Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

A globális elit az eddigi világrend felborulása miatt aggódik

BelföldIgen-igen, nagyon érzem már és tisem, ugye! Még egy kicsit aggódik és az össze eddig rohadt geci még rohadtabb geci lehet. Ekkora "elitváltás" még nem baxott jahve! A fegyverkezési verseny és a globális rend felborulásának veszélyeire figyelmeztet a pénteken kezdõdõ müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencia (MSC) vezetõje. A globális elit nemzetbiztonsági vezetõinek és szakértõinek a találkozóján több olyan Soros Györgyhöz közel álló szervezet is jelen lesz, mint a Human Rights Watch és az Amnesty International.

A Szovjetunió felbomlása óta nem volt annyira törékeny és veszélyes helyzetben a nemzetközi közösség, mint most – emelte ki Wolfgang Ischinger a napokban Berlinben az 54. MSC programját bemutató tájékoztatóján.

A német diplomata rámutatott, hogy nincs már a nemzetközi kapcsolatokban olyan szabályrendszer, amelyet valamennyi meghatározó tényezõ tiszteletben tart. A globális rend felborulásából fakadó kockázatokat pedig fokozza, hogy nincsenek bizalomépítõ lépések.

Wolfgang Ischinger
Fotó: AFP

A legfontosabb szereplõk már nem is igen állnak kapcsolatban egymással, ami erõsíti a másik fél terveinek, szándékainak helytelen értékelésébõl, a "téves számításból" adódó konfliktusok veszélyét. Ráadásul a Közel-Keleten, Ázsiában – és nem csak Kínában –, Oroszországban és a Nyugaton is egyre több pénzt költenek fegyverekre, és süllyed az atomfegyverek bevetésétõl eltántorító gátlásküszöb – fejtette ki Wolfgang Ischinger.

Az utóbbi évek biztonságpolitikai fejleményei azt mutatják, hogy nem fenyeget a fegyverkezési verseny, hanem "már benne is vagyunk". Azonban reménykeltõ, hogy tavaly nem romlott a helyzet, és az Európai Unióban (EU) "új szelek fújnak", fõleg Emmanuel Macron francia államfõ színre lépése révén – mondta a diplomata, aki Washingtonban és Londonban is volt korábban nagykövet, és 2008 óta vezeti az MSC-t.

Hangsúlyozta, hogy az EU-nak önálló, erõs és tekintélyes szereplõvé kell válnia, közvetítenie kell az Egyesült Államok és Oroszország között, és mindent meg kell tennie a nemzetközi fegyverzetellenõrzés erõsítéséért.

Európa biztonságpolitikai helyzetérõl szólva kiemelte, hogy a NATO keleti, és Oroszország nyugati határvidékét tekintve a NATO kizárólag a harci repülõgépeket tekintve van fölényben. Donald Rumsfeld volt amerikai védelmi miniszter kifejezését használva hozzátette, hogy az lenne a legrosszabb, ha egymás ellen fordulna az "új Európa" és a "régi Európa".

Ezzel összefüggésben kiemelte, hogy Lengyelország minden más EU-s tagállamnál nagyobb mértékben igényli a közösség katonai képességeinek erõsítését, és Berlin egész biztosan nem utasítja el ezt az igényt.

Azonban a más ügyekben támadt nézeteltéréseket rendezni kell, méghozzá tárgyalásokkal, és fenyegetések nélkül – mondta Wolfgang Ischinger, hozzátéve, hogy a jogállamiság alapelveit minden tagállamban érvényesíteni kell.

A lengyel igények miatt is szerencsés, hogy az idei MSC résztvevõi között lesz a varsói kormány új vezetõje, Mateusz Morawiecki – mondta a konferencia vezetõje.

Amerikai részrõl James Mattis védelmi miniszter, Herbert McMaster nemzetbiztonsági tanácsadó, Oroszországból Szergej Lavrov külügyminiszter a tanácskozás legmagasabb rangú résztvevõje. Felszólal húsznál is több állam-, illetve kormányfõ, köztük Theresa May brit, Binali Yildirim török és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, Sebastian Kurz osztrák kancellár és Petro Porosenko ukrán elnök.

A konferenciát péntek délután a német és a francia védelmi miniszter, Ursula von der Leyen és Florence Parly nyitja meg – ismertette Wolfgang Ischinger, kiemelve, hogy ez az elsõ MSC, amely két nõ beszédével kezdõdik. Szombaton mások mellett Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke tart elõadást.

