Ha megöltök, én százszor meghalok.
Míg vígan költök, hogy éljenek a dalok
Az álmok égi földjén.
A harang értünk szól,
A jászolban nincsenek dicsõ viadalok.

Míg eszem és testes borokat nyelek,
A végzettõl csak idõt nyerek.
A föld álmát élem,
Vörös patak a vérem
Szívem, felnõttként is suhanc gyerek.

Naponta újra kezdem a rögös utat,
Zsebemben mindig valaki kutat.
Apróm van csak,
Fej, alatta írás,
Lesz itt sírás: ujjam irányt mutat.

Harang kötele rángatja a karom,
Zúg a torony, pedig nem akarom.
A legelõ kiürül,
Egybegyûlik a sok barom
Mert azt hiszi, vár rá a jutalom.

De a szelíd pásztorok is sereglenek,
A templomhoz embereket terelgetnek.
Fellobban a tûz,
Szavuk szellemet ûz,
Az anyák magyar gyermeket nevelgetnek.

Ha megöltök, én százszor meghalok,
Míg írok, vigyáznak rám az angyalok.
A kürt édeni szónok,
S míg hozzád szólok,
Lelkem a jegyzõ, a pecsét így maradok.

Így zárul be az évezredes titok!

postaimre - 2009, október 21
Link