Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Kirobbant az iráni-izraeli háború: jönnek a célzott gyilkosságok

Eh, az semmi, de pumpedgabó és vvorália olyan anált nyomattak az éjjelnappajudapestben, mint ide Jeruzsálem. Egyébként a sékel árfolyáma stabil, nem kell benyalni semmit. Jobban élnek, mint valhalla! Izrael nem tûri el Irán tartós katonai jelenlétét Szíriában és a Libanonban felépült iráni rakétagyár mûködését sem. Szíriában a hétvégén megindultak az összecsapások és a jelek szerint hamarosan Libanonban folytatódnak.

Mi már január elején figyelmeztettünk egy küszöbön álló iráni-izraeli háború kitörésének lehetõségére. Az azóta eltelt hetekben a két fél közötti politikai hõmérséklet ütemesen emelkedett mind a szíriai, mind a libanoni fronton.

A hétvégén pedig gyakorlatilag megindult a nyílt háború: az izraeli hadsereg lelõtt szombat hajnalban egy Szíriában üzemeltetett iráni bázisról küldött drónt, amely behatolt az ország területére, majd 12 iráni, szír és Hezbollah célpontot támadott Szíriában, egyben 1982 óta a legkomolyabb mûveletet hajtva végre a szír légelhárítás ellen. A szíriai légvédelem viszont lelõtt egy izraeli F-16-os harci repülõgépet, amely izraeli területen zuhant le.

Izrael saját kezébe veszi a dolgokat

Izrael meggyõzõdése, hogy Irán és az általa finanszírozott Hezbollah növekvõ befolyása Szíriában és Libanonban kritikus kihívást jelent a nemzetbiztonságára.
Érdekel, hogy mûködnek a nemzetközi likvidálási akciók? Korábbi videónkban errõl beszélgettünk Káncz Csabával. >>>

A Közel-Kelet átalakult hatalmi viszonyait jó mutatja, hogy Netanjahu izraeli miniszterelnök szombaton elsõként nem a Fehér Házat, hanem a Kremlt hívta föl. Putyin a maga részérõl óvta Netanjahut a szír helyzet további eszkalálásától, miközben Netanjahu újonnan hangsúlyozta, hogy Izrael nem tûri el Irán tartós katonai jelenlétét Szíriában.

A telefonhívás elõtt két héttel személyesen is találkozott a két vezetõ, amely már a hetedik találkozójuk volt az elmúlt két évben. Az Egyesült Államok meggyengülése a térségben hatalmi vákuumot hozott létre, így a két félnek aktívan együtt kell mûködnie. De Tel-Aviv tudja, hogy Putyin és Netanjahu jó viszonya ellenére Izrael nem számíthat Moszkvára, hogy képviselje az izraeli érdekeket ugyanúgy, ahogyan azt korábban Washington tette.

Az iráni rakétagyár Libanonban

Netanjahu az amerikai külügyminiszterrel is beszélt a hétvégén, aki ma kezdi meg régiós körútját Törökországba, Egyiptomba, Kuvaitba, Jordániába és Libanonba. Eközben kiszivárgott információk szerint Washington már megadta az engedélyt ahhoz, hogy az izraeli légierõ a közeljövõben iráni / Hezbollah rakétaállásokat és rakéta-üzemeket semmisítsen meg Libanonban, valamint célzottan likvidáljon vezetõ Hezbollah ügynököket.
Káncz Csaba
Káncz Csaba

Az izraeli kabinet radikálisai már régóta követelik közvetlenül Irán megtámadását és az utóbbi napokban teljes hangerõre kapcsoltak. Naftali Bennett oktatási miniszter – egyben a biztonsági kabinet tagja - szerint Izrael stratégiai hibát követett el, hogy hagyta 2006 és 2012 között az Irán által mozgatott Hezbollah megerõsödését, amelynek keretében mára 130 000 rakétával rendelkeznek. Valóban, izraeli tisztviselõk már hosszabb ideje figyelmeztetnek Irán növekvõ jelenlétére a határainál és a fejlett fegyverek csempészetére Szírián keresztül a libanoni Hebollah számára, hangsúlyozva, hogy mindkét fejlemény elfogadhatatlan Izrael számára.

