nép vezércikke éppen hatvanöt évvel ezelõtt, 1953. február 1-jén, a magyar sajtó napját köszöntve.

A mondatban megbújó többrétegû szeretetkapcsolatnak nyilván lehetett némi valóságtartalma. Lehet, hogy „dolgozó népünk” valóban szerette (annak idején) a sajtó munkásait, és a sajtó munkatársai (legalábbis egy részük) a pártot. Ám (a cikkbõl ez sajnos kimaradt) a pártvezetõk a szeretetet a legkevésbé sem viszonozták.

Amikor ezek a fennkölt sorok megjelentek, a Rákosi-korszak legsötétebb, legfélelmetesebb idõszakát élte az ország. Már javában folyt a nemzetközi zsidó-burzsoá-nacionalista összeesküvés és a zsoldjában álló „gyilkos orvosok” leleplezése a Szovjetunióban. A hatalmas veszélyre a hivatalos változat szerint Ligyija Tyimasuk doktornõ hívta fel a párt figyelmét. (Nyomban kitüntették a Lenin-renddel, amit Sztálin halála után nem sokkal visszavettek tõle.) Az „emberbõrbe bújt vadállatias gyilkosok” – adta hírül a Pravda január közepén – „helytelen diagnózissal meggyilkolták Zsdanov és Scserbakov elvtársat”. Ahogy a szovjet hírügynökség, a TASZSZ fogalmazott: „A terrorista csoport részvevõinek többségét Vovszit, B. Kogant, Feldmant, Grinsteint, Etingert és másokat – az amerikai hírszerzõ szolgálat bérelte fel. Az amerikai hírszerzõ szolgálat leányvállalata, a »Joint« nevû nemzetközi zsidó burzsoá- nacionalista szervezet toborozta õket. Most teljesen leleplezõdött ennek a kémkedõ cionista szervezetnek – amely a jótékonyság álarca alá rejtette tevékenységét – szennyes arculata.”

A hír nyomán világossá vált, hogy a szovjetunióbeli fejlemények hatással lesznek a hazai viszonyokra is. Efelõl a Szabad Nép sem hagyta kétségben olvasóit, hiszen nálunk, ahol az „ellenséges osztálymaradványok” még mindig élnek és virulnak „eltérõen a Szovjetunió helyzetétõl sokkal nagyobb a veszélye és a lehetõsége is az ellenséges aknamunkának”. Egyébként pedig azért is nehezebb a helyzetünk, mert a Joint „Magyarországon lényegesen szélesebb körû, szerteágazóbb mûködést fejtett ki, mint a Szovjetunióban, s csak néhány éve tiltottuk ki az országból. És ez a kitiltás nem jelenti azt, hogy egyszersmind »munkájának« minden nyomát eltüntettük volna.”

Javában formálódott már moszkvai minta nyomán a magyar koncepciós per, amelyben helyet kapott volna az újév után lefogott ÁVH-fõnök, Péter Gábor és munkatársai, Décsi Gyula, Princz Gyula. Raoul Wallenberg megölésének vádjával kívánták az eljárásba bevonni a hitközség korábbi vezetõit, Domonkos Miksát és Stöckler Lajost. Elhurcolták Benedek Lászlót, a zsidó kórház volt igazgatóját, a Joint korábbi hazai vezetõjét, a szûkebb pártvezetéshez tartozó tervhivatali elnök, Vas Zoltán rokonát. Sor került volna Vas Zoltánra is, ám õt kegyvesztettsége nyilvánvaló jeleként elõbb Komlóra számûzték a szénbánya élére. Szerepet szántak a perben a Rádió szintén letartóztatott elnökének, Szirmai Istvánnak és az 1949 óta börtönben ülõ Aczél Györgynek.
Múlt idõ hírlevél – történelemrajongóknak
Történelmi tárgyú híreink, riportjaink, elemzéseink heti egyszer az ön postafiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettõl hírlevelet vagy cikkeinkrõl szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

A hangulatot elõkészítendõ szõtte bele beszédébe a cionista-zsidó orvosügyet Hidas István miniszterelnök-helyettes a szovjet–magyar barátsági hónap február közepi megnyitóján az Operaházban. A beszéd ma is teljes terjedelmében elõkereshetõ a korabeli Szabad Népbõl.

Hidas rendkívül terjengõsen szónokolt, a Magyar Nemzet hasábjaiba (ellentétben az ekkor már a Pravda mintájára lepedõnyi méretet öltõ Szabad Néppel) képtelenség volt betördelni minden mondatát. Ami ezután következett, ahhoz új összeesküvési ügyet lehetett volna köríteni, vagy akár hozzá lehetett volna csapni a már formálódóhoz. A lapszerkesztõ Gyáros László, aki történetesen zsidó volt és kommunista, ráadásul „nem kellõ ébersége” miatt helyezték az MTI-tõl a polgári csökevénynek számító Magyar Nemzethez, kénytelen-kelletlen hozzányúlt az anyaghoz. Pedig jól tudta: a „szent szövegekkel” (ahogy akkoriban az újságírók egymás közt emlegették) csínján kell bánni. Gyáros ráadásul a zsidókra vonatkozó részt törölte, ami akár még gyanúsabbá tehette volna a „szabotázst”.

„Az imperialista ellenség különbözõ rendû és rangú ügynökeinek, fasisztáknak, bûnös, népellenes papoknak, cionista bandáknak leleplezése a szabad országokban figyelmeztet arra, hogy milyen szakadatlanul, milyen álnokul, milyen sokféle módon folytatja aknamunkáját az ellenség.” A mondat mások társaságában hiányzott a Magyar Nemzetbõl. A pártközpontban azonban olvastak újságot, feltûnt nekik a csonkítás. Gyáros Lászlót egyelõre csupán szerkesztõi posztjától fosztották meg.

Hogy mi történt volna a késõbbiekben, nem tudni. Sztálin március 5-i halála azonban jelentõs változást hozott. A Szovjetunióban már április elején elengedték a kiszemelt (és kivégzendõ) vádlottakat; persze nem mindenkit. Magyarországon is hasonló történt: a zsidó vezetõk jóval késõbb szabadultak, Péter Gáborékat pedig egy másik koncepciós perben ítélték életfogytiglanra. Gyáros László pedig hamarosan újra szerkeszthetett.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés idõpontja: 2018.02.01.
Link