A vasárnapig tartó konferencián a fegyverkezési verseny, a nukleáris fegyverek ügye és a fegyverzetellenõrzés mellett kiemelten foglalkoznak Szíriától Ukrajnáig az aktuális válságokkal, a terrorizmussal, a mesterséges intelligencia biztonságpolitikai kérdéseivel és az információs hadviseléssel is.

A nagyjából 500 résztvevõ között nagyvállalatoktól és nemzetközi civil szervezetektõl is lesznek vezetõk, például Eric Schmidt, a Google vezérigazgatója, valamint a Human Rights Watch és az Amnesty International vezetõi.
Link

Hozzaszolasok

267 #1 Perle
- 2018. February 16. 12:57:33
Az amerikaiak használt atom fûtõanyag temetõt építenek Csernobilban, hogy " csönkkentsék az ukránok atomhulladék függõségét Oroszországtól". Ezután nem kell milliós összgeket fizetni azért Oroszországnak, amiért semlegesítik ill. tárolják a hozzájuk szállított használt fûtõanyagot.
https://www.opic.gov/opic-action/feat...ty-ukraine

Jaj mán, de szép ez az amerikai hozzáállás ezzel a békés atomprogrammal! :P Ráadásul hitelbe hatolhatnak be az orosz határ mellé . Akár a saját nukleáris hulladékaikkal is.s_huh

Ezek a nagyhatalmak nagyon tudnak vigyázni a jövõben a saját környezetükre. Kína pld. szemétégetõket épít már nem odahá, hanem Szerbiában. Szagoljok mi az elégetett hulladékot, mint nem is olyan rég a hozzánk szállított német bálás szemetet, melyet állítólag a Mátrai erõmûben égettek el, visszaszállítás helyett. Így megy ez a közép- és kelet európai népekkel.
684 #2 atacama
- 2018. February 16. 17:05:22
hitelbe hatol be etelbe.. logische gondolat ha már úgyis tönkre van basszva a környék évszázadokra.. bár a természet csodálatos módon regenerálódik, regenerálódna ha hagynák....egy kis elhasznált fûtõ anyag még elfér....
267 #3 Perle
- 2018. February 16. 18:19:35
Azért arra kiváncsi lennék, hogy kik ássák majd ki a lerakó helyét?
Nem yenkik, az hétszentség.
40 #4 bulcsu
- 2018. February 17. 09:26:22
Van okuk félni, mert szép új világ van kibontakozóban! Ebben nem fognak tudni elbújni, mondjuk mi sem... :|

Az ellenõrzött lépések birodalma


2018. február 12. 07:30, Hétfõ
Kínában a jövõben díjazzák azokat, aki betartják a szabályokat és a társadalmi normákat. Olyan a pontozás, mint egy számítógépjátékban, csak itt életekrõl döntenek.

Valaki türelmesen várakozik a sorban vagy tolakszik? Átmegy-e a piros lámpánál az úttesten vagy sem? A megadott helyen helyezi-e el a szemetét vagy csak eldobja az utcán? Ilyen kérdések alapján osztályozzák majd az embereket néhány év múlva a távol-keleti államban. Aki betartja a társadalmi elvárásokat és törvényeket, az jutalmakat vagy kedvezményeket kaphat, például kedvezõbb elbírálásban részesülhet egy hitel kérésekor vagy elõrébb vehetik a rangsorban az ügyintézéseknél.

Az úgynevezett Social Credit System az emberiség történetének legnagyobb ilyen jellegû népnevelõ programja lehet. Az új rendszert a tervek alapján 2020-ban vezetik be és nagyon egyszerûen fog mûködni: aki jól viselkedik, jutalmakat kap, aki nem, az büntetéseket. Az alapokat az ellenõrzési megoldások jelentik, amelyek területén Kína vezetõnek számít. A technika még a nagyobb embertömegek esetén is biztosítja, hogy minden egyes személyt azonosítani lehessen.