Egy másik keményvonalas, Avidgor Liberman védelmi miniszter két hete kijelentette, hogy „tudunk a libanoni rakáta-gyárakról és azokról az emberekrõl, akik gyártják ezeket. Más módszerek is vannak, mint a bombák, hogy megállítsuk ezt a folyamatot”. Ez volt az elsõ alkalom, hogy Izrael nyilvánosan kijelentette: figyelik azokat a tudósokat és mérnököket Libanonban és Szíriában, akik a részt veszenk a rakéta-programban (Precision Project). Szíriában tehát megindultak az összecsapások és a jelek szerint hamarosan Libanonban folytatódnak.

Káncz Csaba jegyzete
Link

Hozzaszolasok

809 #1 megmondhatom-e
- 2018. February 13. 18:44:58
eljött a hiénák végórája?
Lehet , hogy hamarosan nem kell többé zsidózni ?

A válaszok már a levegõben vannak.

Slomó elrejtheted az idétlen tökfödõdet és elmehetsz a fodrászhoz is . . . - de minek
4 #2 Posta Imre
- 2018. February 13. 19:03:03
Accident man 2018 (balesetnek tûnik, de nem az...)
https://www.mafab.hu/movies/accident-...90835.html
238 #3 bivaly
- 2018. February 13. 20:40:21
Te Imre !

Abban a pillanatban, amikor megláttam a légitársaság gépét egy fényképen, mint illusztrációt, hogy egy ilyen esett le, azonnal tudtam, hogy kizárt. Leejtették ! Majd kiderül, hogy miért, és ki !?
4 #4 Posta Imre
- 2018. February 14. 06:05:45
Bivaly, az még hagyján, de lehidaltam, mikor a "magyar tv-ban" a lengyel légitársaságot reklámozzák. De így "lengyel", nem cégnév meg privát, bakker. Érdekes, hogy "haláltábor" nem lehet lengyel, de légitársaság igen. Minden gép idõzített koporsó, csak a csappantyút kell elhelyezni belé, ha felszáll a megfelelõ utas.
80 #5 monguzking
- 2018. February 14. 12:34:14
valoban a lengyel légitársaság a LOL nagyon erösödik...nem mindegy hogy halunk meg?--év 10 repcsin fenn kell lennem....vagy nagyon de nagyon dühös leszek
819 #6 rozsola
- 2018. February 14. 14:15:00
Miért csodálkoztok ?
Jönnek a lengyel cégek , cseh áruk , magyar energia stb
A V4 önálló politikai , gazdasági , katonai tömb.
4 #7 Posta Imre
- 2018. February 14. 14:28:17
Rozsola, dehogy csodálkozák! Annyi minden megváltozott! Ha jól belegondolok, akkor sorolhatnám a kedvezõ szidómentes cigányságokat, de hát egy se jut eszembe. Ja, globálisan ez remek, nagyon szurkolok a felsõ tetvedék zsidó krémnek, hogy ebbõl még több profitja legyen az itteni hulladék magyarjának meg csurranjon pár csepp geci, ami valamelyik seggébõl kicsurran. :-)) Nem csodálkozok én már semmin, még azon sem, ha Jézus aztán rendet tesz és az össze köcsög szent lesz,s_kot
267 #8 Perle
- 2018. February 14. 17:37:26
Az orosz elnök odatelefonált Bibinek, és leállt a háború a két fél között. Mindekettõnek javasolhatott valamilyen kedvezõ megoldást.
http://mignews.com/news/politic/14021...26563.html
131 #9 lalapapa
- 2018. February 15. 12:58:14
A mufik igen csak nem tudjak mivel jatszanak,
a liba tomok egesz irant hold felszinne tennek,
ha a fenti istensegek hagyjak,
ha nem akkor nem jelent nekik semmit,
pukkanas lenne minden hol,
de a iranban vegzetes lenne,
allah meg akkor maga ala szarna
milyen barmok vannak nala a csoportban,
:|

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
294,752 egyedi latogato