...én meg az akkori erõs közepesemmel elmehetek a fenébe...

...még magatartárból is csak hármas voltam (...hogy a szorgalomról ne is beszéljek)

De ha lett volna Technika, életvitel és gyakorlat - "tantárgy" (ez meg mi?) - abból megkaptam volna az ötös feletti osztályzatot, igaz akkor még nem volt "alatt/felett", meg úgyse mondtam volna el senkinek a titkaimat! Az viszont lehet, hogy "Erkölcstan"-ból meghúztak volna

Gerry, ne bánkódj! Márton még nagyon gyerök. A lányok lecukizzák, mert tényleg olyan kis "aranyos", kisfiús. Nem igazán vagány, de törekszik rá, viszont nagyon kritikus és nem kapható a hülyeségre. Az biztos, hogy nem átlag, errõl sikerült "gondoskodni". Messze nem várjuk el tõle, hogy eminens legyen és lusta is, de szót lehet vele érteni és ez reménykeltõ. Máté is vette az akadályt az egyetemen. Még a végén tényleg közlekedésmérnök lesz belõle. Közben kõmûvesekkel járt el dolgozni a szünet alatt. Lassan önellátó lesz, legalábbis ez a terv. Blankának is jövõre kicsengetnek, aztán csak kiderül, mi a pálya. Mûfordítónak készül, bár szerintem neki érdemes lenne gyerekekkel foglalkozni. Nem van eldöntve semmi. Nézd meg belõlem mi lett és minek indultam és még most sem ez a vége.

Ha már szó esett az iskolá(k)ról, tantárgy(ak)ról...

Megvan ám a jövö iskolája (papíron) csak az akarat (hit, jószándék, jövöben-gondolkodás stb.) nincs meg hozzá, pedig a pénz is megvolna...
Onnan tudom, hogy egyszer egy föiskolán ebböl is írtam dolgozatot. Ami az alapját képezte az egy finn tudós alapötlete, akit Matti Bergström-nek hívnak és egyik idevágó könyvét elemeztem. A címén el lehet egy kicsit gondolkodni: Barnet, den sista slaven (A gyermek, az utolsó rabszolga....)

Ha én valaha vezetö szerepet vállalnék valamiben (nem fogok; már elkéstem vele) az az lett volna, hogy az iskolát reformáljuk meg, rabszolgaképzöböl múvészképzöre (ami bármilyen szakmához tudjon müvészi szintü müvelöket adni - az individualitás alapján, messze számüzve a tömeges rabszolgaképzést)

keepfargo - lelki szemeimmel látom a (már elkéstél vele) viziódat:
A kora reggeli kissé ködös napfényben a tavak, óceánok folyók partjain egymás mellett két méter távolságban ifjú és öreg festõcsemeték és müvészek festik rá az elõttük lévõ vászonra az aranyló nap felkelõ sugarait, a vizfelszinen átíveló aranyhidat, néhány madár reggeli szárnycsapását, a távolból közeledõ hajókat... Az utákon sétáló, maguk elé bámuló polgárok ködös szemekkel édes-bús rímeket mormolnak, mások (némelyikük valamilyen hangszerrel a kezében) új, gyönyörü dallamokat terít a kristálytiszta, orgonaillatú városi levegõ ölébe, amit aztán lágy szellõ sodor tova...
Esténként az egész világon felkerekedik a nép, a szülõk - gyermekük kezét fogva - elindulnak valamelyik színházba, megnézni a legújabb tánclépésben megírt történelmi operát, ahol is megtudják, hogy nem volt ez mindig így... Néhol, a parasztok - és gyermekeik - nem tehették azt amit ebben az édeni világban természetes, hiszen hajnalok hajnalán meg kellett etetni az állatokat, kialmozni az ólakat, aratni, vetni, este tejet fejni és feldolgozni, máshol - elfojtva lelki szükségleteit a nagybetüs EMBER-nek - két (vagy három) müszakban mint ragszolgát - odaparancsolták az esztergapad elé, a kohók forró és mérgezõ gázokat kiengedõ olvadt fémek félelmetes termeibe, megint mások irodákban senyvedtek, reggeltöl estig egy íróasztal elõtt görnyedve és ötven éves korukban már vastag szemüvegen át nézték az elõttük lévõ Monitoron megjelenõ, embert próbáló krixkraxokat. ... Az elöadás végén az elszomorodott emberek és gyerekeik kiözönlöttek az utcára, könnyezõ szemekkel látva, hogy táncoló emberek sokasága közeledik feléjük, és a lassan felszáradó könnyek között hálát adtak Isteneiknek, hogy ilyen világot kaptak örökségül... a Földi kánaánt.