A Megvii nevû startup székhelye Peking északnyugati részén, a helyi Szilícium-völgyben található. A vállalkozás központjának elõterében lévõ kameraszoftver megállapítja, hogy a belépõ férfi vagy nõ. A kor meghatározása már kissé nehezebben megy, ezért általában elõször egy tágabb határt ad meg, majd képes a pontos év behatárolására. Rögzítik az illetõ arcképét, létrehozzák a mozgási profilját és megállapítják, hogy vannak-e különleges ismertetõjelei, például májfoltjai, milyen színû a szeme vagy milyen formájúak a fülkagylói. Az alkalmazott rendszer képes a tanulásra. Ai Jiandan, a Megvii PR-részlegének munkatársa azt nyilatkozta, hogy ha valaki a kamerájuk elõtt áll, akkor már tudják, hogy ki az, mert minden arcnak megvannak a maga különleges ismertetõjelei.

Pekingben már a metróállomásokon, a pályaudvarokon, a bevásárlóközpontokban, a keresztezõdésekben több száz intelligens térfigyelõ kamerát szereltek fel, amelyek mindent rögzítenek arról, ami a környezetükben történik. Az eszközök a feljegyzett adatokat a központokba továbbítják, ahol elemzik azokat, majd gyakorlatilag valós idõben részletes profilokat hoznak létre a segítségükkel. Ezek a profilok késõbb elérhetõk mind a hatóságok, mind a magáncégek számára. A 400 munkatársat foglalkoztató Megvii ügyfelei is ilyen magán biztonsági társaságok, valamint bevásárlóközpontok és luxus lakóparkok üzemeltetõi. A legnagyobb és a legfontosabb ügyfél azonban a kínai állam. Ai elmondta, hogy a használt rendszer olyan, hogy akirõl már tudni lehet, hogy bûnözõ vagy rosszban sántikál, az akár egy metróállomáson is feltartóztatható.

A népnevelési program kísérleti szakaszát, amelynek neve Citizen Scoring már most is tesztelik több helyi régióban. Az állam a polgárokat jegyek alapján osztályozza. Aki például az interneten egészséges bébiételt rendel, az plusz pontokat kap. De, aki online pornót néz vagy túl sok idõt tölt a számítógépes játékokkal, az komoly levonásokra számíthat. A legmagasabb AAA besorolást legalább 1300 ponttal kaphatják meg a felhasználók.

Amennyiben egy ideig bent tudnak maradni ebben a kategóriában, úgy kedvezõbb hiteleket vagy jobb betegbiztosítást kaphatnak, esetleg jobb felsõoktatási intézményekbe kerülhetnek be. A legrosszabb kategóriába a 600 pont alatti személyeket gyûjtik össze. Az utóbbiaknak még attól is tartaniuk kell, hogy elveszítik a munkahelyüket. A pontokat a kormányhivatalok adják, amelyek - a magáncégeknek köszönhetõen - hozzáférhetnek például a böngészési szokásokkal kapcsolatos adatokhoz is.

Egy okostelefonos alkalmazás segítségével mindenki tájékozódhat az aktuális pontszámáról. Az értékelésbe bevonhatók a hatóságok, a bankok, a munkaadók, a bérlõk esetében a lakástulajdonosok, a bevásárlási platformok, az utazásszervezõk és a légitársaságok. Ehhez társulnak még az arcfelismerõ technológiával gyûjtött adatok a polgárok nyilvános viselkedésérõl. A szükséges arckép-adatbázis már rég készen van, mindegyik kínai állampolgár biometrikus személyi igazolvánnyal rendelkezik.

Az értékelések kezdik átszõni a kínai társadalmat. Az Alibaba a Sesame Credit nevû rendszert alkalmazza. Li Yingyun, a Sesame Credit munkatársa közölte, hogy aki naponta 10 órán át videojátékokkal játszik, az nem lehet túlzottan agilis, de aki gyakran vásárol online bioélelmiszereket, az felelõsségteljes és egészségtudatos. Az utóbbi személy jutalmul olcsóbb utazásokat és más kedvezményeket kap. Fontos ugyanakkor, hogy senkinek sem kötelezõ csatlakozni az Amazon programjához. A konszern ennek ellenére eddig mégis közel 800 millió ügyfele információit gyûjtötte össze, amelyeket elérhetõvé tett a hatóságoknak és a bankoknak is.

Az Alibaba ráadásul azt tervezi, hogy azt, aki a jövõben belép egy üzletébe, automatikusan rögzíteni fogják a biztonsági kamerák. A kapcsolódó szoftver megjegyzi majd, hogy az illetõ milyen ruhák elõtt áll meg vagy melyik darabokat próbálja fel. Minden ilyen információ bekerül a személyes profilba, így online még több olyan terméket kínálhatnak fel az adott személynek, amely tetszik neki. Amikor Chris Tung, az Alibaba marketingvezetõje ismertette az elképzelést, egy újságíró megkérdezte, hogy mi lesz a magánélet védelmével. Tung már a kérdést sem értette.

A Tencent, amely a WeChatet üzemelteti és a második számú kínai techóriásnak számít, egy a Sesame Credithez hasonló megoldáson dolgozik.

Vannak természetesen komoly aggodalmak is. Egy pekingi aktivista példaként megemlítette a Santung tartománybeli Rongcsengben létrehozott kísérleti várost. Aki az ottani lakosok közül rendszeresen megtekinti a kommunista párthoz közeli Népújság honlapját, az bónuszpontokat kap. Nem telik majd sok idõbe, amíg valaki ír egy ilyen látogatásokat szimuláló szoftvert azért, hogy így csapja be a rendszert, s juttassa önmagát és a felhasználókat jutalompontokhoz. Aki viszont az országban tapasztalható negatívumokról ír, azt pontlevonásokkal "jutalmazzák". A cél rövid távon egyértelmûen a "kommunista mintapolgárok", hosszú távon pedig a teljes ellenõrzés létrehozása.

http://m.sg.hu/cikkek/it-tech/129764/...-birodalma
118 #5 keepfargo
- 2018. February 21. 17:02:12
világrend? világ + rend

mi a világ? a föld országai? - na ne má´...

mi a rend? négy betü egy rendben (nerd, dern...)?
vagy egy erövonalak mentén alkotott káosz?

világ(osság) - lehet a része minden mag nyelvén értönek
világ(okság) - legyen a beavatottaké
világ(okosság) - ezt már említeni is alig merem...

(sor)rend
(nagyság)rend
rend(szer-etet)
rend(tartás)
(szer-zet-es)rend
rend(ör) ---- mi, Imi?

na, el velem, játszódjon ki-ki tovább...
2 #6 gerry
- 2018. February 21. 17:34:32
Akkor én ki vagyok fosztva, mint...:

rend-etlen

mitovább...

mosd-atlan (na az nem)
elv-etlen (tudom elvtelen is... de a
kialv-atlan
árt-atlan (fogjuk rám!)
tud-atlan (mihez képest? Hát a vasedényhez.)
kedv-etlen (ez tiszta hazugság!)
kegy-etlen (vennem kell egy szöges korbácsot)
kiéheztethet-etlen (csak mert ilyen hosszú!)
verhet-etlen
fékezhet-etlen
páratlan (!!! - kuss!)
élhet-etlen (ez a szomszédom)
fegyelmezhet-etlen (mint a vadlovak, vagy az orosz lány - tudjátok azok a kétlábú szöszik!)
elképzelhete-etlen (...hogy én mire vagyok képes, néha magamat is meglepem!)
felejthet-etlen (aonnan tudom, hogy sokszor csuklom - nem össze.)
értelm-etlen (azér' elmagyarázhatná már valaki, hogy miért pont én és miért itt, meg most!...)

...akit (most is sikerült felbosszantanom, az játszon kicsit többet a magyar nyelvvel...
akkor;
nyelvelhet velem egy percet mert e-szertelen kedvemben megtehetem!:P)

Ami a cikket illeti:
"...A globális rend felborulásából fakadó kockázatokat pedig fokozza, hogy nincsenek bizalomépítõ lépések."

A globális rend és a bizalomépítõ lépések két külön világ
Az egyik a rendfenntartók világa a másik világ akiket a saját szabályaik szerint rendbe kell szedniük.
Nem igazán látom bizalomgerjesztõnek ezeket a mostani idõket.

zsurpubi.hu/shared/hirek/belpol/Ettore/Nagytestver_Orban.jpg
118 #7 keepfargo
- 2018. February 22. 13:14:27
Nem véletlen, hogy kinek van játszi kedve, gerry, de valljuk be, mi itt idegenben jobban rá is érünk ilyesmire...ami nem egészen "fair".

Onnantól, hogy: "Ami a cikket illeti:" a szívemböl beszélsz, csak annál jobban fogalmazol s_grat

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.11 masodperc
308,606 egyedi latogato