Az élet szép...

Ma két fiatal legénnyel (30 alattiak) futottam egybe. Vásártam és szóba elegyedtünk. Mindketten úgy búcsúztak, hogy jó volt hallani mástól is a gondolataikat. Meglepõ, de a rövid ismerkedésbõl kisejlett, látják, érzékelik mi zajlik itt és bár benne vannak, de nem akarnak részesei lenni a játszmának.

Kípfargó, tudod te mire kellene ráérezniük és nem csak a gyerekeknek? Az Embernek lenni-re. Semmi több, csak ennyi. Nem tudják se õk, se szüleik, se nagyszüleik már, mit is jelent ez, csak szerepekre szakadt foszlányok sejlenek fel. Se szülõként, párként, barátként, társként, kollégaként...nem érzékelik, hogy milyen rendezvényen is vannak és mi a tétje. Úgy hiszik, szerepet kell játszaniuk. Talán Embernek lenni ma a legnehezebb és legkönnyebb is egyszerre. Talán ezért van, hogy oly kevesen adják rá magukat.

Sajnálom, ha félrérthetö voltam: a müvészetet ne úgy értsétek, hogy kizárólag a képzö-zene-és színmüvészet igényel müvészeket, abszolút nem erre gondoltam.

Sokkal inkább arra, hogy bármilyen szakmában müvészi szintre lehet fejleszteni a gyerek(ek) képességeit és hajlandóságát; egy feltétellel - hogy ök maguk választhatják ki, mihez akarnak érteni, mit csinálnának legszívesebben. Valaki lehet müvészi szinten kovács, cipész, esztergályos, de akár földmüves, állattenyésztö, kertész, borász stb. is.

"bármilyen SZAKMÁHOZ tudjon müvészi szintü müvelöket adni" - Ez azért nem elsösorban ( (föleg nem kizárólag!) a szép müvészeteket célozza...

Egyébként már gyerekkorunkban megtanulhattuk hogy "Legfontosabb a SZAK MA: b....szak ma, vagy ne b....szak ma?"
Mára kiderült: ezt sem tudjuk müvészi szinten csinálni, mert ha tudnánk, nem lenne ekkora gond a népesedésünkkel, s a kihalás rémével...(vagyis a szexuális nevelésünkkel is baj volt már egy ideje.)

Igen, Imre, egyetértek; az Emberré nevelés lenne a legfontosabb, de ezt csak az iskola nem tudja biztosítani.

Két okból sem: az egyik, hogy az iskolában inkább tanítanak, nem annyira nevelnek - a másik pedig hogy a tananyag a Világról szól és nem az Emberröl...

Van aztán egy harmadik ok is, ami összefügg azzal, hogy miért lenne jó egy más iskolatípus: a tananyagot úgy állítják össze, hogy a társadalom érdekeit (értsd: a fennálló rendszert) veszik figyelembe, és a tanulónak egy szava sem lehet arról, mit is szeretne tanulni. (Ez az ált.iskola szintjén - talán a legfontosabb szinten.)

Elismerésem Marci!
Szép munka!
Nahh, ha elõkeresném az ekkorortájt kapott pergamentjeimet, bezony nem sömmi volna.... ehhez képest, meg pláne!